Fodor Gábor (SZDSZ)

1996. június 4.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány kérdésről szeretnék beszélni a mai vitában. Azért bocsátom előre, hogy néhány kérdésről, mert a mai vitánk és a holnapi is olyan, jellegében és folyamatában, amikor már a különböző fejezetekhez készülő hozzászólások és különböző fejezetek témái összekeverednek hozzászólásainkban, hiszen az elmúlt héten volt az a szigorú rend, amikor szinte fejezetenként, részenként mentünk végig az alkotmányban. Így én is több olyan kérdést fogok említeni, amely különböző területen, különböző részekben található az alkotmánykoncepció szövegében. Először egy olyan kérdésről szeretnék beszélni, ami úgy gondolom, hogy jó néhány embert érdekel ebben az országban, különösen egy korosztályt, speciálisan egy korosztályt, ez az általános hadkötelezettségnek a kérdése. Azt hiszem, hogy szükség lenne a hadkötelezettség problémájával, az általános hadkötelezettség fenntarthatóságának a problémájával az alkotmánykoncepció vitája kapcsán szembenéznünk. Én a magam részéről olyan indítványt szeretnék beterjeszteni az alkotmányhoz, amelyben világossá tennénk azt, hogy nem szerepel az általános hadkötelezettség a jelenlegi alkotmánykoncepcióban. Azt hiszem, hogy ezt sokan tudnák támogatni, mind a koalíciós pártok részéről, mind az ellenzéki pártok részéről, hiszen sok párt részéről elhangzott egy olyan típusú elkötelezettség, programjavaslat, amely hosszú távon kitűzi azt a célt, hogy ne legyen általános hadkötelezettség Magyarországon sem.

Magyarországon sem, mondtam, és azért használtam ezt a kifejezést, mert láthatjuk, hogy a világtendencia is erről szól. Az elmúlt hetekben is olvashattunk különböző híradásokat, amelyek arról szóltak, hogy vezető nyugat-európai nagyhatalmak, és többek között legutóbb Franciaország jelentette be, hogy el fogja törölni az általános hadkötelezettséget, de más országok is bejelentették már, többek között kelet-európai hatalom is bejelentette nemrég, Oroszország is, hogy ebbe az irányba törekszik. Tehát van egy világtendencia, na de a legfőbb érvünk azért mégsem pusztán a világtendencia, hanem az, hogy Magyarországon is van erre igény, van igény több szempontból is, nemcsak azért, mert a mostani fiatal korosztály, az a mostani tizenéves korosztályok nyilván nem szívesen tennék ki magukat az általános hadkötelezettség nehézségének és problémájának. Ez is egy érv természetesen, de vannak ennél nyomósabb és fontosabb érvek is.

Nevezetesen, hogy sokan a hadsereg berkein belül, katonai szakértők is úgy látják, hogy a Magyar Honvédségnek a szakmai szintjének az emeléséhez, az ütőképességének a javításához elengedhetetlen ez a lépés. Tudjuk jól, hogy a honvédség az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt évtizedekben, az úgynevezett pártállami szocializmus időszakában sajátos változáson ment át. Az a típusú renomé-megbecsülés, amely tradicionálisan övezte a hadseregeket e tájon, részben Magyarországon is, de klasszikusan akár, részben a múlt században is, szinte minden országban és e században is. Voltak olyan országok, ahol ez megmaradt, voltak olyan országok, ahol ez eltűnt. Magyarország azon országok közé tartozott, ahol eltűnt, és ennek különböző okai voltak. Nyilván közrejátszott az is, hogy a hadsereg olyan típusú munkát végzett, amely egyfajta ideológiai meggyőzésnek is a terepe volt, az oda besorozott katonákat valahogy ideológiailag is gyúrni kellett, de azon túl a hadseregnek a sajátosságai, ugye, a mezőgazdasági munkára való használása, a kiképzés rovására és sorolhatnánk még sok más területet és sok más problémát elvezetett oda, hogy a hadseregnek a megbecsülése igazából rendkívül alacsony szinten állt a rendszerváltás előtt. És az az igazság, hogy a rendszerváltás óta se igen változott e téren.

Úgyhogy ezért van az, amikor arra hivatkoztam, hogy a katonai szakértőknek a többsége is azon a véleményen van, hogyha valóban őszintén törekszünk a NATO felé, az észak-atlanti védelmi szövetség felé, ami egy helyes cél és rendkívül fontos Magyarország biztonsága szempontjából, ehhez valóban olyan hadsereg kell, amelyik meg tud felelni azoknak a követelményeknek, amelyeknek a NATO-hadseregek többsége megfelel azzal, hogy viszonylag kisebb létszámú, megfelelő fegyverzetű és jó felkészültségű hadseregeket feltételez. Ez jelen pillanatban Magyarországon, s az elkövetkezendő időkben is az általános hadkötelezettség fenntartásával nem teljesíthető.

Tehát katonai szempont is szól amellett, hogy töröljük el ezt a rendelkezést. Ezért mi egy olyan módosító indítványt szeretnénk beterjeszteni, amely kivenné ezt az alkotmány szövegéből, de természetesen józanul szeretnénk gondolkodni ez ügyben. Tudjuk jól, hogy nem lehet az általános hadkötelezettséget egyik napról a másikra megszüntetni. Tehát ezt hosszú távú célként kell kitűznünk, az elkövetkezendő 5-10 évben kell nyilván erre törekednünk, hogy ez bekövetkezzen, de ha most benne hagynánk egy leendő alkotmánykoncepcióban ezt a passzust, akkor valamikor alkotmánymódosítást kellene végrehajtanunk, és nem érdemes, azt hiszem, úgy nekivágnunk egy új alkotmánynak, hogy tudjuk jól, hogy van egy olyan rész, amit úgyis módosítani fogunk. Tehát jobb ezt már előtte elkerülni, ezt a kényelmetlen és kellemetlen helyzetet, ezért javasoljuk, hogy ne kerüljön bele ez a passzus, helyette úgy rendelkezzünk, hogy törvény, olyan törvény, amelyeket 2/3-dal kell meghozni a parlamentnek, a törvény fenntarthatja a hadkötelezettséget, bizonyos feltételek között és nyilván bizonyos határidőig. Tehát ilyen típusú módosító indítványt szeretnénk beadni, és ehhez szeretném a képviselőtársaimnak is a támogatását megnyerni. Úgy gondolom, hogy ez a reális helyzetből kiinduló józan és hát sokak egyetértésével találkozó indítvány lesz.

A másik kérdéskör, amivel szeretnék foglalkozni, az egy olyan téma, amit már most előttem G. Nagyné Maczó Ágnes is említett és a Kisgazdapárt frakcióvezetője, Torgyán József is a múlt heti vitában említett, ez a halálbüntetésnek a kérdése. A halálbüntetés kérdésében szeretnék néhány szót mondani, előrebocsátva azt, hogy én, az én személyes meggyőződésem a halálbüntetés ellen való meggyőződés, úgy gondolom, hogy helyes volt annak idején az Alkotmánybíróság határozata, amely eltörölte a halálbüntetést. De azért szeretnék erről a kérdésről szólni néhány szót, mert úgy éreztem a vitában, különösen az előbb már említett kisgazdapárti frakcióvezető hozzászólása után, hogy itt azért elég fontos szempontok, érvek, tények keverednek olyan módon, amelyek esetleg a laikus hallgatókat és nézőket, akik figyelemmel kísérik az alkotmány vitáját, megtéveszthetik és hamis fényben tüntethetnek fel bizonyos problémákat.

(10.50)

Ez áll a halálbüntetésre is. Az elmúlt héten a már előbb említett frakcióvezető hozzászólásában például azt mondta, hogy amennyiben lett volna tíz halálos ítélet, ezzel meg lehetett volna menteni több, mint ötszáz becsületes, tisztességes magyar állampolgárt, akit kegyetlenül meggyilkoltak, mert esetleg a törvényalkotók nem figyeltek fel arra, hogy a szociál-liberális sajtó milyen helytelen irányban döntötte el a halálbüntetés kérdését.

Nahát azt mindannyian tudjuk, és hát gondolom, aki cseppet is komolyan veszi magát, tudja, hogy nem a szociál-liberális sajtó döntötte el a halálbüntetés kérdését, hanem az Alkotmánybíróság döntötte el, ami természetesen egy vitatható kérdéskör, nem ilyen szinten úgy gondolom, de vitatható mindenképpen, hogy helyes dolog-e, hogy az Alkotmánybíróság dönti el, vagy a parlamentnek kellett volna erről rendelkezni.

De hogy tévedés ne essék, tehát nem sajtó, nem sajtónyomás, és más volt itt a motiváció, hanem az Alkotmánybíróság döntése.

Másfelől, mindazok, akik a halálbüntetés pártján állnak, és én kétséggel elismerem, hogy tiszteletre méltó érvek is szólhatnak e mellett, amelyekkel érdemes egy bizonyos színvonalat megőrizve vitatkozni és amelyeknek érdemes összecsapni a különböző érvekkel. Tehát mindazok, akik a pártján állnak a halálbüntetésnek, azoknak a figyelmébe ajánlom azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Magyarország, amikor az Európa Tanács tagja lett, akkor az európa-tanácsi felvételének a feltétele volt, hogy aláírja az Európai Emberi Jogi Egyezményt. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény kimondja, hogy az emberi jogi egyezményt aláíró országokban nem lehet halálbüntetés.

Tehát, ha mi a halálbüntetés eltörlése mellett kardoskodunk, egyúttal azt is követeljük jelen pillanatban, hogy lépjünk ki az Európa Tanácsból. Ez nem hiszem, hogy Magyarországnak az elkövetkezendő évtizedek politikai céljait is szolgálná, ellenkezőleg, Magyarországnak politikailag is arra kell törekednie, hogy mindazon szervezeteknek stabilan legyen a tagja, amelyet az európai integrációt, európai együttműködést elősegítik és támogatják, úgy mint az Európa Tanács is.

Tehát ezt a politikai veszélyt rendkívül súlyosnak tartom, és úgy gondolom, hogy emiatt sem helytálló és nem helyes, ha e mellett érvelünk.

De visszatérve a frakcióvezető úr érveire, ráadásul sántítónak tartom azt is, amikor arra hivatkoznak többen, hogy a halálbüntetésnek olyan elrettentő ereje van, amely visszafog bizonyos bűnözőket a legszörnyűbb és legkegyetlenebb büntetteknek az elkövetésétől. És sokan hivatkoznak arra, hogy Magyarországon az elmúlt években nőttek az erőszakos bűncselekmények is, többek között azért, mert nem volt halálbüntetés.

Hamisnak érzem ezt az érvet, és úgy gondolom, hogy érdemes erre is felhívnunk az érdeklődőknek a figyelmét. Azért hamis, mert nemcsak ezek a bűncselekmények növekedtek, hanem bizony a rendszerváltás óta minden bűncselekmény növekedett, és nem azért, mert a rendszerváltás valami szörnyű dolgot hozott, amit nevezhetünk demokráciának és szabadságnak, ami borzasztó, mert a diktatúra alatt kevesebb volt a bűncselekményeknek a száma, hanem azért mert valóban egy átmeneti időszakban van Magyarország.

Bizony akkor, amikor hosszú elnyomás után, hosszú diktatórikus viszonyok után bármilyen országban bekövetkezik az, hogy az emberek szabadon és felelősen dönthetnek, tudnunk kell azt, hogy van aki ezt valóban szabadosságra, van aki felelőtlenségre használja fel. És emiatt van az mindenütt a világon, minden ilyen helyzetben lévő országban, hogy bizony megnövekszik a bűnözés, bizony megnövekednek a bűncselekmények. Bizony egy kaotikus helyzet ezzel jár.

Ezért van rendkívül nehéz helyzetben a rendőrség, ezért van nehéz helyzetben a törvényalkotás, de ebből nem az következik, nem az az érv, hogy olyan büntetési tételt kellene visszaállítani, amiről egyáltalán nem bizonyított, hogy elrettentő hatása van.

No persze, erről is lehet vitatkozni, mert vannak akik e mellett kardoskodnak, vannak akik amellett. Ennek is megvan egy bizonyos színvonala, ilyen típusú vitának. De azt hiszem, ezt se olyan módon kellene lefolytatni, ahogy előbb idéztem az itteni felszólalásból.

Azt egyébként külön szeretném visszautasítani azok nevében is, akik a halálbüntetés ellen vannak, hogy bárki azzal gyanúsítsa azokat, akiknek ez a személyes meggyőződésük, hogy az ő meggyőződésük miatt, az ő felfogásuk miatt ölnek meg embereket Magyarországon, vannak szabad lábon gyilkosok, és nem ítélnek el embereket, és ezáltal növekszik a gyilkosságok száma. E mérhetetlen megtévesztést felháborító érvelésnek tartom.

Végül annyit hadd mondjak, hogy én azért vagyok személyesen egyébiránt a halálbüntetés ellen, mert úgy gondolom, hogy a halálbüntetés egy olyan típusú büntetés, ahol nem lehet soha többé már helyrehozni a hibát. Tudnunk kell azt, hogy emberek vagyunk, tudnunk kell azt, hogy emberként mechanizmusokat működtetünk, jogrendszert működtetünk, olyan jogrendszert, amely működőképes. Van ahol jó, van ahol rossz, vannak olyan országok, ahol kitűnően működik, vannak ahol kevésbé, de mindenütt van benne hiba. Mindenütt benne van a hibalehetőség. És az embernek mindenütt meg kell lenni a lehetőségének arra, hogy tudja korrigálni ezeket a hibákat. A halálbüntetést soha nem tudjuk korrigálni.

Minden alkalommal, tudjuk jól, mindenütt, Magyarországon is voltak olyan esetek akik ismerik a jogirodalmat és a jogtudományt, tudják jól , hogy szinte minden évtizedben fordultak elő amíg halálbüntetés volt olyan esetek, ahol utólag kiderült, hogy téves volt az ítélet. És úgy végeztek ki embereket, hogy valójában nem szolgáltak rá erre. Itt soha nem tudjuk korrigálni, soha nem tudjuk helyrehozni ezt a hibát. Hisz ez egy rendkívül fontos érv.

A harmadik téma, amihez szeretnék hozzászólni, egy olyan kérdéskör, amiről már beszéltem itt a tisztelt Házban, csak azáltal, mert akkor az időm viszonylag kevés volt, voltak olyan érvek, amiket nem tudtam elmondani, ezért engedjék meg, hogy most visszatérjek erre a kérdéskörre. Ez az úgynevezett szociális jogoknak a problémája, nevezetesen, hogy az emberi jogok katalógusába mennyiben kerüljenek bele a szociális jogok és mennyiben nem. Jó-e ez a mostani változat, ami az alkotmányban van, vagy pedig bővíteni kellene ebben az irányban.

Emlékeznek rá azok a képviselőtársak, akik kitüntettek a figyelmükkel, hogy én a mellett érveltem itt a Házban, hogy nagyon jónak érzem a mostani alkotmánykoncepciót, helyesnek érzem azt, hogy bizonyos jogokat alapjogként szerepeltet, és helyesnek érzem azt, hogy bizonyos jogokat egyfajta államcélként jelöl meg. Többek között a szociális jogok többségét is.

Helyesnek érzem, és itt szeretném elmondani, mert itt is a vitában keveredtek bizonyos érvek, hogy amikor én emellett érvelek félreértés ne essék és mások is emellett érvelnek, ugye ez nem azt jelenti a részünkről, hogy itt valami doktriner liberális felfogás szellemében azt mondanánk, hogy nincs szükség szociális biztonságra, ez a felfogás azt jelentené, hogy a szociális biztonságot az embereknek a kiszámítottsághoz, egy megfelelő anyagi jóléthez való jogát bárki is kétségbe vonná. Szó sincs erről.

Erre megint egy nagyon egyszerű triviális példát tudok mondani. Ugye, ha megnézzük azokat az országokat, azokat a nyugat-európai országokat, amelyek hasonlóan a mostani alkotmánykoncepciónkhoz, nem szerepeltetik alapjogként ezeket a jogokat, megnézzük azt, hogy ott milyen a szociális biztonság Németországot hozhatnánk példának, de akár az Egyesült Államokat, Angliát vagy bárki mást, bármelyik más országot, és megnézzük azokat az országokat, amelyek szerepeltetik például Oroszország, például Bulgária, és sorolhatnám tovább a sort és ott milyen a szociális biztonság, akkor világossá válik az, hogy nem ezen múlik az, hogy az állampolgárok milyen körülmények között élnek, mennyire emberhez méltó életet tud számukra garantálni egy állam.

Nem ezen múlik, hanem elsősorban egy államnak a gazdasági kondícióin. És a gazdasági kondíciók sajnos olyanok, amelyeket az alapjogokban nem tudunk befolyásolni, mert ez nem állami szándék, nem törvényhozói akarat kérdése, hogy hogyan állunk ehhez, hanem ez bizony gazdasági teljesítőképesség kérdése.

Azt hiszem, és ez a legfontosabb érvem, amit már említettem, de most még egyszer szeretném hangsúlyozni, mindenféle törvényt lerontunk azzal, ha olyan jogokat helyezünk el közöttük, amely jogok csak deklaratív jogok, és nem lehet őket számon kérni, mert szépen hangzó valamik, de igazából nem számonkérhetőek, mert tudjuk jól, hogy nem tudja teljesíteni az adott ország.

Minden törvénynek a súlyát, hatását ez lerontja. Úgyhogy én ezért gondolom azt, hogy helyes ez a mostani koncepció, és ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, tévedés ne essék, nem azt jelenti, hogy nem vagyunk elkötelezettek a szociális biztonság megteremtése iránt, ellenkezőleg, nagyon is elkötelezettek vagyunk, csak nem akarjuk, hogy ez üres malaszt legyen, hanem ténylegesen súlya legyen az elkövetkezendő időben is, amikor majd erről fogunk vitatkozni akár a parlamentben, vagy bárhol a társadalomban.

Végül az utolsó kérdés, amiről szót ejtenék, az előttem szóló inspirált erre Maczó Ágnes , amikor a visszahívhatóságról beszélt. Itt csak nagyon röviden szeretnék ehhez annyit hozzátenni, hogy én nagyon ellene vagyok mindenféle ilyen gondolatnak. Én nem véletlennek tartom azt, hogy demokráciákban nincsen visszahívhatóság intézménye a parlamenti képviselőkkel kapcsolatban. Nem véletlen. Kialakult több száz éves demokráciák nem ismerik ezt a gyakorlatot. Maczó Ágnes utalt itt Kossuthra. Én nem vagyok ugyan a kérdésnek a szakértője, de ha jól tudom, itt a követküldési jogról van szó, ami Kossuthék idejében érvényesült. Méghozzá itt egy egyfajta utasításról volt szó, tehát kötött mandátummal küldték a megyék a követeket. Ez egy egészen másfajta logika, másfajta rendszer, mint ami a magyar parlamentáris rendszer, mint amivel, mondjuk, át akarjuk lépni a XXI. századnak a küszöbét. Nem használható az analógia, úgy gondolom.

Fejlett demokráciák már elhangzott ebben a Házban nem ismerik ezt a jogot, és azért nem ismerik, mert a polgárokat a képviselőik képviselik, és ezeket a képviselőket szabad választásokon, rendszeres időközökben választják meg. A választások időtartamára a mandátum, amely egy időtartamra szól, 4-5 év vagy bármennyit meghatározhatunk a képviselő képviseli azt, amire megválasztották. Hogyha a választópolgárok nem elégedettek vele, akkor a következő választásokon nem szavaznak rá.

(11.00)

Amennyiben a visszahívhatóság intézménye működne, el tudjuk képzelni, Magyarországon is mi következne be. Egy többpárti rendszerben, ahol mondjuk például az egyéni választókerületekben tudjuk jól nem kell abszolút többség ahhoz, hogy valaki bejusson és megnyerje, hanem végül is a relatív többség is elegendő, rendszeresen azok a pártok, amelyek alulmaradnának, vagy netán nem kerülnének be a parlamentbe, természetes, hogy visszahívási kampányokat indítanának el. Egy állandó politikai küzdelem lenne az országban, ahol mindazok, akik vesztesek és nem tudják elfogadni a vesztes pozíciót, élhetnének ezzel az eszközzel, és destabilizálhatnák a politikai rendszert. Tehát nem véletlen, hogy a demokráciák, egyetlenegy fejlett demokrácia sem ismeri ezt az intézményt.

Tehát összefoglalólag e néhány kérdés közül, különösen szeretném még egyszer az elsőt, az általános hadkötelezettség eltörlését figyelmükbe ajánlani. Úgy vélem, hogy ez egy modern és előremutató kezdeményezés. Kérem a támogatásukat ehhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)