Várnai László (MSZP)

1996. június 2.

DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vitából is kiderült, hogy nagy horderejű, a jövőt alapvetően meghatározó kérdést tárgyal parlamentünk. A feladat, amelyre vállalkoztunk, a közoktatási törvény módosítása kapcsán komoly, figyelmen kívül nem hagyható gondokra, indulatokra, érvekre és ellenérvek kifejtésére ad alkalmat. Milyen helyzetbe nyúl bele a politika ismételten az oktatásügy bonyolult világába? A pedagógustársadalom érett, felelős magatartásának a jele, hogy sanyarú helyzetében nem elsősorban anyagi gondjait hangsúlyozza, hanem a vállaira nehezedő nevelésben és oktatásban jelentkező szakmai problémák izgatják és sarkallják véleményük formálását. Azért, hogy gondjaikat jobban megértsük, meg kell vizsgálnunk, milyen társadalmi környezetben végzik áldozatos munkájukat. Olyan társadalomban élünk, amelynek normái rendezetlenek, nem fejlődnek egyenletesen. A zavar már nemcsak az értékek válságában érhető tetten, hanem az emberi viselkedés mindennapos formáira is kiterjed.

A pedagógusok egyik alapvető gondja annak eldöntése, hogy mi a nevelés végső célja napjainkban. Milyen eszközök állnak rendelkezésre egy olyan korban, amikor mindenki csak a jogaira emlékszik, de a kötelességek feledésbe mennek. Zavar van abban a tekintetben is, hogy az ifjúságot egészséges önzésre és a szabad versenybe való helytállásra vagy önzetlenségre, társadalmi szolgálatra, esetleg közös céloknak való alárendelésre kell nevelni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat fogalmaztak meg a pedagógusok, akikkel választókerületemben Kiskunhalason és környékén módom volt megvitatni a T/2458. számú törvényjavaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! Eötvös József 1868-ban a következő gondolatokkal bocsátotta vitára a képviselőházban a népoktatási törvényjavaslatot. "A mai időben, meggyőződésem szerint, minden áldozat, amelyet az anyagi célok előmozdítására teszünk, a közlekedés eszközének megjavítása, pénzügyi viszonyainkat szabályozó törvények mind nem fognak célhoz vezetni, ha nem gondoskodunk mindenekelőtt a népnek értelmi neveléséről." E gondolatok, úgy vélem, igazak az ezredfordulóhoz közeledve is.

A törvénymódosítással kapcsolatos közjogi vita lezártával kezdetét veheti a gyakorlati munka, az építkezés, a fejlesztés. Hozzászólásomban e munka néhány fontosabb területéről, illetve kérdéséről szeretnék szólni, a teljesség igénye nélkül, azzal az őszinte hittel, hogy teret nyitunk egy új felemelkedéshez. Csatlakozva Szöllősi Istvánné képviselőtársam hozzászólásához, magam is helyeslem, hogy a pedagógusok jogállását a törvényjavaslat egyértelműen rögzíti. Ezt két nézőpontból is fontosnak tartom. Egyrészről a pedagógus elhelyezheti magát jogalanyként a rendszerben, másrészt a módosítás véget vet annak a több mint egy éve folyó vitának, amelyről a Köznevelés és Iskolaszolga is többször tudósított. A vita alapja az volt, hogy a hatályos törvény joghézagát kihasználva, polgári jogviszony keretében, a kötelező óraszámmal, a tanítást vállalkozásban végezték a pedagógusok saját intézményükben is. Ez ellentmondott annak az elvnek, hogy az intézményben végzett pedagógiai munkáért részben a nevelőtestület, részben az intézmény vezetője a felelős.

A polgári jogviszony keretében végzett munkáért az utasítás fogalmilag kizárt, hiszen mellérendeltségi jogviszonyban vannak a szerződő felek, a felelősség nem volt tettenérhető.

A másik célja a vállalkozási formának az volt, hogy a költségelszámolás lehetőségeivel kedvező nettó jövedelmi pozíciót alakítsanak ki az ebben résztvevők. A vállalkozást engedélyező gyakorlat nemhogy az országban, de egy kisváros különböző intézményei között sem volt egységes, és ez indokolatlan feszültséget okozott a megengedő, illetve tiltó gyakorlat alá eső pedagógusoknál, hiszen közöttük időnként jelentős nettó jövedelemkülönbségek alakultak ki. Ez a gyakorlat szakmailag káros volt, és a jövedelmezés kétségtelenül meglevő feszültségének kezelésére pedig nem ez a megoldás.

A törvényjavaslat rendkívül szűk speciális körre szorítja a vállalkozás lehetőségét azzal, hogy kimondja, az oktató-nevelő munkát közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban lehet végezni. Ezzel helyreállítódik a tantestület és az intézményvezető szakmai felelőssége is. A törvénytervezet igyekszik kizárni minden olyan külső évközi beavatkozást, amely lényegesen megváltoztatná az oktató-nevelő munka belső feltételrendszerét. Ez a törekvés helyes és támogatandó.

A törvényjavaslat az óraszámemelés hatályba lépésének időpontjával e fenti törekvéssel kerül szembe. Elvárható lenne a javaslattól, hogy saját maga ne gerjesszen felesleges, megspórolható vitákat. Tudomásul kell venni, hogy 1996. szeptember 1-jével más jogszabályokban leírt határidők be nem tarthatósága miatt nem vezethető be az óraszámemelés, így azt az 1997/98-as tanév kezdetére kell halasztani. A tanév közbeni óraszámemelés szakmailag, iskolaszervezési és foglalkoztatási kérdések miatt is igen aggályos. A pedagógus-jogállás rögzítése és az óraszámemelés miatt nettó jövedelempozíció romlása, valamint a közalkalmazotti bértábla rugalmatlansága is indokolja, hogy az 1997. évi költségvetéssel párhuzamosan lehetőséget kell találni arra, hogy a fenti problémákat is kezelni tudó közalkalmazotti, esetleg ezen belül egy speciális pedagógus-bértáblát alakítsunk ki. Javaslom, hogy ez az új bértábla alkalmazkodjon jobban a pedagógus jogállásához, képes legyen arra, hogy a plusz-teljesítményeket jobban honorálja, tehát a mozgóbér rendszerével adjon lehetőséget az intézményvezető számára egy differenciáltabb, minőségi munkát jobban elismerő bérezés kialakítására.

Kérdés az, hogy a nyitott szerkezetű gazdasághoz adekvát iskolaszerkezet jön-e létre. A törvénymódosítás a jelenleg e téren mutatkozó bizonytalanságot megszünteti. Nagy előnynek tartom, hogy működő iskolatípusokon és iskolaszerkezeten nem akar változtatni.

(20.40)

Nagy segítség, hogy pontosabban fogalmazza meg a javaslat az egyes iskolatípusok feladatát. Így könnyebb lesz hosszabb távra iskolakoncepciót, illetve egy település és környéke oktatási koncepcióját elkészíteni. Megszünteti az ötletszerű és nem minden esetben a diákok érdekeit szolgáló iskolaszerkezet-váltások lehetőségét. A lefelé vagy felfelé való terjeszkedésnél a tervszerűségre akar építeni, és rögzíti, az intézményi feladat csak bővíthető, ha személyi és tárgyi feltételek ehhez megteremthetők. Ennek eldöntéséhez helyesen felszerelési jegyzéket is akar készíttetni a törvény. A törvénymódosítás, valamint a NAT megjelenése óriási kihívás a pedagógus számára. A pedagógustársadalomnak mint szakértelmiségnek feladata ellátásához nélkülözhetetlen a szaktudás. A mi feltételeink között a pedagógusaink értelmiségi léte hagyományainktól meghatározottan nemcsak szociális státusz, de feladat és misszió is. Ezért nem mindegy, hogy milyen továbbképzési rendszert alakít ki a törvény. A szakvizsga, a rendszeres kötelező továbbképzés nem idegen a magyar pedagógiatörténetben. Bár adódnak ellenérzések, a pedagógusok döntő többsége is elismeri, hogy a szakvizsga és a továbbképzési rendszer jól szolgálhatja a minőségbiztosítást. Feltétlenül figyelemmel kell lenni, hogy az e célra biztosított anyagi eszközöknek az oktatás rendszerén belül kell maradnia, és a pedagógus számára ne jelentsen külön anyagi terhet. Erre a törvényes garancia megjelenik a tervezetben.

A javaslat a pedagógusképzés és továbbképzés támogatására a központi költségvetési támogatást rendel a mindenkori közoktatásra fordított normatív támogatás összegének három százalékában mondta expozéjában az államtitkár úr is. A rendszer életre hívásánál tekintettel kell lenni arra, hogy a pedagógusképző intézetek is érdekeltek legyenek a közoktatás javításában. Természetesen nemcsak előadásokra, hanem képesség- és attitűdfejlesztő foglalkozásra van szükség. Sikerkeresőkké kell formálni a pedagógusokat, olyanokká, akik nem félnek az esetleges kudarcoktól, olyanokká, akik nem akarnak a történéseken kívül maradni, akik próbára teszik képességeiket, személyi értékeiket. E munkában sokat segíthetnek a pedagógiai intézetek is, szellemi kapacitásuk, tapasztalataik, megmaradt anyagi-technikai bázisuk új életre kelthető, és ez részben költségkímélő is lehet.

Arról, hogy a magyar iskolarendszerből kikerülő diák hogyan állja meg helyét a világban, pozitív ismereteink vannak. Követelményrendszerünkből tehát nem engedhetünk. A törvényjavaslatban felvázolt vizsgarendszer alkalmas ennek garantálására. A felsőoktatási intézmények azt a diákot jutalmazzák, aki a magasabb követelményszintű megmérettetést vállalja. Ezért a párhuzamosan tárgyalt felsőoktatási törvény vonatkozó rendelkezéseinek az emelt szintű érettségi szabályaival összhangban kell lenni. Az egyetemek és főiskolák majdan elkészülő szabályzata hirdesse ki jó előre a felvételi szabályokat, hogy a diák tudjon igazodni, felkészülni a megmérettetésre.

Végezetül egy olyan kérdésről szeretnék szót ejteni, amely mindenütt vitákat és elutasítást váltott ki, ez pedig a 190 napos szorgalmi időre történő áttérés kérdése. E területen nagyon erős a már bevált hagyományokhoz való ragaszkodás. A problémát mégsem a tradícióhoz való kötődés, hanem országunk klimatikus viszonyai jelentik. Tekintettel arra, hogy az iskolaépületek zöme új építésű, bennük a nyári melegben már képtelenség tanítani. Május vége után a tanítás hatékonysága minimális. A tervezethez való ragaszkodás az eddigi gyakorlati tapasztalatokkal felvértezett pedagógusokkal és szülőkkel szemben felesleges ütközésekhez vezetne, ezért a szorgalmi idő tartamának, kezdési és befejezési idejének teljes átgondolása szükséges.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomat Kozma Tamás szavaival zárom: "A közoktatás a társadalom öntudata, ennek szellemében kell fellépnünk az érdekében, és így kell képviselni ügyeit. Ez olyan össztársadalmi vállalkozás, amely felül kell hogy emelkedjék az ideológiai és pártharcokon." Az előttünk levő törvényjavaslat irányait tekintve megfelel ennek az elvárásnak. Egyes rendelkezéseinek közös finomításával a kitűzött célt is elérhetjük. Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)