Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két kérdésről szeretnék röviden beszélni, amelyek csak részben függenek össze egymással.Először engedjenek meg nekem két gondolatkörben, röviden néhány mondatot az emberi alapjogokról. Először ki szeretném emelni a férfiak és nők közötti bármilyen diszkrimináció tilalmát. Természetesen az alkotmánykoncepció tartalmazza a diszkrimináció tilalmát, és ebben a felsorolásban utal a nemek közötti megkülönböztetés tilalmára is. Azt azonban az elmúlt években már tapasztalhattuk, hogy a diszkrimináció tilalmának alkotmányos kimondása, sőt a munka törvénykönyvében ennek a diszkriminációs tilalomnak a megismétlése nem biztosíthatja, nem tudja biztosítani a férfiak és a nők közötti diszkrimináció teljes tilalmát, nem tud valós jogegyenlőséget teremteni a nemek között.
Rengeteg tapasztalatunk van arról, hogy a munka világában a diszkrimináció tilalmát sértő intézkedések átcsúsztathatók az alkalmasság-alkalmatlanság talajára. Rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy az emberi és állampolgári alapjogok megsértése, köztük a nemek közötti diszkrimináció tilalmának a megsértése szinte lehetetlen helyzetbe kerül az igazságszolgáltatás során, nincsen lehetőség a jogi reparációra, és olykor nincsen megjelölt szervezet, amelyik felelősségi körében törvényességi felügyeletet gyakorolva a diszkrimináció tilalmának érvényt tudna szerezni.
Tudjuk, hogy a korábbi jogrendünkben, a korábbi munka törvénykönyvében voltak pozitív diszkriminációt jelentő intézkedések.
(9.30)
Például a terhes nőt, édesanyát, a kisgyermekeket nevelő édesanyát a munka világában pozitív diszkrimináció védte, tehát alkalmazásának, munkaviszony megszüntetésének körülményei oly mértékben segítette, illetve akadályozta a jogszabály, hogy sokkal védettebb helyzetbe kerültek, mint más munkavállaló társaik. De utalhatnék az európai vagy Európán túli jogrendre, ahol a kisebbség jogait védi olyan pozitív diszkrimináció, hogy már olykor ez a pozitív diszkrimináció teremt feszültséget, például a kanadai alkotmány a látható kisebbség jogainak erőteljes védelmével próbálja ellensúlyozni a kisebbséggel szembeni diszkriminációt.
Én bízom abban, hogy elérkezik az az idő, hogy a munkajogszabályok újra lehetővé teszik a pozitív megkülönböztetést. De addig is szükségesnek és indokoltnak tartom, hogy az alkotmány adjon lehetőséget olyan igazságszolgáltatási lépésekre, jogi reparációra, amelyik valóban biztosíthatja a nők egyenjogúságát, és amelyik lehetővé teszi, hogy a munkahelyi zaklatás, vagy a reklámok világában a nőket sértő, a nőt mint a szexualitás szimbólumát felmutató reklámfelfogás valamilyen módon szankcionálhatóvá váljon.
A másik alapjog, amelyről néhány szót mondani szeretnék, a munkához való jog. Nem szeretném megismételni azt, amit Kiss Péter miniszter úr már elmondott, magam is úgy gondolom, hogy a munkához való jog alapjogként való felfogása nem jelenti a teljes foglalkoztatottság állami kötelezettségét. Az alkotmánykoncepció a munkához való jogon kívül sorolja azokat az elemeket, amelyek hozzátartoznak ennek a jognak a tartalmához, tehát kimondja a tisztességes megélhetést biztosító látványos munkabér kötelezettségét, az egyenlő munkafeltételekhez való jogot, a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jogot. Ezek az elemek azonban egészen biztosan teljesíthetetlen üres alkotmányos fogalommá válnak, hogyha végrehajtásukat intézmények és intézményes garanciák nem segítik.
Egyetértek a miniszter úrral abban, hogy az alkotmánynak azokat az intézményeket kell rögzítenie, amelyek ezt a garanciát biztosítják és az előbb idézett, a méltányos munkabérrel, a munkafeltételekhez és az egészséges munkafeltételekhez való jogra vonatkozó alapjogok csak akkor válnak valósággá, hogyha az alkotmány és az alkotmányból következő egyéb törvények a szociális partnerség intézményes rendszeréhez is tartalmaznak alkotmányos, illetve jogszabályi garanciákat.
És itt térek át a második gondolatkörre, amelyről röviden szeretnék beszélni. Ha állami kötelezettségvállalásról beszélünk az állampolgári alapjogok kapcsán, akkor a munkához való joghoz állampolgári kötelezettségként a társadalmi partnerség, a gazdasági kapcsolatok intézményes elősegítésének alkotmányos kötelezettsége kapcsolódik. Szeretném megjegyezni, hogy az olasz alkotmány egészen más rendszerben taxálja az állampolgári alapjogokat, és például szociális jogokról mint a gazdasági kapcsolatok keretében megnyilvánuló jogokról beszél. Ebből következően az államnak kötelessége elősegíteni a kollektív megállapodások létrejöttét, és ez a kötelezettségvállalás oldja fel azt az ellentmondást, hogy a munka világában megjelenő jogokat alanyi jogoknak tekintjük, de ugyanakkor keressük mellette az állami kötelezettségvállalás tartalmát és szerepét is, amelyet most egy kicsit leegyszerűsítve a megállapodások megkötésének elősegítésében jelölnék meg. És megint csak példaszerűen utalnék arra, hogy a görög, a spanyol, a portugál, a török alkotmány a kollektív megállapodások megkötéséről részletesen rendelkezik.
Tudom, hogy fölmerül az az aggály, hogy a szociális partnerség, a kollektív tárgyalások rendszere korlátozhatja a kormányt. Meggyőződésem, hogy a társadalmi partnerség a kollektív megállapodások nem külső korlátozást jelentenek az állam számára. Egyébként is láthatjuk, hogy a hagyományos államfelfogás változik, felborult, fellazult. Hiszen az állam közfeladatokat enged át intézményeknek és szervezeteknek. Ezeknek a közfeladatoknak a meghatározása során természetesen azt is meg kell határozni, hogy a feladatokat ellátók ezért milyen felelősséget viselnek társadalombiztosítási önkormányzatra gondolok például , és ehhez természetesen társul a kormány önként vállalt önkorlátozása bizonyos jogszabályi lépések megtétele során. De azt is szeretném hozzátenni, hogy ez az önkorlátozás nem egyoldalú, hiszen a társadalmi partnerek is önkorlátozást vállalnak, például járulékfizetést vállalnak a munkanélküliség költségeinek enyhítéséért, vagy a vállalkozók a participáció jogosultságával a tőkeműködést korlátozzák a munkaerő-tulajdonosok javára. Mindebből a számomra az következik, hogy az intézményes feladatmegosztás esetén döntési jogok is megillethetik az egymással együttműködőket, ahol pedig nincsen intézményes feladatmegosztás, ott eseti megállapodások vagy az érdekfeltárás más módszerei fognak működni.
Végül engedjenek meg néhány mondatot erről: tehát ahol nincsen intézményes feladatmegosztás, hogyan működhetik az érdekfeltárás új rendszere? Szeretnék visszautalni az Igazságügyi Minisztérium által benyújtott eredeti koncepcióra, amelyik tartalmazta a gazdasági és szociális tanácsjog intézményét. Én az ott leírtak mellett, vagy egy kicsit helyett, a francia alkotmány példáját szeretném idézni, amelyik két szakaszban is rendelkezik a gazdasági szociális tanács létrehozásának kötelezettségéről. Az eredeti magyar elképzeléstől eltérően ez a gazdasági-szociális tanács nem a munkaadók és munkavállalók szervezeteiből áll csupán, hanem bevonja a szakszervezetek, és a munkaadók mellett hát most durva analógiával a kamarák, az önkormányzatok, a biztosítók képviselőit és szakértőket is beemel ebbe a tanácsba. Ennek a tanácsnak véleményező-tanácsadó szerepe van, és a tanács által megfogalmazottakat a kormány terjeszti a parlament vagy a parlament bizottságai elé, így társadalmasítva a törvényhozást is, természetesen nem korlátozva a népszuverenitást, az Országgyűlés függetlenségét.
Úgy gondolom, hogy amit Dornbach képviselő úr mondott a kétkamarás parlament potenciális akadályairól, arról, hogy a civil szervezetek nem alkotnak egyenszilárdságú rendszert, azzal tökéletesen egyet lehet érteni. De meggyőződésem, hogy a jól működő érdekegyeztetés egyben csökkentené a kétkamarás parlament iránti társadalmi igényt. Be kell látnunk, hogy az a módszer, amelyet erre a társadalmasításra választottunk az ún. lobby-listás módszer , nem vagy csak nagyon akadozva működik. És ezért a világos szétválasztása, a munka világában történő tripartit érdekegyeztetésnek és a törvényhozási munkához kapcsolható véleményező, tanácsadó funkciónak lehetővé tenné a civil társadalom nagyobb arányú részvételét a törvényhozásban, növelné a törvényhozás társadalmi támogatottságát ha úgy tetszik erősítené a demokráciát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)