Szabó Iván (Néppárt-MDNP)
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Néhány megállapításra szeretnék kitérni, amit a miniszterelnök úr felvezetett nekünk a Házban.
Ezek közül az első az a megállapítás, amely azzal kapcsolatos, hogy itt a paternalista állam leépítése folyik, és nem folyik a Kádár-rendszer restaurációja. Nos, én azt hiszem, a Kádár-rendszerre sokminden jellemző volt, nem lehet egyetlen, talán éppen a szociálpolitikai, a szociális jóléti kiadások és néhány államháztartási kérdést kizárólagosan ebből a szempontból figyelembe venni. Viszont vannak olyan tünetek, amelyek politikai értelemben bizony igen kétségessé teszik, hogy a demokratizmus kiszélesítése, vagy pedig valami erősen centralizált állammodell felé megyünk. Még egyszer mondom, nem a szociálpolitikáról van szó.
Maga az a tény, hogy az egész rendszerváltozásnak az útját miniszterelnök úr ismételten és ez már a kormányprogram vitájában is elhangzott '87-88-89-re teszi. Világos, hogy úgy tekinti, mint az abban az időben megjelenő reformkommunista folyamatnak a továbbvitelét, mintha nem lett volna '90-ben egy valódi politikai rendszerváltozás az országban, ahonnan mi számítjuk az időszámítást. Ilyen értelemben igenis visszacsempésződik a Kádár-rendszer néhány alapvető eleme, és én azt hiszem, hogy ezek közé tartozik az a reflexszerű megállapítás is ismételten, amelyik arról szól, amivel indult a miniszterelnöki beszéd, hogy ebben a parlamentben éleződik a vita. Én igazán nem tudom, hogy miben éleződik, én gyakran éjjel, amikor hazamegyek, nézek nyugat-európai közvetítéseket, ottani parlamenti dolgokat, hát bizony még nagyon messze vagyunk attól az élességtől, ami egy olasz, francia vagy angol parlamentben lezajlik.
(15.30)
Én azt hiszem, ez egy nagyon régi, éppen Kádár-korszakbeli reflex, amikor a vitát önmagában éleződőnek tekintjük. Egyáltalán nem érzem annak. Ugyanennek a reflexszerű megnyilvánulása az, hogy ha az ellenzék igen korlátozott időbeli lefolyás alatt a parlamentben elmondja a maga észrevételeit, ez obstrukciónak minősül. Én úgy hiszem, hogy ha az európai parlamentekben megnézzük azokat a törvényeket, amelyeket itt futószalagon gyártunk a parlamentben, amit itt átfut a parlament két hónap alatt, mondjuk egy jól bejáratott demokráciában két-három év alatt tárgyal meg egy parlament. No, akkor ott mi van, ha ez itt obstrukció?
Én azt hiszem, hogy minden téren érezhető ez a centralizálási folyamat. Többször utaltunk itt már arra, hogy olyan kérdésekben, ahol a jog már megelőzte saját magát Magyarországon például a kamarai törvényben '94 tavasza óta a kormány képtelen volt a jogosítványokat úgy átadni a kamaráknak, mint ahogy azt a törvény előírja, mert igenis egy centralizált állam modellban gondolkodik, és nem abban, ami az európai integráció szempontjából kívánatos lenne.
A másik kérdés, ha már az obstrukciónál tartunk, hogy hogyan értékeljük azt a dolgot, hogy itt milyen nagy elmaradások vannak az ellenzéknek az obstrukciója folytán az államháztartási reformban. Én azt hiszem, a római jog óta nincs visszafelé törvénykezés, mégis azt kell látnunk, hogy például születik június 4-én egy kormányhatározat államháztartási reform ügyben, amelyik másfél kolumnát májusra vonatkozólag visszakötelez. Én nem tudom, hogy lehet teljesíteni májusi határidőket egy júniusban született kormányhatározatról. A többiek júniusra szólnak, de olyan határidővel, hogy a fölsorolásuk végére jutunk, már június elmúlik. Én azt hiszem ez az a látszattevékenység, ami ellen, ha fölszólalunk, ez nem obstrukció, csak éppenséggel egy kampányízű versenyfutásnak egy nagyon rossz megjelenése.
Miniszterelnök úr arról is beszélt, hogy az ország nincs rosszabb helyzetben, mint 1994-ben volt. Én azt elhiszem, hogy el lehet mondani bizonyos makroszámokat, de egy biztos: az ország polgárai sokkal rosszabb helyzetben vannak. Tehát lehet, hogy a makroszámokban megmutatkozik valami javulás, amit nagyon átmenetinek és időlegesnek lehet érezni, hiszen a privatizáció, a vámpótlék időben korlátozott, egyszeri és megismételhetetlen kérdések, és ez igazán nem oldja meg azokat a problémákat, amelyekkel szembenézünk.
Én azt hiszem, az igazi probléma abból van, hogy a kormányzat nem látta azt át, hogy a lakossági jövedelemstruktúrában a jóléti szociális kiadások faragása lehetetlen egyidejűleg a reálbérek radikális csökkenésével párhuzamosan egy olyan időszakban, amikor a termelékenység nő. Erről már a múltkor volt szerencsém napirend előtt szólni, ez egy abszolút lehetetlen dolog. S még egy megjegyzés: nem siker a 40 százalék tőke idejövetele az előző ciklushoz képest, hiszen félidőben vagyunk, és ha félidőben annyi tőke jött (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) volna be, mint az előző ciklus felében, akkor ez a 40 ma 50 százalék lenne. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.)