Toller László (MSZP)

1996. június 11.

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz feladat vár arra, aki a sportról úgy szeretne szólni, hogy ne szenvedélyesen, ne szenvedő alanyaként, sportvezetőként vagy sikerembereként szólaljon meg, nyilvánuljon meg egy olyan törvényről, és egy hozzákapcsolódó másik törvényről, amelyet mindenki várt, szimbolikus értékű is, ugyanakkor olyan tartalmat vár el a sporttársadalom és az egész társadalom tőle, aminek valószínűleg nem tud megfelelni. Nem tud megfelelni, vagy nem biztos, hogy meg tud felelni azért, mert azok a túlzó igények, amelyek megjelentek és felfokozott várakozások az elmúlt hat évben a törvényjavaslattal kapcsolatosan, egyszerűen sok szempontból nem teljesíthetők, illetve csak akkor lennének teljesíthetők, hogyha az egész magyar sportban egy gyökeres szemléletváltást lehetne megvalósítani.Miből, vagy mire mondom ezt? Minden törvényjavaslatnál házszabályi kötelezettség, alkotmányos kötelezettség, hogy vizsgáljuk azt, hogy megszületése célszerű-e, szükséges-e a szabályozás, összhangban van-e az alkotmánnyal, más törvényekkel és így tovább. Én úgy gondolom, hogy mindemellett még egy szempontot alapvetően egy törvény megalkotásánál figyelembe kell venni, azt a társadalmi, gazdasági környezetet, amelyben bármely törvény megszületik, és tudnunk kell azt is, hogy mit várhatunk el egy ilyen törvénytől.

Ez vonatkozik a sporttörvényre is, a hozzákapcsolódó, szervesen kapcsolódó tulajdonviszonyokat rendező kívánó és ezt a kívánó szót főleg aláhúznám , törvényjavaslatról. A javaslat megszületésének körülményei és hosszú vakrepülése esetenként vakrepülése jól mutatja a sport általános helyzetét és tehetetlenségi nyomatékait is, amelyről Avarkeszi Dezső képviselőtársam részletesen és elemzően szólt.

Önmagában a sporttörvény nem oldhat meg mindent. Csak legáltalánosabb kereteit képes adni a szervezeti, működési kérdéseknek, a finanszírozás alapkérdéseinek, ugyanakkor nem adhat választ azokra a kérdésekre, amelyek ma szétvetik a sportot. Melyek ezek?

(10.10)

Mindenekelőtt határozottan állítom, hogy a sport az egyetlen olyan terület, ahol valójában egy gazdasági rendszerváltás nem ment és nem mehetett végbe, ennek pedig egy oka volt, hogy a társadalmi szervezetek kezelői jogát, beleértve a pártingatlanokat, az MHSZ-vagyont, más sportvagyont, illetve az ingatlanok kezelői jogát, differenciálás nélkül függesztette fel a sokszor emlegetett, úgynevezett LXX. törvényt.

Mi történt ennek következtében a sportban? Levegőbe kezdtek lógni az egyesületek, nem tudták, mivel rendelkezhetnek, mivel nem rendelkezhetnek. Kb. két év volt az, amíg a ZÁVKI, majd KIVASZ, majd később a KVSZ kialakította azt a szerződéses rendszert, amely alapján egyetlen dolog biztos volt: az egyesület szabadon nem rendelkezhetik a volt kvázi-tulajdonával. A másik, ami biztos volt, hogy hosszú évekig felújítási hányadot kellett fizetni az általa ingyenesen használt sportlétesítmény után akkor, amikor szerelésre vagy cipőre sem tellett.

Én úgy gondolom, hogy ez volt az első buktatója annak, és az első kérdése, amiért közel hat évig nem tudtuk rendezni a sportingatlanok sorsát. Az állam nem volt érdekelt a fenntartásban, az egyesület nem volt érdekelt abban, hogy fejlessze az egyesület ha ingyenes használatában lévő vagyontárgyakat, ugyanakkor semmiféle mozgástere nem volt, gazdasági mozgástere arra az egyesületnek, külön engedély vagy szerződéses engedély nélkül, hogy a felfüggesztett kezelői jog alapján vagy az ingyenes használat alapján bérbe adhasson, hasznosíthasson, bevételt termeljen abból a sportlétesítményből, amelyet ugyan kizárólag használhatott, de valójában semmi haszna nem volt.

Ugyanakkor egy teljesen differenciált kezelése keletkezett ebből a szempontból valamennyi egyesületnek. Tudniillik az egyenlőség elvét a vállalkozás szabadságától kezdve az egyenlőség elvét minden sértett az így kialakított tulajdoni helyzet, itt teljesen meglepő, a Kisgazdapárt vezérszónokával teljes mértékben egyet tudok érteni, bár nem biztos, hogy tőle származik a gondolat, mert Balsay képviselőtársam a Fidesztől már 1993-ban, ja, bocsánat, '95-ben a költségvetéshez benyújtott egy igen jó törvényt, illetve módosító javaslatot, amely rendezni kívánta azokat, azoknak a létesítményeknek a részben kezelői jogát, részben költségvetési kapcsolatait, amelyek a központi költségvetéshez kapcsolódtak.

Miről szól itt a történet? Én nem kívánok nevesíteni egyetlen egyesületet sem, nem kívánom a fővárosi egyesületek haragját magamra vonni e szószékről, de milyen helyzetben van az az egyesület, amelynek a működési feltételeit közvetett módon a magyar állam biztosítja? És milyen helyzetben van az az egyesület, amelynek a kezelői jogát ugyanez a magyar állam felfüggesztette? És milyen helyzetben van az egyesület, amely önkormányzati tulajdonon, szívességi használattal bír bizonyos sportlétesítmények fölött, és milyen helyzetben van az az egyesület, amelyet a sors megvert azzal, hogy esetleg 1990 körül tulajdont szerzett vagy valami ingyenes formában, vagy a kezelői jog megváltása tehát '90 előtt mód volt erre kezelői jog megváltása címén?

Én úgy gondolom, hogy az egyenlőséget itt rúgtuk fel alapvetően, ti. ez a négyféle típusú egyesület ennek még számos alvariációja van a tulajdonos tekintetében , a négy típusú egyesület közel sem azonos versenyhelyzetben volt és van. A következménye pedig ennek az volt és az lett, hogy egyes egyesületek mentesültek az ingatlanhasználat kötelezettségei alól, nem kell, illetve finanszírozniuk kellett az ingyenes használat címén nekik juttatott ingatlan vagy sportlétesítmény fűtésétől, világításától a vetőmagbeszerzésig, fűmagbeszerzéséig minden költségét, ugyanakkor más egyesületek ez alól mentesültek, ugyanabban a kategóriában vagy egyesületi besorolásban. Teljesen világos, hogy míg az előbbiek magára a sport célra jóval kevesebbet tudtak fordítani és finanszírozni, addig a másik típusú egyesületek a dolog természeténél fogva csak a sportra tudtak koncentrálni; a játékvásárlástól, a versenyeztetés feltételeitől kezdve egész más típusú, más irányba tudták elvinni a tevékenységüket.

Egyik oldalról az állam kivonult, a másik oldalon bent maradt, és ezzel olyan egyenlőtlenségeket teremtettek, amelyet ma már nagyon nehéz bármilyen sporttörvény és finanszírozási rendszer keretei között kiigazítani. Ez az egyik oldala.

A másik oldala a sporttörvényhez kapcsolódó gondolkodásunknak szerintem az, hogy milyen a viszonya a központi költségvetéshez a sportnak. Illetve magyarul: az államnak mi a viszonya a sporthoz? Itt mindenki és a vezérszónoklatoktól kezdve valamennyi hozzászólásban mindenki arról beszélt, hogy az államnak szerepet kell vállalni, a finanszírozási oldalát meg kell teremteni a sportnak. Néhányan még azt az óvatos megjegyzést is tették, hogy mondjuk sportnak tekinthetjük az iskolai sportot is, sportnak tekinthetjük-e az utánpótlás-nevelést és így tovább, szakmai kérdésekkel foglalkoztak, viszont mindenki megkerülte kellő óvatossággal azt a kérdést, hogy a sportnak mi a viszonya az adórendszerhez és a társadalombiztosítás rendszeréhez. Itt nem árt felidézni az elmúlt négy év történetét, amikor úgy államtalanítottuk a sportot, hogy közben az állami beavatkozást egy ilyen gesztusrendszerrel valósítottuk meg. Mikor már minden egyesület jajveszékelt, nagy volt az önkormányzatokon és a központi költségvetésen a nyomás, abban a pillanatban a magyar állam a zsebébe nyúlt elég elvtelenül , egymilliárd forintot a sport adóterheinek a csökkentésére fordított, ugyanakkor a másik oldalon a társadalombiztosítás területén kegyesen megengedte, hogy megállapodásokat kössenek az egyesületek a társadalombiztosítással, egy átütemezett fizetéssel, kamatelengedéssel és így tovább.

Mi történt erre a magyar sportban? Ez a falusi egyesületekre ugyanúgy vonatkozott, mint a nagy egyesületekre csak nagyságrendi eltérés, és szemléletbeli eltérés nem volt -; az történt, hogy a társadalombiztosítást elkezdték csorgatni azért, hogy a működés és a Btk. hozzárendelt tényállása alapján nagy baj ne legyen az egyesületek vezetésével, s azt mondták, az adóterhekkel később nem foglalkozunk, hátha megint belenyúl a jó állam bácsi a kasszába. A jó állam bácsi mit tehetett mást, másfél év kihagyás után megint benyúlt a kasszába azzal, hogy most már új megállapodásokat, azonos feltételekkel lehetett megállapodást kötni az adóhivatalokkal és a társadalombiztosítással, s az azonos feltételek annyit jelentettek, hogy most már nem az egyik lyukat tömték be a másikkal, hanem két lyukat kellett betömni, amire a magyar sportegyesületek döntő többsége képtelen volt. Hozzá kívánom tenni valószínűleg a belügyminiszter úr előadói beszédében el is hangzott , hogy önhibáján kívül. Az önhibáján kívüliség, az értendő a legtöbb egyesületre.

Kérdés az ezek után, hogy lehet-e olyan sporttörvényt alkotni, és lehet-e olyan tulajdonviszonyokat létrehozni, amelyek függetlenek az adórendszertől, illetve a társadalombiztosítás rendszerétől. Külön beszélnék mind a kettőről, és röviden igyekszem szólni erről.

Az adórendszer összefüggéseiben két dolgot tudni kell. Az, hogy alkotmányos joga és kötelezettsége, alkotmányos joga mindenkinek a sport és a sporthoz való megfelelő viszony. Ugyanakkor kérdés az, hogy az államnak erről a feladatról milyen módon lehet gondoskodni. Két dolog van. Mindig azt mondják, hogy a sport az olyan kedvezményezett terület elvtelen kedvezményt adnánk akkor, hogyha az adórendszerben valamiféle sport célú kedvezmények jelennének meg. Állítom, nem igaz. Egy: A sportban, és az egyre inkább biznisszé váló sportban az áfa-rendszer megjelent még a játékoseladásokban is, és hogyha jól megnézzük ennek, vagy valaki venné a fáradságot arra, hogy megnézné, hogy ez milyen, mennyi áfát fizetnek be a sporteszközök forgalmazásából, illetve a sportegyesületek egymás közötti szerződéses viszonyából, valószínűleg a finanszírozás egyik oldalát már valahol, vagy egyik lábát meg is lehetne találni. Nem biztos, hogy ez az üdvözítő megoldás, de legalább keresni kell!

Másik oldalról pedig az adórendszerrel függ össze az is, hogy aki közfeladatot lát el, akkor a közfeladattal kapcsolatosan kaphat-e kedvezményeket? Ma Magyarországon a szociális ellátási rendszerben pl. aki közfeladatot vállal magára, és ezzel pl. az önkormányzatoknál szociális tekintetben szerződést köt, kialakult gyakorlata van és nem idegen a jogrendszertől az, hogy ezt az önkormányzat vagy a központi költségvetés az önkormányzaton keresztül normatív módon finanszírozza.

Sportban lenne-e erre mód? Lenne. És miért kellene? Azért, mert a magyar állami költségvetés másik lábán ott lóg a társadalombiztosítás, és a másik lábán ott lóg egy egészségtelen népesség, amely egészségének megőrzésének elemi kérdése az, hogy gyerekkortól kezdve élete részévé váljon a testkultúra, egészséges ember legyen, munkaképes ember legyen, ne ötvenéves korában menjen rokkantsági nyugdíjba, és így tovább.

(10.20)

Tehát, ha a költségvetés valamit elismer hosszú távon az adórendszeren keresztül, ez egy menekülése lehet a költségvetésnek hosszú távon az alól, hogy kötelezettséget vállaljon olyanért, amiért nem szeretne, vagy nem jó, hogyha kötelezettséget vállal. Ugyanez vonatkozik a társadalombiztosítási járulékok körére is. Kérem, van-e annál egészségesebb életmódra nevelés, a pszichés ilyen irányú tevékenységen túl, amely mentesítheti a társadalombiztosítást a kötelezettségei alól? Most beleértem még a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot is bizonyos tekintetben, az egészségbiztosítás feltétlenül e körbe tartozik. Nincs. Ugyanazon okokból, ami az adórendszerrel és a közfeladatokkal kapcsolatosan elmondtam.

Mindebből következik az, hogy amelyik egyesület rekreációs és egyéb tevékenységet, ehhez kapcsolódó rehabilitációs, rekreációs tevékenységet vállal magára, és társadalmi szervezetként ezt vállalja, mód van ugyan a jelenleg hatályos jogszabályok alapján is arra, hogy a társadalombiztosítás bizonyos könnyítéseket nyújtson, fizetési könnyítéseket, vagy akár meg is térítse bizonyos ilyen irányú tevékenységét az egyesületnek, nem igazán találkoztunk ezzel a gyakorlattal, és személyes tapasztalatból tudom, hogyha ilyen igénnyel, akár beruházási, akár finanszírozási igénnyel megjelenik egy ilyen egyesület, enyhén szólva is megmosolyogják a társadalombiztosítás berkein belül.

Mindebből következik az, hogy úgy látom, ma vagy közeljövőben megteremthető az adórendszer, a társadalombiztosítási rendszer és a sporttörvény szándékainak és szellemének az összhangja. Itt nem pénzkérdésről van szó, és nem olyan költségvetési tételekről, amelyeknek nincs forrása. Megvan, önmagában megvan a forrása a költségvetési tételeknek, a mentesülés, a közfeladat fizetése alóli mentesülés és a vállalt feladatok teljesítésének, összhangjának megteremtése esetében.

Van az egész sporttörvény végrehajtásának még egy dimenziója, és igyekszem nem untatni tovább a tisztelt Házat magvas gondolataimmal, ez pedig a költségvetési tartozások kérdése. Elég bátortalanok vagyunk ebben a kérdésben. A bátortalan kísérletek teljesen katasztrófahelyzethez vezettek az elmúlt hat évben. Én, nem illik talán most személyemben is e Ház falai között ezt mondani, meredekebb vagyok a kérdés megítélésében, és ezzel a vállalkozói szféra haragját, és mindenki más haragját, aki elvtelen kedvezmények adásával vádolhatja a sportért aggódókat, magamra vonom.

Teljesen fiktív az a költségvetési bevétel, amit a sportból költségvetési bevételként várunk. Ez egy jól látható tétel, soha nem jön be. Ugyanakkor pedig forráshiány okán ezt az alapbevételt évekkel, vagy évek alatt folyamatosan terheli az a késedelmi pótlék, kamatfizetési kötelezettség, amely szintén egy fiktív késedelmi pótlék és kamatbevételi kötelezettség, tudniillik soha nem tudja megfizetni az egyesület, még akkor is, hogyha a legjobb szándék vezeti.

Következménye pedig az, hogy az eltérő szabályozások okán és következtében verseny indult meg a társadalombiztosítás és az adóhatóságok között, hogy melyik tud előbb foglalni, lásd Békéscsaba, PMSC-t tudom mondani a közelmúlt történetéből, s a világ legnevetségesebb dolga az, hogy a PMFC, vagy korábban PMSC, hadd legyek ennyire lokálpatrióta, játékosai a tb által zárolt mezekben pompáznak a magyar NBI mezőnyében. De ugyanez vonatkozik több kis egyesület mezeire, futballcipőire, székeire, és így tovább.

Most lehet-e, vagy tudjuk-e vizsgálni azt, hogy mely egyesületnél történt önhiba, vagy melynél nem? Szerintem nem. Van olyan egyesület, nagy egyesület Magyarországon, amely a költségvetésébe be sem tervezi eleve az adó- és a tb-járulékot. Azonkívül, hogy mélyen elítélendő, nem tudom, ki nézi el nekik. Ugyanakkor, a legkisebb egyesületek is nagyon félve legalább próbálnak valamit csöpögtetni azért, hogy annak az elemi kötelezettségüknek, a Btk. árnyékában, hozzá kívánom mindig tenni, eleget tegyenek, amelyeknek erőn felül tudnak csak eleget tenni.

Én azt gondolom, hogy három lábon kell állni a magyar sport új helyzetét biztosító gondolkodásnak. Az egyik feltétlenül a tulajdon kérdése, amelyről szóltam, a tulajdonhoz jutás. A piacgazdaság elemi feltétele az, hogy tulajdonnal rendelkezzék valaki, úgyhogy a gazdasági élet majdnem minden területén ennek a lehetőségét biztosítottuk, eddig nem, a sporttörvénnyel, most az összes kritikai észrevétellel együtt, ami itt elhangzott a tulajdonhoz jutás feltételei körül, valószínűleg a tulajdon lehet az egyik sarokköve a magyar sport megújulásának.

A második ilyen sarokkövét az adórendszer, a társadalombiztosítás rendszerében elfoglalt helynek tulajdonítom. A harmadikat pedig a költségvetési tartozások teljes újragondolásának. És akkor, és csak akkor mondhatjuk el, hogy az állam míg lebontja önmagát a sportban, megtett mindent annak érdekében, hogy a sporttörvény végrehajtásának elemi feltételeit biztosítja, garantálja, és akkor itt húznánk egy vonalat, és azt mondom, hogy innen pedig, aki ennek nem tud megfelelni, ilyen kedvező feltételek után sem, az alkalmatlan arra, hogy sportot szervezzen, vezessen, annak, vagy abból éljen. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a bal és a jobb oldalon.)