Bretter Zoltán (SZDSZ)

1996. június 3.

BRETTER ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyian pontosan érzékeljük, hogy a felsőoktatást keresztül-kasul szabdalják az ellentmondások. Nem kívánom felsorolni mindazokat az ellentmondásokat, amelyekre most gondolok, de hadd nevezzek meg néhányat ezek közül. Az egyik ilyen ellentmondást úgy lehetne röviden megfogalmazni, mint a csőd és a piac együttes jelenlétét. Hiszen mindannyian tudjuk, értesülünk róla, hogy felsőoktatási intézmények csőd közelébe kerülnek, ugyanakkor viszont azt is pontosan érzékeljük, hogy ma Magyarországon óriási oktatási piac van.

(12.50)

Azt is nagyon pontosan tudjuk, hogy milyen tandíjakért, milyen oktatásban lehet ma részesülni Magyarországon és nyugodtan állíthatjuk, hogy ez egy virágzó iparág. Legalábbis az oktatás bizonyos szféráiban bizonyosan így van.

Másik ilyen ellentmondás: a támogatás, a támogatottság és a szűkösség együttes jelenléte. Gondolok itt arra, hogyha megnézzük az adatokat, azokból elég világosan kiderül, hogy az egy hallgatóra jutó állami támogatás viszonylag magas ma Magyarországon. Hogy ez miért van így, szétaprózottság és egyebek miatt, ezt lehetne firtatni, de kétségtelen tény, hogy az egy hallgatóra jutó támogatás a világ élvonalában helyez el bennünket, hogyha abszolút számokban gondolkozunk.

Ugyanakkor ki ne látná, hogy a felsőoktatási intézmények szűkösen tudnak gazdálkodni, szűkösségben élnek és valóban napi gondok fenyegetnek tanszékeket, fenyegetnek oktatókat, fenyegetnek intézményeket.

Másik ilyen ellentmondás az örökölt bázisfinanszírozás és a kimunkálandóban lévő normatív finanszírozás között feszül. Miközben tudjuk, hogy a bázisfinanszírozás alapvetően igazságtalan volt, hiszen konzervált bizonyos fajta egyenlőtlenségeket, hogy mást ne mondjak, mondjuk vidék és Budapest közötti egyenlőtlenséget, vagy mondjuk orvosi fakultások és egyéb intézmények közötti ellentéteket; tehát volt bizonyos aránytalanság hogy úgy mondjam ugyanakkor a normatív finanszírozás éppen hogy fenyegetné létében azokat az intézményeket, amelyeknek valóban a költségráfordításaik magasabbak. Tehát itt is van egy nyilvánvaló ellentét és érdekellentét.

Azt is tapasztaljuk, hogy a különböző intézményi formák átjárhatókká váltak, elmosódnak ma már az intézményi formák határai. Ma már ugyanazt az oktatást meg lehet kapni egy állami intézményben, meg lehet kapni egy magánintézményben, egyházi intézményben, vagy egyéb területén a piacnak. Tehát itt van egy lehetőség arra, hogy különböző, azonos oktatásokat itt-ott-amott beszerezzünk. Ugyanakkor viszont az is kétségtelen tény, hogy az állami felsőoktatási intézmények ugyanúgy átjárnak a piacra, és ugyanúgy viszik el a piacra és viszik át a piacra az állampolgárok pénzét. Mégpedig meglehetősen sokszor, eléggé ellenőrizetlenül. De még egyszer mondom ellentmondásról van szó, hiszen érthető, az intézmények maguk is gazdálkodni akarnak, mégpedig az oktatással akarnak gazdálkodni, hiszen az a feladatuk.

Nos, ezek az ellentmondások egy idő óta elbizonytalanították a felsőoktatást és mindenekelőtt ez a bizonytalansági állapot az, ami előhívta és előhívja a jelenlegi törvénymódosítást. Arra gondolok, hogy ebből a bizonytalanságból akkor van kiút, hogyha az állam szerepének a tisztázása világossá válik. Nos, ez a törvénymódosítás talán nem is tűz ki nagyobb célt maga elé, de azt mindenképpen, hogy az állami szerepvállalás mértékét és terjedelmét meghatározza.

Hadd emeljek ki néhány olyan elemet, amely ezen belül, tehát az állami szerepvállalás keretén belül mindenképpen jövőbe mutató abban a tekintetben, hogy meg fogja szabni az eljövendő néhány évnek, évtizednek a fejlődését.

Az egyik ilyen elem kétségtelenül a felsőfokú szakképzésnek a bevezetése, illetőleg az, hogy a felsőfokú szakképzés, mint egyfajta elismert, kvázi képzési szint megjelenik a felsőoktatás egészében.

Ez azt jelenti, hogy a felsőfokú szakképzés lehetőséget biztosít a felsőoktatási intézményeknek arra, hogy praktikusabb, piacorientáltabb, de már felsőfokú képzést nyújtson a fiataloknak. Azon kívül lehetőséget biztosít az intézményeknek arra, hogy rendezett formában kiegészítő bevételekhez jussanak. És ami talán a legfontosabb, lehetőséget biztosít a hallgatóknak arra, hogy folytathassák tanulmányaikat, amennyiben erre kvalifikálják magukat. Folytathassák a tanulmányaikat úgy, hogy a már elkezdett tanulmányok a felsőfokú szakképzésben nem vesznek kárba. Kötelezi a törvénymódosítás az intézményeket arra, hogy kreditben, bizonyos kreditekben elszámolják a már megszerzett ismereteket, és ezzel az gond orvoslódik itt, amiről sokszor beszélünk, hogy legyen valamiféle átjárhatóság, kapcsolat a különböző oktatási formák között, és ne kelljen mindig újra kezdeni a tanulmányokat, hogyha valakinek a folytatás a szándéka.

Kiemelkedően fontosnak tartom a kredit bevezetését és azt, hogy törvénymódosítás határidőt rögzít ehhez, de már jelzem rögtön azt, hogy ez a határidő, amelyik 1998. december 31-ei ezt a magam nevében, a Szabad Demokraták nevében szeretnénk egy évvel korábbra hozni, legalábbis a kormányrendelet megalkotását ebben a témában.

Azt hiszem, hogy az igazi áttörés a tudományos kutatásnak a finanszírozása ebben a törvénymódosításban, hiszen először jelenik meg a kutatási előirányzat úgy, hogy ez többletpénzt jelent. Tehát nem a jelenlegi pénzeket fogjuk felosztani, hanem valóban a kutatás kap pénzeket, ami által lehetővé válik, hogy egyrészt lendületet kapjon a tudományos kutatás a felsőoktatási intézményekben, de az is, hogy a kutatási intézetek és felsőoktatási intézmények között valamilyen szervesebb kapcsolat kialakulhasson.

Szintén nagyon fontosnak tartjuk a gazdálkodás áttetszőbbé válását azáltal, hogy a felsőoktatási intézmények mellett felügyelőbizottságok jönnek létre. Ezek fogják garantálni azt, hogy a kezdetben már említett gazdálkodási problémák és azt, hogy a piac és az állami pénzek közötti átjárhatóság valamivel szabályozottabb, átláthatóbbá lesz.

Azt gondolom, hogy ez egy sokkal autonómia-barátibb megoldás, mint amilyen volna az, hogyha mondjuk az állam valamilyen módon embereket nevezne ki felsőoktatási intézményekbe, hogy a gazdálkodást ellenőrizzék.

Nos, azt hiszem, hogy meg kell békülnünk azzal, hogy ez a törvénymódosítás-csomag a napi gondok enyhítésére születik meg elsősorban. És van még egy fontos vonatkozása. Egy kínai közmondást szeretnék erre idézni. Lehet, hogy egyébként már idéztem valamikor egy korábbi felszólalásban, de nekem nagyon tetszik. Ez a mondás úgy hangzik, hogy: "Az út fontosabb, mint a vendégfogadó."

Nos azt hiszem, hogy ez a törvénymódosítás akkor, amikor azt az utat járta be, hogy előkészítésében részt vettek szakmai szervezetek képviselői, részt vett egy olyan bizottság, amely különböző érdekeket tudott megjeleníteni, és ezen érdekek összeütközéséből, kompromisszumokból született meg ez a törvénymódosítás, ez kétségtelenül egyik nagy erénye a szövegnek.

Azt hiszem, hogy némi módosításokkal amelyeket a szabaddemokraták szintén kezdeményezni fognak , a törvényjavaslat mindenképpen elfogadandó.

Jelezném csak néhány szóban a módosításaink irányát. A kreditre már kitértem. Arra, hogy a főiskolai előirányzat és egyetemi előirányzat közötti különbséget szeretnék valamilyen módon csökkenteni, illetve ezt elmosni, annak az az oka, hogy tudjuk vannak olyan főiskolai képzések, amelyek tudnak kapcsolódni egyetemi képzésekhez.

Mindmáig rendezetlen a kollégiumok ügye. Itt mindenképpen szeretnénk fölvetni a lakhatási támogatás normatív bevezetését, illetve szorgalmazzuk továbbra is, mint korábban tettük...(Elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)...köszönöm, máris befejezem ...a fizetett kutatási szabadságnak a biztosítását a kutatók részére.

Záró mondatként annyit: én abban reménykedem, hogy ez a törvénymódosítás a felsőoktatási intézmények számára a túlélést fogja biztosítani és ez a mai helyzetben nem is olyan nagyon kevés. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)