Áder János (Fidesz)

1996. május 29.

DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban két kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik a már ma az elmúlt röpke másfél órában is többször érintett második kamarának a kérdésköre, a másik pedig a bírói függetlenségnek a problematikája.Mi ad aktualitást azon túl, hogy néhány előttem szóló már beszélt a második kamara kérdéséről, de mi ad aktualitást annak, hogy a második kamaráról, annak szükségességéről vagy szükségtelenségéről beszéljünk? Az egyik talán legközvetlenebb ilyen aktualitás, hogy egy népszavazási kezdeményezés van előttem, amelynek az első kérdése pontosan erről szól. A kezdeményezők azt szeretnék, hogyha egy második kamara is létrejönne, megfogalmazásuk szerint azért, hogy féket és ellensúlyt képezzen a második kamara a párt ellen szerveződő első kamarával szemben. Tehát van egy népszavazási kezdeményezés, nem tudjuk még, hogy milyen eredményre vezet ez, nem tudjuk még, hogy az aláírásokat összegyűjtik-e, nem tudjuk, hogy a népszavazás ha elrendeli a köztársaság elnök úr , akkor az eredményes lesz-e vagy sem, de egy ilyen kezdeményezés van.

(9.40)

A másik, ami aktualitást ad, hogy a parlamenti pártok a jelen lévő parlamenti pártok egy része is támogatja ezt az ötletet és ez az alkotmány-koncepció tárgyalása során is nem különösebben nagy vehemenciával de megfogalmazódott. A harmadik, aktualitást adó ok pedig, hogy egyre több fórumon, különböző intenzitással hangzik el az, hogy különböző bajaink, a parlament működési fogyatékosságaira orvosságként a második kamara kínálkozik.

Tehát az alapkérdés: legyen-e második kamarája a Magyar Köztársaság parlamentjének? Az érveket elmondom később, summázott válasza a Fidesznek l988 óta, hogy ne legyen második kamara.

Milyen érveket szoktak a második kamara mellett felhozni? Három fő érv szokott ez ügyben megfogalmazódni. Az egyik: hogy Nyugat-Európában ez egy általános megoldás, a másik: hogy hatáskörénél fogva megfelelő ellensúlyt képez a első kamarával szemben, a harmadik pedig: hogy a pártérdekeken kívül más érdekeket is megjelenít vagy elsősorban más érdekeket jelenít meg , és ezáltal a parlamenti munka szakszerűségét javítja.

Vegyük sorra ezeket az érveket. Valóban általános-e Nyugat-Európában a második kamara? Akik erre szoktak hivatkozni, azok általában Németországra, Franciaországra, Nagy-Britanniára hivatkoznak, de elfeledkeznek arról, hogy a skandináv országok közül Norvégia és Finnország soha nem alkalmazott kétkamarás megoldást, Dánia 1953-ban, Svédország pedig 1969-ben megszüntette a második kamarát. Akik Franciaország, Németország vagy Anglia példájára hivatkoznak, elfeledkeznek arról, hogy azok a úgynevezett új demokráciák, tehát a diktatúrából demokráciává átalakuló országok, így például Spanyolország, Portugália, Görögország vagy Törökország tekintetében egyedül Spanyolország választotta ezt a megoldást. A másik három ország egykamarás parlamentet működtet mind a mai napig.

Csak egy rövid történeti kitérés, hiszen erről ma már volt szó. Köztudomású, hogy a parlamenti második kamaráknak igazából négy típusát lehet megkülönböztetni, a jogirodalom legalábbis ezt a négy típust különbözteti meg. Az első az úgynevezett történeti kamara, amely lényegében változatlan formájában tulajdonképpen ma már csak Nagy-Britanniában működik a Lordok Háza képében, ahol elsősorban öröklés, vagy életre szóló megbízás révén töltik be a második kamarai tagságot a ház tagjai. A második az úgynevezett népképviseleti kamara, amelynek példaként Olaszországot lehetne felhozni. A harmadik az úgynevezett területi elven szerveződő kamarák, itt elsősorban föderatív szerkezetű országoknak a második kamarás megoldásai, illetőleg a különböző önkormányzatokat, egyéb területi autonómiákat megjelenítő második kamarák példáját szokás felemlíteni. Az utolsó pedig az úgynevezett korporatív elven szerveződő kamara. Korporatív kamarával a két világháború között kísérleteztek Európában, nem igazán vált be, ma Európában egyedül Írország alkalmazza ezt a megoldást. Nem hiszem, hogy ebbe az irányba kellene a Magyar Köztársaság alkotmányának a fejlődése szempontjából gondolkodni. Igazából a magyar történeti fejlődés az l945 után bekövetkezett történeti változások is bizonyos szempontból meglehetősen komoly korlátokat állítanak egy második kamara elé.

Nyilvánvaló, hogy történeti elven Magyarországon második kamarát szervezni nem lehet. Nyilvánvaló az is, hogy miután az állam nem föderatív szerkezetű föderatív elven második kamarát Magyarországon szervezni nem lehet. Az előbb elmondottak alapján én nem javaslom azt sem amire egyébként többen, akik a második kamara mellett érvelnek, javaslatot tettek , hogy egy korporatív, részben a korporatív elvet, részben pedig a területi elvet vegyítő, tehát az önkormányzatnak helyi autonómiáknak képviseleti lehetőséget biztosító megoldással kísérletezzünk.

A második kérdés, ami el szokott hangzani, hogy megfelelő ellensúlyt képvisel az első kamarával szemben. Valóban megfelelő ellensúly-e? Ha megnézzük a nyugat-európai alkotmányokat azt kell mondanunk, hogy szinte sehol sem az. A második kamaráknak a hatásköre, hatóköre folyamatosan szűkült az XIX. század vége óta és legtöbb államban így például Franciaországban vagy Spanyolországban érdemi befolyásolási lehetősége, érdemi döntési jogosultsága nincs a második kamarának. Ott pedig, ahol van mint például Belgiumban ott nagyon kínosan vigyáztak arra, hogy a választási rendszer révén biztosítsák azt, hogy az első kamarában és a második kamarában ugyanolyan parlamenti erőviszonyok, ugyanolyan politikai erőviszonyok jelenjenek meg.

Én azt gondolom, hogy a nyugat-európai alkotmány fejlődések l945 utáni története is azt bizonyítja, hogy ma már a politikai fékek és egyensúlyok rendszerét egy jóval kifinomultabb rendszer biztosítja Nyugat-Európában, és e rendszerben kiemelkedő, a második kamaránál lényegesen fontosabb szerepe van a bírói függetlenségnek, az alkotmánybíróságoknak, a parlamenti biztosok személyének, az Állami Számvevőszék kormányzati pénzügyi politikát ellenőrző tevékenységének, a népszavazásoknak, illetőleg a parlamenten belüli, Házszabályban rögzített belső fékeknek és egyensúlyoknak. Magyarország, a Magyar Köztársaság 1990 után ezt az utat választotta, és azt gondolom, hogy erről az útról nem kellene letérnünk 1996-ban sem.

A harmadik kérdés, hogy más érdekeket is megjelenít a második kamara és a más érdekek megjelenítésére igazából csak a második kamara az alkalmas fórum. Most azt gondolom, hogy ezzel az érveléssel is van némi probléma, mert egyrészt ez nem igaz a nyugat-európai második kamarák tekintetében sem, hiszen szinte kizárólag pártelven szerveződő második kamarákról van szó, vagy pártképviseletet biztosító kamarákról van szó, még akkor is, hogyha területi autonómiák, önkormányzatok révén jutnak parlamenti képviselethez a második kamara tagjai, de én azt gondolom, hogy éppen a magyar parlament a példa arra, hogy egykamarás rendszerben is az egyéb érdekek meg tudnak jelenni, hiszen csak körül kell nézni és számot kell vetni, a magyar parlamentben számos munkaadói és munkavállalói érdekképviseletnek a képviselői ülnek különböző frakciók tagjaként, és mondhatják el, fejhetik ki véleményüket és próbálhatják érdekeiket képviselni, s ezt meg is teszik, ahogy ezt a parlamenti viták többsége bizonyítja. Az előbb elmondottakon túl a Fidesz a további érvek miatt sem támogatja a második kamara gondolatát, és pedig azért, mert már meglehetősen régóta egy kisebb létszámú és hatékonyabb parlamentet szeretne a Fidesz. Ez ha a második kamarát létrehoznánk akkor ez ezzel ellentétes lenne. Úgy gondoljuk, hogy a szakszerűségnek a javítása sem a második kamara megalkotásával érhető el. A szakszerűség, a parlamenti munka hatékonyságának növelése megítélésünk szerint ma nem a képviselői helyek bővítésével, nem a képviselői létszám bővítésével, hanem sokkal inkább a szakmai apparátusoknak az erősítésével, a parlament melletti szakmai apparátusoknak az erősítésével, a különböző parlamenti infrastruktúrához tartozó eszközök, adatbázisok, számítógépes háttér fejlesztésével oldható meg. A második kamarával kapcsolatban szokták azt mondani hogy ha érdemi döntési jogosítványai vannak , tehát ha mondjuk az első ház döntéseivel szemben vétóval rendelkezik, akkor meglehetősen jelentősen lassítja a parlamenti döntéshozatalt. Ez igaz, ez komoly veszély erre már Dornbach Alajos is utalt , ha pedig érdemi döntésbefolyásolási lehetősége nincs, akkor azt gondolom, hogy felesleges. És végül a negyedik érv: hogy jelentős többletköltséggel megítélésünk szerint különösebb politikai haszonnal nem járó lenne a második kamarának a felállítása.

Ezért összegezve a Fidesz azt javasolja, hogy ne törekedjünk arra, amikor az egykamarás vagy kétkamarás parlamentről döntünk, hogy az eddig kialakult, az 1988ban, 1990-ben kialakított közjogi intézményrendszert fenekestül fölforgassuk. Törekedjünk arra azonban, hogy egy széles konszenzussal, hosszú távra, a jelenlegi intézményrendszert tökéletesítve, stabil politikai intézményrendszert szabályozzunk, amely és ezzel egyetértünk természetesen mindenféle monopolisztikus és diktatórikus törekvéssel szemben megfelelő jogi védelmet nyújt. Ez volt az első kérdéskör, amivel szerettem volna foglalkozni.

A második ettől elkülönülő kérdéskör a bírói függetlenségnek a kérdése. Abban általános egyetértés van, hogy a bírói, a bíróság és a bírói függetlenség alkotmányban rögzítendő és fontos kérdéskör, ezt a koncepció is tartalmazza. Néhány kérdést csak ebből hadd idézzek. Nagyon vázlatos természetesen a koncepció, ilyen értelemben természetesen ez majd a normaszöveg megalkotásakor kiegészítésre, pontosításra szorul. De néhány mondat: "Az alkotmány utaljon arra, hogy a bírák önkormányzati szervezetet alakíthatnak. "Rendkívüli bíróságok létesítésére ne legyen lehetőség." Az alkotmány rögzítse a bírói függetlenségre, a bíró felelősségére és összeférhetetlenségére vonatkozó legfontosabb szabályokat."

(9.50)

A bírák kinevezése határozatlan időre szóljon. A bírói függetlenség kérdésével függ össze a bírák elmozdíthatatlansága. A bírósági törvény korhatárt állapítson meg, amelynek elérésekor a bíró nyugállományba vonul, és sorolhatnánk még azokat az alapelveket, amelyeket a koncepció rögzít és azt gondolom, hogy ezekkel az elvekkel igazából a parlamentben lévőknek sem, és az igazságszolgáltatás érdekképviseleti szervezeteinek sincs különösebb gondjuk. Azt gondolom, ezeknek a rögzítése fontos, de nem elégséges. Ahhoz, hogy a bírói függetlenségről teljes terjedelmében beszélhessünk, nem csupán alkotmányos szabályoknak a rögzítésére, nemcsak az előbb említett alkotmányos deklarációnak a rögzítésére van szükség, hanem olyan további garanciális szabályok megalkotására is, amelyek részben az alkotmány normaszöveg megalkotása során, részben az alkotmánnyal párhuzamosan az egyéb törvények, bírósági szervezeti törvény és más törvények megalkotása során biztosíthatóak.

Milyen tényezőkre gondolok itt és milyen elemekből áll a bírói függetlenség a véleményem szerint? Ez négy elemet jelent legalább, az egyik: a szervezeti függetlenség, a másik: a munkajogi szolgálati függetlenség, a harmadik: az ítélkezéssel megvalósuló függetlenség és végül a negyedik: az anyagi egzisztenciális függetlenség.

Az első kérdés: Megvalósul-e a bíróságoknak a szervezeti függetlensége ma Magyarországon? Én azt gondolom, hogy csak korlátozottan, és ilyen értelemben az új alkotmánynak ezt a kérdést lényegesen pontosabban kell meghatároznia, és a bírósági szervezeti törvénynek is ezt a kérdést lényegesen pontosabban kell meghatározni. Azt gondolom, a mai alkotmány meglehetősen tág megfogalmazása révén az újabb bírósági szinteknek a létesítése, a különbíróságoknak a létesítése előtt nincsen alkotmányos korlát, ezt az új alkotmánynak én azt gondolom, hogy sokkal határozottabban és sokkal markánsabban kell ezt a szabályt tartalmaznia.

Nem valósul meg a bíróságokkal kapcsolatban a költségvetési függetlenség sem. Ma a költségvetés tekintetében a bíróságok költségvetése tekintetében meglehetősen kusza szabályozás van, hiszen míg a Legfelsőbb Bíróság önálló fejezetként jelenik meg a költségvetésben, addig a bíróság költségvetése két részre oszlik, az egyik egy külön alcímként az Igazságügyi Minisztérium fejezetében jelenik meg, a másik része a bíróság költségvetésének, ami egy jelentős összeget tesz ki. Ezek a beruházások és a fejlesztések pedig az Igazságügyi Minisztérium fejezetébe tartoznak, önálló alcím nélkül.

Ezen én azt gondolom mindenképpen változtatni kellene. Ugyancsak változtatni kellene azon a szervezeti öszvérmegoldáson is, hogy a Legfelsőbb Bíróság szervezetileg is önálló, igazgatási szempontból is független, ugyanakkor viszont a többi bíróság szervezetileg az Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódik.

Azt gondolom, hogy a koncepció további vitája során és a normaszöveg megalkotása során érdemes lenne újra megfontolni a szervezeti függetlenség szempontjából azt az előkészítés során egyébként elvetett javaslatot, hogy nem kellene-e mégis egy országos igazságszolgáltatási tanácsot felállítani és ebben az igazságszolgáltatási tanácsban a bírói érdekképviseletek, a bírói fórumok többségével megfelelő kontroll mellett természetesen az igazságszolgáltatás külső igazgatását teljes egészében az Igazságügyi Minisztériumtól függetleníteni.

A második kérdés egy megvalósulás, a bíráknak a munkajogi, szolgálati függetlensége. Én azt gondolom, hogy a bíróvá válás, az előmenetel, a bíróságok vezetőinek kinevezése, a fegyelmi felelősség és a szignálás kérdései tekintetében, ma még mindig túl erős a függés az Igazságügyi Minisztériumtól, ebben a jogirodalom és a bírói érdekképviseletek lényegében egyetértő véleményen vannak. Ami félreértések elkerülése végett nem jelenti azt, hogy az Igazságügyi Minisztérium napi beavatkozása túlzott lenne, és hogy az Igazságügyi Minisztérium napi beavatkozásra törekedne. A beavatkozás lehetőségét jelenti ma ez, de jelenti azt, hogy igazából csak személyes garanciák vannak ma és nem intézményes garanciák vannak a tekintetben, hogy a beavatkozás megvalósul-e vagy sem. Ugyanez érvényes egyébként a bíróságokon belül is. Tehát nemcsak a bíróságok és az Igazságügyi Minisztérium vonatkozásában, hanem a bíróságokon belül is.

Egyetlen dologra hadd utaljak, ez a szignálási rend, hiszen ma a bírósági vezetők szubjektív mérlegelésén múlik az, hogy kire szignálnak egy ügyet, és ez tudjuk jól, hogy befolyásolásnak a lehetőségét legalábbis biztosítja. Ezen mindenképpen változtatni kellene.

A harmadik kérdés, hogy megvalósul-e a bíráknak az anyagi, egzisztenciális függetlensége. Én azt gondolom, hogy két ágra bontható ez a kérdés. Az egyik a bíróságoknak, a bíróságok elhelyezése, infrastruktúrája, a kisegítő személyzettel kapcsolatos kérdések. E tekintetben én azt gondolom, hogy igen komoly munkákat kell még a kormányzatnak és a parlamentnek elvégeznie ahhoz, hogy valóban egy korszerű, jól működő igazságszolgáltatási rendszer, törvénykezési rendszer alakuljon ki Magyarországon, de ugyanígy komoly munka áll előttünk, hogyha a bírák egyéni, egzisztenciális megbecsültségének a kérdését vizsgáljuk.

Itt 1992-ben a parlament döntése révén valamelyest sikerült javítani a helyzeten, azonban azóta a bekövetkezett infláció hatására a bíróságokon a bíráknak a helyzete, s különösen a kisegítő személyzet helyzete jelentősen romlott. Tehát mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a parlament meghozott, igazából nem tudta szinten tartani, ez ma már ismételten komoly, működést befolyásoló fluktuációt eredményező tényezőként jelenik meg. Ebben a dologban komoly problémát jelentenek azok a kormányzati következetlenségek is, amelyeknek szemtanúi voltunk az elmúlt fél esztendőben.

Mire gondolok? Az egyik oldalon ugyan a kormány döntött arról, hogy május elsejétől bírói pótlék emelésére kerül sor, de a másik oldalon, ugyanebben a parlamenti vitában a költségvetés szavazása során, igaz csak három szavazattal, de a kormánykoalíció nem fogadta el, elutasította azt a javaslatot, hogy további bírói emelésre, bírói béremelésre kerüljön sor. Ugyancsak a kormányzati következetlenségek közé tartozik, hogy miközben a bírói pótlék emelése megtörtént, aközben a 48%-os adókulcsnak a felemelése és eközben a szociális intézményrendszernek a megnyirbálása révén tulajdonképpen a kormány azt amit az egyik kezével adott, a másik kezével elvette a bíróságoktól és a bíráktól is.

Én azt gondolom, hogy ez nem szolgálja az igazságszolgáltatási rendszer stabilitását és ezen a jövőben mindenképpen változtatni kellene. Ugyanide tartozik, hogy az előmeneteli rendszer szintén a parlament döntése miatt nem megnyugtató, hiszen ma már világosan látható, hogy 35 éves korára, de legkésőbb 40 éves korára egy bíró eléri azt a pályaívet, ahol tulajdonképpen a későbbiekben már további érdeke ha úgy tetszik a bírói pályán való maradáshoz nem fűződik, hiszen az előmeneteli rendszer olyan, hogy tulajdonképpen ez után az időszak után már az időarányosan eltöltött munkával nem egyenes arányban növekszik a bírói fizetés. Én azt gondolom, összegezve: hogy ahhoz, hogy a bíróság valóban önálló hatalmi ág legyen amivel minden parlamenti párt egyébként egyetért , és ahhoz, hogy ez ne csak üres alkotmányos deklaráció maradjon, ezeket a kérdéseket részben az alkotmányban, részben az alkotmány megalkotásával párhuzamosan a kapcsolódó törvényekben szabályozni kell, mert egyébként valóban csak üres deklaráció lesz, és ugyanezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni jövőre is és az azt követő években is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)