Csákabonyi Balázs (MSZP)

1996. június 4.

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány szabályozási elveinek általános vitájában, nyugodtan mondhatjuk, hogy már ebben az előrehaladott stádiumában látszanak azok a vitákat kiváltó főbb kérdések, amelyek hosszú évek óta foglalkoztatják egyrészt a magyar jogtudomány művelőit, másrészt az egész közvéleményt, de ugyanakkor érzésem szerint bizonyos megoldási lehetőségek is kirajzolódni látszanak. Mielőtt én a IV. rész 8. fejezetéről, a bírósági szervezetről szólnék, engedjék meg, hogy általában is tehessek néhány észrevételt. Rendkívül sok és kemény kritikát kaptunk a civil szervezetekből bejövő észrevételekben, amelyek esszenciája a következő: a szűk szakmai elit és a politika, a pártok kisajátítják maguknak az alkotmányozást. Ezek nagyon súlyos vádak, nagyon súlyos állítások, így mindenképpen el kell gondolkodnunk ezeken. Noha azt mondhatom, hogy itt semmilyen sarkos megállapítás önmagában nem bizonyítható, azonban vannak egyes gondolatok, vannak egyes jelek, amelyekre oda kell figyelnünk. Először is ismételten el kell mondanunk, és ezt nem árt többször is hangoztatni az ország nyilvánossága előtt, hogy nem kívánnak sem az alkotmány-előkészítő bizottság tagjai, sem a parlamentben lévő politikai pártok önállóan alkotmányozni, hanem igenis, a társadalom és az egész civil társadalom legszélesebb rétegeinek véleménye meghallgatása után kívánnak majdan alkotmánykoncepciót, utána pedig normaszöveget a tisztelt Ház, majd pedig a népszavazás elé bocsátani.

Miről van itt szó gyakorlatilag? Mi ez, ami alátámasztja cáfolataink igazságát? Mindannyiunk előtt ismert az, hogy már az Igazságügyi Minisztérium alkotmánykoncepciójának elkészítése előtt szakmai háttértanulmányok készültek el, több mint 140 olyan tanulmány, amely a mai jogtudomány legjelesebb művelőinek talán életművükből vett és az alkotmánnyal összefüggő tudományos kutatások eredményeként jelent meg. Mindezek szintéziseként készült el az Igazságügyi Minisztérium által gondozott koncepció, amely a nemzetközi összehasonlítás próbáit is kiállta, és a mi megítélésünk szerint önmagában már ez a koncepció, ami döntési alternatívákat és javaslatokat is tartalmazott, elégséges lett volna az előkészítő bizottság munkájának megkezdéséhez, tehát egy kész koncepcióról szólhatott volna már a vita.

Kétségtelen dolog, hogy a történet nem így alakult, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy újabb koncepció készült el, ami viszont, sajnos jelentős időveszteségeket okozott, így több hónappal elcsúsztatta az alkotmányozási folyamatot. Viszont szükség volt egy vitaanyagra.

Tisztelt Országgyűlés! Nem lehet a civil szerveződések igényét úgy kielégíteni, hogy elkezdünk a nagyvilágba beszélni az alkotmányról és az alkotmányozásról, hát le kellett tenni az asztalra egy vitaanyagot, amelyet megkaphat mindenki, és ehhez a vitaanyaghoz hozzászólhat, észrevételeit írásban eljuttathatja, fórumokat rendezhet belőle, sajtóhoz fordulhat és így tovább, különböző megjelenési lehetőségei vannak a vélemények kifejtésének. Hogy ez a most a Ház előtt lévő koncepció vitaképes anyag, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel ezer vélemény érkezett be az elmúlt 45 nap során, még ma is érkeznek vélemények, és még ennél is azt hiszem nyomósabb érv az, hogy az általános vita eddigi részében elhangzott hozzászólások frakcióktól függetlenül szinte majdnem mindegyik, kivétel nélkül visszahoznak a beérkezett javaslatokból különböző vitatémákat, és elfogadásra ajánlanak megoldásokat. Itt nyugodtan lehetne hivatkozni arra is, hogy nagyon sok lakossági javaslatot felvetettek képviselőtársaink a vita során, a civil szervezetek javaslatai, véleményei, azok pedig, mondhatom nyugodtan, hogy majdnem minden képviselői felszólalásban valamilyen formában megfogalmazódtak.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném arra a figyelmet felhívni, hogy a másik, velünk szemben kissé nem megértő hangú lakossági megnyilvánulás volt a következő hogy vannak javaslataink, de hiába írjuk le őket, mert úgysem fogják figyelembe venni, ugyanis a döntési mechanizmus miatt már minden kérdést előre eldöntöttek. Énnekem az a véleményem, hogy ez így nem fogadható el. Meggyőződésem az, hogy az alkotmányozásban részt vevő delegátusok, függetlenül attól, hogy az ésszerű és jó javaslat honnan vagy kitől érkezik, felül fogják vizsgálni azokat a korábbi döntéseiket, amelyeket kevesebb információs anyag hiányában hoztak meg, avagy pedig azóta előkerültek még olyan tudományos érvelések, amelyek elősegíthetik korábbi álláspontjuk felülvizsgálatát, felülbírálatát. Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig, és ezt is el kell mondani, hogy a közvélemény széles egésze tudja ezt, az alkotmánynak tartalmi és terjedelmi korlátai vannak. A terjedelmi korlátairól, azt hiszem, különösebben szólni sem kell, hiszen tudjuk azt, hogy nem lehet három kötetes alkotmányt megjelentetni, mert ez használhatatlan volna mind a jogalkalmazásnak, mind pedig a nagyközönség számára is, azonban hadd említsek néhány dolgot azokról a tartalmi követelményekről, amelyeket meg kell fogalmaznunk. Most ezeknek a megítélésében, ezeknek a tartalmi követelményeknek a megítélésében én azt hiszem, hogy nekünk a jogtudomány véleményére, mint a legfontosabb zsinórmértékre kell támaszkodnunk, és több szakvélemény közül is én személy szerint kiemelendőnek tartom Sajó András észrevételeit, aki azt mondja, hogy a szabályozási elveknek azt tekinti, hogy az alkotmányba szabály vagy intézmény csak garanciális céllal kerüljön felvételre, a védendő értékekhez védelmi mechanizmus kapcsolódjon, továbbá az alkotmány a jövőre nézve csak abban kössön, amiben a mai generáció kötni jogosult, vagyis átmeneti intézmények és alkotmányos vállalt feladatok aktuális megoldási módja ne érvényesüljön, ne zárja ki a jövőre nézve a legalkalmasabb megoldás megtalálását.

(11.30)

Mindezek után itt jutok el a tudomány szerepéhez, aminek meghatározó jellegűnek kell lenni az alkotmányozási folyamat egészében is, és így a jelenlegi szakaszában is.

Tisztelt Országgyűlés! Azokban a kérdésekben, ahol a tudomány művelői között egyetértés vagy döntő mértékű többségi álláspont alakult ki, az előkészítő bizottság is könnyebben döntött. Szinte minden esetben elfogadta azokat a tudományos megállapításokat és észrevételeket.

Azonban azokban a kérdésekben, ahol az évtizedes tudományos vita sem vezetett eredményekhez, ott a bizottsági álláspont is bizonytalanná vált, és azt a látszatot keltheti, hogy bizonyos politikai szempontok érvényesülnek, holott csak arról van szó, hogy ennek a bizottságnak ilyen esetekben is döntést kellett hoznia, mert ez szükséges, hogy döntést hozzon. Ez a döntés természetesen vagy a jelenlegi szabályozás fenntartása, vagy pedig a megoldás törvényi szinten történő utalása volt. Tehát itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy itt nem politikai alkudozások eredménye az a bizonytalanság, ami néhány, talán sokszor jelentős intézmény tekintetében is az alkotmány szabályozási elveiben megjelenik.

Tisztelt Országgyűlés! A tervezet IV. részének 8. fejezete a "A bírósági szervezet" elnevezést kapta. Az ehhez érkezett észrevételek döntő többségükben a tudomány és a közvetlenül érintettek köréből származnak. Ez érthető is, hiszen a társadalmat az foglalkoztatja és azt követeli, hogy az igazságszolgáltatás legyen pártatlan, legyen gyors, legyen hatékony, továbbá mert ez már nem is alkotmányozási kérdés az állam biztosítsa a bírósági döntések végrehajtását is.

A szakmai észrevételek azonban széleskörűek, sokszínűek. Többen is, jó néhány tekintetben szerintem jogosan kifogásolják a bírósági szervezetnek az Alkotmányban történő elhelyezését, az igazságszolgáltatás elveinek meghatározását és rendszerbeli elhelyezését, a szervezeti rendszer kidolgozatlanságát, az önálló hatalmi ág működésének hiányosan kidolgozott garanciarendszerét, és még számos megoldandó feladatot jelölnek meg.

Nézzük mindjárt az elsőt, az elhelyezésre vonatkozó észrevételeket. Többen kifogásolják, hogy a javaslatban szereplő elhelyezés azt a korábbi felfogást tükrözi ez egyébként a Legfelsőbb Bíróság bírói értekezletének a véleménye is egyben , hogy az állami szervek között csupán egyszerű munkamegosztás létezik, és nem emeli ki eléggé a bíráskodás önálló hatalmi ág jellegét.

Mindezekre való tekintettel, az MSZP képviselőcsoportja úgy látja, hogy az elhelyezés indokolt a központi törvényhozó és a végrehajtó hatalom szabályozását követően a IV. rész 5. fejezeteként. Itt kívánom megjegyezni, hogy közvetlenül ezt követhetné akkor az ügyészségről szóló fejezet is, hiszen jó, hogyha a kettő együtt van elhelyezve.

Az elnevezés nem pontos, mert ez a fejezet nemcsak a bíróságok szervezeti felépítését, hanem azok működési elveit, a bírói függetlenségre, a bírói felelősségre és egyebekre vonatkozó szabályokat is tartalmaz. Itt több javaslat született, van, aki igazságszolgáltatásnak kívánja elnevezni a fejezetet, van, aki igazságszolgáltatás és bírói szervezet megjelölést használna, van, aki a bírói hatalom kifejezést tartaná a legjobbnak éppen. Maczó Ágnes képviselőasszony szólott erről ma délelőtt. Van, aki azt mondja, hogy csak a bíróságok. Én személy szerint ez utóbbi megoldás híve vagyok, mert szerény véleményem szerint ez utóbbi a legkifejezőbb. Ez hordozza az önálló hatalmi ág ebben megjelenő értékelését is. Mindjárt hozzá kívánom tenni, hogy természetesen nem zárkózunk el az SZDSZ indítványa elől Hack Péter szólott róla hogy igazságszolgáltatás fejezetcikk kellene. Nagyon elgondolkodtató éppen azért mondom , mi e téren is nyitottak vagyunk.

Most annál is inkább jónak tűnik ez az elnevezés, mert hiszen az igazságszolgáltatást más is végzi még Magyarországon, nemcsak a bíróságok. Gondoljunk például a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos, ugyancsak kvázi igazságszolgáltatási feladatokra, nem is beszélve a választottbíróságokról, mert a jelenlegi elképzeléshez valóban nehezen illeszkedik a választottbírósági szervezetrendszernek a megjelenítése, holott tudjuk, hogy '94-ben egy európai mércével is nagyon korszerű törvényt alkotott a Magyar Országgyűlés a választottbíráskodásról.

Tisztelt Országgyűlés! A szakmai vélemények is helyeslik, hogy az igazságszolgáltatás alapelvei két külön helyen szerepelnek, így azok az alapelvek, amelyek az alapvető emberi jogok közé tartoznak, a második részben kerültek elhelyezésre. Szükségesnek tartják azonban néhány esetben az elhelyezés megváltoztatását, azt hiszem, Kutrucz Katalin képviselő asszony is utalt rá, hogy például az eljárásban résztvevő személy által értett nyelv átemelésre kerüljön az igazságszolgáltatás alapelveiből a II. részben, hiszen itt alapjogokról, méghozzá alanyi alapjogokról van szó.

Egy érdekes felvetés: szakvéleményekben is megjelenik és főleg a gyakorló jogászok körében érhető tetten a következő: ez pedig a nagyon sok vitát kiváltott társasbíráskodás fő szabályként történő megjelenítésének elve. Én azt hiszem, hogy ma már ez nem jellemző, mert a társas bíráskodás inkább a feljebbviteli eljárásokban dominál, és a büntetőeljárásban, a büntetőjogban, de a tendencia az az egyes bíráskodásnak a nagyobb mértékű elterjesztése, hiszen ez gyorsítaná az igazságszolgáltatást. Ez az ami énszerintem cél is és feladat is a jövőre vonatkozóan, úgyhogy itt egy olyan indítványt szeretnénk előterjeszteni, hogy ezt hagyjuk is ki az igazságszolgáltatás alapelvei közül magát a társas bíráskodás megjelölést.

Ugyanez vonatkozik és ez kényes téma a néprészvétel elvének a rögzítésére. Kétségtelen, hogy ez hagyományként él, mind az eljárásjogokban, mind az alkotmányban. Tudjuk azt, hogy a népi ülnökök rendszerére gondol itt gyakorlatilag a törvényhozó, amikor a néprészvételről beszél. Azonban ismerjük az igazságügy fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket, hogy az egész népi ülnöki rendszert felül kellene vizsgálni.

Ennek egy nyomós okára hadd hívjam fel a figyelmet. A tudományban egyre inkább olvasható az a megállapítás, hogy ez összeegyeztethetetlen a bírói függetlenség elvével. Nagyon érdekes és súlyos megállapítás. Felvetődik a kérdés, hogy miért? Hát kérem szépen azért, mert a népi ülnök, aki nem bíró, rá nem vonatkoznak a szigorú összeférhetetlenségi és etikai követelmények. Aki a választását nem az alkotmányban vagy a bírói szervezetre vonatkozó törvényben meghatározott módon nyeri el. Akinek nem kizárt a párttagsága, vagy például nem is tudjuk róla, hogy párttag-e. Ő tehát gyakorlatilag nem bíró, de a tanács tagjaként mivel az érdemi döntés meghozatalában is teljesen szavazati joggal rendelkezik kvázi bírói munkát végez. Ez komoly alkotmányos problémákat vet fel, most itt nincs lehetőség ennek bővebb taglalására, talán a részletes vitában majd kitérünk erre. Én azt hiszem, hogy meg fogjuk fogalmazni azt a módosító indítványt, hogy a néprészvétel elvét is hagyjuk el, mert ennek csak akkor volna jelentősége, hogyha a jogalkotási, illetőleg a büntetőjog-átalakítási koncepció (és itt az eljárásjogra gondolok) az esküdtbíróság intézményét meghonosítaná. Az esküdtbíróság nélkül nem érdemes néprészvételről beszélnünk.

Tisztelt Országgyűlés! A koncepció nyitva hagyja a bírósági szervezeti rendszerre, a 3 vagy 4 szintű tagozódásra vonatkozó kérdések eldöntését, továbbá meghatározott ügyek csoportjára külön bíróságok létesítésének lehetőségét. Ugyanakkor határozottan kizárja a rendkívüli bíróságok létrehozását. Ez utóbbit a tudomány és a szakmai észrevételek is elfogadják, míg a bírósági szintek számát és a külön bíróságok kérdéskörét illetően a vélemények rendkívül különbözőek. És itt szeretnék egy lényeges, általunk követett gyakorlatra utalni, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság nem kívánt szakmai kérdést nehezen megváltoztatható módon eldönteni, mivel a háttértanulmányok sem egyértelműek, továbbá az ország teherbíró képességét is figyelembe kellett venni e problémakör megfogalmazásakor.

A részletes vitában ki kívánok majd térni az Igazságügy-minisztérium tanulmányára, amelyben kellő mélységű hatásvizsgálat alapján az a következtetés került levonásra, hogy az ítélő táblák az ezredforduló előtt személyi és tárgyi feltételek hiányában nem állíthatók fel.

(11.40)

Kritikaként fogalmazták meg, hogy erre való tekintettel lebegtet a koncepció. Nem ad határozott állásfoglalást a szintrendszerre vonatkozóan, és ezzel hátráltatja az eljárásjogok előrehaladott kodifikációs munkálatait. Ez így önmagában igaz is. Azonban milyen következtetést vonhatunk le ebből? Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az alkotmányos rendezéssel egy időben folyó kodifikációs munkáknak a jelenlegi szint- és fórumrendszerből kell kiindulniuk, és azt kell az újraszabályozás alapjának tekinteni. Hadd utaljak arra, hogy több kiemelkedő szakértő: Kengyel Miklós, Kisdévi, Horváth Jenő, megfelelőnek tartják a jelenlegi szintrendszert is, és bizonyos módosításokkal működőképesnek, és az eljárási jogok korszerűsítésével pedig azok a hátrányok nagyrészt kiküszöbölhetők, véleményük szerint, mint amelyekről eddig szó volt.

Jogosan bírált hiányossága a tervezetnek, hogy nem teremti meg az önálló hatalmi ág jellegéből adódó garanciarendszert, nem függetleníti kellően a végrehajtó hatalomtól, nem hozza létre ennek intézményrendszerét.

Az MSZP kész felülvizsgálni e kérdésben álláspontját és elfogadni az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítására vonatkozó többségi véleményeket. Isépy Tamás képviselő úr bőven fejtegette az imént ennek az ellenkezőjét. Hozzá kívánom tenni, nagyon sok észérv szólal meg mellette, de ugyanennyi van talán, ami ellene szól. Mindenesetre a mi álláspontunk így változtatható.

Még egyetlenegy téma és befejezem, mert időm lejárt. Az alapelveknél megfogalmazza a koncepció a védelemhez való jogot. Megítélésünk szerint ezt ki kellene bővíteni a védelemhez és a jogi képviselethez való joggal. Tudniillik a jogi képviseleti jog sok esetben legalább olyan fontos, mint a büntetőügyekben a védelemhez fűződő jog, csak más relációban jelenik ez meg. Az állampolgárnak alanyi joga és igen-igen erős érdeke fűződik ahhoz, hogy a számtalan eljárásban, ami létezik ma egy jogrendszerben, igényelhesse jogi szakember közreműködését.

Visszatérve még a védelem jogára, itt egy nagyon fontos intézmény maradt el a koncepcióból, ez pedig a következőre alapítható: a védelemnek egy anyagi és egy alaki oldalát tudjuk megkülönböztetni. Az anyagi, ami azokat a szabályokat feltételezi, amelyek az eljárás alá vontnak a védelemmel kapcsolatos jogait tartalmazzák, az alaki védelem viszont annak a garantálása, hogy a védő egy olyan független, autonóm, minden befolyástól mentes szervezetnek a tagja, aki tevékenységét e szervezet függetlenségére alapítva garanciálisan meg tudja oldani a problémás büntetőeljárásokban. Ennek hiányáról már több történelmi korban, több keserű tapasztalattal rendelkezünk.

Hatályos alkotmányunk 57. §-a (3) bekezdése rögzíti a védői immunitást akként, hogy a védő a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt nem vonható felelősségre. Ez, sajnos, a koncepcióból kimaradt. Feltétlenül pótolandónak tartjuk, mert ez egy alapvető garanciális rendelkezés.

Továbbá javasolni fogjuk, hogy az ügyészséget követően szabályozandó a védelem és a jogi képviselet, valamint ennek intézményrendszerének alkotmányban történő megjelenítése. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)