Szabad György (Néppárt-MDNP)

1996. június 3.

DR. SZABAD GYÖRGY, az MDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt távol lévő művelődési miniszter úr! (Bekiabálás a kormánypárt soraiból: Itt van az államtitkár úr!) A közbeszólásra csak azzal szeretnék reflektálni, hogy a felsőoktatási törvény mai vitája során nem volt alkalom miniszter urat üdvözölhetni. A Magyar Demokrata Néppárt egész átalakulásunkban és egész fejlődésünkben meghatározó jelentőségűnek a minőségi változásokat tartja. Azt, hogy a minőségi szempont minél következetesebben, s lehetőleg az egész államélet, az egész társadalmi élet minden szintjén érvényesüljön. Hogyne akarná akkor a felsőoktatás minőségi fejlesztését, hiszen a felsőoktatásban képződnek elsősorban azok, akik ezt az átalakulást és fejlődést irányítani, vezetni képesek lesznek. Mondhatni azt tehát, hogy aki a felsőoktatás fejlesztésére jótékony hatással tud lenni, az közvetve, de nagyon mély összefüggésében ragadja meg a minőségi fejlesztés általános problémáit. A magyar felsőoktatásban alapkérdés, és ezt sokaktól idézve lehetne tanúsítani, hogy hányan ismerték fel, hogy kik tanítanak, kiket tanítanak, milyen módon tanítanak és mire tanítanak.

A kik tanítanak kérdése: örvendetes, hogy érvényesül a pályázati rendszer a professzori kiválasztásban, és bizonyos értelemben a versenyeztetés a többi lépcsőfokokon. De mindjárt hozzá szeretném tenni, hogy ez a pályázati rendszer és ez a versenyeztetés olykor formális, nem eléggé felel meg a minőségi kiválasztás követelményeinek, ilyen-olyan okoknál fogva, egy-egy meghirdetett állásnak eleve jelöltje van, és reménnyel csak az bír, akinek a pályázatát várva várja a nagy többség. Legyen szabad emlékeztetnem a magyar felsőoktatás múltjának egy olyan szakaszára, amikor valamirevaló egyetem nem egyszerűen pályázatot írt ki, hanem a döntés feltételének tekintette (Zaj.) sajnálom kérem szépen, hogy más témakörre az ülésterembe sereglők most még ennek a kérdéskörnek a tárgyalását kénytelenek hallgatni, de kérem, hogy ajándékozzanak meg figyelmükkel, vagy hallgatásukkal tehát a magyar felsőoktatás múltjában igenis volt szabály, de legalább illendőség arra, hogy egy egyetemi poszt betöltésekor seregszemlét kellett tartani, megnézni, nemcsak azt, hogy ki adta be a pályázatot, vagy kik adták be, hanem hogy az adott tudományossági szektorban kik vannak olyanok, akiknek az egyetemre hozatala javára lenne a felsőoktatás minősége emelésének. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznék, én nagyon határozottan ajánlom a művelődésüggyel foglalkozóknak, hogy a pályázati rendszernek az ilyen felfogását tegyék általánossá, ha szabad azt mondanom, tegyék kötelezővé.

(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Az, hogy kiket oktatunk, az szorosan összefügg a közoktatási törvény és a felsőoktatási törvény összefüggéseivel. Legyen szabad itt is hangsúlyozni, hogy nem elég határozott a vertikum egybeépítése, a közoktatási törvény nem mindenben szolgálja a felsőoktatási törvény követelményeit, érettségi és felvételi vizsga viszonya, kapcsolata nem eléggé tisztázott, nem eléggé következetesen érvényesített. Én úgy gondolom, hogy itt fontos lépésekre van szükség ahhoz, hogy a "kiket" esetében, a minőségi kiválasztás a jelenleginél jobb legyen. S legyen szabad itt egy nagyon fontos körülményre felhívni a figyelmet. A művészeti főiskolákon és egyetemeken leginkább, de kívánatos lenne, hogy mindenütt az első év legyen vagy lehessen rostáló év, ahol nem az az elv érvényesül, ha már felvettük, akkor segítsük át az első nehézségeken, ami természetes követelmény, hanem nagyon fontos legyen az, hogyha a középiskola nem jól képzett, ha a felvételi vizsga nem volt eléggé hatékony, akkor az első évben búcsúztassuk el nagyobb arányban a minőség követelményeinek megfelelően azokat, akik nem lesznek kiválóságai az adott választott szakmának, s ezt jó tanár az első évben már nagyon magas százalékarányban el tudja bírálni.

Kiket, kit tanítsanak, hogyan és mire? A "mire"-t, azt az egyetemek, főiskolák szuverén módon meghatározzák, az államnak bizonyos általános normatívákat érvényesíteni kell, nincs időm most ebbe belebocsátkozni, de a "hogyan" kérdésében, sajnos nem minden felsőoktatási intézményünkben érvényesül az az alapelv egyszer már felhívtam erre a figyelmet, azoknak a bizonyos közbülső módosításoknak a tárgyalása során ugyaninnét hogy a nagy különbséget, a mi az alsó és középfokú oktatási intézmények és a felsőfokúak között meg kell, hogy legyen, azt érvényesítsék. Az alsó és sok tekintetben még a középfokú intézmények, azok reprodukálásra tanítanak túlnyomórészt, sajnos nagyobb mértékben, mint ahogy az kívánatos. A felsőoktatási intézményeknek produktivitásra kell tanítani, ez az alapkövetelmény, ez és nem formális szempontok különböztetik meg az egyetemet az egyéb intézményektől, hiszen ott olyan embereket kell nevelnünk, a majdani szellemi vezérkarunknak, a majdani tisztikarunknak az egyéniségeit, akik nem várhatnak állandóan felső utasításra, vezérszavakra és parancsokra, hanem akiknek meg kell tanulni azt, hogy önállóan, s ez nemcsak frázis legyen, hanem a képzés lényege.

(13.40)

Akik nemcsak reprodukálni tudják azt, amit mások előbeszélnek nekik, legyenek politikusok, vagy Nobel-díjasok, hanem akik produkálni tudnak a számukra mindig megújuló valóság anyagából olyat, ami akkor és másnap éppen korszerű lesz. Ezt megértetni, ezt felismerni, ez az egyetemnek a dolga, és itt van az a nagy ugrás, amit világosan, semmi módon nem fejez ki sajnos a törvény szövege. Nem mondja ki, pedig ki kell mondania és le kell vonnia a következtetéseket ebből.

Két dologról szívesen beszéltem volna még, de csak az egyik lesz. Nagyon fontosnak tartom én is, és egyetértek az elmondottakkal, hogy itt egy továbblépés van a '93-as törvény legfőbb érdemének vonatkozásában, tudniillik az oktatás, felsőoktatás és tudomány kapcsolata terén. Elmondták többen, hogy miben látják, egyetértek velük.

A tandíj kérdéséről szeretnék egy fontosnak gondolt mozzanatra figyelmet felhívni. A tandíjról sokkal világosabban rendelkezik az 1993-as törvény, mint ahogy az a gyakorlatba átment, a különböző egyezkedések során felmerült, és vannak kihasználatlan lehetőségek. Legyen szabad a 31. § (6) bekezdését csak általában idézni, ahol kedvezményekről van szó, ahol tandíjmentességről van szó, ahol a hallgatók támogatásáról van szó, és ahol van egy c) pont (Elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) egy fél perc türelmet kérek van egy c) pont, tessék figyelni, esetleg a jelen lévő közgazdák, pénzemberek is, ez a c) pont tudniillik azt mondja: "Bankok által állami garancia mellett adható hallgatói hitel." Ez az, ami nyugaton bevált. A hallgató bankoktól kap olyan személyi hitelt, amit az állam garantál, természetesen egyetemi ajánlás mellett. S azután, ahogy kezdi kapni a fizetését, 10-20%-ot fokozatosan levonnak ebből a fizetésből. Az állam nem is ad pénzt, csak garanciát ad, egy olyan garanciát, kérem szépen, amit ha erre a célra nem ad meg, akkor nincs erkölcsi joga, hogy bármi más célra megadja. Mert ez frázismentesen valóban a jövő építése.

Sok mindenre ad az ember garanciát, szavaz meg az Országgyűlés, vagy úgy gondolja a kormány, hogy megadja. Hát adja meg az új nemzedéknek, nem támogatásként fizeti a nagyharang alapon, hanem támogatásként, amely mögött ott van a pályáralépőnek az erkölcsi elkötelezettsége, és természetesen a törvény rendelkezése, hogy ez behajtható tőle, ha elmulasztaná, behajtható az állam kezében lévő eszközökkel. (Elnök ismét csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) Sok mindent szerettem volna mondani, erre tellett, a többit a részletes vitában. Köszönöm. (Taps.)