Takács Péter (MDF)

1996. június 17.

DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyet ismerjünk el. A kétszintű érettségi konzerválja a regionális és a szociális hátrányt. Egyrészt azoknak, akik az alacsonyabb szintű érettségit teszik le, elvágja az útját, vagy áttereli a pénzes továbbtanulás útjára. Valószínű, hogy azok a regionális hátrányban lévő térségek iskolái fogják ezt leginkább szorgalmazni és azok a szociálisan hátrányban lévő családok fogják ezt gyerekeik számára megválasztani, akik ipari szakmunkásképző és egyéb tanulási lehetőséget képzelnek el a gyerekeik számára. De hát ma is tapasztalhatjuk azt, hogy megváltozhat a szociális helyzete, vagy adott esetben olyan hátrányokat ledolgozó mechanizmust alakít ki egy hallgató, amelyikben szeretne továbbtanulni.

Alacsonyabb szintű érettségivel mit tud tenni? Az egyetem nem áll vele szóba a továbbiakban. Vagy kurzusokra jár, amit meg kell fizetnie, vagy pedig kihullik eleve abból a lehetőségből, hogy az egyetemekre felvételt nyerjen, és legfeljebb valamilyen magas fokú szakmai képzésben vehet részt. Nem hiszem, hogy a törvényhozásnak feladata lenne ilyetén jellegű utakat lezárni az emberek életében.

A másik, én is tanítottam középiskolában, és nagyon sok felvételiző gyerekkel volt dolgom életem során. Tapasztaltam, hogy nem 16 éves korban, de még 18 éves korban sem tud a gyerekek 30-40 százaléka biztosan pályát választani. Nem akarok arra hivatkozni, hogy a két világháború között milyen elmék módosítottak egyetemen pályát. Elkezdték bölcsészszakon és befejezték természettudományi szakon. Elkezdték orvosszakon és átmentek bölcsészkarra. Millió, ezer variáció. Ezekkel az érettségi mechanizmusokkal ezeket a lehetőségeket szinte el is vágjuk. Köszönöm szépen.