Juhász Ferenc (MSZP)

1996. június 4.

JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság új alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési vita e szakaszában hozzászólónak, aki a katonai és rendvédelmi szervekkel foglalkozó részhez kívánja álláspontját megfogalmazni, szükségképpen szembe kell néznie azzal, hogy mondandója során egyrészt kénytelen más fejezetek e témakörrel szorosan összefüggő részeihez is kapcsolódni. Másrészt nem kerülhető meg bizonyos észrevételek, álláspontok megerősítése vagy éppen az azokkal való vita. Harmadrészt, hogy saját véleményem is vélhetően vitatható, bár mindenféleképpen megfontolásra javasolt. Nem közhely, hogy a mindenkori alkotmány egyik legfontosabb elemének tekinthető az ország, a nemzet külső és belső biztonságának kérdéseit, az ezt garantáló szervek helyét, szerepét, irányítási rendszerét egymáshoz való viszonyukat és az állampolgárok ezzel kapcsolatos feladatait, kötelességeiket szabályozó rész. Úgy vélem, e körben a koncepciónak tükröznie kellene az elmúlt évek tisztázó elméleti vitáinak eredményeit, a közelmúlt gyakorlati tapasztalatait, gondolok itt azokra a témakörökre, amelyek alkotmányos összefüggései több vita során e Ház falai között is megjelentek. Mint például a hadsereg főparancsnok joga, felelőssége, tényleges lehetősége. A Magyar Honvédség irányítási rendszeréről, részletes bontási létszámáról kialakult vita, az egyenruhás állampolgárok állampolgári jogainak korlátozásával kapcsolatos kérdések vagy éppen a legutóbbi, a különböző az országon belül vagy kívül zajló gyakorlatokkal, lövészetekkel kapcsolatos vita. Az is szerencsés lenne, ha a koncepció tükrözné és megteremtené a feltételeket a különböző európai integrációs szervezetekhez és a NATO-hoz való csatlakozási szándékunknak. Tisztelt Országgyűlés! A szabályozási elvek mostani szövegezésű koncepciójának fő és megoldatlanul maradt problémája, hogy valójában ez persze egyéni véleményem a koncepció hiányzik belőle. Az egyes szabályozási tárgykörök felsorolása anélkül, hogy ezeknek egymáshoz és főként az előző szövegezésű alkotmányhoz való viszonyáról világos álláspont tűnne ki, oda vezet, hogy minden itt szereplő meghatározás esetlegesnek tűnik. Erre tekintettel a szöveg tartalmi értékelése sem történhet másként, mint az egyes rendelkezések egyenkénti sorravételével és értelmezésével anélkül, hogy valamiféle következtetésen érvényesülő koncepcióhoz viszonyulhatnánk. Az első bizonytalansági tényező magának a fejezetnek a szövegezése. A jogforrások és jogalkalmazási gyakorlat eddig is sok zavart okozó módon, párhuzamosan használta a fegyveres erők, fegyveres testületek, rendvédelmi szervek, fegyveres szervek fogalmait anélkül, hogy a fogalomhasználat kereteit biztosan szabályozta volna. Az új szöveg ez tetézi a katonai szervek kifejezéssel és azzal, hogy csak példálózva utal a rendvédelmi szervekre. Jogalkotási gyakorlatunkból csak néhány példát ismertetnék arra vonatkozóan, hogy a fogalomhasználatunk mennyire pontatlan. A honvédelmi törvény fegyveres erők alatt a Magyar Honvédséget és a határőrséget érti. A szolgálati törvény fegyveres szervek alatt éppúgy ért katonát és rendőrt, mint fegyőrt és határőrt és vámost. Hasonló kört szabályoz, de már katonai és rendvédelmi szóval jelzettel a közelmúltban elfogadott hallgatói jogállásról szóló törvény. Semmilyen oka nem látszik annak, hogy ezt a fogalmi káoszt az alkotmánykoncepció, esetleg maga az alkotmány szövege gerjessze. Indokolt a fegyveres erők fogalma alatt továbbra is azokat a szervezeteket érteni, amelyek fő szabályként az ország külső fegyveres támadással szembeni védelméért felelősek, és ezen túl egyéb, az alapfeladatukkal nem ellentétes kiegészítő funkciókat is ellátnak. Hasonlóképpen nem kell változtatni azon, hogy az országban a közrend és a közbiztonság védelméért általában a rendőrség, egyes speciális funkciók ellátásáért pedig szakosított rendvédelmi szervezetek felelősek. Egyáltalában nem szükséges, hogy az utóbbiakat a jogforrások közös néven nevezzék, és az sem, hogy ez az alkotmányban történjék. Ha azonban ez megtörténik, akkor az a célszerű megoldás, hogy az önálló, specializált feladatkörű rendvédelmi szervezeteket a törvény felsorolja, és a végén utal arra, hogy ilyen szervezeteket újonnan ki hozhat létre. Ezzel függ össze az is, hogy csak ha a szöveg felsorolja a rendvédelmi szervezeteket, akkor szerepelhet ott a polgári védelem kapcsán a katasztrófavédelem is. Ellenkező esetben nem, hiszen a katasztrófavédelem nem tartozik sem a fegyveres erők, sem pedig a rendvédelmi szervek feladatai közé általában. A részletes felsorolástól függetlenül azonban az feltétlenül szükséges, hogy mind a fegyveres erőkre, mind pedig a rendvédelmi szervekre nézve tartalmazza az alkotmány a külön törvényre utalásról szóló rendelkezést. A fegyveres erőkön belül a honvédség és a határőrség alapfeladatainak közös megfogalmazása lenne indokolt, a határőrizet egyik törvényes célja éppúgy a külső fegyveres támadás elleni katonai fellépésből következik, mint ahogyan a honvédség alapvető funkcióinak meghatározása. A jelenlegi szövegben a határőrség lebeg a kétféle ott szereplő fogalomkör között, ami még a jelenlegi, vitatott, de legalább körülírható helyzethez képest is visszalépést jelent. Itt nyilvánvaló, hogy a koncepció megfogalmazói nem kívántak állást foglalni vagy legalábbis nem az alkotmányi vitát kívánták terhelni azzal , hogy a határőrség maradjon-e jelenlegi funkcióival, ezzel együtt szervezeteivel, vagy mozduljon el a határrendészeti feladatok irányába.

Magam sem kívánom itt a vitát folytatni, bár megjegyzem, hogy mélyen egyetértek a honvédelmi bizottság konszenzuson alapuló állásfoglalásával, mely szerint idézem: "Az alkotmány rögzítse egyértelműen, hogy a határőrség rendvédelmi szervezet, és ennek következményei: nem rendelkezhet sorállománnyal, dönteni kell a határvadászszázadok sorsáról, a határvédelem feladatait át kell adni a honvédségnek, az alkotmányban, illetve a határőrségről szóló törvényben jelenjenek meg." Idézet vége.

A szövegből kimaradt az arra való utalás, hogy a honvédség alapvető feladatainak meghatározása lehatároló, értelmező jellegű. Ez azért lenne fontos, mert annak ellenére, hogy az előző alkotmány szövegének megalkotásakor is ez volt a szándék, nem változott kielégítően az a gyakorlat, amely a honvédséget bármire felhasználható, kisegítő erőként alkalmazta.

(17.50)

Ez pedig nemcsak a honvédség feladatainak meghatározásáról szóló alkotmányos tételt sérti, hanem az állampolgári alapjogokat is, hiszen az állampolgárok személyes szolgálati kötelezettsége nem közmunka-kötelezettség. Erre tekintettel a szövegnek az alapvető feladatot, a rendkívüli feladatot, a rendkívüli helyzetekben külön szabály szerint végrehajtott, országon belüli katonai fellépést, valamint azt a kitételt kell tartalmaznia, hogy a törvény a honvédelmi kötelezettséget, a fegyveres erők számára feladatot csak a fentiek keretén belül, azok maradéktalan végrehajtása érdekében fogalmazhat meg. A katasztrófavédelemmel kapcsolatosan a fegyveres erők bevonására akkor kerülhet sor, ha egy adott esemény a veszélyhelyzet szintjét legalább regionális körben eléri, egyéb esetben általában a rendvédelmi szervezeteket, adott esetben a polgári védelmet kell igénybe venni. Ezt azonban a rendkívüli helyzeteknél kell szabályozni, illetve a katasztrófavédelem törvényi szabályozása körében lehet további lehetőséget adni arra, hogy amennyiben az élet- és vagyonbiztonság közvetlen oltalmazására, a helyi rendvédelmi erők nem elégségesek, sürgősségi alapon igénybe vehetők a fegyveres erők. A honvédség irányítása tekintetében az alkotmány megfogalmazás szintjén érdemi változtatásra nincs ok. A koncepció jelenlegi szövegében egyetlen eltérés mutatkozik, a honvédelmi miniszter megnevezése helyett a kormány kijelölt tagja kifejezés szerepel. Bár nyilván pontosításnak szánták, ez valójában pontatlanabbá teszi a szöveget. A kormány irányítási hatásköre ugyanis eddig sem volt kétséges, és ezt nyilvánvalóan mindig valamely tagján keresztül gyakorolta eddig is. A honvédelmi miniszter azonban nem a kormány, hanem saját jogán szerepelt az irányítók között, amit a honvédelmi törvény szedett részletezett jogosítványkatalógusba. A kérdéses megfogalmazás azonban a kormány bármely tagjára vonatkozhat, azaz nem mond többet, mint azt az evidenciát, hogy a kormány a hatáskörét a tagjain keresztül gyakorolja, hiszen a többi miniszternek természetesen nincsen a fegyveres erőkre általában meghatározott külön hatásköre.

Amennyiben arról van szó, hogy a határőrség esetében az irányító miniszter jogait a belügyminiszter gyakorolja, akkor azt kell beírni minden további körülményeskedés helyett. A határőrség státusa és irányítása tekintetében a kifejtettekre tekintettel úgy gondolom, hogy a fegyveres erőkre jelenleg is vonatkozó szabályokat kell alapul venni, ebből a szempontból zavarkeltő, hogy míg a honvédségnél a szöveg külön utal az irányító miniszterre, addig a felsorolt rendvédelmi szerveknél nem, mintha azok közvetlenül tartoznának a kormány irányítása alá. Ez természetesen lehetséges csak nem indokolt az ilyen eltérés a honvédséghez képest , nem is beszélve arról, hogy az érintett rendvédelmi szervekről szóló jogszabályok éppen a honvédelmi miniszter mintájára szabályozzák az egyes irányító miniszterek jogkörét. A honvédelemről mint külön törvény szabályozási tárgyáról feltétlenül szólni kell, azonban a jelenlegi megfogalmazásból nem egyértelmű, hogy a Magyar Honvédségről vagy egységesen a honvédelemről és a honvédségről kell törvényt alkotni.

Egyébként ez utóbbi annyiban kívánatosabb, hogy nemrégen született meg hosszú vajúdás után az utóbbi alapon álló honvédelmi törvény, és ezért aránytalan terhet jelentene az alkotmány után pusztán formai okokból ezt újabb törvénnyel felváltani.

Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi kötelezettségek természetének tisztázása szempontjából fontos lenne annak világos kimondása, hogy a hadkötelezettség valamennyi formája szükségképpen honvédelmi érdekű tevékenységet kell, hogy jelentsen. Ez a polgári szolgálat esetén kap valódi fontosságot, hiszen ez nem kapcsolódik közvetlenül szervezetileg a honvédelem intézményrendszeréhez. Ugyanakkor itt is igaz az a szabály, hogy az állampolgárokat csak világosan meghatározott alkotmányos célú kötelezettségekkel lehet terhelni. A honvédelem csak akkor felel meg céljának, ha azt minden formájában a honvédelmi érdek szerint teljesítik, ellenkező esetben munkakötelezettségről lenne szó. Erre tekintettel a szövegben is a fegyver nélküli katonai szolgálat mellett a honvédelmi-polgári szolgálatot kellene szerepeltetni. Komoly és kiemelkedő előrelépés a gazdasági szolgáltatási kötelezettség és az ezzel összefüggő arányossági követelmény alkotmányba foglalása, és hasonlóképpen eredmény a hivatásos szolgálat önálló megjelenése a honvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a koncepció a katonák párttagságának tilalmához. Ez a megoldás nem csupán azzal nem vet számot, hogy egy többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokráciákban a pártokhoz való tartozás minden állampolgárnak így az egyenruhásnak is alapvető politikai szabadságjogai közé tartozik mellékesen választópolgárként is , hanem azzal sem, hogy amíg a pártok a politizálás ellenőrizhető terepét nyújtják, addig a pártokból való kiiktatással az esetleges politizálás az informális szférába szorul vissza. Mindez nálunk még nem feltétlenül jellemző, de előfordulhat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Időm fogytán, ezért röviden néhány gondolatot szeretnék mondani tételszerűen. Egy: az alkotmány főparancsnoki jogkörét összegyűjtve teljeskörűen határozza meg, a rendelkezések tartalmazzák, hogy a köztársasági elnök legyen a Honvédelmi Tanács elnöke és a védelmi terv jóváhagyója. A 6. fejezet címe a fegyveres erő és rendvédelmi szervek legyen. Három: a 6. fejezetben az alkotmány határozza meg a katasztrófavédelmet és a polgári védelmet, illetve ezek szervezeti kereteit. Négy: a 6. fejezetben az alkotmány tartalmazzon rendelkezést arról, hogy az állam biztosítsa a haza fegyveres és polgári védelmét, illetve az ezekhez szükséges szervezeteket és eszközöket. Indokolt annak kimondása is, hogy a fegyveres és polgári védelemben részt vevő szervek feladataikat, feladatkörük megtartásával együttműködve látják el. Befejezésül az alkotmány mondja ki, hogy a Magyar Honvédség alapvető feladata a haza fegyveres védelme. Alapfeladatát a Magyar Honvédség fegyverei alkalmazásával látja el. Alapfeladatán túl a Magyar Honvédség a rendkívüli helyzetre irányadó szabályok szerint felhasználható arra, hogy elhárítsa az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekményeket, és igénybe vehető a rendkívüli méretű elemi csapás, ipari szerencsétlenség, katasztrófa következményének felszámolásához.

Összefoglalva: a fejezet megfogalmazásait tekintve, meglehetősen sok pontatlanságot tartalmazó szöveg, amely valójában nem indokolja, hogy miért kellene a jelenlegi alkotmányszövegtől ebben az esetben eltérni. Valójában az egész fejezetben két olyan elem van, aminek a kijavításával jogpolitikailag és a honvédelem hosszú távú fejlődése szempontjából is fontos célt lehetne elérni. Az első ezek közül a honvédelem és a fegyveres erők célhoz kötöttségének hangsúlyozása és garantálása, a haderőreform által megvalósítandó céloknak tágabb értelemben előfeltétele az erőforrások koncentrálása és profiltisztítás. Másodszor: a hivatásos állomány párttagságának az ügye, bár az előzőnél kisebb hatókörű kérdés, de része annak, hogy az állam valóban komolyan veszi-e az állampolgári jogok érvényesülését, és megbízik-e azokban, akikre rábízza magát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)