Benkő András (MSZP)
DR. BENKŐ ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közoktatási törvénymódosítás olyan szeletéről szeretnék beszélni, amiről kevés szó esett: a kollégiumokról. Amikor a kollégiumokról szólok a közoktatási törvény szükségessé vált módosítása kapcsán, akkor egy olyan intézménytípusra, illetőleg annak problémáira kívánom ráirányítani az önök figyelmét, amely egyre növekvő társadalmi fontossága ellenére ritkán kerül reflektorfénybe, s amelynek szabályozása az iskolarendszer átalakulását mintaként követve nem mindig veszi figyelembe az oktatás-nevelés ezen területének sajátosságait.
Az iskolával szembeni társadalmi elvárások általában kialakultak, sőt, lévén valamilyen fokon mindenki érintett, az iskola működésének sok kérdése is közismert. Jóval kevesebb viszont az információ a kollégiumról és a róla kialakított kép, ha egyáltalán szóba kerül ez a téma, az átmeneti szálláshelytől a tudományos műhelyig igen széles skálán mozog. A kollégium szerepének újraértékelése nem jelent meg igazán sem szakmai-tudományos, sem irányítási-fenntartási megközelítés szintjén. Igaz viszont, hogy a törvényi szabályozás első, a szakma által folyamatosan szorgalmazott lépései megtörténtek.
Mi a kollégium társadalmi szerepe? A kollégiumok klasszikus formációja mára gyökeresen megváltozott. Amíg a hajdani iskolacentrumok, például Debrecen, Sárospatak, Pápa, többségében bentlakó diákokkal, egy-egy országrész oktatásos, tudományos, kulturális műhelyei voltak, addig ma a középfokú oktatás általánossá válásával és a megfelelő intézményhálózat kiépülésével ez az iskolatípus a diákok mintegy 70-80 százaléka számára helyben vagy utazással elérhetőek.
(21.00)
A kollégiumok társadalmi szerepe abban áll, hogy a tudáshoz jutás esélyét biztosítják azoknak, az ország körülbelül 3000 településének túlnyomó többségét kitevő kistelepülésen élő gyermekeknek, akiknek lakóhelyén vagy annak környékén a megfelelő szintű iskola nem áll rendelkezésre, illetőleg akiknek a továbbtanulása a család szociális körülményei között nem biztosított.
Míg az általános iskolai korosztálynál a családból való iskolába járás feltételeinek megteremtése az elsődleges cél, addig középfokon a magyarországi településszerkezetből adódóan körülbelül 80 ezer diák számára a kollégium hosszabb távon is az egyetlen esélyt jelenti a továbbtanulásra, ezzel születési pozíciójának meghaladására. Ehhez kapcsolódik az a fontos, a szabad iskolaválasztás követelményét szolgáló feladata is, hogy a kis létszámú képzést megvalósító iskolákat speciális szakképzés, művészetek stb. az ország bármely területén élő, követelményeknek megfelelt diák számára elérhetővé tegye.
Ugyanakkor a kollégium nem működhet egyoldalú diákszállásként, mert ezt akár egy albérleti támogatási rendszer is meg tudná oldani, hanem mindent el kell követni annak érdekében, hogy azok a gyermekek, akik az iskoláztatás szempontjából rossz helyre születtek, a családjuktól távol is közel azonos eséllyel vívhassák meg napi iskolai harcukat a tudás megszerzéséért, mint az otthon lakó társaik. A kollégiumnak tehát nemcsak testi, hanem lelki támaszpontszerepet is be kell töltenie, és az utóbbi a fontosabb. Megjegyzem, vannak persze hívei az ultraliberális diákszálló-koncepciónak is. Ez nyilvánvaló valamivel olcsóbb, hiszen csak erős idegzetű portásokat, illetve felügyelőket igényel. Meggyőződésem, hogy nem járható út, sőt élesen fogalmazva, az ifjúság elleni bűntett fogalmát súrolja, ha a gyermekeket a legérzékenyebb, 1418 éves korszakában magára hagyjuk, illetve a környezet, az utca nevelésére bízzuk.
De igen jelentős az az elveszett társadalmi haszon, amit egy jól működő kollégium a falain belül kialakítható demokratikus mikrotársadalom lévén jelent, ez ugyanis az ország egészére nézve a demokrácia jelentős tartaléka, sőt, fejlődésének motorja lehet. Az előttünk lévő törvénytervezet jelentős pozitívumokat tartalmaz a kollégium szempontjából is. Üdvözlendő a diákjogok kiterjesztése, rendezése, különböző jogszabályokkal, nemzetközi egyezményekkel összhangban. A kollégiumok kívánatos megújulásának, szakmai fejlődésének, az önfejlesztő képesség megteremtésének egyik fontos segítője, sőt motorja lehet a pontosan körülhatárolt diákjogokra építkező diákönkormányzat. Emellett leginkább a kollégium demokratikusan működő mikrotársadalmában van esélye annak, hogy a diákönkormányzat, túllépve az érdekképviseleti szerepen, az intézmény irányításában, működtetésében részt vállalhasson.
Nagyon fontosak a közös igazgatási intézmények helyzetének tisztázása érdekében tett lépések. A szakmai önállóság erősítése mellett további segítséget az ilyen kollégiumok hatékony működéséhez szükséges feltételek megteremtésében az jelent, ha megfelelő gazdasági, pénzügyi jogszabályok hasonló szellemű pontosítása is megtörténik, valamint sor kerül a szakmai normatívák, a működési paraméterek jogszabályi rögzítésére is. Támogatja a szakma a pedagógus előírt végzettségének megfelelő ellátható feladat szerinti differenciálását is. Ugyanakkor a törvénytervezet pontosítására és módosítására is szükség van. Egyrészt, mert a középfok expanziója során a kollégiumra növekvő szerep vár, ezért mind fejlesztésükre, mind az intézményvagyon-rendszerből való kikerülésének megakadályozására kiemelt figyelmet kell fordítani, másrészt annak érdekében, hogy a kollégiumok egyre nagyobb részében egy viszonylag hosszú stagnálás után az utóbbi években bekövetkezett örvendetes változást, a fontos társadalmi feladat betöltését elősegítő szakmai fejlődés megindulását segíthessük.
E folyamat erősítéséhez a törvényhozás meghatározó jelentőségű hozzájárulást adhat. A fenti célok érdekében fogalmaztam meg az intézmények több mint 80 százalékát tömörítő kollégiumi, szakmai és érdekvédelmi szövetséggel egyetértésben a módosító javaslataimat, amelyek kapcsán két lényeges és nagyon fontos dologra szeretném a figyelmüket felhívni.
Az egyik: az iskolai tanítási óra és a kollégiumi foglalkozás fogalma összecsúszott. Az óraszerep ilyetén meghatározása kiiktatná a kollégium lényegét. Ha tanórának nevezzük a kollégiumi órát, a gyermekkel való törődést, a jelenlegi nem túl rózsás, ráadásul nem egyértelműen szabályzott gyakorlathoz képest is 40 százalékos visszalépést eredményezne. A módosító javaslat, amely csak minimális szinten tartást tűzött ki célul, a realitások talajáról nem rugaszkodik el, nem keres fellegekben járva ideális megoldást, az egy gyermekre jutó napi nevelői időt 12 percben kívánja meghatározni. Megjegyzem, hogy ez a másnapi felkészülésre fordított nevelőidő levonása után felzárkóztatás, tehetséggondozás, diákköri foglalkozás, diákönkormányzati munka stb. 4,8 percet jelent csak. A módosító javaslat indoklása, azt fontos megjegyezni, a kollégiumok esetén csak a fenti címen, tehát az órák címén biztosítja a törvény, egyébként pedig 100-120 főként egy felügyelő foglalkoztatható.
A módosítás a jelenlegi körülhatárolatlan rendszer egy szűk minimumfeltételt meghatározó pontosítása a kollégiumi óraszámokat, gyermekekre, csoportokra fordítandó időt körültekintően és teljes körűen szabályozza. Ez szakmai szempontból is indokolt, de tekintettel kell lenni arra is, hogy az önkormányzatiság elvéből levezetett helyi nem értelmezhető ott, ahol a helyi érdekeltség híján az intézmény nem kerülhet alkupozícióba.
A javaslat által az óraszám, ezzel a pedagóguslétszám is számíthatóvá, a költségek kalkulálhatóvá, az országosan meglévő anomáliák kezelhetővé válnak. A rendszer a jelenleginél nem kerül többe, viszont a gyermeklétszámot követővé és rugalmassá teszi. Feloldható az az ellentmondás, hogy a kollégiumot a törvény kihagyta mind a csoportbontás, mind az egyéni foglalkozás, mind a további speciális létszámok, például ifjúsági védelmi felelős alkalmazásának lehetőségéből.
A másik fontos probléma a jelenlegi érdekeltség hiányát, ellenérdekeltséget mutató fenntartói struktúra korrekciója. Az alapvető konfliktus forrása az, hogy a települési önkormányzat 100 százalékban nem a saját választói gyermekeit látja el. Bonyolítja a körülményeket, hogy a tulajdon és a feladatellátási kötelezettség más-más helyre kerülhet, a tulajdon a településhez, a kötelezettség a megyéhez.
A törvénymódosítás során lehetőség van arra, hogy felfigyeljünk, és a figyelmet felhívjuk az intézményrendszer teljes eróziójának veszélyeire a következő okok miatt. A kollégiumok iránti igény nem csökkent, hiszen a középfok bővülése és a demográfiai mozgás kiegyenlítik egymást. A szociális rászorultság pedig inkább szélesedik, s ez az igény az iskolarendszer átalakulásával átrendeződik. Így helyi többlet, illetve helyi hiány keletkezhet. A többletkapacitás kiesik a rendszerből, ugyanis az épületek eladhatók, értékesíthetők, a hiányt viszont nincs gazdasági erő és érdek, amely pótolná. Az eredmény az intézményrendszer részleges leépülése, az esélykülönbözőségek növekedése lehet. A helyzet rendezésére szükség van, valamiféle megoldás lehetséges és szükséges, az egyik megoldástípusra teszek majd javaslatot. Hozzá kell tennem, hogy végleges és megnyugtató megoldás túllépi e törvény kereteit, további lépésekre, mindenekelőtt az önkormányzati törvény és a kapcsolódó jogszabályok áttekintésére és módosítására is szükség van.
Tisztelt Képviselőtársaim! Számos elemzés és gyakorlati példa mutatja, hogy a jelenlegi helyzetünkből csak előremeneküléssel, azaz a társadalom általános szellemi és kulturális színvonalának emelésével leszünk képesek kimozdulni. Ez az oktatás kiemelt kezelésén túl azt is jelenti, hogy a tudás megszerzésének esélyét a társadalom minden rétege számára lehetővé kell tenni, ami a jelenlegi magyaroroszági településszerkezet mellett kollégiumok nélkül megoldhatatlan. Ezzel a kollégiumok hozzájárulhatnak a különböző rétegek közötti mobilitás elősegítéséhez, a társadalom végleges és végletes kettészakadásának megakadályozásához, azaz súlyos feszültségek kialakulásának megelőzéséhez. Ezen túl a magyar kultúra és tudomány hosszú távú érdeke, hogy merítési bázisa minél szélesebb legyen, ne szűküljön le a nagyvárosi elit gyerekeire. Kérem támogatásukat ezen intézményrendszer korrekt, egyértelmű szabályozására és megújításának lehetőségére. Köszönöm figyelmüket. (Taps)
(21.10)