Győriványi Sándor (FKGP)

1996. június 11.

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Mint egykor volt amatőr sportoló, nem sokat tudnék hozzátenni a sporttörvény alapjainak vezérszónoki tárgyalásához, inkább szeretnék az egyes sportcélú ingatlanok helyzetéről szót ejteni, legfeljebb egy-két megjegyzést tennék az előttünk álló alap-törvényjavaslatra is.A sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése kétségtelenül a magyar társadalom egyik időszerű kérdése. Időszerű, mivel a sport fejlődése beleértve a tömegsportot is , de egyáltalán a sportegyesületek működése nagymértékben függ a sport célú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezettségétől, hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem fog fejleszteni, ha fennáll az ingatlan elvesztésének veszélye, a használati jog esetleges megszűnése, és így elvész a ráfordítás. Hangsúlyozni kívánom, hogy fontosnak tartom a törvényjavaslat napirendre kerülését, annál is inkább, mivel a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvény eredetileg az 1991. június 30-át határozta meg határidőként azt, hogy megszülessen a javaslat a végleges hasznosításra.

Várható lett volna, hogy kormányoktól függetlenül az illetékes minisztérium a rendelkezésre álló hosszú időben alaposan körbejárja és megvizsgálja a témát, és a kérdést a kellő elemzések elvégzése után átfogóan és megnyugtató módon előterjeszti.

(9.20)

A törvényjavaslatot végigolvasva azonban kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy indokoltnak vélt elvárásainkban ismét csalódnom kellett. Valójában a javaslat csak részben és meglehetősen felületesen rendezi a kérdést, legalább annyi problémát vetve fel, mint amennyit megold.

A törvényjavaslattal kapcsolatos alapvető kérdések három fő csoportba sorolhatók. Az első csoportba tartozik az a problémakör, hogy a sporttevékenység fogalma, illetve a sportszervezetek mibenléte a törvényjavaslat szempontjából nem kellően tisztázott. Szükséges lett volna egyértelműen definiálni magában a törvényjavaslatban azokat a sport-, illetve tömegsport tevékenységeket köztük az iskolai testnevelés kérdését is , amelyre a törvény vonatkozik. A sportszervezet fogalmát a törvényjavaslat ugyan igyekszik pontosabban meghatározni, azonban ez azért félrevezető, mert ezeknek a szervezeteknek csak egy részét érinti a készülő törvény.

A második problémakör abból adódik, hogy nem pontosan meghatározott a maguknak a sport célú ingatlanoknak a fogalma sem: a részletes indoklás már kivételt fogalmaz meg, azaz értelmezése szerint a törvényjavaslat nem szabályozza azokat az ingatlan vagyontárgyakat, amelyek rendeltetése vegyes jellegű, tehát "részint sportcélokat, részint jóléti célokat szolgál". Ezt idézetként mondtam el a törvényjavaslatból. Minderről a törvényjavaslat 2. §-ban szó sincs. Itt csak az szerepel, hogy mindazok az ingatlanok érintettek, amelyek a meghatározott időpontig sporttevékenységre szolgáltak, és a sportszervezetek rendeltetésszerű működéséhez szükségesek. Az indoklás baljós mondata szerint viszont mindazok a sportlétesítmények, amelyek bármilyen kismértékben is jóléti célú intézményekkel, létesítményekkel rendelkeznek függetlenül attól, hogy sportszervezet rendeltetésszerű működéséhez szolgálnak alapul kieshetnek a szabályozásból. Ez a probléma különösen az ÁPV Rt. kezelésében levő objektumokat érinti. Önmagában tisztességtelen dolognak tartom, hogy valamilyen kizáró tényező megfogalmazására nem a törvényben, hanem csak annak indoklásában kerül sor. Ilyen esetben egy törvényjavaslat mit sem ér, elfogadhatatlan.

A harmadik problémahalmaz onnan ered, hogy a javaslat kidolgozói nem törekedtek a teljeskörűségre, azaz a sportcélú ingatlanok helyzetének általános rendezésére. Korábban számos nagy, patinás sportegyesületet a központi költségvetési szervek tartottak fenn. Így a sportlétesítmények a központi költségvetési körbe tartoztak, kezelői hatáskörben maradtak, holott a közvetlen kapcsolat a sportegyesület és a központi költségvetési szerv között már régen megszűnt.

Ugyancsak indokolatlannak tartom az ingatlanoknak ezt a részét kizárni a rendezésből, hiszen konkrét példákat lehetne sorolni mindazokra a gondokra, amelyeket a sportegyesület működése és a kezelői jog elkülönítése idézett elő. Véleményem szerint az alapvető hiányosságokon túlmenően a törvényjavaslat szabályozása, amely sportbarátnak tűnik első közelítésre számos vitatható vagy aggályos részt tartalmaz. Különösen a szerzés körülményei, illetve az abban résztvevők körének meghatározása kelt némi gyanakvást.

A társadalmi szervezet kezelői jogának megszüntetésével a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe átment sport célú ingatlanokat a törvényjavaslat szerint ingyenesen megszerezheti az a sportegyesület, amelytől a korábbi kezelői jogot megvonták, illetve az önkormányzat. A tulajdonjog átruházásánál az adott sportegyesületeket mivel általában ismert ezek korántsem rózsás gazdasági helyzete , komolyan érinti az a megkötés, hogy nem lehet köztartozásuk.

Ez a feltétel valószínűleg sok esetben azt fogja eredményezni, hogy nem a sportegyesület, hanem az önkormányzat lesz a tulajdonos: azaz a sportegyesület kedvezőtlenebb helyzetbe kerül. Igaz ugyan, hogy a javaslat 6. §-a alapján mód nyílik arra, hogy tulajdon helyett vagyonkezelésbe kapják meg az objektumot, de csak akkor, ha arra az önkormányzat nem tart igényt. A sportcélú ingatlanok viszont kétségtelenül nagyon vonzó, nagy értékű területek, s megfelelő értékesítés esetén tisztes hasznot ígérnek.

A törvényjavaslat itt furcsa kiskaput nyit. Azt, hogy az ingatlant rendeltetésszerűen és az előírásoknak megfelelően sportlétesítményként használják, amit az OTSH elnöke ellenőriz. De ha az önkormányzat kijelenti, hogy hasonló sport célú ingatlan szerzése, építése érdekében, el kívánja idő előtt idegeníteni a korábbi, ehhez az illetékes miniszter ad hozzájárulást, függetlenül az OTSH-tól. Azaz, senki sem kérdezi meg, hogy az új ingatlan megszerzése, építése általában szakmailag indokolt-e, az mikor fog működni, arról nem is beszélve, hogy az új tulajdonost a sport célú felhasználásra már csak korlátozott kötelezettség terheli, ugyanis a vételt többnyire nem a sport szeretete, hanem az indokolja, hogy az értékes telek egy része más célra is felhasználható. A törvény tehát a javaslat szerinti formájában kijátszható.

Hogy a vagyoni, tehát haszonszerzési szempontok felmerülhetnek, arra érdekes példa az önkormányzatok rangsorolása. Míg országosan a szerzésre értelemszerűen az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat és csak ezt követően a megyei önkormányzat jogosult, a fővárosban ez megfordul. Elsődlegesen a fővárosi önkormányzat a jogosult, és csak utána a kerületi önkormányzatok. Ezt a megoldást teljesen elhibázottnak és célzatosnak tartja a Független Kisgazdapárt.

A sport szempontjából talán némileg kedvezőbb, de az előzőhöz hasonlóan problémákat rejt magában az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vagyoni körébe tartozó sportobjektumok átadása, ahol a tulajdonszerzést az ingatlant jelenleg használó sportszervezet számára teszik ezt lehetővé.

Értelemszerűen merült fel az a kérdés, hogy mi történik azokkal a sport célú ingatlanokkal, amelyek így nem kelnek el. Talán lehetővé teszik, hogy a sportpályával nem rendelkező vagy újabban alakult sportszervezetek szerezzék meg? A 8. § konkrét választ ad. Ezeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázat útján az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. saját hatáskörében értékesítheti. A jogszabály-szervezet alkotója számára is némi zavart okozhatott a sportobjektumok ilyen nyílt elkótyavetyélése, ezért úgy intézkedik, hogy az ingatlanok értékesítéséből befolyó bevételt természetesen a privatizációs költségek levonása után , melyek nagyságát és indokoltságát már senki sem ellenőrzi, az OTSH kapja meg.

(9.30)

Fel sem merülnek a sport szakmai szempontjai, azaz annak a kérdése, hogy magát az objektumot nem lehetett volna hasznosabban felhasználni az értékesítés helyett. Mennyivel egyszerűbb és a sport érdekeit szolgáló megoldás lenne hiszen a bevételből az államkassza úgysem részesül , ha az át nem adott ingatlanok tulajdonjogát az OTSH szerezné meg, azzal a megkötéssel, hogy ebből az alapból kell gondoskodnia az újonnan létrejövő sportszervezetek ellátásáról, illetve a létesítmények sportszerű hasznosításáról.

Hasonló megoldás javasolható a tulajdonjogot megszerzett, de megszűnő sportszervezetek esetében. Teljesen értelmetlen az államra visszaszálló ingatlant a KVI vagy az ÁPV Rt. kezelésébe adni, hiszen ezek után csak értékesítésre kerülhet sor.

Befejezésül még egy gondolatot kell felvetnem. Magyarországon évek óta rohamosan csökken a tömegsportban résztvevők száma. Nem utolsósorban az olcsóbb sportolási lehetőségek erőteljes csökkenésével. Elég csak arra a statisztikai adatra hivatkozni, hogy a sportegyesületi, sportköri tagok száma az 1988. évi 734 ezerről 1993ra már 421 ezerre esett vissza. Közismert a sport és az emberek egészségi állapota közötti összefüggés. Ezért arra kérem képviselőtársaimat, jól gondolják meg a törvényjavaslatba és a benyújtott módosító indítványokba a Független Kisgazdapárt is több ilyen indítványt tesz foglaltakat, hiszen minden indokolatlanul megszüntetett sportlétesítmény egyben emberéleteket is jelenthet. Ez a Független Kisgazdapárt véleménye. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)