Rajk László (SZDSZ)

1996. június 11.

RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. A felsőoktatási törvénymódosításnak egy szűk szegmenséről, de elég fontos részéről szeretnék beszélni, mégpedig a művészeti oktatásról, illetve művészoktatásról. Tulajdonképpen általánosságban azokat a pontokat vizsgálnám, hogy hol illeszkedik a művészoktatás a felsőoktatási törvényben, és hogy hol vannak gondok, illetve hol vannak olyan pontok, ahol valószínű, hogy csak a tapasztalat fogja megmutatni azt, hogy a törvényjavaslat jó vagy rossz. Elöljáróban annyit, hogy azért gondolom, hogy erről a helyről mégiscsak érdemes erről beszélni, bár ahogy mondtam, szűk szegmens, mert elég fontos része életünknek, és ha csak itt a Házban körülnézünk, akkor ha nem is az alkotókkal , de legalábbis az alkalmazott művészeknek a teljesítményeivel találkozhatunk. Akár hogyha arra gondolunk, hogy azt, amit magunkon hordunk, azt is ruhatervezők csinálták, tehát alkalmazott művészek. Tehát azt gondolom, hogy az életünket át- meg átszövik. És nagyon fontos, fontos kérdés abból a szempontból is, hogy eléggé elhanyagolt területe a felsőoktatásnak, nem az előző kormánynak és nem a mostani kormánynak a hibája, hanem egészen egyszerűen Magyarországon így alakult, hogy a háború előtt volt egyfajta művészeti oktatás, ami azonban általában a mesterkurzusokra épült és mesterekhez kötődött, háború után pedig ugyan intézményesültek ezek a művészeti oktatások, de tulajdonképpen rejtve a régi háború előtti metodika maradt meg, és mesterhez kötődő, tehát mondhatnánk azt, hogy múlt századi oktatás zajlott Magyarországon. Azt hiszem, hogy ma is, talán még azok is, akik itt a Házban ülnek, néha mosolyra fakadnak, hogyha megkérdeznek egy külföldit, hogy mit tanul, és ő azt válaszolja, hogy: írni. Pedig ez is egy tudomány, akik regényeket írnak és íróemberek, azok igazán mesélhetnének róla, hogy milyen nehéz ezt megtanulni, és milyen szükség lenne például, hogy Magyarországon mondjuk legyen egy írói szak. De ne menjünk ebbe a vágyakba bele, hogy mi az, ami hiányzik. Tény az, hogy ez a fajta intézményesített, intézményekhez kötődő oktatás Magyarországon nemcsak azért fontos, hogy megteremtődjön, hanem nagyon sok újat kell teremteni, ezért rögtön a törvény elején meglévő pont, ahol különböző szakalapítások és magánegyetemek alapítását lehetővé teszi a törvény, ez biztos, hogy nagyon jót fog tenni a művészeti oktatásnak, vagy legalábbis annak a fejlődésének. Kicsit szét kell választanunk, mert a magánalapítási művészeti egyetemek vagy művészeti oktató egyetemek nyilvánvalóan egy fajta visszahozatala ennek a bizonyos mesterképzésnek és mesterhez kötődésekhez. Ha megfigyeljük, hogy Magyarországon hány művészeti tanoda, mozgásművészeti tanoda és egyéb létesült az elmúlt hat évben, akkor rögtön láthatjuk azt, hogy mire gondolok, hiszen ezek mindig egyes mesterekhez kötődnek.

Ami lényeges pont még ebben a törvényjavaslatban, az egyrészt az integráció, amiről majd később fogok beszélni, programfinanszírozás, ugye ezek azok a pontok, ahol ezeket a bizonyos hiányzó láncszemeket bele lehet tenni a magyar felsőoktatásba, nagyon fontos a székhelyen kívüli képzésnek az elismerése a törvényben, ez egy olyan sajátszerűsége a művészeti oktatásnak, akár művésztelepekre, bármi másra gondolunk, akkor rögtön érezzük, hogy miért nagyon fontosak. Kicsit áttérve azokra a pontokra, amelyek talán, ha nem is vitára adnak okot, de mindenesetre jelen pillanatban nem igazán lehet eldönteni, hogy milyen hatással lesznek a művészeti oktatásra, erről ejtenék még néhány szót.

Rögtön, amint már említettem, az integráció. Sajnos, jelek mutatkoznak arra, hogy különböző önálló művészeti egyetemek Magyarországon úgy képzelik az integrációt, hogy az összes művészeti egyetem együvé fog menni, és akkor ebből lesz egy nagy-nagy művészeti egyetem, és akkor az milyen nagyon hatékony lesz és egyebek. Az én személyes véleményem az, hogy ez az egyik legrosszabb koncepció az integrációnál.

(20.20)

Sokkal fontosabb itt a szakalapítást és egyebeket is figyelembe venni. Nagyon könnyen lehet, hogy mondjuk egy filmakadémiának több köze van a műszaki egyetemhez, mint mondjuk a zeneszerzőkhöz, vagy a cirkuszi artistaképzőkhöz, vagy nem tudom mi, de ezeket, mindenesetre, nagyon át kell gondolnia azoknak az egyetemeknek, amelyek az integrációra hajlamosak.

Másik ilyen pont, hogy meddig tartható az a koncepció, hogy a kitüntetéssel rendelkező emberek automatikusan egyetemi tanárrá válnak, biztos, hogy az idők végezetéig ez nem mehet így, mert az akadémiai képzést és a művészeket, mind gyakorló művészeket valahol ketté kell választani, az ő karrierjüket, és egy ponton túl szigorúbban kell venni ezeket a kötelmeket. Ma ez a kötelem, természetesen, abszolút érvényes, hiszen nem volt akadémiai karrierje, nem volt lehetősége az akadémiai karrierre semmilyen úgynevezett "gyakorló művésznek".

Utolsó pontként megemlíteném azt, hogy szinte egyértelműen a művészeti felsőoktatásra, illetve képzésre vonatkozik az érettségi nélküli bekerülés a felsőoktatásba, ez ma egy teljesen elfogadott dolog, hogy ilyenek léteznek, azonban a világban egyre több kérdés vonatkozik arra, hogy vajon helyes-e az, hogy mondjuk instrumentális zeneművészek úgy kerülnek ki a különböző konzervatóriumokról és akadémiákról, hogy nem tudják a művészettörténetet, hogy nem tudják a zenetörténetet, hogy nincs történelmi áttekintésük; egyre többen kérdezik azt meg, hogy lehet hogy Mozartot nem lehet anélkül előadni, vagy elénekelni, hogy valaki ne tudná II. Józsefnek a történelmi jelentőségét, vagy egyáltalán Magyarország történetét, tehát, ha el is fogadjuk ezt, hogy érettségi nélkül be lehessen jutni felsőoktatási intézményekbe, biztos, hogy gondolnunk kell arra, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük magunknak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)