Pokorni Zoltán (Fidesz)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Egy parlamentben ülünk, egy testületnek vagyunk a tagjai, mégis nehezen értjük meg egymást. Nekem be kell hogy valljam hosszú időbe tellett, mire megértettem az ön szavainak a célját, a lényegét. Ez nyilván rám nézve szegénységi bizonyítvány, de talán arra jó, hogy látható, hogy bizony különböző nyelveket beszélünk. Mert csak ezeket a szavakat hallottam, hogy: építő javaslatok figyelembevételével fogjuk kísérni, a társadalmi béke megőrzésének a fontossága, fokozódik a helyzet, élesedik a hangnem a parlamentben, és nemigen álltak össze gondolatmenetté.
Ha magát a gesztust nézem, azt a gesztust, hogy a miniszterelnök föláll és indokolja, hogy miért kényszerül a parlament nyári, rendkívüli ülésszakon tárgyalni azokat a törvényeket, melyeket a kormányprogram betűje szerint legalább is a közoktatási törvény, hogy ha nem tévedek 1994. december 31-ig már el kellett volna fogadnunk. Nos, hogy ha ön föláll és az elnézésünket kéri, hivatkozva mindazokra, amiket itt elmondott az ország sorsára, az összefogás fontosságára és a többi, és a többi, mondván, hogy ezek a törvények fontosak, vitassuk meg őket. Fontosak azért, mert... és sorra véve ezeket a törvényeket, illetve módosító javaslatokat, indokolja őket, akkor én megértem, s nyilván egy-két ponton vitatkozni is fogok vagy vitatkoztam volna.
De ön nem ezt tette. Ön azt tette, amit rutinos politikusok és ez elismerés is lehet, ha úgy tetszik nehéz helyzetben tesznek: provokáltatja magát, előhúzza egy kicsit az ellenzéket, értékeli az ellenzéken belüli összefogás lehetőségét vagy pedig sem. A tárggyal teljesen indifferens módon előhoz olyan politikai kérdéseket, hogy indul-e a választási kampány vagy pedig sem, érzelmi módon politizálunk-e a parlamentben vagy pedig sem.
Én örömmel vitatkozok erről, hogy ha mód van rá, örömmel elmondom, hogy az érzelmi politizálás nem helyes dolog. Nem helyes, hogy ha a lakosságnak csak az érzelmeire utaló módon a halálbüntetés visszaállítása mellett érvel valaki, majd egy fél nap múlva visszavonja az azelőtt elmondott szavait. Örömmel elmondom a véleményemet arról is, amit ön itt fölvetett, hogy jobb helyzetben van-e az ország ma, '96 derekán, mint 1994-ben, akkor, amikor 1994 első felében 19 százalékos volt az infláció, 1995-ben 28,2 százalékos és most, 1996-ban 26 százalékos az eddig regisztrált, illetve tervezett infláció.
(15.40)
Örömmel elmondom a véleményemet majd arról is, hogyha lesz érdemben vita és lesz rá szükség, lesz tárgya, és nem pusztán az ellenzék provokálása a célja a miniszterelnöknek, hogy mit gondol a lakosság vagy például a pedagógusok a tavalyi évben elszenvedett 23 százalékos reálbércsökkenésről. Mit gondolnak a közalkalmazottak a pedagógusok 23 százalékos reálbércsökkenéséről, a teljes lakossági ennél kevesebb volt, valamennyien tudjuk ezt az idei 9 és fél százalékos regisztrált reálbércsökkenésről azok, akikkel megállapodtak egy 2 százaléknál nem több reálbércsökkenésről.
Én örömmel hallom és örömmel vitatkoznék a miniszterelnök úrral ha lenne értelme arról is, hogy vajon valóban nyitott-e a kormányzat vagy akár személy szerint ön az ellenzék konstruktív javaslataira, amikor ebben a szakaszban 30 önálló javaslatot nyújtottunk be, s ebből 29-et volt módja az ön frakciójának napirendre sem engedni.
Örömmel vitatkoznék sok mindenről, de ennek nem látom értelmét. Egyetlenegy mondatra reagálnék csak. Ön azt vitatta, amit itt többen megfogalmaztak, hogy ma a Kádár-korszak bizonyos értelemben politikai restaurációja folyik. Természetesen senki sem gondolja azt, hogy a Munkáspártot vagy ennek az erőszakszervezeteit, a pufajkás szervezeteket kívánná bárki is visszaállítani a törvényi helyére.
Egyetlenegy mondatot szeretnék csak idézni egy híres regényből, Tomasi di Lampedusa "Párduc" című regényéből, ahol az a mondat hangzik el, amit ajánlok az önök figyelmébe is: "Sok mindent meg kell ahhoz változtatni, hogy valójában minden változatlan maradjon." Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.)