Szigethy István (SZDSZ)

1996. június 11.

DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Asszony. Akkor most jobban reagálhatok ezekre a kérdésekre, már csak azért is, mert Csépe Béla egy nagyon-nagyon fontos újabb összefüggésre hívta fel a figyelmet, ez a választási rendszer kérdése.Valamit tisztázzunk. A jelenlegi parlament a választójogi törvény értelmében teljesen törvényesen, legálisan ült össze. Az alkotmányvitában szóba került az arányosság kérdése, Nagy Sándornak erre egy módosító indítványa is elő lett terjesztve az Alkotmány-koncepcióhoz, több szakszervezet, állampolgár, tudós vetette fel az arányosítás kérdését. Ebben én partner vagyok Csépe Bélával, ne legyen benn a KDNP az arányosításban, nekem bent van egy módosító indítványom, illetve egy koncepcióm a választójogi törvényért, támogassák ezt, és akkor arányosabb rendszer lesz.

Csak valamire fel szeretném hívni a figyelmet. A koalíciónak úgyis lényegesen nagyobb lenne a többsége, mint például a választójogi törvény értelmében a korábbinak volt, de a kormányügyi koalíció nehezen ült volna össze, hiszen az ő társadalmi támogatottsága el sem érte az 50 százalékot. Akkor százalék alattiakkal együttesen lett volna mintegy 51 százalékos mandátumok arányos rendszerben.

Én úgy gondolom, hogy ez a politikai viszonyokat másként befolyásolta volna, de térek vissza a tárgyra, és nem akarom, hogy itt esetleg elnök asszony erre figyelmeztessen, csak szeretném mondani, hogy ez egy teljesen legális rendszer, nincs, ha esetleg Csépe Béla örülne annak, hogy a választók szavazati arányában kapjanak szót az ellenzékiek és a kormánypártiak, akkor ezzel valószínűleg nagyon súlyosan sértené az ellenzéki jogokat, mert a kormánykoalíció önkéntesen belement abba, hogy 50-50 százalékban vehessenek részt a vitában kormánypártiak, ellenzékiek, a 72-28 százalékos parlamenti arány ellenére. Mert ez nem erre a kérdésre tartozik. Csak úgy megjegyeztem, hogy vigyázzunk az érvekre, mert esetleg egészen más eredményhez vezetnek a számok ismeretében, mint ahogy erre valaki számot ad.

Visszatérve Dávid Ibolya felszólalására, önmagában nem akartam felszólalni, de nagyon sok fontos gondolatot említett, amit a vitában mindenképpen el kell mondani, és erre reagálni kell. Dávid Ibolya felvetette, hogy ő javasolta azt, hogy az elnöke ennek a négy együttes feltételnek a meglétét mérlegeljem. Én úgy gondolom, hogy ez elvileg egy nagyon szép gondolat, a napi gyakorlatban azonban azt hiszem, hogy csak oda vezetett volna, hogy a sokkal terméketlenebb ügyrendi vitáknak a "méregfogát" vetettük volna el, és még rosszabb lett volna a parlamenti színvonal ezekben a kérdésekben.

Én azt hiszem, hogy sokkal fontosabb lett volna az a szándék, hogy a politikai pártok, a frakció vezetői igenis meg fogják gondolni, hogy ez a négy együttes feltétel fennáll. Most úgy tűnik a vitából, hogy már a vita résztvevői sem tartják fontosnak ezt a négy feltételt. Varga László például éppen arról beszélt, hogy hát ezek egészen furcsa feltételek. Hát a napirend előtti felszólalásnak ez lett volna eleve a rendeltetése, hogy ez a négy feltétel együttesen teljesüljön. Az, hogy ez nem teljesült, vezetett oda, hogy kénytelenek voltunk valamiféle más eszközhöz nyúlni. Ha az önkorlátozás, az önkorlát az, hogy valaki tudomásul vegye, hogy a parlamenti idővel ne éljen vissza, ide vezetett, akkor sajnos más eszközhöz kellett nyúlni. Nagyon fájó szívvel mondom azt, hogy kellett nyúlni, mert bíztunk abban kormánypárti képviselőként, amikor dönthettünk volna akár másként is 1994 őszén, hogy az ellenzéki képviselőcsoportok vezetőinek nagyobb önmérséklete lesz ebben a kérdésben és tényleg a napirend előtti négyes feltételt be fogják tartani.

Dávid Ibolya beszélt egy másik nagyon fontos kérdésről, teljes egészében igaza van. Mi a megelőző parlamentben például harcoltunk azért, hogy a kormány ellenőrzésének hatékony módszerei legyenek. Mi lett a válasz? Az alkotmányjogi bizottságban egy nagyon-nagyon vitatható egyedi döntés után az akkori kormánypárti többségnek az 50% kellett a meghallgatáshoz, leszavazta az igazságügyi miniszternek a meghallgatását. Miért? Csak. Az 50%-os szabály, tehát a többségi szabály ezekben a kérdésekben ezért volt rossz, ezért akartunk mi ez alá szállni, ezért mondtunk 40%-ot. És, hogy a választás végeredménye 28% lett az ellenzéki pártok javára, hát mit lehet tenni? A kormánykoalíció önként ment bele a 20%-ba, hangsúlyozom, mert a világon még egy ilyen parlament nincs, ahol a 20%-kal jogokat lehessen gyakorolni. Ez igenis a mostani parlament testére szabott rendelkezés, amelyet lehetőség szerint meg kell majd változtatni a következő parlamentben, mert egy más összetételű parlament így nem tud működni, hogy a tegnapi szavazás is ezt bizonyította.

Azzal én nem értek egyet, hogy a kormánypártok miért nem élnek többet a napirend előtti felszólalás kérdésével. A kormánypártok betartják azt a tendenciát, azt az ígéretet, hogy igenis a Házszabály szerint élnek a napirend előtti felszólalási joggal, és nem a négyes feltétel megléte nélkül mondanak napirend előtti felszólalásokat. Itt mindössze arról van szó, hogy van aki betartja a Házszabályt, van aki nem tartja be a Házszabályt. De azt, hogy valaki nem tartja be a Házszabályt azt a másik terhére róni aligha lehet etikusan.

Nos a következő kérdés, kormányfői megszólalás, föl szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a korábbi Házszabályban teljesen kötetlenül, bármikor a kormány képviselői megszólalhattak, nem volt korlátozva. Éltek is vele, szerencsére akkor, amikor kellett. Boross Péter például itt jelentette be annak idején a ferihegyi robbantást a délutáni órákban, frissen ahogy kellett, amikor megtörtént. De nem valamiféle szabályokhoz kötve, hanem azért, mert ez egy országot érdeklő fontos esemény volt. Ez tényleg az volt.

Nos, a kormányfői megszólalás nincs olyan feltételekhez kötve éppen azért, mert a kormányfő, a köztársasági elnöknek a kezét nem szabad megkötni, hogyha valamit el akar mondani az országnak, akkor mondja el, éppen azért mert kivételes helyzetben van. Hogy ilyen kivételes helyzetben van, az éppen Antall Józsefnek volt az érdeme, aki a konstruktív bizalmatlansági elv megvitatásával és az SZDSZ-el kötött megállapodásban ezt elérte. Ha a miniszterelnöknek ilyen jogköre van, mint amilyen van a magyar közjogban, akkor a miniszterelnököt igenis megilleti az a jog, hogyha meg akar szólalni, szólaljon meg. Mostanában úgy tűnik, egy olyan gyakorlatot alakított ki, hogy havonta egyszer szólal meg.

(15.50)

Hogy akkor mennyi mondanivalója van, mennyi nincs, az természetesen már az ő ügye, hogy eldöntse.

Szóba került a következő ciklus kérdése, hogy a Házszabályt erre kellene megalkotni. Én azt hiszem, hogy az ilyen változó parlamenti összetételek mellett aligha lehet. Annak idején, amikor '94 tavaszán mi tárgyaltunk arról a bizonyos Házszabály-módosításról az akkori kormánypártiakkal, nagyon örültünk, hogy legalább abba belementek, hogy a következő ciklusban ezek az ellenzéki jogok működjenek. De korábban erről szó nem lehetett. Hangsúlyozom, volt egy többségi szavazás, amikor ellenzékiként nem kaptunk levegőt azért, mert mindenhez 50 százalékot meghaladó szavazati eredmény kellett volna. Amikor végre elértük '94 tavaszán, hogy 40 százalékos szavazások is legyenek a parlamentben nem 20, 40 , akkor végül is a kormánykoalíció abba a kompromisszumba ment bele akkor, hogy majd a következő parlamenti ciklusban lép hatályba. Ezt én Dávid Ibolyának emlékeztetőnek mondanám, mert igaz, hogy belementek, de nem arra a ciklusra.

Összességében én azt hiszem, hogy az 1994-ben meghozott Házszabályban az akkori kormánykoalíció a maximális toleranciával viselkedett. Ezt merem állítani most is. Szó nincs arról, hogy az akkor biztosított jogok közül bármit a kormánykoalíció vissza kívánna venni. A napirend előtti felszólalásoknak ez az elszabadult gyakorlata a négyes házszabályi feltételnek a felrúgása, semmibevétele. Az, hogy ötletszerűen, bárki, bármikor, amit fontosnak minősít saját maga, beszélni akar, ez elébe kerüljön a parlament érdemi munkájának, amiben benne van az ellenőrzés is, benne van az interpelláció, a politikai vitanapok, az azonnali kérdések órája, minden benne van. Az egész parlamenti munka csúszik meg azért, mert egyes képviselőcsoport-vezetők nagyon szerepelni akarnak. Időnként kénytelen vagyok erre gondolni a statisztikák alapján, és éppen a témák alapján, amelyekről néhány most szóba is került.

Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben, éppen az MDF frakciójának illett volna többek között az MDF indulási értékeire tekintettel is visszafogottabbnak lenni például éppen az alkotmányozás idején. Én nem hiszem, hogyha előtte két napon keresztül az Országgyűlésben lehetőség volt arra, hogy a halaszthatatlan és sürgősnek minősített nem az , de annak minősített kérdésekben elmondják a véleményüket. A kötött televíziós műsoridejű alkotmányozó országgyűlési ülést azzal kellett kezdeni, hogy 1996. szeptember 1-jén lesz-e tanévnyitó. Azt hiszem, hogy ez az alkotmányozással aligha vethető egybe súlyát tekintve.

Amiről én beszéltem, az az, hogy az Országgyűlés érdemi munkát kell hogy végezzen. Az Országgyűlés, mint minden jogállami parlament, tervezetten, napirend szerint folytatja a munkáját. Azt, hogy egyéni ötletekkel ezt szét lehessen zilálni, aligha lehet elfogadni. Éppen ezért itt mindössze arról van szó, hogyha valaki beszélni akar, beszéljen, a Házszabály lehetővé teszi, de nem az érdemi munka rovására. Amint az előbb már említettem, ez most is kompromisszum. Hiszen a tipikus eset az, hogy kétnapos ülések vannak. Hétfőn, mielőtt a napirendet megállapítanánk, mondják el az ellenzékiek, amit akarnak. Ez bizonyos értelemben kompromisszum. Bizonyos értelemben azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlat folytatódhat. Nem hiszem, hogy hétfőről keddre hirtelenjében annyi új kérdés még felvetődne. De azért a keddi napot azért már az Országgyűlés érdemi munkájára, a többségi napirend által szabályozott érdemi munkára lehessen fordítani.

Én azt hiszem, hogy az a harc nevezzük nevén, mert erről van szó , hogy a parlament munkája igazából annyiban látszik az ország előtt, amennyiben azt a televízió közvetíti. A televíziós közvetítésnek, ennek a kép-építésnek a technikáját próbálja nem a Házszabály betartásával, hangsúlyozom, hanem a Házszabályban adott lehetőségek jogszerűtlen felhasználásával a négy együttes feltétel hiányában is az ellenzék magának kisajátítani.

Azt hiszem, ez nem igazán etikus kérdés, nem igazán olyan kérdés, amely miatt bárki azt mondhatná, hogy az ellenzéknek jogait korlátozzák. Az ellenzék jogai változatlanul megvannak abban a nagyon széles körben, ahogy 1994 szeptemberében a kormánykoalíció biztosította, mert tudta, hogy biztosítania kell. Köszönöm szépen.(Taps a bal oldalról.)