Győriványi Sándor (FKGP)

1996. június 11.

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen Tisztelt Országgyűlés! Hát most már nem három tucattal, hanem egy tucattal vagyunk csak, ahogy ezt Szabad György képviselőtársunk meghatározta, és az idő is előrejárt. A hosszabb felszólalásomat Bihari Mihály nagyon gondos és nagyon pontos kivesézése helyenként fölöslegessé tette, így aztán egy modern mai férfi Sybillaként az anyagomat meglehetősen megrostáltam, úgyhogy csak a legfontosabbakat kívánom elmondani, mindnyájunk érdekében. Engedjék meg, hogy hadd mondjam el, hogy ez a felsőoktatásról szóló, az 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló T/2459. számú törvényjavaslat olyan felsőoktatási törvényt próbál kiegészíteni, megváltoztatni, amely azon törvények közé tartozik, amelyet jó törvénynek is nyugodtan nevezhetünk. Hiszen a jelen törvényjavaslat indoklása is leszögezi, hogy e törvény lefektette az autonóm magyar felsőoktatás alapjait és megteremtette átalakulásának legfontosabb feltételeit. Ráadásul a törvény időzítései is megfelelőek voltak. A fejlesztési feladatokra, felkészülésre, a megfelelő kidolgozásra elegendő időt hagyott, gondolt a továbbfejlesztésre is. A kormánynak a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó tervét 1995. év április 30-áig kellett az Országgyűlés elé terjesztenie. Ez, természetesen nem történt meg. Ehelyett csak országgyűlési határozat született, 1995. novemberében, a fejlesztési irányelvekről, amelyek természetszerűen nem helyettesíthették a megfelelő törvényt. Az országgyűlési irányelvekben erről korábban már bőven esett szó, keveredtek a hangzatos szólamok, illetve az elfogadható és megvalósítható javaslatok, a ködös, vagy éppen képtelen elképzelések. Az mindenesetre egyértelműen megfogalmazódott a határozatban, hogy az Országgyűlés nem vállalja a felsőoktatás átgondolatlan átalakítását, a végső határidők alaposan kitolódtak, s ezt a kormány csak a rövid távon megvalósuló elemek törvénybe foglalására használta fel.

A felsőoktatásról szóló törvény módosítására csak most került sor. A vaskosra sikeredett törvényjavaslat azonban változatlanul az utóbbi évek jogalkotásának alapvető betegségét hordozza, keverednek benne a lényeges és lényegtelen módosítások. A lényegtelennek tekinthetők jelentős része ráadásul formai, s ez áttekinthetetlenné teszi az eredetileg jó koncepciót. Korábbi törvényjavaslatok esetén is érzékelhető volt a lényegtelen módosítások szándékos halmozása, ezek azt a célt szolgálják, hogy elrejtsék a tényleges, de rejteni kívánt módosításokat. Indokolható tehát a gyanakvás ebben az esetben is. A törvényjavaslat módosításai ugyanazt a "megtakarítást mindenáron elvet" tükrözik, amelyet már korábbi más tárgyú törvényjavaslatoknál érvényesített a kormány. Most sincs másképp, de ezenkívül kiegészül olyan centralizációs törekvéssel, amely kimondhatatlanul is a felsőoktatás autonómiájának csökkentését szolgálja. A módosítások első főbb csoportját azok a javaslatok alkotják, amelyek az indoklás szerint megteremtik az intézményi integráció törvényi alapjait. A gondolat alapvetően már ott elhibázott, hogy az integráció lehetőségét a törvény 12. §-a bőségesen tartalmazza, meghatározva az intézményi társulások fogalmát.

Az országgyűlési határozat csak azt irányozta elő, hogy a jogi kereteket bővíteni kell. Mindezek helyett teljesen új formát találtak ki: a felsőoktatási szövetséget. Ennek az új formának korántsem az a célja, mint a törvényben foglalt társulási megoldásnak, azaz idézem: "Az együttműködés elősegítése a felsőoktatás szerkezeti és irányítási rendjének korszerűsítése az oktatási, a tudományos-kutatási, az anyagi és szociális erőforrások közös hasznosítása." Idézet zárva. Hanem az intézményi autonómia megkerülése. Ezt a törvényjavaslat indoklása nyíltan kimondja a következőkben, idézem: "Az integráció átmeneti formája a felsőoktatási szövetség, amely az intézmények akaratelhatározásából, tehát autonómiájuk sérelme nélkül szerveződik. Emellett a teljes integráció egységes önálló intézmény, lehetséges, sőt kívánatos integrálódási forma marad." A felsőoktatási szövetség létrehozásának fő kritériumai szakmai és gazdálkodási célokhoz kötődnek. Ezekhez a célokhoz pusztán eszköz, az eddigieknél szorosabb integrációs forma a felsőoktatási szövetség megteremtése; újra idézem: "amely elsősorban hatékonyabb intézményi működést, szakmailag megalapozottabb képzési és kutatási méreteket hivatott biztosítani."

(20.30)

Magyarra fordítva, mindezek a következőket jelentik: az államkassza, amelynek úgy a felsőoktatást, mint a kutatóintézeteket támogatnia kell, sokallja az erre fordított összegeket. Legszívesebben megszüntetné a felsőoktatási intézmények egy részét, illetve egybeolvasztaná őket, de az intézményi autonómia ezt nem teszi lehetővé. Hasonlóan szívesen megszabadulna a kutatóintézetektől, de ezek nyílt felszámolását, érthetően, nem vállalja. Kitalált tehát olyan átmenetinek tekinthető formát, amelyben bele lehet az egyes intézményeket gyömöszölni, természetesen úgy, hogy ez látszólag önkéntesnek tűnjék, innen már csak egy lépés a törvényjavaslat szerint részleges intézményi önállóság felszámolása, és az új, immár összevont felsőoktatási intézmény létrehozása. Meg kell hagyni, az elképzelés taktikailag, ahogy Pesten mondani szoktuk, ügyes. De ellentétes mindazzal, amit a törvény, illetve az országgyűlési határozat szelleme és szövege tartalmaz.

A törvényjavaslat alapján a Felsőoktatási Szövetség az alapító szándéknyilatkozataiban, illetve az ehhez kapcsolódó dokumentumokban idézem: "kötelezettséget vállal arra, hogy a tételesen is felsorolt oktatási, kutatási és egyéb tevékenységeit, szervezeti párhuzamosságait felszámolja, továbbá a törvény által előírt keretek között egységes gazdasági és igazgatási vezetésüket létrehozza." Az idézet első része egyértelműen az oktatási és kutatási kapacitások leépítését szolgálja, azaz feláldozza a pénzügyi érdekeknek.

A szervezeti párhuzamosság ténylegesen azt jelenti, hogy például egy kutatóintézettel közös szövetség esetén a felsőoktatási intézmény azonos jellegű kutatási tevékenységét fel kell hogy számolja, hiszen erre kötelezettséget vállal. Fel sem merül a jogszabály alkotójában, hogy ez a megoldás káros és gazdaságilag egyáltalán nem hatékony, hiszen a kutatóintézet nem mindig alkalmas oktatási célokra, a felsőoktatásban a kutatás eszközbázisa ugyanakkor az oktatást is szolgálja. Semmilyen hatásvizsgálatot nem kell mellékelni annak érdekében, hogy megállapítható legyen a kutatóhelyek csökkenése mennyiben eredményezi a kutatott témák számának, illetve a kutatás egészének eredményességét.

Hasonló a helyzet az oktatás területén is. A szövetségben részt vevő felsőoktatási intézmények esetén ez a követelmény egyértelműen azt a kapacitást jelenti, amely a meghatározott karokon csökkenni fog a szervezeti párhuzamosságok kiküszöbölésével. Ez a koncepció, lehet, hogy a költségek szempontjából kedvező, de ugyanakkor ellentétes azzal a nyomatékosan megfogalmazott helyes elképzeléssel, hogy növelni kell a hallgatói létszámot. A törvényjavaslat végiggondolatlanságát jól tükrözi az a követelmény, hogy a szövetség tagintézményeinek egységes gazdasági és igazgatási vezetést kell létrehoznia. Ennek a kritériumnak kihatásai alapvetően csorbíthatják a tagok autonómiáját. A kötelezettségvállalás azt jelenti, hogy a tagintézmények végső soron végrehajtják a teljes integrációt. Az átmeneti szövetségi keretek között ugyanis erre a törvényjavaslat semmilyen megoldást nem tartalmaz, sőt, kifejezetten az önálló intézményi gazdálkodást hangsúlyozza.

Gazdasági téren a törvényjavaslat ez a része telítve van ellentmondásokkal. A javasolt 59/F § (1) bekezdése kimondja, hogy a tanintézmény olyan jogi személy, amely a szövetség mint önálló költségvetési szerv egységeként dönt a kizárólagosan rendelkezésére bocsátott előirányzatok, illetve pénzeszközök felhasználásáról. Ezeket az eszközöket a szövetség szenátusa határozza meg. Ugyanakkor a 12/B § (3) bekezdésében az esetleges kilépés esetén a közös vagyon megosztásáról beszél, amelyek mibenléte másutt fel sem merül a törvényjavaslatban.

Nem jobb a helyzet igazgatási téren sem. Lényegesen csökken a tagintézmények önállósága, tekintve, hogy szabályzataik kialakítása és jóváhagyása a szenátus hatáskörébe kerül. A szövetségi felügyelő tanács létrehozása, amelyben már ott ül az állam képviselője, az autonómia további alapos korlátozását jelenti. Mindezeket figyelembe véve, nem lehet csodálkozni azon, hogy a szövetségi formát a jogalkotó átmenetinek tekinti.

A felsőoktatás fejlesztésének egyik elemeként jelölte meg az országgyűlési határozat az intézményekbe akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés megvalósítását. Az elképzelés abból indult ki, hogy a felsőoktatás esetleges szabad kapacitásai jól hasznosíthatók a piaci igények kielégítésére. Az országgyűlési határozat mindezt a szakmai szempontokon túlmenően az adott intézmények szabad elhatározásától, befogadó nyilatkozatától tette függővé. A törvényjavaslat alkotói kapták a lehetőséget ugyanis mint az indoklás megállapítja , ez, idézem: "a hallgatói létszám jelentős növekedését teszi lehetővé, ám nem eredményez a képzés szempontjából túlképzés alapján előálló indokolatlan költségnövekedést." Idézet zárva. A meglehetősen ködbe burkolt javaslat, részint az akkreditációt, részint a kivitelezést szolgálja, statisztikailag minden valószínűség szerint ki lehet mutatni, így a felsőoktatási intézmények hallgatói létszámának emelkedését, de összességében, az alacsonyabb szintű képzés következtében, a minőségi színvonal mindenképpen csökken, holott nem ez a cél. A módosításokból egyértelműen látható, hogy valójában nem született megfogalmazásuk előtt részletes felmérés és elemzés a témakör megvalósíthatóságáról és kiadásairól. A fontosabb elemek között kell említeni a felsőoktatás országos szakmai szerveinek az átalakítását. A módosításokban az indoklás szerint az volt a fő cél, hogy egy olyan szakmai koordinációs rendszer kerüljön jogi megalapozásra, amely idézem: "képes aktivizálni egy központosított kormányzati rendszer szükségtelen adminisztratív beavatkozásait." Idézet zárva. A valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács, függetlenül attól, hogy elnöke a művelődési és közoktatásügyi miniszter, végső soron közvetlenül a kormányhoz rendelt szerv. Függetlenségét biztosította a törvény eredeti 76. § (3) bekezdésének szövege, amely szerint, ha a művelődési és közoktatási miniszter a kormánynak teendő előterjesztéseiben javaslatával nem ért a tanács egyet, az állásfoglalásról köteles indoklást készíteni, és az előterjesztéshez csatolni a testület véleményét.

(20.40)

A törvényjavaslat ezzel a központosítás csökkentése jegyében a Felsőoktatást és Tudományos Tanácsot egyszerűen a művelődési és közoktatási miniszter javaslattevő és véleményező testületévé degradálta. Az esetleges tiltakozások elkerülése érdekében a törvényjavaslat radikálisan átalakította a tanács bizottságait. Összesen két funkcionális bizottsága maradt, a képzési ágak szerint szervezett bizottságok ennek alapján egyszerűen megszűntek. Mindezek mellett szaporodnak a központi adminisztratív szervek, amelyek esetén ugyancsak nem egészen érthető, hogyan is kell értelmezni, a idézem "szükségtelen adminisztratív beavatkozások csökkentését". Elég itt csak megemlíteni az újonnan létrejövő országos felsőoktatási felvételi irodát, az országos kredittanács irodáját, ez utóbbiról mely egyelőre az elképzelés szerint a Felsőoktatási és Tudományos Tanács titkárságának keretében működik semmit sem lehet tudni, hiszen a kreditrendszer bevezetése, a törvényjavaslat szerint csak 1999-ben várható. Az a tény, hogy az országos akkreditációs bizottságot magyar akkreditációs bizottsággá keresztelnék át, a törvényjavaslat indoklása, idézem: "a felsőoktatás minőségbiztosítási rendszere intézményi keretének minősül. Az országgyűlési határozat nem kényszerítette arra a kormányt, hogy kellően meg nem alapozott törvényjavaslatot terjesszen az Országgyűlés elé. A rövid távon megvalósítandó feladatok köre nem indokolja, hogy kiérleletlen ötletek, kapkodó intézkedések kerüljenek megfogalmazásra. Az országgyűlési határozat abból a megállapításából kiindulva, hogy a felsőoktatás a magyar polgárosodás és gazdasági megújulás egyik legfőbb tényezője, sokkal óvatosabban és megalapozottabban kell eljárni, mint ahogy ezt a törvényjavaslat teszi. A rövid távú feladatokat nem rövid távú célokkal kell megvalósítani, és ezért javasolható, hogy a kormány vonja vissza az előterjesztést, és alapos átértékelés után nyújtsa be ismét az Országgyűlésnek. Ez a Független Kisgazdapárt javaslata a kérdésben.

Kihagytam a javaslatok közül az állami és egyházi felsőoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó kérdéseket, mert erről már előttem is többen szóltak, és utánam is ketten fognak erről a kérdéskörről szólni és beszélni. Úgy érzem, hogy ezek a kérdések is rendkívül lényeges kérdések, dehát a Független Kisgazdapárt szónokai erről a kérdésről még szót fognak ejteni. Köszönöm szépen. (Taps.)