Olasz János (MSZP)

1996. június 9.

OLASZ JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház, Hölgyeim és Uraim! A hosszú előkészítő munka után a szakma legkiválóbb gyakorlati művelői a tudományos műhelyek észrevételeinek, véleményének, javaslatának figyelembevételnek kialakított tartalommal T/2458. számon benyújtott, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája, azt gondoltam, hogy ma befejeződik, hát a szerdai napon véget ér. Remélhető, hogy a július első napjaiban megtörténő zárószavazás után rövid időn belül eljut az oktatásügyben érdekelt fenntartókhoz, intézményekhez, és a nyár elég lesz ahhoz, hogy a szeptemberi tanévkezdésig értelmezni, megismerni, akkortól alkalmazni lehessen a módosításban foglaltakat.

Elég lesz a nyár ahhoz, hogy a fenntartók és intézmények az intézményekben dolgozó közalkalmazottak kiszámíthatóságot biztosító törvényi szabályozás keretében nyugodtan készülhessenek az 1996-97-es tanév megkezdésére, nyugodtan végezhessék munkájukat a tanév során. Az általános vitában felszólalók, véleményt mondók a módosító javaslatokkal a törvényt formálni akarók azt keresik, hol találják meg a törvény szövegében, egész lényegében azt a szabályozást, amelyik iskolaképüket erősíti, amelynek érvényesülése keretet ad annak megvalósítására. Felszólalásom első részében és is arra keresem a választ, hogy megvalósulhat-e a törvény keretei között a nemzet összkincsét képező műveltséghez való hozzájutás feltételeinek az egyenlősége, vagy van-e arra utaló tendencia a szabályozásban.

Olyan közoktatás lehetőségét keresem mert annak a létezéséért akarok tenni , amelynek keretei között sem egyének, sem társadalmi osztályok, rétegek, csoportok, nemzeti és etnikai közösségek nem szenvedhetnek hátrányt és nem élvezhetnek előnyt. Amelyik nem elősegíti, hanem ellensúlyozza, hogy a valahová születés a valamivé válás forrása legyen. Ennek megvalósulását tartalmilag három dologban látom.

Olyan legyen a finanszírozási rendszer, amely biztosíthatja, hogy szülei és az iskolafenntartók anyagi helyzetétől illetve lakóhelyétől függetlenül minden tanuló megkaphassa a képességei kifejlesztéséhez szükséges részesedést az oktatási rendszer nyújtotta szolgáltatásokból. Olyan legyen az intézményrendszer, amelyben az intézményekbe kerülés és az intézmények közötti mozgás rendje kizárja a kasztosodást, és olyan legyen a képzési technológia, hogy minden szinten biztosítani legyen képes az egyének valóságos állapotához igazodó optimális fejlesztés lehetőségét.

(22.20)

A közoktatás finanszírozás-rendszerének átalakításában az 1996-os költségvetési törvényben történt áttörés, ebben az évben ugyan még csupán még gesztus értékű a fenntartó és az intézmény együttesében, jelentősége mégis abban nagy, hogy a három éve azonos összegű fejkvótás rendszert a lényegesen igazságosabb, kiegyenlítőbb normatív feladatarányos rendszer váltotta fel.

Szükséges az állam és a helyi fenntartó feladatvállalásában való részvételt pontosítani, mert a törvényi szabályozás kiszámíthatóságot biztosít. Szükséges a 118. § (3), (4) bekezdése helyett az új rendelkezés, szükséges kimondani most már törvényben is, hogy a központi költségvetés a gyermek-, tanulói létszámot, valamint az ellátott feladatokat figyelembe véve normatív költségvetési hozzájárulást biztosít.

A (4) bekezdésben az a feltétel, hogy a normatív költségvetési hozzájárulások összege nem lehet kevesebb, mint a tárgyévet megelőző második évben a helyi önkormányzatok által a közoktatásra fordított teljes kiadások a törvényben meghatározott tételekkel csökkentve, ennek a 75 százaléka. Külön-külön talán mind a kettő elfogadható, igaz, együtt azonban, tehát a megelőző második év és a 75% nem hiszem, hogy elfogadható. A 80-85 százalékos állami feladatvállalás teheti biztonságosabbá a közoktatási intézményrendszer működtetését.

Tisztelt Ház! Legsúlyosabb intézményműködtetési gondokkal a kistelepülések önkormányzatai küzdenek. Az általános vita során elsősorban az elmúlt heti vitára gondolok eddig is sok szó esett az itt működtetett intézmények finanszírozhatóságáról.

A kisiskolák palettája végtelenül sokszínű. Van, ahol összevont osztályban egy-egy korosztályban két-három gyerek tanul, az iskolai összlétszám is 10-20 között van. Tapasztalatom az, hogy a helyi önkormányzatok erejükön felül is áldoznak, hogy legyen iskolájuk. A kisiskolák zömét azok a 2000 fő alatti településeken lévő intézmények jelentik, amelyek minden osztályt önálló tanulócsoportként működtetnek, a tanulólétszám itt osztályonként 20 körüli. Kisiskola az is, és egyes aprófalvas régiókban jelentős számú, ahol a fenntartók felismerték az egymásra utalságot azt, hogy iskoláztatási feladatuknak úgy tudnak eredményesebben eleget tenni, ha társulnak, ha nem külön-külön működtetnek szakrendszerű oktatást, nem kivitelezhető elavult felszereltségű iskolát, hanem az igénybe vevők véleményének figyelembevételével ott tesznek eleget iskoláztatási kötelezettségüknek, ahol erre a feltételek a legmegfelelőbbek, ahol az igénybevétel nem jelent a gyermekeknek aránytalan terhet. Ilyen intézményben tanítottam 35 éven át, voltam igazgató 20 évig. Tudom, lesz olyan település, ahol nem lesz elkerülhető, hogy tagozat, esetleg az intézmény is megszűnik. Bízom abban, hogy a megszűnés valós okát abban látják, hogy nem volt képes a fenntartó finanszírozni. Bántó, ha azt hallom, halljuk, hogy a kisiskoláknak az a bajuk, hogy nem készítenek fel megfelelő szinten továbbtanulásra. Hosszú ideig végzett munkám során fogalmazódott meg bennem, hogy jól felkészült, alkotó pedagógusok ezrei dolgoznak ezekben a nehéz sorsú intézményekben.

Jónak tartom a törvénytervezetben, hogy a 119. § módosítása során olyan normatívákat állapít meg, amelyeket differenciáló tényezőként figyelembe kell venni. A kilenc közül témám szerint ezekből négyet tartok nagyon jelentősnek.

Az első az, hogy a nem lakóhelyükön óvodába, iskolába járó gyerekeket, tanulókat kell itt számításba venni, a második az, hogy a fejlesztési tervvel összhangban működtetett intézménytársulás fenntartását, mert ha ez a normatíva segíti egyrészt a településközi intézménylétesítést és -működtetést, másrészt a kisebb települések közötti társulás működését az oktatásigazgatással kapcsolatos feladatok ellátására jó hatású lesz.

Gyakran éri vád a koalíciót, hogy az újrakörzetesítés szándéka benne van elképzeléseiben. Ennek mond ellent, hogy a differenciáló tényezőként figyelembe kell venni az általános iskolai oktatás megszervezését azokon a településeken, amelyben a lakosság száma nem haladja meg öt év átlagában a 2000 főt.

Jelentős segítséget jelent az intézmények munkájának szervezéséhez iskolai létszámtól, a település jellegétől függetlenül, hogy normatívát kap a gyermeki, tanulói étkeztetés, a napközis foglalkozás. A napközi mással nehezen pótolható, személyiségformáló szerepét, az ott folyó nevelőmunkát ismeri el a módosítás azzal, hogy a foglalkozások szervezéséhez időkeretet biztosít. A szándék jó, a mérték tapasztalatom szerint szűkre szabott. És nincs összhangban a pedagógus óraszámmal. A napköziben dolgozó pedagógus kötelező óraszáma 23, a foglalkozásra fordítható időkeret 4 óra az első-negyedik osztályban és 3 óra az ötödik-nyolcadik osztályban. A négy és fél óra az elsőtől a nyolcadik osztályig megfelelő lenne, mert oldaná az előbbi ellentmondást, másrészt pedig a tanulási és a szabadidős foglalkozások tervezéséhez kell ennyi idő.

A körzeti iskolák sem igen tudnak mit kezdeni a napi három órás időkerettel az öttől nyolc osztályig.

Tisztelt Ház! Elismerésre méltónak értékelem a törvényjavaslatnak a gyermeki, a szülői és a pedagógusi jogokra vonatkozó paragrafusait. Felsorolnom valamennyit felesleges lenne, de feltétlenül említenünk kell azokat, amelyek a törvény szellemiségét, lényegét érzékeltetik.

A gyermeki jogok közül jelentősnek tartom például a törvény 10. § (3) bekezdés f) pontját, amely így fogalmaz, hogy a gyermeknek, tanulónak joga, hogy állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban, különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban részesüljön, s életkorától függetlenül a pedagógiai szakszolgálat intézményeihez forduljon segítségért. Ezzel teljesen szinkronban intézkedik a 19. § 4/b pontja "A pedagógus joga és kötelességei" címszó alatt, amikor kimondja, hogy a pedagógus alapvető feladata, hogy figyelembe vegye munkája során a tanuló egyéni képességeit, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, fogyatékosságát. Ez a valóban demokratikus iskola egyik kulcskérdése. Hiába ugyanis az iskolázáshoz való jog, ha az iskola nincs arra kötelezve, hogy minden gyermek a neki megfelelő képzést kapja és egész törődését a gyerek személyiségének adott állapotához igazítsa. Nem azért általános az általános iskola, mert minden gyermeknek ugyanazt nyújtja. Az egyenlő profitálás lehetősége a különböző utakban a differenciált oktatásban és törődésben van.

És végezetül egyetlen kérdéssel szeretnék még foglalkozni.

Végre nagykorúnak, felelősséggel véleményt megfogalmazni tudónak ismeri el a törvény a nevelőtestületeket azzal, hogy az 57. § (1) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezést lépteti. A nevelőtestület döntési jogkörébe tartozik az intézményvezetői, intézményegység-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény kialakítása. Hölgyeim és uraim, a törvénymódosítást szükségesnek tartom, elfogadását javaslom. (Szórványos taps.)