Szakál Ferenc (KDNP)

1996. június 3.

DR. SZAKÁL FERENC, a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban az első kérdés, hogy változott-e a felsőoktatás helyzete lényegesen a hatályban lévő törvény vagy a felsőoktatás fejlesztéséről szóló 107/1995. évi országgyűlési határozat elfogadása óta. Vagyis indokolt-e a törvénymódosítás? A törvényjavaslat általános indoklása maga is elismeri, hogy a kitűzött célok irányába történő változtatásban a javaslat lehetőségei korlátozottak. Az azonban nem fogadható el, amit az indoklás ír, hogy ennek egyik akadálya az egyetemi autonómia lenne. Az általános indoklás szerint kedvező társadalmi-gazdasági folyamatokra és további jogalkotásra van szükség ahhoz, hogy lényegi előrehaladást érjünk el. Vagyis a felsőoktatás valódi fejlődéséhez nem törvénymódosításra, hanem igazi elhatározásra és akaratra van szükség, nemcsak az Országgyűlés, a kormányzat, hanem a felsőoktatási intézmények részéről is.

Radikális elhatározásra lenne szükség ahhoz, hogy a felsőoktatás évek óta, sőt évtizedek óta magunkkal hurcolt problémáit megoldjuk. Magam is részese voltam az újra és újrakezdődő koncepcióalkotásoknak és vitáknak. 1996-ban (sic!), pontosan húsz évvel ezelőtt dolgoztunk és vitatkoztunk a felsőoktatás 1990-ig szóló fejlesztési koncepcióján, de mivel a végeláthatatlan vitákban elszaladt az idő, hozzákezdtünk a felsőoktatás 2000-ig szóló fejlesztési koncepciójának kidolgozásához.

Akkor sem értettem, hogy miért éppen a 2000. év volt a határ? Külön előadás témája lehetne, hogy egy valóban jól kialakított felsőoktatásban a dolgok természeténél fogva a fejlődésnek folyamatosnak kellene lenni. Tehát a fejlesztési kampányok, a fix határidő kitűzése már önmagában is azt jelzi, hogy a mi felsőoktatásunk beteg és rosszul működik. Alig fél év telt el azóta, hogy a tisztelt Ház elfogadta a 107/1995. évi országgyűlési határozatot a felsőoktatás fejlesztéséről. Ennek vitájában a hozzászólók szinte mindent elmondtak, amit a felsőoktatással kapcsolatban lehetett. Mégis úgy érzem, hogy ezzel sem jutottunk lényegesen előbbre.

Ennek oka valószínű az, hogy bizonyos alapkérdésekkel nem igazán vagyunk hajlandók szembenézni. A fél évvel ezelőtti vitákból szeretném idézni ha megengedik tisztelt képviselőtársam, dr. Daróczy Zoltán, az MSZP vezérszónokának néhány mondatát. Tehát nem a mostani hozzászólásából.

Ő akkor azt mondta: "A magyar felsőoktatás belső viszonyaiban megkövesedett feudális viszonyokat meg kell változtatni. Továbbá én személy szerint megátalkodott híve vagyok annak a felfogásnak, hogy Magyarországon lényegében nincsen egyetem, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy egyetemek jöjjenek létre Magyarországon."

Még azt is megjegyezte, hogy ebből az anyagból nem tűnik ki, hogy ebben a dologban már hogy úgy mondjam a politikai akarat felülkerült annak a kicsinyes torzsalkodásnak, ami ezen a területen tapasztalható.

Még mielőtt félreértenének, nem az MSZP-t kívánom reklámozni, de úgy gondolom: hogy őt idéztem, ez azt is mutatja, hogy a felsőoktatásunknak olyan lényeges kérdéseit kell megoldani, amelyek túlmutatnak az egyes pártok határain.

Az összes problémának az oktatók és a hallgatók helyzete, az oktatás színvonala és a többi arra a kérdésre vezethető vissza tehát, hogy nincsenek valódi egyetemek Magyarországon. Ez természetesen nem feltétlenül az intézmények és vezetőik és oktatóik hibája, hanem ez egy örökség az előző időszakból. Úgy gondolom tehát, hogy ha már a Tisztelt Ház tölti az idejét azzal, hogy a felsőoktatási törvényt módosítsa, akkor a felsőoktatási intézmények fogalmának meghatározásával kellene kezdenie, mint ahogy ezt már többen is megjegyezték itt.

Ebből már szinte minden más kérdés megoldható lenne. Minden szervezet meghatározása, szerkezetének kialakítása és fejlesztése a szervezet alapegységének meghatározásával kezdődik. Ez az elv tananyag a szervezési kérdésekkel foglalkozó hallgatóink számára. De éppen ez hiányzik a hatályos felsőoktatási törvényből és a jelenlegi módosításból is.

A szervezeti alapegység kérdése szorosan kapcsolódik az autonómia kérdéséhez. Ahhoz, hogy kit illet az autonómia. Az 1993. évi felsőoktatási törvény is adottnak vette az előző rendszerből örökölt intézményi struktúrát és azt, hogy az egyetemek már megvannak, létezik a valódi, demokratikus belső struktúrájuk és ezért minden intézménynek autonómnak kell lennie.

Ezen autonómiából egyes jogokat, erőforrásokat leadnak, átengednek az oktatóknak. Ezt a felülről történő lebontást kellene radikálisan megváltoztatni. Ha az egyetemi professzorokat és docenseket vizsgáljuk és velük szemben szigorú követelményeket támasztunk, és az egyetemi tanári funkció olyan fontos, hogy a kinevezést a legmagasabb közjogi méltósághoz, a köztársasági elnökhöz helyezzük, akkor végre biztosítani kellene független és szabad működésük szervezeti és erőforrás-feltételeit.

Vagyis ki kellene mondani, hogy az autonómia a professzorokat, a docenseket és arányos mértékben más egyetemi oktatókat illeti meg, amelyről részben lemondanak a tanszék, az intézet, a kar vagy az egyetem javára, munkájuk jobb szervezése, koordinálása és hatékonyságának növelése érdekében. Másképpen megfogalmazva egy egyetemi tanár munkájához szükséges alapfeltételeknek attól függetlenül biztosítottnak kellene lenniük, hogy éppen milyen szervezetbe tartozik. Ez esetben külön kényszer nélkül is, szinte automatikusan kialakulnának a tartalmi kapcsolatok és méret szempontjából is optimális felsőoktatási intézmények. Sajnos ezt a radikális áttörést hiába keressük a jelenlegi törvénymódosításban is.

Néhány konkrét megjegyzést szeretnék tenni. A preambulum is módosításra kerülne és ott kimondásra kerül, hogy a kormány különös felelősséget érez a felsőoktatás, mint kiemelt jelentőségű ágazat iránt. Én úgy gondolom: egy-egy törvényben a jelenlegi kormány elhatározását vagy programját nem lehet beletenni. Azt lehetne kimondani, hogy ez a kormányok, a mindenkori kormány kötelessége. Így tehát ez elfogadhatatlan.

A nem állami felsőoktatási intézmények finanszírozásával kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy amennyiben az állam csak az általa megrendelt oktatást finanszírozza és mondjuk egy nem állami felsőoktatási intézménynél egyáltalán nem finanszíroz mert hiszen nincs ilyen megrendelés , akkor következetesen végig kell vinni a törvényben, hogy sem a kinevezésekbe, sem a létrehozásba, sem pedig más kérdésekbe az állam nem szólhat bele. Ez így korrekt. Én úgy gondolom.

Számos kérdést föl lehetne sorolni, talán egyet még hadd emeljek ki. A hallgatók mindig tiltakoznak a tandíj ellen. Nem gondolnak azonban arra, hogy sokszor egy ponton múlik, hogy egyik kollégájuk bejut-e az egyetemre, vagy nem. Aki utána bejutott az egyetemre, az sokszor nem végzi el becsületesen a kötelességét és ha elvégzi is , ingyen tanulhat. Miközben 1 pont miatt esetleg a másik munkanélküli lesz és új tanfolyamokra kénytelen menni. Most hallottam, hogy egy közönséges mérlegképes tanfolyam díja 180 000 forint minimálisan.

Tehát nem arról van szó a tandíjnál, hogy valakit meg akarunk büntetni esetleg, hanem gondoljanak a fiatalok közötti igazságosságra is.

Egyetlen gondolat talán még belefér. Az előző vagy a meglévő törvényben is hibás és a módosítás sem változtat rajta, hogy a doktori fokozatnál csak a "filozófia doktora" elnevezést tartja meg. (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

(13.10)

Nincs időm rá, kigyűjtöttem különböző nyugati egyetemekről, hogy hányféle doktori elnevezés van. Én úgy gondolom, hogy célszerű lenne ezt is módosítani, hiszen elég furcsa egy műszaki mérnököt a filozófia doktorának nevezni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Általános taps.)