Kádár Béla (MDF)
DR. KÁDÁR BÉLA, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, amikor politikákról beszélünk, amelyeknek az ország érdekeit kellene szolgálni, akkor nem támaszkodhatunk érzelmi, vagy belpolitikai megközelítésekre. De igenis nemcsak az ellenzéki, hanem valamennyi politikai erő kötelessége, hogy egy adott politikának a költségeit vizsgálja.
1989 és '93 között Magyarország gazdasági történetének legsúlyosabb visszaesését élte át egy rendkívül súlyos nemzetközi környezetben. Szovjetunió összeomlásakor, a jugoszláv háború idején, nyugateurópai recesszió idején, három aszály idején. Természetes, hogy ezzel növekedéscsökkenés jár, természetes, hogy ezzel egyensúlybomlás jár.
Ez a külső helyzet megváltozott, és ebben a kedvezőre fordult külső helyzetben 1995ben az államháztartási deficit az összjövedelmek 1,7 százalékával javult. Kérem, ez az 1,7 százalékos javulás hogyan arányul a 12 százalékos reálbér és a 14 százalékos reálnyugdíjcsökkenéssel a tavalyi évben?
A folyamat nem állt meg. Nem azt hibáztatjuk, hogy a kormány egyensúlyjavító lépéseket tett, hanem azt, hogy nem talált képzelőerőt, cselekvőképességet, szervezeti képességet arra, hogy ezt másfajta módon, kisebb költséggel nem csupán a reáljövedelmek szűkítésével, nem csupán a növekedés visszafojtásával, és a vállalkozó tevékenységek beszűkítésével érte el. Itt a gond. Mennyiért sikerült egyensúlyt javítani, mi volt az ára, és hogyan távolít el ez minket a jövő céljaitól? Itt a kritika lényege. (Taps a jobb oldali padsorokból.)