Bihari Mihály (MSZP)
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az alkotmánykoncepció egy mondatához szeretnék hozzászólni, ahhoz amelyik úgy szól, hogy: "a Magyar Országgyűlés továbbra is egykamarás legyen". Emögött az egy mondat mögött egyéves alkotmány-előkészítő bizottsági vita, legalább három tucat monográfia, könyv, többszáz oldalas szakértői tanulmányok, és hát nagyon eltérő álláspontok vannak. Az eltérő álláspontok megjelentek itt a nyilvános vitában is. A mai napon is Dornbach Alajos, Áder János képviselőtársaim az egykamara mellett, mások, a tegnapi napon K. Csontos Miklós, Torgyán József, a kora reggeli hozzászólásában és mások, korábbi hozzászólásaikban a kétkamarás megoldás mellett érveltek. Én igazán nem kívánok sem az egykamarás, sem a kétkamarás megoldás mellett érvelni, én a megfontolás mellett szeretnék érvelni. Tehát, hogy vegyük komolyan az érveket és az ellenérveket, mindkét álláspont mellett nagyon komoly pro és kontraérvek és ellenérvek hozhatók fel, és még azt is előre bocsátanám, hogy véleményem szerint nem is feltétlenül szükséges az, hogy a jelenlegi alkotmányozási időszakban dőljön el az, hogy hosszú távon Magyarországon marad-e az egykamara, vagy esetleg visszatérünk a kétkamarához. El tudom képzelni azt, hogy az alkotmány elfogadása után a viták tovább folynak, és esetleg egy későbbi időszakban akár népszavazás formájában dől el hosszú távon az egykamara vagy a kétkamara ügye. De el tudok képzelni más megoldást is ennek a kérdésnek az eldöntését illetően, ezt a hozzászólásom legvégén mondanám el.
Örülök annak, hogy érvek és ellenérvek hangoztak el és nem politikai deklarációk ebben az ügyben, itt a nyilvános vitában is. Szeretném én is komolyan venni ezeket az érveket és ellenérveket, és ezért egy kicsit távolabbról indítva, a tárgyszerűség indokából következően először azokat a szempontokat elősorolva, amelyek egyáltalán a téma, egyáltalán a kétkamara vagy egykamara mellett szólnak.
Az első tényező kétségtelenül a tradíció. Hogy vajon a tradíció az egykamara vagy a kétkamara mellett szól e. Van ellenpélda is, mert például Finnország, kétszáz éves parlamentarizmusa során többször áttért a kétkamarára, aztán visszatért az egykamarára, majd megint a kétkamarára; 1906 óta kétségtelen tény egykamara van Finnországban. Magyarországon azonban és itt kapcsolódnék vitatkozva Áder János képviselőtársam egyik mondatához , Magyarországon nagyon komoly tradíciója van a kétkamarának, nagyon komoly történeti érvek hozhatók fel, hiszen 1608 óta, törvényben szabályozottan 1918-ig kétkamarás Országgyűlés volt, követküldési joggal, a megyei nemesi közgyűlések követküldési jogával a képviselőházba. 1926-tól 1944-ig tehát további 18 évig szintén kétkamara volt, egy teljesen megreformált, nevében is megváltoztatott főrendi házból felsőházzá változtatott második kamara működött, tehát 326 éven keresztül Magyarországon, a magyar parlamentarizmus történetében kétkamarás Országgyűlés volt. Igaz, hozzá lehet tenni, hogy az elmúlt 50 évben viszont egykamara van, akkor viszont tegyük hozzá azt is, hogy igazi parlamenti demokrácia ebből az 50 évből Magyarországon csak 1945 és mondjuk 1949 között volt, tehát a demokratikus egykamarás parlamenti demokrácia mintegy négy éven keresztül most nem akarok történelmi vitát folytatni, hogy vajon hol húzódott a cezúra a parlamenti demokráciában , de mondjuk azt, hogy a '49-es választásokig még egy többpárti parlamenti egykamarás parlament működött Magyarországon, illetve 1990-től gyakorlatilag szintén egy demokratikus egykamarás parlament működik.
Tehát a demokratikus elv alapján működő egykamarás parlamentnek az ideje jóval rövidebb történetileg a magyar parlamentarizmus történetében, mint a kétkamarás, feudális rendi kétkamarás kétségtelenül, de 1867 után már a valódi többpártrendszeren alapuló, parlamenti demokráciát megtestesítő kétkamarás rendszernek a története. Lehet több példát felhozni: Svájc, például nemcsak az Egyesült Királyság, illetve Anglia kétkamarás megoldása mellett hozhatók fel történeti érvek, hanem nagyon erősen ragaszkodnak tradicionális okokra hivatkozva és tekintettel például Svájcban a kétkamara mellett. Kétségtelen tény tehát, hogy a tradíciónak komoly ereje és komoly szerepe van az egykamara vagy a kétkamara meghatározása ügyében.
A második tény, ami meghatározza azt, hogy egy országban kétkamara vagy egykamara van-e, az, hogy szövetséges állam-e, vagy ún. unitárius, tehát egységes állam-e egy ország. Kétségtelen tény, hogy minden szövetségi államban kétkamara van. Viszont nem minden kétkamarás állam szövetségi állam. Pl. Magyarországon 1926 és 1944 között a felsőház úgy működött, hogy nem volt Magyarország szövetségi állam. Nemcsak Magyarország nem szövetségi állam, hanem például, ugorjunk egyet az újonnan alakult demokráciák közül Csehország sem szövetségi állam például és kétkamarás rendszere van. Horvátország sem szövetségi állam, és kétkamarás rendszere van. Úgyhogy a környező, újonnan alakult demokratikus államok közül is jó néhány olyan van, amelyik nem szövetségi állam, tehát nem teszi szükségessé a második kamarát a tagállamoknak a képviselete, és mégis kétkamarás parlamentet működtetnek.
A harmadik elv és tényező, ami meghatározza az egy- vagy kétkamara létét az az, hogy miféle képviseleti tartalmat akarnak a törvényhozók, akik az egy- vagy kétkamaráról döntenek, vagy az állampolgárok ha ők döntenek miféle képviseleti tartalmakat akarnak megjeleníteni a parlamentben. Ha lényegileg a modern, versengő többpártrendszerek elve alapján, a pártok képviseletét kívánják megvalósítani, vagy lényegileg ezt akarják megvalósítani, akkor nincs szükség kétkamarára. Ha a pártok képviselete mellett, kiegészítő jelleggel be akarnak építeni valamilyen más képviseletet mondjuk például az etnikai képviseletet , akkor be lehet építeni egykamarába is volt erre kezdeményezés a magyar demokratikus parlament történetében már az előző ciklusban , hogy delegációs elv alapján tizennyolc, tíz, többféle javaslat volt, nemzeti képviselő delegált nem választott , hanem delegált képviselő épüljön be a 386 fős magyar egykamarás rendszerbe.
(11.10)
Ez már tulajdonképpen a képviselői egyenlőség elvével némi szakítást jelentene, de kiegészítő képviseleti elvként megőrizhető és beépíthető egykamarás rendszerbe is. Nem építhető be egykamarás rendszerbe egy komolyan vett regionális területi érdekképviselet. Ha komolyan vesszük, ha nem egyszerűen csak azt mondjuk, hogy hát többféle megyéből jönnek a képviselők, többféle foglalkozást űznek, van aki tanár, van aki a munkavállalói oldal képviselője, van aki a munkáltatói oldal képviselője, tehát nem a személyes képviselet szempontjából nézzük a parlament megosztottságát, hanem az intézményes érdekképviselet oldaláról, akkor a komolyan vett területi képviselet akár tagállami területi érdekképviselet, akár államon belüli, regionális, megyei szintű vagy más elnevezéssel jelölhető területi érdekképviselet már a második kamara megszervezése mellett szól. Tehát hogyha a területi érdekképviseletet, netántán gazdasági rétegek, kamarák, korporációk képviseletét is meg akarom valósítani a parlamentben, akkor lényegileg azt szintén csak a második kamarával lehet.
Ha a vallási érdekképviseletet, a vallások vagy a nagy egyházaknak a jelenlétét a parlamentben valaki fontosnak tartja anélkül, hogy feladná az állam és az egyház közhatalmi szigorú elválasztottságának az elvét, akkor ezt megint csak tulajdonképpen a második kamarával lehet elérni, mert az még nem jelent egyházi képviseletet, hogy képviselőtársaink között jelenleg is van olyan, aki aktív tagja valamelyik egyháznak, mert tudjuk jól egyébként, hogy az összeférhetetlenségi szabályok például a világon legtöbb helyen, Magyarországon is a képviselőházból kizárták a hivatásos papokat, szerzetesrendek tagjait, a nagy egyházak képviseletét a felsőházban biztosította. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb tényezők, amelyeket érdemes pro és kontra számba venni, és utána az érveket figyelembe véve eljutni arra a következtetésre, hogy vajon az egykamara vagy a kétkamara biztosít-e jobb érdekképviseletet, biztosít-e megfontoltabb törvényhozást, esetleg hát bizonyos féket, nem teljes egyensúlyt, csak bizonyos féket a képviselőházzal szemben.
Egy kérdés van, ami szerintem nem döntő, bár a viták során nagyon sokszor felvetődik. Ez a létszám és a költség kérdése. Az országok, nemcsak Magyarország, hanem az országok képviseletében az, hogy 20-30 vagy 50 fővel kevesebb képviselő ül-e a parlamentben, nem kardinális kérdés. Nem az a lényeg, hogy 20-30 képviselőnek a bérét meg lehet-e spórolni, vagy ennyivel többe kerül, hanem sokkal fontosabb elvek, tényezők, funkciók és feladatok vannak, amelyeket számba kell venni a kívánatos, vagy az optimális, vagy kielégítőnek tekinthető létszám mellett. Egyébként nagyon sokszor elhangzott az az érv is, hogy az esetleges második, vagy kétkamarára való áttérés esetén egyáltalán nem kellene megnövelni a jelenlegi 386 fős képviselői létszámot, 350 vagy akár 250 vagy 300 fős együttes létszám mellett is megoldható a kétkamara.
Néhány történeti és nemzetközi tendencia. Kétségtelen tény, hogy 1945 után az egyik tendencia a második kamarák megszüntetése volt. Ennek alapján szűnt meg Svédországban amit például Áder János is említett 1970-ben, Dániában 1953-ban, Finnországban csak azért, mert a skandináv államokat többen említették olyan példaként, mint amelyek rendre megszüntették a második kamarájukat Finnországban 1906-ban szűnt meg, Portugáliában 1974-ben szűnt meg a kétkamarás parlament. Tehát az egyik tendencia kétségtelen tény, hogy a kis államok szakítottak a kétkamarás megoldással és áttértek az egykamarára. A másik tendencia viszont a kétkamarás parlamenti képviseletek fenntartása. Fenntartása, stabilizálása, és hát a ragaszkodás hozzájuk. Így Németország, a Német Szövetségi Köztársaság, az USA, Kanada, Svájc, India, mind megőrizte és ragaszkodott a kétkamarás rendszerükhöz, sőt az Egyesült Államokon belül Nebraska államot kivéve minden tagállamon belül is kétkamara van. Tehát nemcsak magának az Egyesült Államoknak a képviselői testülete kétkamarás, hanem a tagállamoké is, Nebraska államot leszámítva.
De mondhatjuk azt is, hogy Németországon belül Bajorország mint tagállam is kétkamarás parlamentet működtet, a többi az egykamarás parlamentet működtet, a többi tagállam. Vagy India 22 tagállamából hét tagállamban kétkamarás rendszer van, tehát ezek olyan szövetségi államok, ahol nemcsak a szövetségi képviselet, hanem a tagállami képviselet rendszere is többelvű, illetve kétkamarás. Persze, lehet mondani azt is, hogy India 22 tagállamából hétben van, viszont hát 15-ben nincsen.
A harmadik tendencia, nem is tendencia, inkább érdekesség az, hogy vannak olyan országok, pontosabban két európai ország, ezek közül az egyik Norvégia, ahol kétkamara van, azt hiszem ez csak egy tévesztés volt Áder János részéről, hogy Norvégiát az egykamarás parlamentű országok közé sorolta, tehát Norvégiában és Izlandban egy parlamentet választanak meg a választók, és utána az alakuló ülésén ez a parlament osztja magát ketté két kamarára, hát a norvégoké, csak azért, mert nehezen jegyzem meg, Odelsting-nek és Storting-nek hívják az így kettéosztott két kamarát, dehát ez kuriózum, érdekesség azért, mert választáson alapul mind a kettő, tehát nincs delegációs elv benne, mind a kettő választáson alapul, érvényesül a választás és a képviselők egyenlőségének elve, és a szétosztás következtében mind a kettőben egyforma a pártképviselet és a pártarány, nem borul fel a felsőházban vagy az alsóházban a választásokon kialakult választási eredmény, illetve ennek megfelelő pártképviselet.
El kell mondani azt is, hogy ha a világra tekintünk ki, 1985-ben az Interparlamentáris Unió felmérése szerint 83 országból 28-ban volt kétkamara, és a 28 kétkamarás országból 12 unitárius, tehát nem szövetségi állam volt. Néhány példát hoztam erre föl a régmúltból is, illetve az újonnan alakult demokráciák közül is. Hozzá kell hogy tegyem azt is, végül a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve, hogy Európában jelenleg 17 országban van kétkamarás rendszer, és mint mondottam, jó néhány ezek közül olyan, amelyik nem szövetségi állam, hanem unitárius állam. A létszámot tekintve nagyon nagy a szóródás, kétségtelen tény, hogy Angliában, ahol 1835 tagja van a két kamarának, együttesen, ott a legnagyobb a képviselői létszám, a többinél általában 250 és 350-400 között szóródik, kivételesen vannak 100 fős kétkamarás rendszerek is, kétségtelen tény, de az átlag az 250 és 350 között van a két kamara együttes létszáma.
Végül néhány történeti érvet a magyar történelemből. Mint mondottam ugye, Magyarországon 1608-tól 1918-ig a főrendiház formájában és az Országgyűlés formában, ugye képviselőház formájában, kétkamarás rendszer működött. Ezt a kétkamarás rendszer reformálta meg az 1926. évi XXII. törvény, amely lényegesen átalakította a felsőházat, megőrzött bizonyos elemeket, az úgynevezett leszármazási elv alapján való részvételt a felsőházban, de emellett beépített olyan modern képviseleti elveket, mint például azt, hogy a törvényhatóságok képviselői, megyék és törvényhatósági jogú városok 76 főt delegálhattak a 244 fős felsőházba. Később ez a szám 126-ra növekedett, mert időközben nőtt a felsőháznak a létszáma, legutoljára már 369 fő volt a 1941-es reformok révén a felsőháznak a létszáma, akkor 126 főt küldhettek a törvényhatóságok a felsőházba, vagy a nagy egyházak vezetői 30 fővel képviseltették magukat a felsőházban: katolikus egyházfők 15, református egyházfők 6, evangélikus egyházfők 5 fővel, unitárius, görög-keleti egyházfők egy-egy, és az izraelita egyházfők két fővel.
Vagy, amit szintén nagyon fontosnak tartok, hogy a tudományos élet, a kultúra, az egyetemek és a főiskolák szférájából 19 delegátust, illetve képviselőt küldhettek a felsőházba a Magyar Tudományos Akadémia egy főt, az egyetemek és főiskolák 15 főt küldhettek a magyar felsőházba. Érdekesség, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egy főt delegálhatott. És még egy elvet tartott fontosnak a felsőházi érdekképviselet szempontjából: a különböző kamarák, különböző érdekszövetségek gazdasági kamarák képviseletét, ezek száma 18 és 24 között volt a felsőház létszámának a növekedésével együtt.
(11.20)
Az Áru- és Értéktőzsdétől kezdve a Kereskedelmi és Iparkamara például 6 főt, a Mezőgazdasági Kamara 6 főt, az Ügyvédi Kamara és a mérnöki kamarák 2-2 főt, a Közjegyzői Kamara 1 főt, az Orvosi Kamara 2 főt, a Gyáriparosok Országos Szövetsége 2 főt és a többi, az ONGESZ szintén 2 főt küldhetett. Miért tartom fontos történelmi példának a magyar felsőházat? Egyrészről azért, mert egy tradíciót folytatott, egy 310 éves tradíciót folytatott, másrészről nem szövetségi állam, hanem unitárius állam keretében biztosította és intézményesítette a második kamarát, harmadrészt, és ezt tartom a legfontosabbnak, többelvű képviseletet tett lehetővé. Még nincs is ebben benne az etnikai képviselet, holott Magyarországon nagyon fontosnak tartanám, dehát több képviselőtársam érintette az alkotmányvita kapcsán és attól függetlenül is, a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti szintű intézményes képviseletének a megoldását. A második kamara meg tudná oldani az első kamarában uralkodó pártelvű képviselet mellett a regionális érdekképviseletet, a szakmai korporatív érdekképviseletet és az etnikai érdekképviseletet, hogy egyházi érdekképviseletre szükség lenne-e, azt gondolom, hogy ezt inkább én most zárójelbe tenném, mert ez nagyon differenciált és bonyolult vitát indíthatna el.
Összegezve én azt mondanám, hogy a második kamarának az előnyei, azért hadd soroljam a második kamara előnyeit, mert az első kamara előnyeit Áder János és Dornbach Alajos is részletesen elsorolta, és nincs is vitám azokkal az érvekkel, igazuk van az első kamara mellett szóló érveiket tekintve. Én a második kamara mellett szóló érveket hadd soroljam föl.
A legfontosabb érvnek a többszintű, intézményes képviseletet tartom. A pártelvű képviselet mellett, a gazdasági korporatív érdekképviseletet, ehhez hozzátenném azt, hogy ezt nagyon fontosnak tartom azért is, mert Magyarországon nincs bár van országos szinten működő tripárti, tehát háromoldalú érdekegyeztető rendszer , de nincsen igazi közjogi jogosítványa ennek a rendszernek. Nem eléggé intézményesült és épült ki az országos szintű háromoldalú vagy akár többoldalú érdekképviselet rendszere, amelynek rendkívül fontos a társadalmi béke és megőrzése szempontjából, rendkívül fontos közjogi szerepet lehetne adni, ez Magyarországon csak részlegesen épült ki, ez újabb érveket szolgáltat véleményem szerint a gazdasági korporációk érdekképviseletének az intézményesítése mellett, esetleg egy második kamarában. Persze ha kiépülne egy osztrák vagy német típusú korporatív érdekképviseleti rendszer, és az megerősödne, akkor természetesen súlytalanná válnának, vagy legalábbis csökkennének a második kamarában a korporációk érdekképviselete mellett szóló érvek. De a többszintű, többelvű, differenciáltabb, a pluralitást, a többféle pluralitást megjelenítő funkciója miatt a második kamara mellett azt gondolom, hogy nagyon sok érv hozható fel.
Azt gondolom, hogy a második érv, ami emellett fölhozható, hogy a differenciáltabb érdekképviselet egyúttal a társadalmi béke és a társadalmi partnerség megteremtése, a szociális béke és biztonság megteremtése szempontjából társadalmi méretű, makroszintű biztosítékot vagy nagyobb biztosítékot jelentene az egykamarás parlamenttel szemben.
A harmadik érv az, amire Áder János is kitért, de ő inkább negatívan ítélte meg ezt az érvet. Nevezetesen azt, hogy a második kamara bizonyos féket jelentene az első kamara döntéseivel szemben, de csak féket, mert természetesen én sem értenék egyet azzal, hogy ez a felsőház, vagy nem tudom, hogy neveznénk, második kamara, ez fölénőhessen a képviselő-testületnek, nem szabadna engedni, hogy dominálja, uralja, de azt feltétlenül el lehet ismerni, hogy a konszolidáció időszakában több megfontolásra van szükség a törvények meghozatala során, és Magyarországon, mivel a Magyarország történetében másodszor következett be tulajdonképpen szabad, demokratikus, versengő, többpártrendszeren alapuló választások révén kormányváltás, 1990-ben és 1994-ben, illetve hát volt egy 1905-ös váltás is, ilyen típusú választásokon bekövetkezett kormányváltás is. Tehát nincs elég tapasztalata Magyarországnak még a kormányváltások mellett megteremtendő stabilitás tekintetében, és a második kamara egy kicsit távolabb áll a pártpolitikai versengéstől és képviseletektől és az ezen alapuló kormányváltásoktól, és az ezen alapuló nagy cikcakkoktól, mármint kormánypolitikai cikcakkoktól. Ezeket a cikkcakkokat megszüntetni nem kellene természetesen, mert hiszen a kormányoknak joguk van ahhoz, hogy önálló kormánypolitikát folytassanak, de csökkentené egy kicsit a nagyon nagy eltéréseket az egymást követő kormányok politikájában. Tehát ez a fékezés, ez a megfontolásra késztetés szerintem erénye a két kamarának. Kétségtelen tény, hogy differenciáltabb, bonyolultabb rendszer, ennek következtében lassító szerepe van. Ez a lassító szerep gyors törvényhozás esetén negatív szerepet tölt be, ha nincs szükség nagyon gyors törvényhozásra, mert mondjuk konszolidáltabb állapotok vannak, akkor ez a fékezés inkább pozitív szerepet tölt be.
Végül pedig azt gondolom, hogy a két kamara működése esetén bizonyos közjogi méltóságok együttes ülésen való megválasztására is sor kerülhetne. Magyarországon nagy vita folyik például ugye a köztársasági elnök megválasztásáról. Én is szeretnék ehhez a témakörhöz majd a következő hozzászólásomban hozzászólni. Úgy tűnik, hogy elég komolyan megosztott a közvélemény, a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett megválasztását illetően. Megoldható lenne ez az éles dilemma például két kamara esetében, oly módon, hogy a két kamara együttes ülésén válassza meg a Magyar Köztársaság elnökét. Érveléseimmel, hangsúlyozom még egyszer, bár az érveim zömét a második mellett sorakoztattam fel, de föl tudnám hozni, illetve el tudom ismerni képviselőtársaim jelentős részének az érveit, azokat az érveit, amelyek az egy kamara mellett szólnak könnyebb, gyorsabb megoldást tesz lehetővé. Bizonyos kiegészítő eljárásokkal és megoldásokkal be lehet építeni a pártpolitikai képviselet mellett más képviseletet is az egy kamarába, kétségtelen, most már hozzászokott vagy inkább hozzászokott a társadalom, a képviselők hozzászoktak a kormány, a kormányzat hozzászokott az egy kamara működéséhez, tehát elismerem ezeknek az érveknek is a létjogosultságát. Én nem is azért szóltam hozzá, hogy egyértelműen letegyem a voksomat az egy vagy két kamara mellett, hanem azért szóltam hozzá, hogy megfontolásra ajánljam mind a mellettük, mind az ellenük szóló érveket, és végül hangsúlyozzam azt, hogy nem feltétlenül kell ezt az alkotmányossági vitát, és egy ponton túl politikai vitát, most a mostani alkotmányozás időszakában eldönteni, el lehet dönteni később is. Az élet, az igények, a szükségletek ismét napirendre tűzhetik vagy napirenden tarthatják ezt a vitát, de van egy javaslatom egyúttal: eldönthető ez az alkotmányozás előtt. A mostani nyilvános vitában is eléggé nyilvánvalóvá vált az, hogy legalább három olyan kérdés van, amelyet nem szabad az alkotmánykoncepció vagy normaszöveg kapcsán eldönteni, ahogy Boross Péter legutóbb utalt például a halálbüntetés kérdésére, vagy mások is. Legalább három ilyen kérdés van: az egyik az egykamara vagy kétkamara, a másik a halálbüntetés alkotmányi szintű megengedése vagy tilalma, a harmadik a köztársasági elnök választásának a módja, parlament általi vagy a választópolgárok általi választása. Negyedikként én még azt is elfogadnám, hogy az államforma kérdésében is ki lehetne tűzni népszavazást, de az alkotmány normaszövegének az elfogadása előtt. Tehát egy előzetes népszavazást és ezekre a kérdésekre. Akkor ezekre a kérdésekre az alkotmány koncepciójáról vagy normaszövegéről folytatott vitától függetlenül foglalhatna állást a magyar társadalom, és a népszavazás eredménye kötelező lenne a törvényhozásra, illetve az alkotmány szövegezőire.
(11.30)
Tehát el tudnám képzelni azt, hogy például ebben a négy kérdésben köztük az egykamara, kétkamara kérdésében a választópolgárok döntsenek, az alkotmányozás végső eldöntése előtt, tehát egy előzetes, kifejezetten erre a négy kérdésre kiírt, akár együttesen kiírt népszavazás keretében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldal padsoraiban.)