Kónya Imre (Néppárt-MDNP)

1996. június 4.

DR. KÓNYA IMRE, az MDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Képviselőtársaim! 1990 óta folyamatosan jelentkező igény a társadalom egyes szféráiban tevékenykedők részéről, hogy az adott terület kapjon önálló törvényt. E mögött az a logikus megközelítés húzódik meg, hogy nyilvánvaló, az átalakulással az adott területeken a viszonyok törvény által rendezendők, és az adott területen tevékenykedők nyilván a törvénytől várják, hogy a helyzetük, viszonyaik rendezettebbek, nem utolsósorban anyagilag rendezettebbek legyenek. Az elmúlt ciklus során a fő probléma az volt, hogy a különböző területek között, amelyek egyaránt bizonyos vonatkozásban fontosak voltak, hogyan lehet sorrendiségben különbséget tenni, és ennek nyomán nyilvánvalóan a négy év nem volt elegendő, hogy minden terület törvényileg rendeztessék. Ezért nagyon sok minden, többek között a sport is erre a ciklusra maradt. Ebben a ciklusban egy sajátos megközelítés érvényesül, számos esetben azt tapasztaljuk, hogy megkapja ugyan az adott terület a törvényt, és mégsem történik meg az alapvető kérdéseknek a megnyugtató rendezése megkerülik, szőnyeg alá söprik a problémákat. Emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat az annyira várt szolgálati törvényre, a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati törvényére, amit nyilvánvaló, hogy az adott területen tevékenykedők elsősorban a nyugodt és megbízható előmenetelt biztosító bértáblázat miatt tartottak annyira fontosnak. Nos, emlékezve, tisztelt képviselőtársaim, megszületett a bértáblázat, de 1999. január 1-jén lép hatályba.

Most valami hasonlót tapasztalunk, a sporttörvényre vonatkozó javaslatot előterjesztette a kormányzat, viszont semmiféle megnyugtató megoldás nincs a kérdéskör rendezésére vonatkozóan. Tehát nem tartalmaz kiszámítható viszonyokat teremtő megoldásokat ez a törvény, mindenekelőtt a finanszírozás teljesen megoldatlan, és tulajdonképpen a bizonytalanságot és a tervezhetetlenséget törvényesíti ez a javaslat, amennyiben változatlan formában fogadjuk el a törvényt. Pedig a sport, valóban azt gondolom, hogy olyan terület, amely nemcsak az adott területen tevékenykedőket foglalkoztatja, de már nagyon hosszú idő óta a társadalmi közérdeklődés középpontjában áll.

Hagyományosan ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim. Úgy gondolom, érthető talán, hogy egy kis ország társadalma részéről egy olyan terület, ahol sikereket lehet elérni, nemzetközi vonatkozásban is mérhető sikereket lehet elérni, érthető módon a társadalom érdeklődésének középpontjában áll. És ez az a terület, amelyik a szocializmus évtizedeiben furcsa módon nem esett vissza, hanem éppenséggel kiemelkedő szerepet kapott, ami valahol érthető, hiszen az állam presztízskérdésnek tekintette a versenysportot, azon belül is az élsportot, másrészről pedig az egyéni érvényesülés szempontjából egy ilyen visszaszorított helyzetben szinte a sport volt az a terület, ahol a teljesítmény, a tehetség szabadon kibontakozhatott, az egyén érvényesülhetett.

És egy szempontról ne feledkezzünk meg: a visszaszorított nemzeti érzés is talán a sport területén kapott viszonylag szabad kibontakozási lehetőséget. Gondolom, nem vagyunk kevesen, akik nem utolsósorban azért jártunk nemzetközi mérkőzésekre, mert ott hallhattuk a Himnuszt és szabadon lobogtathattuk a nemzeti lobogót. Mindez odavezetett, hogy valóban, az elnyomás évtizedeiben is a sport, a versenysport kiemelkedő teljesítményeket ért el, soha nem látott sikereket könyvelhettünk el magunknak.

A másik oldalról viszont, tisztelt képviselőtársaim, a szabadidősport, a diáksport teljesen háttérbe szorult, semmiféle támogatást nem kapott, aminek a következménye a társadalom egészségi állapotának súlyos romlása, és amit mindenképpen elmondhatunk erről az időszakról, hogy a sport nem integrálódott a kultúra egészébe, pedig ez egy olyan területe a társadalmi aktivitásnak, ami szerves része a kultúrának.

Nos, a legnagyobb probléma az volt, hogy az a támogatás, ami mondom, elsősorban a versenysport vonatkozásában, de mégiscsak érvényesült, kizárólag az állami szférára, a központi gazdálkodásra szorítkozott, és ezért, amikor megkezdődtek a piacgazdasági átalakulás folyamatai, a privatizáció, ennek az első jelei, akkor megindult a leépülése ennek a támogatási rendszernek, és ennek a következménye, hogy tulajdonképpen az utolsó 10 év folyamán teljesen összeomlott a sporttámogatási rendszer. Mindenekelőtt az egyesületeket sújtotta természetesen ez a helyzet, az egyesületeket, amelyek a legjobban ki voltak szolgáltatva, hiszen társadalmi egyesületekről van szó.

Néhány számot ezzel kapcsolatban, amely jelzi a tragikus helyzetet: az összes igazolt versenyző száma az utolsó 10 évben 37%-kal, az utánpótláskorúaké 47%-kal apadt. A legnagyobb probléma egyébként az utánpótlás nevelése. Nagyon figyelmeztető az a szám, hogy a Központi Sportiskola felvételi vizsgáira jelentkező tanulók száma '86-tól '94-ig 875-ről 42 főre esett vissza. Ami azt jelenti, hogy ha pillanatnyilag még a versenysport területén nem is észleljük a jelentős visszaesést, 8-10 év távlatában prognosztizálható egy nagyon jelentős visszaesés ezen a területen is.

(9.40)

Nos, a válságot észlelve, Tisztelt Országgyűlés, a korábbi parlament 1993-ban egy országgyűlési határozatot hozott a sport fejlesztésének a koncepciójáról. Én nem arról vitatkoznék elsősorban, hogy az 1921. évi testnevelésről szóló törvény mennyiben tekinthető előzményének ennek a mostani törvénynek, kétségkívül jogtörténeti szempontból ennek lehet jelentősége, de a jelenlegi törvényjavaslat megítélése szempontjából úgy gondolom, hogy ez a sportkoncepciót tartalmazó országgyűlési határozatot kell figyelembe venni, mert ez a sporttörvény tulajdonképpen ezt a koncepciót igyekszik a törvény szintjén megvalósítani, és sajnos és ez a kritikánknak a lényege , hogy nem tudja megtenni, nem tud eleget tenni ennek a követelménynek, mert míg alapvető irányában igyekszik igazodni a sportkoncepcióhoz néhány kérdésben, és nagyon lényeges, és nagyon fontos kérdésekről van szó, elmarad az ott megfogalmazott követelményektől.

Ezek mind a hosszú távú, mind a rövid távú rendezés, stabilizálás szempontjából fontosak. Mindenekelőtt volt abban a koncepcióban egy sajnos, elfelejtett új intézmény, a Nemzeti Sport Standard intézménye. Talán emlékezünk, az országgyűlési határozat hogyan fogalmazott: azt mondta, hogy ki kell dolgozni az egyes településtípusok kívánatos szabadtéri és fedett sportlétesítmény-ellátottsági normáit ez az ún. Nemzeti Sport Standard. Hasonló mutatókat kell kidolgozni a nevelési, oktatási intézmények esetében is, és törekedni kell arra, hogy az új beruházásként épülő iskolákhoz a normáknak megfelelő, lehetőleg többfunkciós sportlétesítmények beleértve a tanuszodákat is épüljenek. Nos, a Nemzeti Sport Standardnek megfelelően kellett volna a koncepció értelmében a települések rendezési terveiben is a területeket kialakítani, és azt is meg kellett volna teremteni, gondoskodni kellett volna, hogy védettséget élvezzenek ezek a területek. És ugyancsak hivatkozik a koncepciót meghatározó országgyűlési határozat arra, hogy folytatni kell a tornateremprogramot, sőt a céltámogatási rendszert ki kell terjeszteni a szabadtéri sportlétesítményekre, a tanuszodákra, és a pénzügyi lehetőségek függvényében, a helyi szabadidősport-központokra. Talán emlékszünk még, tisztelt képviselőtársaim, erre a bizonyos tornateremprogramra, ugye, 600 tornaterem, sportcsarnok felépítését indítványozta ez a programterv, 500 meg is épült belőle, egy 30 milliárdos programról van szó, 30 milliárdosról, ahol, ugye, 40-60 százalék arányban állami és önkormányzati pénzekből történtek a beruházások. Ezt csak azért hangsúlyozom ilyen nyomatékosan, mert a sportszervezetek és a szakértők véleménye szerint 3 milliárd forint az az összeg, amivel ki kellene egészíteni a jelenlegi sporttámogatási rendszert ahhoz, hogy a minimális igények teljesüljenek, hogy ne omoljék össze a rendszer. Hárommilliárd, tisztelt képviselőtársaim! Tehát ahhoz képest, hogy a korábbi kormányzat ezt a 30 milliárdos programot fel merte vállalni, úgy gondolom, hogy a sportszervezeteknek ez az igénye a jelenlegi kormányzattal szemben semmiképpen nem minősíthető eltúlzott igénynek.

A sportlétesítmények felépítésén és létrehozásán túlmenően azonban nagyon fontos kérdés a sportlétesítmények üzemeltetése. És ez sem egy megoldott kérdés. Emlékeztetem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a kultúra területén viszonylagos megoldottságról lehet beszélni, már ami az intézményi rendszert illeti, hiszen az egészségügy, oktatási intézmények ugyanúgy, mint a kőszínházak, az önkormányzatok részéről úgy működtethetők, hogy állami támogatást kapnak, mégpedig normatív állami támogatást. Nos, a sportlétesítményekre ilyen külön támogatás nem létezik, ilyen külön támogatás nincsen, és ennek hiányában az önkormányzatok kénytelenek nem sport célú igénybevétellel, illetve hasznosítással kitermelni rossz szóval azokat a költségeket, amelyek a sport célú hasznosítást szolgálnák. Tudniillik az egyesületeknek nincs erre megfelelő pénzük, ez is megoldatlan kérdés, és ezt a kérdést sem oldja meg megfelelően a sporttörvény, semmit nem kínál ebben a vonatkozásban. De annak idején a koncepcióban megjelent az ún. Nemzeti Sportalap, emlékezzünk, tisztelt képviselőtársaim, és ez a Nemzeti Sportalap biztos forrással rendelkezett a szerencsejátékokból befolyó bevételek egy részének a hasznosításával. Mint tudjuk, az új koalíció a többi alappal együtt ezt a Nemzeti Sportalapot is megszüntette, ennek aztán a következménye az volt, hogy az elmúlt időszakban kizárólag a költségvetési, az éves költségvetési alkukra szorítkozhatott a sport.

Nos, most a sporttörvény létrehozza ugyan a két alapítvány formájában a sportalaphoz hasonló megoldást, de és ez óriási nagy probléma normatív forrással ez a két közalapítvány nem, illetve alig rendelkezik.

Az egyik közalapítványban ugye, ami elsősorban a versenysportot finanszírozza, a totó megjelenik ilyenként, a másik közalapítványban semmi. Elfogadhatatlan, tisztelt képviselőtársaim, ez a megoldás, és úgy vélem, hogy ez a legnagyobb hiányossága ennek a törvényi rendelkezésnek, hogy a finanszírozás területén változatlanul az éves költségvetésnek lesz kitéve a sport abban az esetben, hogyha megfelelő módosításokkal nem tesszük a szerencsejátékokat, mint normatív forrást, az ezeknek az alapítványoknak a növelhető, illetőleg rendszeresen igénybe vehető forrás után.

Tisztelt Képviselőtársaim! Rusznák képviselőtársam a Kereszténydemokrata Néppárt részéről azzal kezdte a hozzászólását, hogy sporthasonlattal élt, hogy az ittlévők mintegy futballcsapat, vagy két futballcsapat, megbeszélik a dolgokat, de nem szabad elfelejteni, hogy a pénzügyminiszter a bíró. Igen tisztelt képviselőtársaim, a finanszírozás kérdésében valóban a pénzügyminiszter a bíró. De hogy milyen játékszabályok alapján fújja a sípját, az azért alapvetően rajtunk múlik. És ez az alapvető kérdés: hogy olyan játékszabályokat teremtünk-e, aminek keretében számíthat-e az adott terület stabil támogatásra, vagy a pénzügyminiszter akár le is rúghatja a játékosokat az évi költségvetés során. Én azt kérném, és azt javasolnám, hogy stabil játékszabályokat teremtsünk, és teremtsük meg azokat a normatív támogatási forrásokat, elsősorban erre valóban a szerencsejátékból folyó bevételek alkalmasak, aminek során a pénzügyminiszter akarata ellenére sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy lerúgja a játékosokat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.