Dornbach Alajos (SZDSZ)

1996. május 29.

DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Torgyán József képviselő úr előző felszólalásához magam is kénytelen vagyok egy rövid megjegyzést tenni. Tanult kollégám, akit a civil életből mint kiváló emlékezetű ügyvédet ismerek, meglepő számomra, hogy nem emlékezik, vagy elfelejtette, hogy az előző ciklusban, amikor ő itt frakcióvezető volt, akkor hozott az Alkotmánybíróság egy döntést, amely megsemmisítette a büntető törvénykönyvnek azt a rendelkezését, amely a halálbüntetés alkalmazását lehetővé teszi.Semmiféle szociálliberális kormány akkor nem volt, és sem a szociálliberális kormánynak, sem a sajtónak, sem az akkori vagy mai Országgyűlésnek ebben szerepe nem volt. Más kérdés, hogy mi volt erről a véleményünk, de egy érvelés során azt állítani homlokegyenest ellenkezően a tényekkel , hogy ez a döntés bármelyik kormánynak a számlájára írható, vagy ezért felelősséggel tartozna, ez nagyon olcsó népszerűség-hajhászás azokban a körökben, amelyek a halálbüntetés helyreállítását helyeselnék. A rend kedvéért voltam kénytelen ezt elmondani.

Tisztelt Országgyűlés! Én az Országgyűlés szerepéről és az alkotmánykoncepcióban megfogalmazott, ezzel kapcsolatos rendelkezésekről szólnék röviden, kiemelve néhány fontos vonatkozását a kérdésnek.

(9.00)

Elég régóta szó van arról, hogy a Magyar Országgyűlés létszáma túlzott, indokolt lenne részben a működés hatékonyabbá tétele, részben bizonyos költségek racionálisabb felhasználása céljából a parlamenti létszámot csökkenteni.

Az alkotmánykoncepció e tekintetben azért nem tartalmaz rendelkezést, mert nem jött létre a létszámcsökkentés mértéke és módja tekintetében szükséges legalább öt-frakciós egyetértés. Ennek dacára magam ismételten felvetem, hogy a további munkálatok során célszerű, hogy a parlamenti képviselőcsoportok ezt a kérdést újból vizsgálják meg, és találjanak megoldást a racionális és a munka hatékonyságát növelő létszámcsökkentés kérdésében.

A másik fontos kérdés, amit az alkotmányi koncepció tartalmaz, az országgyűlési képviselők szabad mandátuma, vagyis kötöttségmentes mandátuma, ami azt jelenti, hogy megbízatásuk ideje alatt senki utasítást számukra nem adhat a tekintetben, hogy egy-egy törvényhozási kérdésben miként szavaznak, milyen kérdésben milyen álláspontot képviselnek.

Természetesen politikai kötöttségeik vannak. Vannak kötöttségeik, önként vállalt kötöttségeik, amikor egy frakció fegyelmének alávetik magukat, de ez a frakciófegyelem közjogilag nem kötelezi őket arra, hogy a frakció álláspontját képviseljék. Ez így van a fejlett polgári demokráciákban mindenhol, és ez így természetes.

Tehát szükséges és hasznos a frakciófegyelem de még inkább szükséges és fontos, hogy a képviselő adott esetben lelkiismerete szerint szavazhasson. Az alkotmánykoncepció nyilvános vitája során sok száz észrevétel érkezett az alkotmány-előkészítő bizottsághoz, és számos hozzászóló szorgalmazza, hogy az országgyűlési képviselők mandátumát kötötté kellene tenni, és rendszeresíteni kellene a visszahívás intézményét.

A képviselőcsoportok egyhangúan arra az álláspontra helyezkedtek az alkotmányi koncepció készítése során, hogy ez a módszer nem alkalmazható. Igen rövid ideig ismerte a magyar jogrendszer ezt az intézményt mellesleg a '80-as évek utolsó periódusában valóban lehetséges volt a parlamenti képviselők visszahívása, ismerünk is két-három látványos kezdeményezést, amelyek részben sikerre vezettek, részben nem , azonban pontosan ezek a kezdeményezések ösztönözték arra az 1989-es alkotmánymódosítás kidolgozását végző ellenzéki kerekasztalt és az akkori kormányt és Országgyűlés illetékeseit, hogy ezt az intézményt meg kell szüntetni. Ezt az intézményt a fejlett polgári demokráciák parlamenti rendszere, választójoga nem ismeri.

Ez látszólag nagyon népszerű és bizonyos logika szerint ez kézenfekvő , azonban azt eredményezné, hogy az országgyűlési képviselő nem politikai meggyőződése vagy szakmai meggyőződése szerint nyomná a gombot, amikor egy kényes kérdésben szavazni kell, hanem túlságosan függőnek érezné magát azokkal szemben, akik őt visszahívhatják.

Ismerjük a történelmi tényt, hogy az 1945 utáni koalíciós parlamentben az akkori Magyar Kommunista Párt képviselőcsoportjának minden tagjával aláírattak előre egy mandátumról lemondó biankó nyilatkozatot, ami nem volt keltezve, és ezt a pártvezetés egy páncélszekrényben őrizte, és ha a képviselő nem jól viselkedett, akkor a párt elnöke vagy vezetője rákanyarította a dátumot és benyújtotta. És a képviselő repült.

Hát akik a kötött mandátumban gondolkodnak én remélem, hogy még a gondolatától is elborzadnak, hogy bármiféle hasonló módon parlamenti képviselőket presszionálni, utasítani lehessen, hogy a választópolgároktól kapott mandátumot miként hasznosítják.

Tehát a legmesszebb menőkig egyetért képviselőcsoportunk, de szerencsére a képviselőcsoportok többsége az alkotmány-előkészítő bizottság szinte minden tagja, hogy a kötött mandátum nem elfogadható megoldás.

Néhány jogi közíró erről cikkeket ír. Véleményem szerint itt bizonyos tévedések, téves elképzelések rabjai, nem tudnak szabadulni bizonyos előző szokásoktól. Aki jól átgondolja, belátja, hogy a képviselői felelősség, politikai felelősség egyetlen módon érvényesíthető: a szabad választások során.

Azt a képviselőt, aki nem a választópolgárai a reá szavazó választó-polgárai akaratát tolmácsolja, a következő választáson megbuktatják. Így van ez szerte a világon. Ez a lényege a képviseleti demokráciának.

S 1989-ben és '90-ben a magyar politikai erők, az új politikai pártok és a társadalom többsége a képviselői demokrácia mellett tört lándzsát, ennek az intézményeit kell továbbfejleszteni és az alkotmányban megerősíteni.

Fontos eleme az alkotmány koncepciójának az a rendelkezés, amely a parlamenti kisebbség, az ellenzék jogait hivatott biztosítani. Kevés alkotmány tartalmaz erre nézve ilyen rendelkezéseket, az alkotmány-előkészítő bizottság tagjai egyetértettek, hogy a legfontosabb rendelkezések ezek közül kerüljenek be magába az alkotmányba. Jól tudjuk, hogy a Házszabály meglehetősen differenciáltan szabályozza Magyarországon az ellenzéki parlamenti képviselőcsoportok kiemelt jogait. Mondhatnám, hogy a pozitív diszkrimináció intézményét. Amikor többletjogosítványokat kapnak legalábbis létszámarányukhoz képest. És nincs ez így mindenhol Európában. Még a nyugat-európai polgári demokráciák gyakorlata is eltérő. Bár hozzátegyem , ahol a parlamenti kisebbség jogait intézményesen nem szabályozzák, tehát a pozitív diszkrimináció eszközeit a javukra nem alkalmazzák, azokban a társadalmakban és azokban a parlamentekben ezt azért nem teszik, mert nincs rá szükség, mert ott társadalmi evidencia. Mondjuk a brit parlamentben olyan evidencia, hogy a kisebbség jogait miként kell tiszteletben tartani. Vagy a másik véleménnyel szemben miként kell türelmet és megértést tanúsítani.

Ahol ennek még hagyománya nincs, ott igenis szükség van intézményes szabályokra. Ilyen szabály az, amelyik az alkotmánytervezetben úgy rendelkezik, hogy a parlamenti tisztségek és bizottsági tisztségek bizottsági elnökök, elnökhelyettesek tisztségeinek elosztásánál az ellenzék számarányának megfelelően kell hogy részesüljön a tisztségekben, ettől eltérni csak az ellenzék javára lehet.

Ez nagyon fontos szabály, és nem árt felidézni, hogy a jelenleg működő parlamentünk 1994-ben oly nagyvonalúan gyakorolta ezt a lehetőséget, hogy az ellenzéki képviselőcsoportok messze parlamenti számarányukhoz képest messze több bizottsági tisztséget és bizottsági tagságot kaptak, pontosan azért, hogy ellenzéki jogaikat annak ellenére hatékonyan tudják gyakorolni, hogy a választópolgárok mindössze 28 százaléknyi mandátummal ruházták fel őket.

Fontosnak tartjuk az ellenzéki jogok alkotmányos biztosítékát. Fontosnak tartjuk, hogy az alkotmányban szerepeljen, hogy a döntően és elsősorban ellenzéki lehetőségeket biztosító interpelláció és kérdés a parlamenti képviselőket megillesse. Jól tudjuk, hogy az interpelláció és kérdés minden képviselőt megillet, azonban azt is tudjuk, hogy ez az elsődleges formája a képviselők részéről a kormány tevékenysége kritikájának a miniszteri felelősség érvényesítésének, legalábbis a politikai felelősség érvényesítésének, a felelősségre vonásnak, a nyilvános kérdőre vonásnak.

Ennek a kérdésnek további, tehát az ellenzék jogai további elemeit elégséges a Házszabályban szabályozni mellesleg éppen ennek reformja napirenden van , jól tudjuk, hogy az előző napokban erről hosszú viták folytak.

Másik kérdés, ami gyakran visszaköszön, és még bizonyos jogászkörökben is nagyon népszerű, hogy kétkamarás legyen a magyar parlament.

Megosztott egy kissé a szakmai közvélemény is, hogy egykamarás vagy kétkamarás legyen a magyar parlament.

(9.10)

A koalíciós pártok a koalíciós szerződésükben is állást foglaltak az egykamarás rendszer mellett, és állást foglaltak a tekintetben, hogy a korporatív megoldásokat a közjogi, tehát az alkotmányból, a kormány és az Országgyűlés munkájából kiküszöbölik. Nem azért, mintha a korporációknak a civil társadalomban betöltött szerepét vagy a közéletben betöltött szerepét bárki is vitatná közülünk, hanem azért, mert emlékezünk rá, hogy az előző évtizedekben a korporáció az mit jelentett. Hazafias Népfrontot jelentett. Magyarországon erős civil társadalom csak bontakozóban van. Épületesen és nagyon lendületesen fejlődik ez a civil társadalom tulajdonképpen a '80-as évek közepétől, sőt a '80-as évek végén igen nagy lendületet vett. Majd amikor az előző, az utolsó egypárti parlament megalkotta az egyesületekről és társadalmi szervezetekről szóló európai viszonylatban is korszerű abszolút korszerű törvényt, amelyet módosítani nem tartotta szükségesnek sem az előző parlament, sem a jelenlegi, ezen törvény alapján azonnal ezerszámra jöttek létre a társadalmi szervezetek és egyesületek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy létrejött az erős és hatékony civil társadalom, amely a társadalom különböző érdekeit megjelenítő társadalmi csoportosulások érdekeit képes hatékonyan képviselni. Ahhoz idő kell.

Jól tudjuk, hogy például a Hazafias Népfront, ugye a pártonkívüliek tömegszervezete volt, vagy párttagok és pártonkívüliek együttes tömegszervezete volt, ami azt jelentette, hogy elvileg minden magyar állampolgár tagja lehetett, épp ezért igen szűk réteget mozgósított. Tudott mozgósítani, nem lebecsülni akarom, az akkori viszonyok között másra nem volt lehetőség, de bizony ez nem civil társadalom volt. Ez egy pszeudom megoldás volt, és sokszor úgy vélem, akik a kétkamarás megoldás mellett kardoskodnak, szintén valamiféle szándékuktól eltérően vagy szándékuk ellenére látszatmegoldásokat próbálnak érvényesíteni. Attól tartok, hogy addig, amíg nincs erős civil társadalom, a civil társadalom erős szigetei nem jöttek létre, addig ezeknek a képviseletét sem lehet hatékonyan érvényesíteni. Addig az történne, ami most némely esetben történik igen nagy tisztelettel a társadalmi szervezetek felé mondom, személyes tapasztalatból , hogy ismerünk olyan társadalmi szervezeteket, amelyek azt állítják magukról, hogy ők több százezer vagy több millió állampolgárt képviselnek, valójában néhány embert képviselnek. A vita során jelentkezett néhány társadalmi szervezet, amelyekről tudjuk, hogy valóban széles társadalmi csoportokat képviselnek, és olyanokat is láttunk és ismerünk olyanokat, amelyek mögött valójában nincs társadalmi bázis. Ez az egyik ok, ami miatt a kétkamarás megoldással szemben eleve bizalmatlanságot kell érezni.

A másik megoldás vagy a másik szempont és ez közjogi szempont, és én ezt fontosabbnak tartom , hogy az európai jogfejlődés éppen az, hogy ahol nincsenek tradicionális történelmi gyökerei a kétkamarás rendszernek, ott fokozatosan áttértek az egykamarás parlamentre például a skandináv államok fokozatosan megszüntették a második kamarát mert csak lassítja, nehezíti a törvényhozást. Különösen olyan történelmi korszakban, amelyben mi most élünk, amikor évente több mint száz törvényt kell alkotni, több mint száz törvényt kell módosítani, és ez még néhány évig így lesz, az átmenet hosszú útját még nem jártuk be. Egy ilyen periódusban jelentősen lefékezné a törvényhozás munkáját. Az érv, hogy a második kamara egy olyan szakmai kontrollt jelentene, amelyek az esendő gyarlóságokat kiküszöbölik, erre nagyon egyszerű a válasz: a törvényhozás gyarlóságait elsősorban az Alkotmánybíróság hivatott kiküszöbölni és szorgos munkával meg is teszi, és nyilván és reméljük, hogy a jövőben is tenni fogja. Tehát korrekciót, nem kell többszörös korrekciót beépíteni a rendszerbe, úgy gondoljuk, hogy az egykamarás rendszer a jelen helyzetben tökéletesen szolgálja a célokat. És fontos még akár a közvélemény számára is hangsúlyozni, hogy a kétkamarás rendszer Európában általában ott működik, ahol szövetségi köztársaságok vannak. Tehát önálló államisággal vagy az állami szuverenitás fontos elemeivel rendelkező területi egységek alkotják az államot, mint például a Német Szövetségi Köztársaságban, ahol több állam szövetsége alkotja a köztársaságot, ott feltétlenül szükség van második kamarára. Ugyanígy van az USA-ban, az Észak-Amerikai Egyesült Államok szövetségi de még az állam neve is jelzi, hogy ez egy szövetségi állam, ahol az egyes államok képviselői alkotják a második kamarát. De így van ez több nyugat-európai köztársaságban. Tehát ahol területileg és egységenként meg van osztva az állam, nem egyetlen államszervezet működik, ott feltétlenül szükség van, egy második kamarára.

Tehát a véleményünk az, hogy gondosan latolgatni kell, és mérlegelni kell ezeket a szempontokat, és úgy gondoljuk, helyes a koncepciónak az a döntése, amely fönntartja az egykamarás rendszert.

Az Országgyűléssel kapcsolatosan számos kérdést lehetne még említeni, egyet emelnék ki, amelyre utal az alkotmánykoncepció. A képviselő összeférhetetlenség kérdését. Általában az összeférhetetlenség kérdése a közélet tisztaságának egy fontos záloga. De összeférhetetlenségről törvényt alkotni, akár az önkormányzati szférára, akár a köztisztviselői karra, nem lehet, amíg a parlamenti képviselők a saját összeférhetetlenségi kérdéseit nem szabályozták. És fontos, hogy az alkotmány tartalmazza a rendelkezést arra, hogy az országgyűlési képviselőknek van egy közjogi összeférhetetlensége is. A közjogi összeférhetetlenségi szabályokat magában az alkotmányban szabályozni kell, és az alkotmányban utalni kell a gazdasági összeférhetetlenség kérdésére oly módon, hogy az külön törvényben szabályozandó, annak a részletei egy alkotmány keretei közé már nem férnek be. Én bízom abban, hogy a széles egyetértés bővülni fog, nevezetesen, hogy az egyetértés a következő ülésszakban ki fog térni arra néhány kérdésre, amelyben nem jött létre a legalább ötpárti egyetértés, épp ezért néhány kérdésben hézagos a szabályozás, és én ehhez kívánok elsősorban a képviselőcsoportok alkotmány-előkészítő bizottsági tagjainak de főként a szavazás során a képviselőknek gondos, lelkiismeretes döntést és figyelmet. Köszönöm a figyelmüket. (Visszafogott taps.)