Rusznák Miklós (KDNP)

1996. június 4.

RUSZNÁK MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ha sportnyelven szeretném kezdeni a mai hozzászólásomat, akkor mondhatnám, hogy elkezdődött a mérkőzés, és talán két csapatra valót is ki tudunk állítani, és tartalékok is vannak, de ezek a tartalékok remélhetőleg főszereplői lesznek a játéknak. Ami hiányzik ebből az egész játékból, a bíró. A bíró szerepe pedig, azt hiszem, a pénzügyminiszter úr, amelyre, illetve az itteni hozzászólásokban is többször esett szó, az ő kezében van a síp, ő adja meg a gólt, és remélhetőleg rúgunk minél több gólt itt, mi képviselők az elkövetkezendő időkben és elkövetkezendő hónapokban, és itt ha köztünk hogyha megint csak sportnyelven szólok barátságos mérkőzés folyik, mert úgy érzem, hogy itt nem kerülhetnek és nem is kerülnek pártpolitikai csatározások előtérbe ezen a másfél-két órán, mert mindannyiunknak az a célja, hogy valahol a társadalom egészségét, a társadalom sportolási lehetőségét elősegítsük, bármilyen kritikai éllel is fogalmazódtak meg az eddig elhangzott hozzászólásokban a törvényjavaslatnak a minősége. Azt hiszem, hogy az lehet a dolgunk, hogy egy törvényjavaslat lehet jó, lehet rossz, de akik a sportot is szeretik és ezért élnek, úgy gondolom, hogy módosító javaslataikkal majd ezt valamilyen formában jobbá, minőségűvé teszik.

Amikor a hozzászólásomat készítettem, nagyon sok kritikai vélemény érkezett hozzám, hogy ez a sporttörvény végső soron nem old meg semmit. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nem, de az előzőekben kifejtettek alapján úgy gondolom, hogy a mai nehéz viszonyok között, amikor a társadalom különböző problémákkal, megélhetési gondokkal küzd, és hogyha a kultúrát egy olyan részének, illetve a sportot a kultúra egy részének tekintjük, akkor egy ókori görög filozófus jut eszünkbe vagy jut eszembe, hogy "a kultúra jó sorsban ékesség, balsorsban mentség". Hát most ne a mentségeket keressük, mert balsorsban vagyunk, hanem a lehetőséget és azokat, amelyek elősegítik ennek a kultúrának az előmozdítását.

Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás után magunk mögött hagyott hat sovány esztendő megpróbáltatásai mindinkább azt az igényt erősítették meg sporttársadalmunkban, hogy jócskán elérkezett az ideje már Nádori képviselőtársam említette , egy második vagy első sporttörvénynek a megalkotásának. A sport különböző területein tapasztalható rendezetlenség, a sport támogatása, finanszírozása vonatkozásában mutatkozó tisztázatlanság, az állami feladatok fontos megfogalmazásának hiánya, az elszegényedés, azok a súlyos veszteségek, amelyek a létesítmények állagának romlásában, az utánpótlásnevelés visszaesésében, a szakemberek és testnevelők elpártolásában tükrőzödtek. Nem is beszélve a pénzügyi rendezetlenségből, amit az 1994-es ÁSZ-jelentés, azt hiszem, mindnyájunknak eljuttatott és azt tanulmányoztuk.

Az ország, a gazdaság társadalompolitikai átalakulásának olyan korszakát éli át, amely csodával aligha kecsegtet, sőt a nehezen elviselhető megszorítások realitásával kényszerülünk együtt élni. Ezt a sport és a testkultúra hívei is nehezen veszik tudomásul. Amitől viszont a politikai döntéshozók, a kormány és a parlament nem tekinthet el, gazdaságilag egy ország soha nem kerülhet olyan súlyos helyzetbe, hogy alkotmányunk szavaival élve a rendszeres testedzés, a lakosság s mindenekelőtt a felnövekvő nemzedék egészséges életmódja, illetve a nemzeti értékeket képviselő versenysport ne lenne fontos és támogatandó.

Azt hiszem, a kereszténydemokratáknak, elsősorban a kereszténydemokrácia felfogása szerint az emberről és az emberi életről, a tiszteletről a sporton keresztül különböző megállapításai vannak. A kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy az ifjúsági egészségnevelés nem képzelhető el a gyermek- és fiatalkorúak fokozott mozgásigényének, testedzésének biztosítása nélkül. Az iskolai, óvodai testnevelésnek ezt kell biztosítania. Az ifjúság körében indokolt a tömegsportmozgalom kialakítása, amely ugyancsak a tömeges testedzést és az egészséges életmódot szolgálja.

A fiatalok edzett életmódra szoktatása, nevelése legeredményesebben az iskolákhoz kapcsolódó tömegsportmozgalom szervezésével oldható meg. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy az oktatási intézmények végzettjeinek továbbra is biztosítsák, sőt szervezzék a sportmozgalmat, s ennek keretében az egészséges életmódra való nevelést.

Ennek érdekében a tömegsport szervezését vállaló iskolákat anyagi szempontból is támogatni kell.

A kereszténydemokraták a versenysport eredményeit az egész társadalom eredményeinek tartják, intézményeinek, szervezeteinek állami támogatásával egyetértenek. A kiemelkedő eredményeket elért sportolókat segíteni kell abban, hogy eredményeiket fenntartsák és továbbfejlesszék, sőt életüknek hátralévő részében mindenféleképpen meg kell becsülni, és olyan egzisztenciát kell nekik nyújtani, amely felérhet egy bizonyos miniszteri végkielégítéssel is. Anyagi megbecsülésüket mindenféleképpen ebben az országban lehetővé kell tenni.

Amikor véleményemet, javaslataimat a sporttörvénnyel kapcsolatban elmondom, elsősorban a Magyar Köztársaság kormánya által is 1992. V. 15-én elfogadott Európai Sport Chartát, megítélésem szerint a még mindig nem hatálytalanított Magyarország nemzetgyűlése által 1921. december 31-én kihirdetett , a testnevelésről szóló 53. törvénycikk és végrehajtási rendeletét az Országgyűlés 1993. évi országgyűlési határozatát a testnevelés és sport megújításának koncepciójáról, valamint az európai országok gyakorlatát vettem figyelembe.

(8.50)

Az OTSH egy éve, a jelenlegi törvényjavaslatban nyomokban sem fedezhető fel, ami az elmúlt három évben az egyeztetés során ebben a hatályos jogszabályban lefektetésre került. A jelenlegi törvényjavaslatban nyomokban sem fedezhető fel az országgyűlési határozatban foglalt célok, feladatok, gondolatok. Az anyagot készítők mintha el sem olvasták volna ezt az országgyűlési határozatot. Az OTSH egy éve még széles szakmai-társadalmi vitát ígért a sporttörvényről. A most parlament elé kerülő törvényjavaslat előkészítésében, véleményezésében az OTSH is csak statisztaszerepet kapott. Az anyagot a sportszervezetek, a sport érdekképviseleti szervezetei zömének megkérdezése nélkül készítették el, így nincsen mögötte a sporttársadalom egyetértése, véleménye, szakmai háttere. Bár ahogy Páva képviselőtársam mondta sportfórumokat igyekeztek, igyekeztünk rendezni. Én magam is részt vettem néhányon.

Ez a törvény eddig még nem látott mértékben megpróbálja központosítani az élsportot, versenysportot, a sportirányítást. Gátat vet a sport egyik lényeges eleme, az önszerveződés elé, s kizárólag csak a felülről szervezett sporttevékenységet ismeri el. E sporttörvénytervezettől, úgy gondolom, elvárható lenne, hogy a sport és a testnevelés valamennyi területével foglalkozzon. A sport állami teendőinek végrehajtása nemcsak egy minisztérium, hivatal, jelen esetben az OTSH feladata. Végrehajtása ki kell hogy terjedjen a minisztériumokon, sportszervezeteken, egyesületeken, szövetségeken át tömegszervezetekre, óvodákra, az alap-, közép- és felsőoktatási intézményekre, a mozgássérültekre, a szabadidősportra, nyugdíjasokra, fegyveres testületekre és hadd ne soroljam tovább.

Az 1921-es sporttörvény, például 21 éves korig kötelezővé teszi a szervezett testnevelésben való részvételt. A 7. §-ban pedig minden 1000 fő munkaerőt foglalkoztató üzem, gyár, vállalat köteles alkalmazottai testnevelési szükségletének kiegészítéséről megfelelően gondoskodni, létesítményt biztosítani. A kiindulópontnak annak kellene lenni végső soron, hogy a rendszeres testedzéshez való jog alapvető jog az alkotmány 70/D. §-a szerint. A kérdés, amit a sporttörvénynek meg kellene válaszolni, hogy az állampolgár ezt az alapvető jogát a különböző életkorban, különböző szervezeti keretek között, különböző szinten milyen törvényi garanciákkal tudja gyakorolni, hogyan tudja az alkotmányos jogát érvényesíteni. Ez a törvényjavaslat nem válaszol ezekre a kérdésekre.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a törvényjavaslat nem veszi figyelembe az Országgyűlés határozatát, hanem nyilván célzatosan, az atlantai olimpia előtt az OTSH-nak mint államigazgatási szervnek, a MOB-nak és sportági szakszövetségeknek a jogállását rendezi csak.

A fő kérdés az, hogy ki fogja hosszú távon kézben tartani, irányítani, birtokolni a verseny- és élsportot, hiszen a csak gondot jelentő többi területről diáksport, szabadidősport , alig történik említés a törvényjavaslatban. Az élsport kézben tartása hálás dolog, hiszen egyes területei kifejezetten jó üzleti lehetőséget biztosítanak. A magyar sportnak még mindig lesznek eredményei, remélhetőleg, melyeknek komoly a reklámértéke is. Hálás dolog lesz az eredmények mellé majd odaállni, eredményes sportolókkal mutatkozni, és akkor még az ingatlanokról nem is esett szó.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egész sporttörvény lelke a sport finanszírozásának megoldása hosszú távra. Ismereteim szerint a Pénzügyminisztérium hatalmi kérdést csinál a sportfinanszírozásból, pedig ahogy említettem, ez a lelke a sporttörvénynek. E nélkül az egész sporttörvény értelmetlenné válik, hiszen nem fog megoldani a sport hatalmi kérdésein kívül semmit a sporttársadalom számára.

Előttem szóló képviselőtársaim már szóltak róla. A Pénzügyminisztérium semmiféle automatizmust, normatív állami támogatást nem támogatott az anyag előkészítése alatt, a finanszírozási megoldásokban. Hiszen ez más területek számára is precedens értékű lehetett volna. Kizárólag az éves költségvetési törvényben meghatározott összeggel kívánja támogatni a sportot. Ez lehetetlenné teszi, hogy egy évnél hosszabb távra lehessen tervezni nevelési folyamatokat a sportszervezetekben.

Az elmúlt évben, azt hiszem még '94-ben még 50 forint volt a normatív támogatás, minimális volt, kevés volt. Azt hiszem, vissza kellene állítani valamilyen elfogadható mértékben a normatív támogatást. A törvény csak a felső szint támogatásával foglalkozik. Kétségtelen, profitálni az élsportból jobban lehet, mint az óvodástornából. A közép- és alsószintű sport támogatásáról szó sem esik. Érdekesség, hogy az egyesületekről, mint a sport egyik alapvető szinteréről említést sem tesz a törvény. Kimaradt az egyik legégetőbb és legfontosabb, a sportegyesületek jogállásának, helyzetének a finanszírozási-működési anomáliák megszüntetését és rendezését célzó intézkedések, feladatok meghatározása, törvényi szabályozásának módja, elrendelése.

Ha az egyesületek megszűnnek, ki lesz tagja a sportági szakszövetségnek, kivel rendezik meg a bajnokságokat? Mintegy 1800 egyesület tartozik különböző adókkal, mintegy 3 milliárd forinttal. Nagy bajban vannak a vidéki sportegyesületek és előreláthatólag ha nem történik ebben változás meg fognak szűnni. Említés sem történik a diáksport hatékonyabbá tételére. A felsőoktatásban megoldatlan a sport helyzete, egyre inkább az egyetemek és főiskolák szüntetik meg a testnevelési tanszéküket. Ugyancsak nem történik említés a fegyveres testületek, a sportban betöltött kiemelkedő és a magyar sport számára nélkülözhetetlen szerepéről, mint a katonaság, rendőrség, melynek kiképzési feladatai között fontos szerepet kellene betöltenie a sportnak.

A gondok mindaddig nem fognak megszűnni, amíg komplex törvényi szabályozás nem történik, a testnevelés és sporttevékenységre, a környezetére ható, azzal kölcsönhatásban álló, szabályozott keretek között együttműködő hivatali és társadalmi intézményrendszerre. Javaslom és kérem, hogy a törvény egészüljön ki és adjon választ és határozza meg elsősorban a 24/1993. országgyűlési határozatban leírtakat, melyek ma is hatályosak.

Tisztelt Országgyűlés! Az értelmező rendelkezések közül szeretném kiemelni azt, hogy a versenysport kiemelése és definiálása úgy gondolom, hogy önkényes. Ezen az alapon definiálni kellene a diáksportot, a szabadidősportot, a tömegsportot, a fegyveres testületek sportját, a mozgássérültek sportját, és hadd ne soroljam tovább vagy ezekkel ne is foglalkozzunk?.

A törvénnyel kapcsolatban még a Sporttanács megalakítását indokolatlannak tartom ilyen jogosítványokkal, mint ahogy a törvényben meg van fogalmazva. Egy országos hatáskörű szervezet, az OTSH elnökének egy társadalmi szervezet határozza meg, hogy mit csinálhat. Érthetetlen, hogy az országos hatáskörű minisztériumi szintű államigazgatási szervezet felett egy társadalmi szervezet, a Sporttanács, a társadalmi kontroll szerepén kívül más jogosítvánnyal is rendelkezzen, márpedig az a) pont szerint a Sporttanács kidolgozza a sportszervezetek támogatására szolgáló központi költségvetési pénzeszközök elosztásának elveit. A törvénytervezet már az indulás pillanatában deklarálja az OTSH alkalmatlanságát a feladat ellátására azzal, hogy rögtön fölé helyez egy szervezetet. Ennek alapján valamennyi minisztérium fölé lehetne tenni egy társadalmi szervezetet, egy tanácsot. Semmi nem indokolja, hogy a parlamenti sporttal foglalkozó bizottság és az OTSH közé még egy testületet iktasson közbe. A Sporttanács helyett logikusabb lenne önálló parlamenti sportbizottságot létrehozni, amely gyakorolhatná a törvényes módon az OTSH felett a társadalmi kontrollt, amit Páva képviselőtársam is már említett. Tisztázatlan az OTSH elnökének rangja is, az anyagban csak annyi szerepel róla, az OTSH élén áll. Az egész magyar sport presztízse veszíthet, ha nem államtitkári rangban van. A kinevezésről sem esik szó, ez később komoly működési zavarokat okozhat.

Végezetül pedig a jelenlegi államtitkár úrnak, Gallov Rezsőnek három mondatát szeretném egyik újságcikkből idézni: "A sporttörvényjavaslat természetesen nem tekinthető teljesnek, még kevésbé tökéletesnek. Túl sokat nem várhatunk tőle. A törvényalkotásnak ebben a végső szakaszában azután már a képviselőkön, a honatyák bölcsességén múlik, mennyire lehet tovább javítani, tökéletesíteni a sporttörvényt, s az is, hogy majd a költségvetési törvény előkészítése, parlamenti vitája, valamint adótörvények módosításával és a nonprofit törvény megalkotásával miként juthatunk még közelebb sportkultúránk valóban európai mértékű támogatásához és eredményességéhez."

(9.00)

Ehhez kívánok én kedves képviselőtársaimnak közös együttműködést. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Általános taps.)