Csépe Béla (KDNP)

1996. június 11.

CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitában odáig jutottunk, hogy immár ezt az egész napirend előtti kérdést, az ellenzéknek valóban sok hozzászólását mintha úgy kellene tekintenünk, mint egyéni ötletek improvizációit, öntetszelgést és valami ilyen nagyon csúnya műfajt. Talán valaki még a cirkuszt is mondta, most már ezt nem tudom egész biztosan. De elhangzanak ilyenek is. Most csak úgy hirtelen emlékezetemből felidézve, mert én magam is gyakoroltam ezt a műfajt a frakció megbízásából elég sokszor, három téma: a tömeges elszegényedés, a lakáshelyzet alakulása, a létminimum-számítás, amihez annyi minden fűződik, aztán a szociális területet érintőleg. Három ilyen téma, és én nem hiszem, hogy ezt, ezeket a témákat, és sorolhatnám az ilyen jellegű témákat, ledegradálhatnánk arra, hogy itt valaki öntetszelgés alapján egyéni ötletből elveszi az időt a tisztelt képviselő uraktól. Orosz képviselő úr megjegyezte, hogy úgy látszik, hogy a patkó két oldalán különböző logikával kell már gondolkodni. Én ezt meg szeretném cáfolni, mert én nem hiszem, hogy a patkó másik oldalán ezeket a témákat, amit most itt hármat például megemlítettem, úgy minősítenék, mint ami nem országos jelentőségű, nem fontos, és akkor éppen a napirenden nem szereplő téma, és halaszthatatlan is, mert halaszthatatlan mindezeknek a megoldása. Ez a három nagyon is halaszthatatlan. Ezek olyan témák, amelyeknek a kiszorítása semmiképpen nem vall szociális érzékre most egy újabb elemet behozva ebbe a vitába. De azt hiszem, hogy már úgy sem folytatható sokáig tovább. Én úgy vélem, hogyha valaki végignézi ezt a témalistát, akkor mégiscsak fölismeri benne mindazt, ami ennek az országnak, ennek az ország lakosságának fáj. Ami fáj, azt valakinek ki kell mondani. Ki mondja más ki, mint az ellenzék? Köszönöm szépen. (Taps a teremben a képviselő úr körül.)