Szabados Tamás (MSZP)

1996. június 2.

SZABADOS TAMÁS (MSZP): Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Nagy örömmel veszem, hogy ezen a viszonylag késői órán, késő délutáni órán ennyien részt vesznek a közoktatási törvény vitáján. Úgy szoktuk meg, hogy ilyenkor délután egy-egy szakmai törvény vitáján már csak családias légkör uralkodik, s csak néhányan veszünk részt ezeken a vitákon, érdeklődési körünknek megfelelően. Úgy látszik, hogy a közoktatási törvény érdemel annyit, hogy viszonylag ennyien részt vesznek. Egy gyakorló tanárnak nem lehet szebb dolog, mint részt venni annak a törvénynek, a módosításának a vitáján, amely a szakmáját a legjobban érinti, sőt az meg külön megtiszteltetés, hogy részt vehetett vagy részt vehettem annak a bizottságnak, annak az előkészítő bizottságnak a munkájában, amely ennek a törvénynek a módosítását előkészítette és az alapszöveget előállította. Majd fogunk róla vitatkozni Dobos Krisztinával, aki azt mondja, hogy elég szomorú, ezért vagyunk itt, és majd meg fogjuk vitatni, hogy mennyiben szomorú ez a szöveg, mennyire jó ez a szöveg. Néhány szót azért szeretnék elmondani, hogy majd jót vitatkozunk arról is, hogy milyen volt ez a bizottság, kikből is állt ez a bizottság, és mit is csináltunk. Ugyanis sok mendemonda volt erről, engem is ellenzéki képviselőtársaim kérdeztek, hogy kik vesznek részt ebben a bizottságban egyébként nyilvános volt , kik vesznek részt, mit csináltunk, hogyan állítottuk elő ezt a szöveget.

Először is szeretném elmondani, hogy ez a bizottság nem helyettesített semmilyen más fórumot, és ki is mondtuk, hogy nem vettük magunknak azt a bátorságot, hogy bármilyen más egyeztető fórum, vagy érdekegyeztető fórum, vagy bármilyen más fórum szerepét elvegyük. Az volt a szerepe, ami a neve, azt az alapszöveget állítottuk elő, amin a törvény nyugszik. Nem akartunk tehát senkitől jogosítványokat elvonni.

A résztvevők tanárok, tehát gyakorló tanárok, oktatáskutatók, általában oktatási szakemberek, érdekvédelmi szakemberek, önkormányzati érdekvédelmi szakemberek, szülők, diákok képviselete, tehát elég széles körből jött össze ez a bizottság.

Hatott ránk környezetünk, lakóhelyünk, ahonnan jöttünk. Voltak közöttünk fővárosiak, falusiak, kisvárosiak mint jómagam, gimnáziumból jöttünk, szakközépiskolából, óvodából, tehát nagyon széles volt ez a kör.

Na most, ez is magyarázza azt, hogy ez a törvény valóban s egy kicsit jogos ez a kritika egy kicsit terjedelmesre sikeredett. Mindenki szerette volna saját legjobb tudása szerint hozzátenni azokat a dolgokat, amiket szeretett volna a törvényben látni.

A másik dolog, amit szeretnék megjegyezni a bizottsággal kapcsolatban, hogy kimondtuk már az elején, erre utaltak több ízben a kormánypárti vezérszónokok is, hogy nem szerettük volna a '93. évi LXXIX. törvényt teljesen annullálni. Én a magam részéről, s ezt többen is elmondtuk, alapvetően nem tartom rossz törvénynek a '93-as törvényt. Ezt a törvényt szerettük volna úgy kiegészíteni, azokkal az időszerű kérdésekkel, amelyek előttünk álltak.

A törvényben, néhány esetben ezt elismerem egy-egy fokkal feljebb csúszott, erősebb jogszabályban fogalmazódott meg néhány dolog. Például, hogy mást ne mondjak, az érettségi tárgyak törvényben való megfogalmazása elég szokatlan az európai jogban. De emlékszünk rá, ez azért történt, mert akkor voltak azok a politikai viták, amelyek kétségbe vonták a kormánykoalíció azon szándékát, hogy azért mi sem szeretnénk azt, hogy a magyar nyelv és irodalom vagy a történelem ne legyen kötelező érettségi tantárgy. Tehát kénytelenek voltunk törvényben garantálni. Ilyenek voltak, én ilyeneknek számítom azt is, hogy néhány olyan szabályozás, rigorózusan megfogalmazott, garanciális megfogalmazás is kerülhetett volna egy jogszabályformában lejjebb, mondjuk, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet formájában, de főleg a finanszírozás kérdésében úgy éreztük, hogy pont a közoktatás érdekében szeretnénk, szerettük volna a lefolytatandó vitákban magunkat úgy felvértezni, hogy tudjunk vitatkozni, mondjuk a pénzügyesekkel, vagy éppen ellenzéki kollégáinkkal.

Aztán lépten-nyomon a törvény kapcsán, a módosítás kapcsán tapasztaltuk, hogy nagyon sok törvénnyel, már érvényben levő törvénnyel van kapcsolatban az oktatási törvény. Ilyen a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, az önkormányzati törvény, a munkatörvénykönyv, sőt a hatályos alkotmány is. És nagyon kényesen kellett arra vigyázni, hogy az intézményfenntartás, a feladatellátás szintje, kötelessége az irányítás kérdésében, ezeket a törvényeket ne sértsük meg. Bár azt hiszem, hogy még kollégáim, szocialista kollégáim, képviselőtársaim kitérnek majd néhány olyan dologra, ahol bizony még talán ma is maradtak kérdéses dolgok ez ügyben.

(17.10)

Sok kritika érte, részben jogosan a kormánykoalíciót abban, hogy talán jobb lett volna azt a sorrendet megtartani, erre is kitért a bizottsági előadónk, hogy először kellett volna ugye a koncepciót megalkotni, azután a törvényt, végül is a NAT-ot. Na most, ha nincs is országgyűlési határozattal elfogadott hosszú távú koncepció, ez igaz, ezt el kell ismerni, két elemre azonban, mint ilyen, mint a NAT, mint a tartami szabályozás eleme, illetve eszköze, és a középiskola kiterjesztése következetesen megvalósul a törvényjavaslatban, ezen átmegy, tehát gyakorlatilag valóban formailag hiányzik ez a hosszú távú koncepció, de a törvényben már ennek megfelelően számos utalás van e két dologra. A törvénynek, az én javaslatomban, alapvetően két szándéka volt, a törvénymódosításnak.

Az egyik, hogy a közoktatás meglévő, de eddig kellően nem szabályozott oldalait szabályozza újra, vagy egészítse ki a szabályozást. Ez volt az egyik. Ilyen például: a gyermekjogokról szóló passzusok, a szülői jogokról passzusok, kötelességek, a finanszírozás alapelve és gyakorlata stb.

A másik ilyen: olyan új elemek bevitele a törvénybe, amelyek szándékokat jeleznek, olyanokat, amelyek irányt szabnak a jövő közoktatásának. Ilyen például a tankötelezettség 18 évre való felemelésének szándéka, és ennek jelzése a törvényben, vagy ilyen, legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb rövid távon a pedagógusok jogállása kérdésének újragondolása, például a szakvizsga, továbbképzések, átképzések rendszere stb.

Ebben, úgy érzem, sikerült áttörést hozni a törvényben. Az utóbbi néhány hónapban több tucat pedagógusfórumon vettem részt. Ezek formája a legkülönbözőbbek voltak, voltak közöttük tantestületi értekezletek, regionális értekezletek, néha több száz pedagógus is megjelent egy ilyen helyen, és egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a pedagógusok által a leginkább üdvözölt része a törvénymódosításnak azon paramétereknek a pontosítása, amelyek az ország minden egyes iskolájában, minden egyes önkormányzatában kötelező minimumot fognak jelenteni. Nevezetesen, a nem kötelező órák és a kötelező órák arányának újragondolása, illetve szabályozása, amire gondolok.

A törvényjavaslat pontosan, kiszámíthatóan szabályozza ezeknek a kötelező foglalkozásokon felüli részét, amelyeket hangsúlyozom, most vita nélkül finanszírozni kell. Mert mi is most a helyzet? Ha az általunk megkapott, és nagyon sok anyagot kaptunk, az általunk megkapott anyagok közül az egyik legérdekesebb és talán a legdrámaibb az volt, amelyben megkaptuk azt az adatot, hogyha a kötelező órák számát 100%-nak vesszük és ehhez viszonyítjuk a ténylegesen ellátott órák számát a magyar iskolákban, akkor ez 178%. Világos, hogy ilyen mennyiségű órát, ráadásul roppant szélsőséges elosztásban, ezt képtelen finanszírozni egy központi, vagy akár egy vegyes finanszírozási rendszer. Ezért ennek véget kellett vetni, és újra kellett szabályozni, ez az a bizonyos évfolyamoktól függően, 10% és 50% közötti szabályozása a nem kötelező óráknak, és ha ehhez még hozzáteszem, hogy igen megengedő ezek a 10, 25, 35, illetve 50%-os pluszórák, tehát megengedő módon az iskoláknak engedi át a döntés jogát, ezeknek az elosztását, elosztására. Tehát évfolyamok között is, osztályok között is át lehet csoportosítani ezeket az órákat, akkor úgy érzem, hogy az iskoláknak a túlnyomó többsége ezzel nyerni fog. Kétségtelenül van a másik oldal, amire ellenzéki képviselőtársaim is felhívták a figyelmet, de magam is tudom ezt, hogy néhány iskolának, főleg néhány középiskolának ez visszalépést jelentene, ha ezt a kötelező finanszírozást vennénk alapul. Viszont a törvény megengedő, ezt kötelező minimumként értelmezzük, ettől fölfelé el lehet térni, tehát ezeknek az iskoláknak az önkormányzatokkal valóban meg kell vívniuk a maguk harcát. A csoportlétszámokkal kapcsolatban már nincs ilyen jó véleményem, ugyanis a bizottság nem ezt a törvényben, a törvénymódosítási javaslatban megjelenő anyagot tette le az asztalra, ott kétféle létszám volt, csoportlétszám és maximális létszám is. Én a magam részéről nagyon szeretném, ha a maximális létszám mellé visszajönne az átlaglétszám is, amelyet én mert mindig megkérdezik, hogy mit értek én átlaglétszám alatt, ezt megkérdezték a fórumokon is én megpróbálom ezt érthető módon megfogalmazni. Azt a pedagógiailag elfogadható létszámot jelenti, amely mellett a mostani színvonal megtartható, tehát a színvonal nem esik vissza.

A csupán maximális létszámok benntartása rendszerben, főleg úgy, ahogy ez most a törvényben van, azért is nem elfogadható, mert ráadásul van egy olyan passzus is, hogy ettől 20%-kal fölé el lehet térni. Tehát ez jelenti azt, amit például Pokorni Zoltán helyesen elmondott a vezérszónoklatában, hogy ez 42 fős középiskolai létszámokat is előidézhet, amit én nem szeretnék, mert azért ennek fizikai és pedagógiai ellentmondásai is vannak. Fizikai annyiban, hogy rengeteg iskolában már bele se férnek ennyien egy osztályterembe.

Na most, az óraszámemeléssel kapcsolatban alakult ki számomra, talán a legérthetetlenebb módon, a legnagyobb vita. Én úgy tapasztaltam, hogy a pedagógus kollégáim számára ez nem annyira kardinális kérdés, mint amilyen nagy kérdést ebből csináltunk, számomra egyértelmű, és a szocialista képviselőcsoport számára is egyértelmű, hogy ha azok a feltételek, amelyeket a törvény előír, illetve a módosítás előír, teljesülnek, akkor ezeket a pedagógus kollégáim vállalják. Pláne úgy, hogyha azt is kiegészítjük, hogy még miket lehet a kötelező óraszámokba beszámolni, beszámítani, amit eddig nem lehetett, akkor gyakorlatilag a két óra óraszámemelés helyenként csak egyet jelent. Ha például egy órát be lehet az osztályfőnökségért, tehát a tagozatvezetőért, a továbbképzéssel stb., hadd ne soroljam, ezt mindenki tudja a törvényben, akkor úgy érzem, hogy ez nem annyira kardinális kérdés. Természetesen, ha azok a feltételek nem adottak és nem garantáltak, amik ott le vannak írva, akkor addig ezt nem lehet bevezetni, amíg ezeket nem lehet garantálni.

Egyértelműen üdvözlendő a szakvizsga és a továbbképzés, amit minden egyes pedagógus kollégám egyértelműen üdvözölt, mint a törvényben olyan passzust, ami a minőség felé való elmozdulást jelenti. A továbbképzéssel kapcsolatban még azt is szeretném elmondani, hogy végre valahára, ha ez megvalósul, készülhet egy olyan egységes továbbképzési terv, ami az eddigi anarchikus állapotokat megszünteti. Kollégáim tudják azt, hogy ma továbbképzésnek nevezzük azt is, hogy fél napra valaki elmegy az iskolából, meghallgat valakit, és azt is, hogy két évig vagy három évig egy újabb szakot tanul az egyetemen. Mind a kettő továbbképzés, és esetleg egyiket sem honorálják. Ha ez a továbbképzés valóban olyan lesz, amilyennek a törvénymódosítás leírja, hogy ennek finanszírozási eleme, finanszírozási háttere törvényileg biztosítva lesz, és valóban az előmenetel egyik része lesz, akkor ez mindenképpen üdvözlendő.

Még egy dolgot szeretnék, illetve két dolgot szeretnék még kiemelni. Az egyik az úgynevezett szektorsemleges finanszírozás, bár ezt nagyon nehezen mondom ki, ezt a szektorsemlegest. Tudja mindenki miről van szó, ezt jobb híján használjuk ezt a szót, tehát, hogy az állami, önkormányzati, egyházi alapítványi és egyéb iskolákat egyforma elveken finanszírozzuk. Na most érdekes módon, hogy ebben a két ellenzéki felszólalónk, ha nem is itt a vezérszónoklatban, de a bizottsági vitában, egymást nem hallva, pont ellenkező konklúzióra jutott. Egyik ellenzéki képviselőtársunk azt mondta, hogy egyértelműen egyházellenes, másik ellenzéki képviselőtársunk azt mondta, hogy a finanszírozás végre pozitív elmozdulás az egyházak felé.

Ez nekem egy nagyon jó ajánlás arra, hogy valóban jó felé mozdultunk el. Természetesen most az alapnorma finanszírozásáról van szó.

Végül még szerettem volna néhány szót, de azt hiszem lejárt az időm, a kisiskolák kérdéséről. A kisiskolák, amelyek tényleg az egyik neurotikus pontja a magyar településszerkezetnek, mert ilyenek vagyunk, hát ilyen a településszerkezetünk, hogy kisiskolák vannak.

(17.20)

Múlt héten Vas megyében jártam, ahol olyan települések is vannak, illetve települések szövetsége, ahol 6-7 település ad ki egy 70-80 fős iskolát. Tehát, én itt valóban átgondolandónak tartom azt, hogy a kétezres határt esetleg még tovább módosítva, lehetne a kistelepüléseket, az egészen pici településeket jobban segíteni. Egyébként nekem az a meggyőződésem, hogy az önkormányzatok iskolafenntartásánál, elsődlegesen a kisiskoláknál az lesz a döntő szempont, hogy ezekben az iskolákban minőségi, szakmailag, minőségileg jó munka folyik-e vagy nem. Sajnos, van egy ilyen tendencia, hogy elsősorban azok a szülők, akik megtehetik, néhány kisiskolából elkezdték gépkocsikkal és egyéb közlekedési eszközökkel gyermekeiket behordani nagyobb iskolákba. Én szeretném azt valóban, hogyha ezeket a kisiskolákat, ahol jó szakmai munka folyik, valóban továbbra is lehetne működtetni.

Azonban nem lehet azt kimondani, hogy minden kisiskola úgy, ahogy van, működjön. Én annak a híve vagyok, hogy, és ezt tartom én, mint szocialista politikus az esélyegyenlőség igazi megvalósulásának, hogy a gyerekek azonos színvonalú oktatásban részesüljenek és ott, ahol lehet szakos ellátottságot biztosítani, ahol nem ilyen nagy a fluktuáció, mint az egyes kisiskolákban és ott, ahol a képesítés nélküli nevelők aránya még mindig nem éri el a 15%-ot, mert sajnos még ilyen is van Magyarországon.

Köszönöm szépen. (Általános taps.)