Salamon László (független)

1996. június 18.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel itt most 116 módosító indítvány szerepel együtt mint a most tárgyalandó vitaszakasz alkotóelemei, eléggé többelemű felszólalásra kell vállalkoznom, annak ellenére, hogy az itteni témából, az emberi és állampolgári jogok témaköréből, néhány módosító indítványom indoklásáról le is mondok, mert olyan apróbb súlyú kérdéseket képeznek ezek az itt most majd nem szóba hozandó ügyek, amik, úgy gondolom, hogy tényleg nem érdemelnek bizottsági megtárgyaláson túlhaladó nyilvánosságot. Viszont feltétlenül érinteni kívánom a 109-es számú módosító javaslatomat, amely a hiteles és sokoldalú tájékozódáshoz való jog felvételére irányul. Ezt követően majd beszélni kívánok a második generációs jogok kérdéséről, melynek témakörében a vita mai első szakaszában eléggé beleszaladtunk, de én fegyelmezetten megvártam, amíg elérjük a vitának ezt a részét, amikor ténylegesen ezek a kérdések szerepelnek. Itt érinteni kívánom majd a 145., 146., 148., 153., 155., 158-as módosító javaslatot, illetve Bihari képviselőtársam 134-es számú módosító javaslatát. Majd végül az emberi és állampolgári jogok korlátozásának kérdéseiről kívánom véleményemet kifejteni. Először tehát áttérek a 109-es számú módosító indítványomra. Ebben tulajdonképpen egy új jog felvételét javaslom az alkotmányba, vagy, ha úgy tetszik, a sajtószabadságnak egy ikertestvérét szeretném nevesíteni. Úgy nevezem el ezt a jogot, hogy a hiteles és a sokoldalú tájékozódáshoz való jog. A következő szöveggel javaslom ezt az alkotmányban feltüntetni. Ennek a jognak egyfelől részét képezi a hiteles, pontos, tárgyilagos tájékoztatási kötelezettség, másfelől magában foglalja a nagyobb számú azonos vagy hasonló vélemény megismeréséhez fűződő jogot, melynek érvényesülését az állam támogatni köteles.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a kérdéskör mint arra már előbb utaltam szorosan kapcsolódik a sajtószabadság kérdéséhez.

(16.00)

A sajtószabadság funkciója az, hogy az emberek, az állampolgárok az információkat meg tudják ismerni, és azoknak minél teljesebb mértékben birtokába kerülhessenek. Annak idején, amikor a polgári alkotmányosság elvét meghirdették, ez a jog súlyponti, sarkponti kérdést képezett. Nem véletlen, hogy politikusok, vagy akár költők, Petőfire utalok, azt fogalmazták meg, hogy sajtószabadság nélkül nincs szabadság.

Részletes vita keretében én nem akarom ezt a gondolatot tovább boncolgatni, hiszen képviselőtársaim a politikai tudományokban történeti vonatkozásban is nyilván jártasak, és nagyon jól tudják, hogy mit jelent ez a tétel, amit idéztem, s mi ennek a jelentősége.

Ugyanakkor az a folyamat bontakozik ki folyamatosan a XX. század folyamán, amelynek kapcsán olyan változások játszódnak le, hogy felmerül a szemlélődőben, hogy önmagában a sajtószabadság, tehát az, hogy bárkinek joga van sajtó útján gondolatait terjeszteni, joga van lapot alapítani, joga van elektronikus médiát alapítani, és ezeken keresztül véleményét, nézeteit hirdetni és az információkat továbbítani, hogy önmagában ez a sajtószabadság azt a funkciót, amire hivatott, önmagában teljes mértékben betölteni nem tudja.

Én úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg az írott sajtó volt az egyedüli, úgy tűnik, ez nem volt igazán probléma. Mert hiszen az írott sajtó alapításához is tehát a lapok alapításához is, persze tőkére volt szükség, de történeti ismereteinkből tudjuk, hogy az anyagilag nyilván legszegényebb helyzetben álló munkásmozgalom is meg tudta teremteni a maga sajtóját, a Népszavát, hogy magyarországi példában maradjunk, 1890-től létezett ez a lap, tehát az írott sajtó viszonyai mellett gyakorlatilag lehetőség volt arra, hogy minden lényeges politikai, társadalmi filozófia, vélemény, véleményeket összesítő gondolkodásmód és szemlélet sajtó útján megnyilatkozhassék. Következtetésképpen az állampolgárok oldaláról nézve mindenkinek meg volt adva az esélye, hogy mindenféle információkhoz szabadon hozzájuthasson.

Ez a helyzet változik meg a technika korlátainál fogva, természetesen, legalábbis eredendően ide kell visszavezetni, a technika korlátainál fogva az elektronikus médiák megjelenésénél. Mert egy rádiót alapítani, egy televíziót létrehozni már nem olyan egyszerű, mint egy lapot alapítani, mert a rádió és a televízió jelentősége, információhordozó és -továbbító szerepe sokszorosan felülmúlja a sajtóét, mert a frekvenciák korlátozottak, mert a rádió- és televízió-állomások száma korlátozott. Tehát az a fajta, végtelennek tűnő lehetőség, ami az írott sajtó korszakában a XIX. századra gondolok és a XX. század első évtizedeire rendelkezésére állt a társadalomnak, itt lényeges mértékben korlátozódik és beszűkül. Igenis fönnáll az a veszély, hogy ezek a médiák egy meghatározott politikai filozófia mellett, egy meghatározott vélemény és gondolkodásmód mellett vagy szellemében működjenek, és az egyes gondolkodásmódok, egyes vélemények, egyes politikai filozófiák vagy szellemiségek messze nem arányosan jelennek meg a médiában.

Úgy is megfogalmazható ez, hogy a médiák bocsánat, tudjuk, rosszul mondom, mert a média többes szám , tehát a média világában igenis ott van a monopóliumok problémája rögtön. Ez egy olyan kérdés, amit kezelni óhajtottunk, és igyekeztünk kezelni a médiatörvény megalkotásánál is. A probléma tehát adott. Hadd tegyem hozzá, a félreértések elkerülése végett, hogy probléma ez Magyarországon is, de én nem csak magyar viszonylatban látom ezt a problémát, és nem csak magyar viszonylatban gondolkodom erről.

Engedjék meg, a kérdés talán van olyan súlyú, hogy ezt is elmondhassam: most hétvégén Rómában egy emberi jogi konferencián vettem részt, amelynek tárgya az UNESCO égisze alatt működő Ius Primi Viri, azaz emberi jogok szervezetének egy tízéves oktatási projectje. Ezen a konferencián érdekes módon több nemzet képviselője részéről hangzott el, fogalmazódtak meg félelmek a médiában, a média világában összpontosuló hatalmi, monopóliumszerű helyzetekkel szemben. Tehát nem kifejezetten, vagy egyedül magyar problémakörről, magyar sajátosságról van szó, hanem tényleg arról, hogy az információk áramlása, az információk esetleges visszatartása, a társadalom ilyen irányú pontos vagy nem pontos, sokirányú, vagy nem sokirányú informáltsága eszköz, manipulációs eszköz. Nemcsak politikai értelemben, hanem kulturális, szellemi ízlésvilág értelmében is, egy olyan eszköz, amely eszközzel szemben aggodalmak fogalmazódnak meg.

Aggodalmak fogalmazódnak meg, és én úgy gondolom, hogy ezek az aggodalmak nem alaptalanok. Én azt hiszem, hogy ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül, mert, máris hadd áruljam el, ezt a módosító javaslatomat három párt támogatta, és csak kettő nem. Támogatta a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum, sőt, a Magyar Szocialista Párt igen tisztelt képviselője, Bihari Mihály úgy nyilatkozott, hogy a tartalmával neki különösebb problémája nincs, hanem stiláris, szövegbéli gondjai vannak vele. Amire én, mondom, mint azt eddig is mondtam korábban, hogy bárkinek a javító munkáját elfogadom.

Tehát amiről én beszélek, azzal itt, ebben a parlamentben a politikai pártok többsége egyetért, s többek között az erősebb, a nagyobb kormánykoalíciós párt képviselője is elméletileg a gondolattal, a problémával, a problémafelvetéssel kapcsolatban egyetértéséről biztosított. Ezért vagyok bátor ezt a kérdést idehozni, és erről itt külön beszélni. Úgy gondolom, hogy alkotmányosan is meg kell kísérelnünk a probléma kezelését. Én olyan módon, olyan irányban látom ennek a gondnak alkotmányos kezelése lehetőségét, hogy a sajtószabadság mellett megfogalmazom a társadalomnak a jogát arra nézve, hogy minden súlyponti véleményt, gondolkodásmódot joga legyen megismerni. Joga legyen megismerni, vagyis az állampolgárok oldaláról fogalmazom meg a monopolisztikus helyzet kialakításának a tilalmát.

(16.10)

Ennek egy alkotmányos jellegű megfogalmazására teszek javaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! Nem normaszövegről van szó, hanem koncepcionális kérdésről. Egy olyan koncepcionális kérdésről, ami úgy gondolom a XXI. század kihívása. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: nem egyszerűen magyar, nem belső problémáról van szó, és mint mondtam nem egyszerűen politikai problémáról, hanem szélesebb problémáról, területi értelemben is, nemzetközi, tehát az egész, ha tetszik, az egész világot érintő problémáról, aminek természetesen mi része vagyunk, ennyiben van ehhez köze a magyar alkotmányhoz, és természetesen az egész ízlésvilág, szemlélet, ha tetszik, erkölcsi fogékonyság és fejlődés alakulásának a problémájáról is.

Tudom azt, hogy ezt a javaslatot nem tekinthetem többnek ebben a pillanatban, mint egy gondolatcsírának. Gyarló javaslat, gyarló szöveg. Két nap feszítésében kellett ötvenhárom módosító javaslatot megfogalmaznom, mert úgy éreztem, hogy ennyivel hozzá kell járulnom ehhez a munkához és a koncepció javításához. Erre a javaslatra sem jutott annyi időm, mint amennyi időt egy ilyen súlyú kérdés megérdemelne. Kérem, hogy úgy kezeljék ezt az ötletcsírát, hogy ebből valamikor legyen valami. Ne tapossák el! Még lesz normaszöveg-alkotás. A problémával foglalkoznunk kell, a problémát kezelnünk kell. Kérem a nyitottságukat, kérem a konstruktív hozzáállásukat, és, lehet hogy nem ebben a szövegezésben, lehet hogy más szövegezésben, kérem, hogy ennek az állampolgárok oldaláról megfogalmazott jognak a felvételét valamilyen formában szíveskedjenek támogatni. Ez volt a 109-es számú módosító javaslatom indoklása.

A második kérdéskör, amivel foglalkozni szeretnék, a második generációs jogok problematikája, amit már érintettünk itt a délelőtt folyamán. Oda kapcsolódnék vissza, amikor Isépy Tamás képviselő urat tájékoztattam arról, hogy tulajdonképpen az alkotmány-előkészítő bizottságban hosszas hasonló keserves vita után, mint ami délelőtt itt lefolyt, eljutottunk egy olyan lélektanilag kedvező pillanathoz, hogy megállapodás jött létre az öt párt között abban, hogy ezt a problémakört, nevezetesen az elsőgenerációs alanyi jogi értelemben vett emberi és állampolgári jogokat, illetve a második generációs szociális és kulturális jogokat hogyan és miként lehet kezelni. Egy olyan formulát talált az alkotmány-előkészítő bizottság, ami, ha a részletkérdésekben nem is, de a megközelítésben egy ötpárti egyetértésig jutott el.

Ezt nagy örömmel üdvözlöm, és nagy örömmel köszöntöm, mert előrelépést jelent. Annak ellenére örülök neki, hogy az ebben a kérdésben sarkosabb felfogásomtól el is tér egy kicsit, kompromisszumot találóbb megoldás, mint az én sarkosabb megfogalmazásom. Mégis amikor üdvözlöm és köszöntöm ezt a megoldást ebben a témakörben, annyit mindenképpen kötelességemnek tartok, hogy a részletes vitában is felhívjam a figyelmet arra, hogy nekünk azért kell tudnunk bátornak lennünk. Kell eléggé bátornak lenni ahhoz, hogy amikor ezzel az alkotmánykoncepcióval a társadalom elé kiállunk, akkor az embereknek mondjuk el, hogy az emberi és állampolgári jogok katalógusában érvényesíthetőségét illetően nem egyforma mindegyik jog.

Akkor, amikor ez a vita volt, a szünetben az egyik jogtudósnak azt mondtam kicsit a szünetben is kihozva a vitaérveket , hogy ne haragudjon, de én csak azt nevezem jognak, ami a bíróság előtt terelhető, és amit bíróság végrehajtható ítéletben meg tud ítélni. Abból a szempontból számomra különbség van azon jogok között, amelyek így megragadhatók és azon jogok között mint, mondjuk, a szociális biztonsághoz való jog, ahol ha pert kell indítanom, nem tudom, hogy ki az alperes, és a bíróság nem fog tudni olyan ítéletet hozni, hogy valakit kötelez arra, hogy a nyugdíját háromszorosára emelje föl, és én ezzel az ítélettel nem fogok tudni végrehajtást eszközölni. Tehát én azt mondtam a vita egyik jogtudós résztvevőjének, hogy számomra csak ez a jog, én csak ezt nevezem jognak, ami bíróság előtt terelhető, és amit bíróság végrehajtható ítéletben meg tud ítélni.

Erre ő azt mondta nekem, hogy ez egy processzuális jogfelfogás, és fel lehet máshogy is fogni azokat. Igen, csak egy lesz a probléma, hogy én attól tartok, hogy a magyar nép is ilyen processzuális jogfelfogásban él majd, amikor az alkotmányt nézi. Nézi a jogoknak a katalógusát, és szembesülni fog esetleg azzal a kérdéssel, hogy itt vannak olyan jogok is, amiket nem tud bíróság útján így kikényszeríteni, mint ahogy én elmondok. Csak attól szeretném óvni az igen tisztelt Országgyűlést, hogy ne teremtsünk olyan látszatot, olyan képzetet, amiről két-három év múlva fog kiderülni a gyakorlatban, hogy nem egészen úgy van. Mert annál rosszabbat nem tehetünk, hogyha mi olyanokat mondunk, vagy a megfogalmazásainkról az derül ki utólag, hogy ez azért nem egészen úgy van. Ezt nagyon fontosnak tartottam elmondani amellett, hogy mondom, üdvözlöm azt a megoldást, ami az öt pártot ebben a kérdésben végre egy hajóba terelte. Azért figyelmébe ajánlom az igen tisztelt Háznak, és itt utalok 145-ös és 146-os számú javaslataimra, hogy bizony a jogok körében ezt a fajta megkülönböztetést nem tudjuk megkerülni.

Az én javaslataim használják az államcél fogalmat, amely fogalom kifejezésre juttatja azt, hogy az állam nem tudja a bíróság útján kikényszeríthető módon az alanyi jogokat biztosítani, csupán kötelezettségek róhatók az államra, hogy a jogok megvalósítása érdekében minél többet kövessen el, intézményrendszereket állítson fel, jogszabályokat alkosson, tehát teremtse meg a jogi és közgazdasági környezetét annak, ami az államcélban megvalósítandó, államcélként megjelölt feladat megvalósítására szolgál. Ezeknek a köre, ezeknek a szegmentje bizony megkülönböztetendő azoktól a jogoktól, amik a klasszikus kifejezéssel élve alanyi jogon érvényesíthető.

Kísérletet teszek módosító indítványaimban egyébként arra is, hogy a szociális jogok kategóriái körében különválasszam ezeket az alanyi jogként igényelhető jogokat és az alanyi jogként nem igényelhető jogokat.

Szabadjon legyen megemlítenem a 148-as javaslatomban a munkához való jog értelmezését. Úgy gondolom, hogy a munkához való jog témakörében alanyi jogként kell felfognunk azt, hogy a foglalkozás és a munkahely megválasztása szabad. Azaz senki nem kényszeríthető akarata ellenére valamilyen foglalkozás gyakorlására, és senki sem kényszeríthető nem kívánt munkaviszony fenntartására. Persze, ez nem valami bombasztikus dolog, mert már II. József elrendelte a szabad foglalkozásválasztást, de legyünk tisztában azzal, hogy a munkához való jog alanyi jogi körén néhány ponton szerintem még túl tudunk menni, de nagyon sokon nem.

(16.20)

Hozzá kell tennem, hogy a bizottság ebben a körben látta csupán az alanyi jog világát megállapíthatónak. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy alanyi jogként a munkaszerződésben meghatározott méltányos bérhez való jog is biztosítható és elismertethető, és én ezt javaslom feltüntetni. Sajnálom, hogy a bizottság nem tette, mert hadd tegyem hozzá, az előbb kifejtettekből képviselőtársaim láthatják, hogy én sarkosabban fogom fel a kérdést, és bátrabban merem vállalni a különbségtételt államcél és alanyi jogon igényelhető jog között. Viszont ebben az esetben nem félek olyan elemeket is alanyi jogként elismerni, amelytől az alkotmány-előkészítő bizottság óvakodott. Íme, erre példa a most említett munkaszerződésben meghatározott méltányos munkabérhez való jog, nem látom be, hogy ez miért nem bíróságilag perelhető és végrehajtható jog. Ez igen is bíróság előtt perelhető és végrehajtható jog.

Hasonlóképpen a biztonságos és egészségóvó munkakörülményekhez való jogot is ilyennek gondolom. A biztonságos jelzőn nem lehet vita, hiszen a munka törvénykönyve is tartalmazza az előírásokat, a biztonságos munkafeltételeket, a munkafeltételek biztonságos módját a munkaadónak biztosítani kell, bizonyos előírásokat teljesíteni kell. Ha ez nem valósul meg, és a dolgozót kár, baleset éri, akkor kártérítési jog áll fenn. Tehát úgy gondolom, hogy ez is alanyi jogként értelmezhető, vagy fogalmazzuk úgy, hogy bíróság előtt kikényszeríthető jogként. Ha óvatosabban is, ha nem is abban a megfogalmazásban, hogy egészséges munkakörülményekhez való jog, mert erre valamelyik képviselőtársam szellemesen azt mondta az alkotmány-előkészítő bizottságban, hogy azt nem tudja, hogy a tűzoltó tekintetében hogy lehet megvalósítani. Meg kell hogy mondjam, hogy igen, a szellemes példa óvatosságra int a megfogalmazást illetően. Ezért én inkább egészségóvó munkakörülményekhez való jogról beszélek. Úgy gondolom, hogy ez is biztosítható bíróság előtt, ami azt jelenti, hogy a munkaadónak mindent el kell követnie ahhoz, hogy a dolgozó egészségét a lehetőségekhez képest megvédje.

Ami viszont alanyi jogon nem írható elő, de az állam számára kötelezettségvállalásként előírható, azt úgy fogalmaztam meg, hogy az állam feladata a minél teljesebb foglalkoztatottság elősegítése.

Tehát ez a javaslat ebben az elemében figyelemmel van arra, hogy piacgazdaságban teljes foglalkoztatottság nincs. Ami nem jó, hogy így van, de természete a piacgazdaságnak. Azt viszont ki lehet tűzni és ki kell tűzni feladatként, és az államra kötelezettségként rá kell róni, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedjék, hogy minél teljesebb foglalkoztatottság jöjjön létre.

Szeretném megköszönni azt és örömmel venni, hogy bár a módosító javaslatomban az előbb említett két elemet, nem ezt, hanem az azt megelőző két elemet nem támogatta a bizottság, ezt az elemet, a minél teljesebb foglalkoztatottság elősegítését állami feladatul megszabni, ezt az elemet a bizottság támogatta, és egységes kezelhetőség érdekében igaz, nem az én nevemen , de ez nem fontos, Bihari Mihály az ülésen, a vita eredményeként és hatásaként módosított javaslatára, a 134-es számú módosító javaslatban ez megjelenik. Ez pozitívum, ez előrelépés, ennek én személy szerint örülök, és támogatom a továbbiakban is ennek a kérdésnek ilyen kezelését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom itt az összes elemet ilyen részleteiben érinteni (Általános derültség a teremben.), ne tessenek rajta mosolyogni. Én azt hiszem, hogy a munkához való jog, a teljes foglalkoztatottság problematikája, ennek az alkotmánynak annyira, hogy úgy mondjam, pars pro toto súlyponti része, hogyha valamire odafigyel a magyar társadalom, akkor úgy gondolom, erre odafigyel és teljes joggal figyel oda. Tehát ez tényleg megérdemli azt, hogy kiemelten kezeljük.

Annyit engedjenek meg, hogy a 153-as számú javaslatomra is utaljak, ahol hasonló mértékben, nem részletezem, de lehetőséget látok a pihenéshez, a szabadidőhöz, a munkaerő ésszerű korlátozásához, a rendszeres fizetett szabadsághoz, a törvényes munkaszüneti napra járó díjazáshoz való jog szintén bíróság előtt kikényszeríthető formában való elismerésére, kétségtelenül, a törvény által megállapított mértékben és módon. Tehát itt az alkotmány nem tudja saját hatáskörébe vonni a teljes körű szabályozást.

Ugyanígy a 155-ös számú módosító javaslatomban jelenik meg az az indítvány, amit sajnálom, hogy nem támogat a bizottság, hogy állami feladatot képezzen a mind teljesebb szociális biztonság és ellátás feltételeinek előmozdítása. Ebben megfogalmazódik az, hogy teljes szociális biztonság és ellátás a világon sehol nincs. Még az Egyesült Államokban, Svédországban vagy Németországban sincs. De az igenis állami feladat, hogy az állam törekedjen arra, intézmények megteremtésével, jogi környezet, közgazdasági környezet megteremtésével, elősegítésével, a maga lehetséges eszközeivel a piacgazdaság körülményei között is, hogy mindazok a feltételek lehetőség szerint létrejöjjenek, amelyek a mind teljesebb szociális biztonságot és ellátást biztosítani tudják.

Tisztelt Országgyűlés! A jogok korlátozásának a kérdésére térek ki végül. Én elnézést kérek, tudom, hogy hosszú a felszólalás, de hát most annyi módosító javaslatot tárgyalunk egy csomagban, hatvannyolctól a száznyolcvan-mennyiig, amennyit reggel óta nem tárgyaltunk idáig. Ebben a témakörben a fő gondom a koncepció ellentmondásossága. Az alkotmánykoncepció átveszi a 8. szakasz (2) bekezdését, amely úgy szól, hogy a Magyar Köztársaságban alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Az alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

Én úgy gondolom, hogy az a kitétel, hogy a jognak van egy lényeges tartalma, amit törvény sem korlátozhat, egy olyan kitétel, ami valójában nem is valósul meg. Úgyis fogalmazhatnám, hogy az egész magyar jogrendszer felesel a hatályos alkotmány 8. szakasza (2) bekezdésével. Szabadjon néhány példát mondani. Itt van a végrehajtási törvény. A végrehajtási törvény alapján az adóssal szemben a hitelezői igények érvényesítése érdekében árverésre van lehetőség. Az árverés eredményeként a tulajdonjogot a tulajdonos akarata ellenére elveszti. Tessék mondani, ez nem a jog lényeges tartalmának a korlátozása? Ha én komolyan veszem az alkotmány 8. szakasz (2) bekezdését, nem tudok az Alkotmánybírósághoz fordulni és azt mondani, hogy kérem a végrehajtási törvény alkotmányellenességének a megállapítását?

Más: a polgári törvénykönyvben található szomszédjogok, amelyek korlátozzák a tulajdonost tulajdonjogának gyakorlásában, adott esetben nem a jog lényeges tartalmának a korlátozása? A közös tulajdon megszüntetésének a szabálya, amely annak tűrésére kényszeríti a közös tulajdonban állókat, hogyha kell, árverés útján is a közös tulajdon szűnjön meg, azaz tulajdonát mindenki veszítse el, és helyette készpénzben az árverési vételárban osztozzanak megfelelő arányban. Ez nem a tulajdonjog lényeges korlátozása?

Az elbirtoklás: amikor valaki azáltal veszti el tulajdonjogát, hogy más, az illető dolgot tíz éven át szakadatlanul sajátjaként birtokolja, az nem a tulajdonjog lényeges tartalmának a korlátozása? Ha komolyan vesszük az alkotmány 8. szakasz (2) bekezdését, nem lehet a polgári törvénykönyvet odavinni az Alkotmánybíróság elé, és azt mondani, hogy kérem szépen, ez a polgári törvénykönyv nem felel meg, tele van olyan korlátozással, amely szemben áll az alkotmány 8. § (2) bekezdésével.

(16.30)

Kérem szépen, a bizottsági vitában erre valaki azt mondta, hogy versengő jogokról van szó, ezt már az Alkotmánybíróság kifejtette. Akkor szabadjon azt kérdeznem, hogy az élethez való jog és a halálbüntetéssel elvett jognál nem versengő jogokról van szó?

Szóval, itt fejezem be a példáimat, amit annak illusztrálására szánok, hogy jogtechnikailag a jogok korlátozása a 8. § (2) bekezdésével nem jó. Elismerem, hogy ez elméleti dolog. Elismerem, hogy a gyakorlatban ez nem okoz problémát, mert az Alkotmánybíróság saját ízlése szerint, a maga elé tűzött láthatatlan alkotmány szabályai szerint ebben a dologban eldönti, hogy mi az alkotmányellenes.

De mégsem ezt érzem igazán a megnyugtató megoldásnak. Ennek az orvoslására terjesztettem elő egy olyan javaslatot, amely javaslat a 174. számú módosító javaslatomról van szó úgy javasolja, akként javasolja a jogok korlátozását szabályozni, hogy vegyük át az emberi és polgári egyezségokmány gondolkodásmódját. Ebben benne van az, általános szabályként megfogalmazva, megtalálható, hogy miként lehet a jogokat korlátozni. Kimondja, hogy az alkotmányban a jogok korlátozásának általános korlátjaként, mások alapvető jogának védelmét, bűncselekmény elkövetését, közegészségügyi, közrendvédelmi és közerkölcsvédelmi okot indokolt megjelölni.

Én úgy gondolom, hogyha ezt az általános szabályt vesszük alapul, akkor ezen általános szabály mellett és amellett, hogy előírjuk, hogy ez a korlátozás milyen lehet, csakis abban az esetben alkalmazható, ha az kényszerítő és elkerülhetetlen. Csakis oly módon, hogy az arányos legyen, tehát a korlátozással elérő céllal arányban álljon, továbbá ne haladja meg azt a legkisebb mértéket, ami a korlátozásra okot adó fenyegetés elhárításához szükséges. Ha ezeket általános szabályként bevesszük az alkotmányba, akkor nyugodtan rá lehet bízni a törvényekre a korlátozás kérdését konkrétan.

És ez a megoldás nem zárja ki, hogyha úgy gondoljuk, hogy alkotmányos fontossága miatt a korlátozások egynémelyikét, adott jogoknál az alkotmányban kell feltüntetni, akkor úgy járjunk el.

Én még egyszer javaslom, hogy a bizottság ezt a megoldást gondolja végig, vegye számba, és még egyetlenegy dolgot hozzáteszek. Természetesen nem ez indított erre a javaslatra, de figyelmébe ajánlom a Háznak. Ez a megoldás mentesítené az alkotmányt attól a vitától, hogy mi legyen a halálbüntetéssel. Mert ez a megoldás elvi szinten határozná meg a jogok korlátozásának a kérdését, és a továbbiakban az a kérdés, hogy és mint legyen a halálbüntetés ügye, már nem magának az alkotmánynak egy konkrét szabályán múlna, hanem ezen általános szabályok értelmezéséből, adott esetben törvényhozási, illetőleg alkotmánybírósági megítélés kérdése lenne.

Megértésüket kérem, hogy ilyen hosszasan beszéltem. Még egyszer mondom, számos módosító javaslatom egységes indoklására kényszerültem, hogy itt ilyen nagy részt foglaltunk össze a metodikánál és még egyszer kérem, hogy érveimet ismét végiggondolva az alkotmány-előkészítő bizottság támogassa azokat a módosításokat, amiket jónak lát, és ugyanerre kérem képviselőtársaimat is. Megtisztelő figyelmüket köszönöm. (Szórványos taps az MDF padsoraiban.)