Bálint György (SZDSZ)
DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Igen Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm számomra, hogy éppen ma tárgyalja a tisztelt Ház az 1993. évi LXXX. törvénycikk, a felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Ez módot ad számomra arra, hogy felidézzem egy kiváló magyar tudós emlékét. Gábor Dénesről, a holográfia megalkotójáról, számtalan műszaki újdonság feltalálójáról, jelen humanista gondolkodóról van szó, akinek szülőházán ma abból az alkalomból lepleztek le emléktáblát, hogy 25 évvel ezelőtt tüntették ki Nobel-díjjal. Az ünnepségen Nagy Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának elnöke és más emlékezők is azt a véleményüket hangsúlyozták, hogy Gábor Dénes tudósi sikereit nem csupán egyéni képességeinek, hanem annak is köszönhette, hogy olyan egyetemen szerezte képesítését, amely az alkotó képességét mobilizálta.A tisztelt Ház által most tárgyalt törvénymódosításnak is az a célja, hogy Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer alakuljon ki, ami sok nemzetközi gyűrű, esetleg Nobel-díjra is méltó tudóst nevel ki a jövőben. Mindezt azért mondtam el, mert meggyőződésem, hogy a felsőoktatás rendszere egységes egész, amelynek egyes elemeit nem igen lehet büntetlenül megfuttatni, vagy éppen hátráltatni, mert ennek az egész rendszer látja a kárát. A törvény módosításának általános vitájában eddig is sok színvonalas, tartalmas és felelősséget sugárzó felszólalás hangzott el jelen képviselőtársaim megfogalmazásában. Legutoljára nagyon átfogóan Bihari Mihálynak a hozzászólása volt az, amelyik nagyon sok gondolatot ébresztett bennem. Nem szeretném ezeket semmiképpen sem ismételgetni, azokat amikkel egyetértek és úgy gondolom, hogy az időpont sem alkalmas arra, hogy vitába szálljunk azokkal, amelyekkel nem értek egyet. Hiszen ebben a kánikulában, amit most éppen átélünk, nagyon nagy gondok foglalkoztatnak bennünket. Mindenki aggódva nézi azokat a szántóföldeket, amelyeknek a növényei kókadoznak a forróságtól meg a szárazságtól. Ami persze egyáltalán nem csökkenti a dolognak a fontosságát és a lényegét.
Bihari Mihály részletesen elemezte a hozzászólásában azt a kérdést, hogy vajon a egyetemek mérete miként hat ki az egyetemek funkciójára. Én úgy gondolom, hogy Magyarországon a történelem múltja predesztinálja azt a jelenséget, hogy egy feltörekvő kis területű országban több település, több város is szeretné az egyetem székhelyének tudni magát. Ez egyáltalán nem elítélendő jelenség, aminek az lehet a következménye, hogy ezek a viszonylag kisméretű felsőoktatási intézmények, bizonyos specialitásra tehetnek szert. Jóllehet nem elégítik ki az univerzitás maxima paramétereit, mégis bizonyos előnyökkel rendelkezhetnek. Nálunk sohasem volt arra elegendő pénz, és most legkevésbé van, hogy óriási, hatalmas, jól fölszerelt egyetemi kampuszok, egyetemi komplexusok alakuljanak ki. Valószínű, hogy a közeljövőben sem lesz erre nagyobb lehetőség.
(19.30)
Azonkívül az országban lévő nem nagy távolságok is tulajdonképpen arra predesztinálnak, hogy nem baj az, hogyha az egyetemek egyes részei különböző városokban helyezkednek el, hiszen ez lehetőséget teremt arra, hogy a táj természetéhez, etnográfiai, szociális viszonyaihoz jobban igazodjanak, azoknak a problémáit inkább magukévá tegyék, mint a más, nagyobb területű országokban kialakult mamutintézmények.
Persze hogy hátrányai is vannak ennek az elaprózottságnak, ami elsősorban a tudomány interdiszciplináris jellegének erősödéséből származik. De nem hiszem, hogy éppen a 200-300 kilométeres távolság akadályozná meg azt, hogy Pécsett vagy Debrecenben működő, két hasonló témán munkálkodó egyetemi tanszék egymással jó kapcsolatot, alkotó közösséget tudjon teremteni. Persze hogy valamiképpen szövetkezésekre, vagy összevonásokra van szükség, de ezeknek mindig valami belső tartalmat kell hordozniuk, mert anélkül semmiféle szervezeti átalakulás nem töltheti be a hozzáfűzött reményeket.
Második témaként engedjék meg, hogy az agrár-felsőoktatásról szóljak egynéhány szót. Én úgy gondolom, hogy az utóbbi, mintegy egy évtizedben nagyon nagy fejlődés zajlott le az agrár-felsőoktatásban, mert az oktatás mellett nagyobb szerepet kapott az egyetemek munkájában a kutatás és a szaktanácsadás is, amelyre nagyon nagy szükség van. Azt is kezdik többé-kevésbé az egyetemeken, felsőfokú oktatási intézményekben figyelembe venni, hogy a mezőgazdaság egyike azoknak a tudományoknak, amelyek a leggyorsabban változnak. Olyan hibrid kukoricafajták, amelyek öt évvel ezelőtt még 20-30 százalékát foglalták el a vetésterületnek, mármint a kukorica vetésterületének, ma már szinte ismeretlenek. Vagy olyan növényvédő szerek, amelyek egy-két évvel ezelőtt még általános használatban voltak, ma már nincsenek is forgalomban. Vagy tessék csak gondolni arra, hogy tíz évvel ezelőtt még csak piros almát szerettek az emberek fogyasztani, ha valaki most a televíziónak a reklámjait nézi, milyen színű almába harapnak bele fogorvosnál a gyerekek? Zöld almába.
Nagyon gyorsan változik minden, és ezt a változást nekünk is föltétlenül kísérnünk kell, és ez pénzbe kerül. Pénzbe kerül, sok pénzbe, az agrár-felsőoktatás a felsőoktatás többi szférái között egyike a legköltségesebbeknek.
Énnekem az az egyetlen aggályom most, amikor erről a kérdésről beszélek, hogy vajon az oktatást finanszírozó intézmények fogják-e tudni tolerálni azokat a különbségeket, amelyek az egyes oktatási szférák költségigényessége között fölmerülnek. Én úgy gondolom, hogy elengedhetetlen, hogy az FM szaktárca a jövőben is a szakemberigény meghatározásában és a szakmai szerkezet kialakításában érdemi szerepet kapjon, felügyelje a tangazdaságokat, támogassa azoknak a működését.
Másrészt föltétlenül szükségesnek tartom, bár ez nem a törvény szövegéhez tartozó kérdés, hogy a Művelődési Minisztériumban olyan szakemberek legyenek, akik többek között elkötelezettjei a mezőgazdasági felsőoktatásnak is.
Az '93. évi LXXX. törvény módosításában ennek az alapelvnek a mezőgazdaság vonatkozásában, az agrár-felsőoktatás vonatkozásában a művelődési és a földművelésügyi tárca alkotó együttműködésének a jelentőségét szeretném hangsúlyozni, és azt, hogy az agrároktatás tényleg nagyon költséges, hiszen nem csupán elméleti előadásokra van itt szükség, hanem tangazdaságra, laboratóriumokra, tanműhelyekre, kísérleti üzemekre, feldolgozótelepekre, mindezeknek a finanszírozása, és mindezeknek persze a tárgyi korszerű tartalommal való megtöltése a legfontosabb feladat akkor, amikor az agrár-felsőoktatásnak kérdéseiről beszélünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)