Donáth László (MSZP)

1996. június 10.

DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két-három megjegyzést hadd fűzzek Kőszeg Ferenc szavaihoz.

Az első, én örülök annak, hogy módosító indítványt adott be, hiszen csak ahhoz lehet beadni, ami van. Ezzel a gesztusával a maga részéről mégiscsak kezdeményezésünket legalábbis javítandónak minősítette.

A második megjegyzés ahhoz kapcsolódik, amiről beszéltünk a megelőző percekben, és kétségtelenül így gondolom, ahogy ő engem idézett, szükség van Pilátus megemlítésére, minden misén és minden istentiszteleten, ahol keresztények összejönnek, több okból.

Nem fogok teologizálni elnök úr, de a dolog lényegéhez hozzátartozik. Hagyományosan benne él a 2000 éves kereszténységben az antijudaizmus, amellyel szemben az első keresztényhitvallása pontosan megfogalmazza, hogy kit terhel Jézus halála. Ebben az értelemben a történeti tisztesség követeli meg, hogy minden idők keresztényei ne összevissza vádaskodjanak, ne keressenek mindenkiben bűnöst, hanem tudják azt, kié ebben az esetben a politikai felelősség. Pilátusra gondolok. A másik az üdvösség történeti differencia, ami azt jelenti, hogy nincs értelme a megváltásnak, e földön a megszentelődésnek, akkor, ha a gonosz fölött nem győzedelmeskedik valaki. Ennek a totális gonosznak a szimbóluma ebben az esetben Pilátus és a római birodalom. Az, hogy ő pontosítva, megnevezve lett a hitvallásban, az arra szolgál, hogy az ezt meghaladó, a történelmi időn túllévő, bár történelemben munkálkodó isteni szándék méginkább konkréttá váljék.

A mi esetünkben, és ebben az értelemben én egyetértek Kőszeg Ferenc módosító indítványával, sem eltagadható, hogy volt valaki és voltak valakik, akik úgy gondolták, hogy történelmi küldetésük hóhérrá lenni. Ő finomabban fogalmazott, de mégiscsak erről van szó, ezek az emberek az akkori MSZMP vezetői, lehet, hogy tépelődve, lehet, hogy magukban viaskodva, ki tudja hogyan, de mégiscsak arra vállalkoztak, hogy azokkal, akikkel az elvi összetartozáson túl egy közös mozgalom és annak mindenfajta küszködése összekötötte őket, azokat megöljék és börtönbe csukják. Nem lehet Nagy Imre emlékét, nevét sem kiejteni Sándorffy Ottó képviselő úrnak igaza van , a miniszterelnök megjelöléssel, hogy mellé ne gondoljuk a hóhérok nevét, vagy méginkább a névtelenségét, azzal együtt, hogy bennem fölvetődött első pillanatban és ezért is váltottunk szót, hogy kell-e, meg kell-e örökíteni a hóhérok emlékezetét is.

(21.20)

S úgy érzem, hogy bár jobb szeretném nem tudni, hogy ők voltak, és azt, amit tettek ebben az időben, amiben mi vagyunk, s akik számára ez a törvény készül, akit valamilyen módon morálisan és politikailag orientál ennek a Háznak a döntése, azok bizony erről sem feledkezhetnek meg. Nem történhetett meg, ahogy Sándorffy Ottó előbb Gellért Kis Gáborra mutathat, de vélhetően mindannyiunkra gondolt, nem történhetett volna meg az, amiben mi most együtt vagyunk, ha nincs, aki harcoljon, komolyan vegye a magyar nép valóságát, és nincsenek olyanok, akik ezzel a valósággal szemben egy külső erőszak késztetésére gyilkossá legyenek.

Ebben az értelemben én támogatom némi módosítással, s amennyiben erre mód nyílik nem tudom, hogy pontosan a Házszabály mit ír elő, ebben még tájékozatlan vagyok, talán bizottsági módosító, kapcsolódó módosító indítvány keretében, szeretném kiegészíteni Kőszeg Ferenc javaslatát, de ez majd kiderül, hogy nyílik erre mód. Köszönöm szépen.