Mécs Imre (SZDSZ)

1996. június 17.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Elnök úrnak az előbbi vitában elmondott orientáló szavaihoz szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy valóban úgy tűnik, mintha az orációnak a hatása az a nullával lenne egyenlő, és meddő időtöltésnek tűnhet a késő esti órában itt együtt való gondolkodás. Én azonban azt hiszem, hogy szükség van erre, és különösen ennél a törvénynél, hiszen elkerülhetetlen, hogy az Alkotmánybíróság foglalkozzon ezzel a törvénnyel, és ehhez szükséges az, hogy azokat az álláspontokat, amelyeket sem a bizottságok nem vettek figyelembe a bizottsági vitában, sem a szavazásnál esetleg nem fognak figyelembe venni, arról egyáltalán tudomást szerezhessen az, aki tanulmányozza az Országgyűlésnek a jegyzőkönyveit. A vita egyik sarkalatos pontja az, hogy a törvény hatálya kizárólag a III/III. ügyosztályra és annak jogelődjeire terjedjen ki, vagy pedig a III. ügyosztály egészére, mint ahogy azt a második pontban felvett, Halda Alizzal közösen beterjesztett javaslatunk tartalmazza. Az élet állandóan produkál újabb bizonyítékokat, amelyek a korábbi, már számtalanszor elmondott bizonyítékainkat kiegészítik. Ilyen volt a vasárnap délután öt órakor a Nagy Imre újratemetését előkészítő állami félelemről és titkosszolgálatokról szóló dokumentumadás is, amelynek a során és hallgatása közben egyértelműen kiderült, hogy a III. ügyosztály teljes egésze mozgósítva volt.

(21.20)

Hiszen a Belügyminisztérium fölállított egy állambiztonsági operatív bizottságot. Ebben az állambiztonsági operatív bizottságban részt vettek a III/I-es, III/II-es, III/III-as és így tovább vezetői vagy delegáltjai. Az akkor már kialakuló politikai konszenzus, amelyben, ugye, magunk is részt vettünk, akkor már folytak a kerekasztal, illetve a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, és úgy tűnik, hogy konszenzus alakul ki a politika területén. Ezek a szervek változatlan intenzitással, változatlan módszerekkel, úgy, ahogy évtizedeken keresztül működtek és együttműködtek.

A III/I-es ügyosztály kapott olyan feladatokat, hogy tengerentúli és külföldi ügynökei segítségével beférkőzzön az emigráció jeleseinek a körébe, fölhasználják kapcsolataikat nemcsak információszerzésre, hanem befolyásolásra is. Ez teljesen világosan kiderült a rádiójátékból, de egyébként ezek ismert tények, és fölhasználták ezeket a kapcsolatokat arra is, hogy külföldi kormányokat, kormányszerveket informáljanak, sőt dezinformáljanak. Ez arra utal, hogy mind a III/I-es, mind a III/II-es ügyosztálynak az ügynökei vagy megbízottai, titkos megbízottai, titkos munkatársai, titkos tisztjei pontosan ugyanolyan célok érdekében, ugyanolyan demokráciaellenes feladatokat, a demokratikus állam elleni feladatokat hajtottak végre, mint a bűnbaknak odavetett egyébként jogosan odavetett III/III-as ügyosztálynak az ügynökei, munkatársai és így tovább.

Teljesen világosan kiderül azokból az információkból, amelyeket már régóta ismerünk, hogy a III. ügyosztályt egészében kell kezelni, és nem annak kell a rendező elvnek lennie, hogy ki melyik ügyosztályhoz volt beosztva hiszen még ez se eligazító, hiszen időnként áthelyezték őket egyik ügyosztályról a másikra vagy az idegen nyelven tudó ügynököt kiküldték külföldre, s akkor III/III-ból átkerült a III/I-be , hanem a tevékenység, amit végeztek.

És az Alkotmánybíróság helyesen mutatott rá döntésében, hogy azonos mércével kell mérni minden tevékenységet. A törvényhozás feladata az, hogy mit tart helytelennek, milyen jogkövetkezményeket fűz bizonyos cselekményekhez, de ezeket egységes mérce szerint kell megtenni. És azért hangsúlyozom ezt, mert a kormány egy részének a jelentős ellenállása és több frakciónak jelentős ellenállását tapasztaltuk ezzel kapcsolatban. És hadd tegyem hozzá, hogy nemcsak ennek a kormánynak, nemcsak ennek a mostani kormánynak, hanem az előző, a törvény előző változatainak a beterjesztésénél az előző ciklusnak a kormánya hasonlóan makacsul és kataton módon ellenállt ennek a teljesen logikus érvelésnek.

Tehát nem kormányspecifikus ez a dolog, úgy tűnik, hogy a kormányok már ilyenek, már ez a kettő, amit tapasztalni volt szerencsénk, hogy nem hajlandók ezeket figyelembe venni. Tehát itt föl szokták hozni azt, hogy nem engedjük szétverni a titkosszolgálatainkat, nem engedjük, hogy az ország védtelen maradjon titkosszolgálati vonalon, nem engedjük, hogy a jó ügynökeink károsodjanak. Nem így van ez a dolog, nem ügynökök ellen készült ez a törvény, hanem tevékenységek ellen készült. Nem pönálni akar, hanem azt kívánja ez a törvény, hogy a politikai élet tisztaságát megvédje, és megvédje a politikusokat és a minősített beosztásokba kerülő személyeket attól, hogy zsarolhatók legyenek. És ez a zsarolhatóság is nagyon fontos kritérium, hiszen nem alkalmas politikai feladatra az a személy, aki zsarolható. Márpedig tudjuk jól, hogy nagyon sok irat kikerült az irattárakból, nagyon sok iratot hazavittek a munkatársak is, hogy fedezzék magukat a későbbiek folyamán, és ezek az iratok bármikor előkerülhetnek.

Úgyhogy, ha egységes mérce alapján mérünk, akkor a 2. pontban szereplő módosító javaslatot feltétlenül el kell fogadnunk, és azt kell vizsgálni, hogy az a tevékenység, amelyet a törvény deliktumát képezi, az a tevékenység más szolgálatoknál előfordult-e.

Úgy gondolom, hogy ha a törvényjavaslat törvénnyé változik és az Alkotmánybíróság elé fog kerülni, akkor az Alkotmánybíróság koherensen és konzekvensen fog a korábban kifejtett elvi álláspontjához ragaszkodni, és akkor igazat fog adni ennek a javaslatnak.

A 3. szám alatt egy pontosítási javaslatot adtunk be, amelynek az volt a lényege, hogy magát azt a tevékenységet pontosabban írja le, amely ennek a törvénynek egyik alapját képezi. Ez pedig az, hogy a fölsorolás, hogy milyen szervek részére hálózati személyként végezteke azok részére érdemi tevékenységet, azaz írásban, illetve szóban adtak-e jelentést vagy kaptak-e tevékenységükért illetményt, prémiumot, illetve kedvezményt vagy s itt folytatódik a törvény fölsorolása. Itt nagyon fontos momentum az, hogy nemcsak az írásban való jelentést, hanem a szóban való jelentést is ide kell sorolni. Ugyanis nagyon sok ügynök volt, aki nem adott írásban jelentést, hanem szóban, például presszóban beszélgetett a tartótisztjével vagy pedig a lovin, a lóversenyen vagy az ügetőn, oda kimegy, az egy kitűnő hely az ügynökök és a tartók számára, ahol szóban elmondta a tartótisztjének a véleményét. Ezt aztán a tartótiszt összefoglalta, leírta és így került be a gépezetbe.

Úgy gondolom, hogyha valaki azt hirdeti, hogy ő soha nem írt jelentést, az lehet, hogy formailag igaz. Valójában előfordulhat az, hogy a vizsgálóbizottságok, amelyek foglalkoznak a törvény alapján a tevékenység vizsgálatával, azok bukkanhatnak ilyen szóban adott jelentésekre, és ha a törvény eredeti szövegét szigorúan veszik, akkor ezt nem vehetik figyelembe, holott a tevékenység ugyanolyan súlyú és jelentőségű.

Ugyanezt ismételjük meg a 6. pont alatt. Úgy gondolom, hogy valamelyiket el kellene fogadni, és szeretném fölhívni a figyelmet, hogy diszjunktív kapcsolatot hoztunk létre a korábbi konjunktív kapcsolat helyett. Ez azt jelenti, hogy vagylagossá vált, elegendő annak a bizonyítása, hogy az illető szóban vagy írásban adott jelentést, vagy és itt jön a diszjunkció pedig pénzt, vagy más kedvezményt, illetményt kapott a tevékenységéért. Tudjuk jól, hogy a '89. év végén és a '90. év első napjaiban páni sietséggel semmisítettek meg iratokat, leltározás nélkül és kellő gondos válogatás nélkül a III. ügyosztályon. Ennek következtében hiányosak a kimutatások, és ha teszem azt ki lehet mutatni, mert a pénztári, pénzügyi fegyelem nagyon szigorú volt, és az az egy, amit komolyan megtartottak, és ez az állam más területén is így volt, ennek alapján lehet bukkanni kifizetési bizonylatokra, amelyeket fedőnévre adtak ki. A fedőnév alapján azonosítani lehet, hogy ki kapja, valamilyen tevékenységnek kell lenni a mögött, hogyha az akkori Belügyminisztérium pénzt fizetett ki.

(21.30)

Az első szakasz a 8. pontig tart ugye, titkár úr? (Válasz: Igen.) Bocsánat, köszönöm, akkor befejeztem.