Gellért Kis Gábor (MSZP)

1996. június 10.

GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Én jól emlékszem arra Mécs Imre is idézte az imént , hogy hogyan zajlott le ez a nagy temetés hat esztendővel ezelőtt, meg arra is, hogy mennyire hangos volt ez az ország az "Imre bácsizástól" ugyanebben az időszakban. És azok, akik most ebben a vitában részt vettek, sajátságos módon ugyancsak köztük voltak, legalábbis nagyon sokan itt ülnek ma is a parlamentben azok közül, akik "Imre bácsiztak". Én nem tudom, hogy miféle hipokrízis juttathatta el képviselőtársaimat odáig, hogy teljesen megfeledkezzenek arról a gondolkodásmódról, arról az érzelmi viszonyulásról, ahogyan hat esztendővel, hét esztendővel ezelőtt Nagy Imréről megemlékeztek, egymás között, szűkebb-tágabb körben.

Én úgy tartom, hogy Sándorffy Ottó javaslata is a 4. pontban foglalt , és mások is, végül is a törvényt eredeti szándékától térítenék el. Nem hiszem, hogy ez lehetne a cél, mert egy dolgot tudnunk kell. Erre a törvényre Nagy Imrének nincs szüksége. Nagy Imre szellemi, politikai, spirituális, intellektuális értelemben egy más szint.

(21.00)

Erre a törvényre ennek az Országgyűlésnek volna szüksége (Dr. Surján László: A legnagyobb frakciónak.), nem a legnagyobbnak, ennek az Országgyűlésnek (Bekiabálás a Kereszténydemokrata Néppárt soraiból: Csak a magad nevében beszélj!). Gondolom, képviselőtársaim maguk is elmondhatják a véleményüket. Az én felfogásom szerint igenis ennek az Országgyűlésnek volna szüksége erre, mert önmagát becsülné meg e törvény által. Lehet, hogy képviselőtársaim közül többeknek erre nincs szüksége, lehet, hogy politikai szándékokból, politikai hivatkozásokkal akarnák kiforgatni. A legtöbb, amit az eredeti javaslaton módosítani lehet és érdemes, és belefér abba az erkölcsi keretbe, amelyet én elfogadok, az a módosítás, ami a 3. pontban szerepel. Minden más, a többi, történészekre tartozik és a törvényjavaslaton kívüli vitákra.

Próbáljanak fölemelkedni azokhoz a mondatokhoz, amelyeket Nagy Imre az utolsó szó jogán elmondott. Én ezt idézni tudom, mert néhány alkalommal, nem tudom hány száz alkalommal meghallgattam eredeti hangfelvételen. Ez úgy szól, hogy: "Tisztelt Bíróság! Úgy érzem, tévedés, súlyos bírósági tévedés áldozata vagyok. De eljön majd az idő, amikor a tények jobb ismeretében, egy más világban, másképpen ítélik meg cselekedeteimet. Eljön majd az idő, amikor a magyar nép, a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyekkel engem a bíróság illetett. Kegyelmet nem kérek."

Én azt kérem képviselőtársaimtól, hogy próbáljanak ezekhez a mondatokhoz méltók lenni. Köszönöm.