Kőszeg Ferenc (SZDSZ)

1996. június 10.

KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Ház! Mint közismert, a Szabad Demokraták Szövetsége nem értett egyet ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztésével. Nem értett egyet azzal, nem ért egyet azzal, hogy történelmi nagyjaink, mégpedig közelálló nagyjaink emlékét törvényben örökítse meg a tisztelt Ház.

(21.10)

Mert hogyha erre kerül sor, és ez a részletes vita is, tehát az általános vita természetesen méginkább, de a részletes vita is azt bizonyította, hogy bármennyire is ünnepélyesen és bármennyire is valamiféle nemzeti egység nevében próbálunk ilyen törvényjavaslatokat előterjeszteni, óhatatlanul fellángol körülöttünk a politikai vita, Gellért Kis Gábor felszólalása csak igazolta ezt. Fellángolhat a vita akár egy Kossuth emlékét megörökítő törvény körül is, hiszen Kossuth, hiába 150 éves az esemény, amely Kossuth nevéhez elsősorban kapcsolódik, természetesen Kossuth neve is lehet politikai jelkép. És méginkább, természetszerűen Nagy Imre neve. Ha arra gondolunk, hogy milyen veszélyei vannak az ilyenfajta törvényben való megörökítésnek, akkor nemcsak arra érdemes emlékeznünk, hogy ez az Országgyűlés Kossuth emlékét foglalta törvénybe, hanem arra is, hogy Sztálin emlékét is törvénybe foglalta. Tehát azt gondolom, hogy a történelmi nagyságok attól elevenek, hogy igenis van körülöttük vita, történészi vita is és politikai vita is, és semmi értelme nincs annak, hogy történelmi tanulságok törvénybe legyenek foglalva, és ilyen módon a kikezdhetetlenség aurája vagy bazaltja vegye őket körül.

Hogy ennek ellenére mégis módosító indítványt terjesztettem be, azt mindenekelőtt az a gyakorlatias meggondolás indokolja, hogy nyilvánvaló az, hogy a beterjesztők és a beterjesztő frakciók a maga többségével képes arra, hogy a törvényt keresztül vigye, és hogy ez elfogadott törvényként jelenjen meg a magyar törvénytárban. Márpedig, hogyha van törvényünk amely Nagy Imre és mártírtársai emlékét megörökíti, akkor azt gondolom, hogy ebből a törvényből nem hiányozhat a másik oldalnak az említése. Nem sorscsapás és természeti katasztrófa végzett Nagy Imrével, nem sorscsapásból volt az, ami a forradalmat leverte, ebben emberi bűnök, emberi gazság is jelen van.

Azt gondolom, hogyha a holocaust áldozatairól beszélünk és rájuk emlékezünk, akkor ehhez a történethez is hozzátartozik, és nem lehet nem hozzátenni azokat az erőket, amelyek a holocausthoz vezettek, és azokat a személyeket akiket ezért felelősség terhel, nemcsak külföldi személyeket, hanem azokat, akik a deportáláshoz vezető törvényeket hozták, azokat, akik a deportálást végrehajtották, és így tovább.

Ezért azt gondolom, hogy ez a törvény úgy teljes, hogyha megemlékezik azokról és megemlékezik azoknak a nem múló erkölcsi felelősségéről, akik a vétkesei voltak annak, ami történt. Nincsenek mártírok hóhérok nélkül, nincsenek áldozatok azok nélkül, akik meggyilkolták őket. A szünetben néhány szót váltottunk Donáth László képviselőtársammal erről a módosító javaslatról, és ő eszembe idézte azt, amire magamtól nem gondoltam volna, hogy az apostoli hitvallásban is szerepel Pilátus neve, benne van a krédóban Pilátus neve, és ő mondta azt, hogy a gondolatnak ezzel a részével tökéletesen egyetértek, hogy az üdvtörténethez hozzátartozik a gonosz említése is. Tehát nem akarom természetesen ilyen teológiai régiókba, nincs is hozzá műveltségem, hogy ilyen teológiai régiókba vigyem a dolgot, én azt gondolom, hogy szekuláris módon is igaz ez.

És végezetül azt hiszem, hogy az ügyetlen és esetleges fogalmazás helyett talán jobban teszem, hogyha felolvasom azt a néhány szót, amit a törvény indokolásaképpen írtam. Abban azt hiszem, hogy benne van az, hogy miért tartom fontosnak azt, hogy ez a törvény ne maradjon csonka, ha az elfogadására sor kerül.

Nagy Imre mártírhalála és tágabban a forradalom leverése, nem sorscsapásként következett be. A tragédiának, vagy nevezzük inkább gaztettnek, voltak hazai felelősei, hazai vétkesei. A magyar önszemlélet gyengéje, hogy nem szeretünk, bár nagyjaink, Kölcsey, Petőfi, Ady példát mutattak erre, szembenézni azzal, nem terheli-e vajon erkölcsi felelősség történelmünk katasztrofális eseményeiért magát a társadalmat is, és ha igen, hogyan oszlik meg ez a felelősség a társadalom egyes csoportjai, a döntéshozók, a döntéseket végrehajtók és a döntéseket elfogadók között. Az aradi vértanúkra emlékezünk, mögöttük ott van Haynau sötét árnyéka, de ott van Ferenc Józsefé is, akit a nemzet 18 évvel később alkotmányos uralkodójának fogadott el.

Ha törvényt alkotunk Nagy Imre emlékéről, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mártírumában és a forradalom leverésében tevőleges szerepet játszottak honfitársai, nemzetünk hazaárulóvá lett tagjai.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)