Giczy György (KDNP)

1996. szeptember 2.

DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igaza van Eörsi Mátyásnak, ránk maradt, és innen kezdődik a történet. Higgyék el, kedves képviselőtársaim, meg akartam érteni, hogy miért. Őszintén, már csak praktikus okokból is törekedtem erre, hogy jó ellenérveket kovácsolhassak, hogy képes legyek önöket lebeszélni erről. Azt is tudom, hogy ebben a kérdésben szenvedélymentesen kell szólnunk, hiszen a magyar parlament Európa színe előtt áll, s Európa nemigen szereti a nemzeti, nemzetiségi kérdések nyomán föllángoló szenvedélyeket. De hát hogy hallgathatnánk el mi, magyarok, példának okáért Székelyföld jogos panaszát és százados sérelmeit? Talán ha Illyés Gyula 1960-as naplójegyzetét idéznénk, Illyés talán mindenkinek eléggé európai, s ha jól emlékszem, épp egy parlamenti vita kapcsán jegyezte le: "Nem kaptunk igazat, s hirdetnünk kell az igazságot. Demokráciát kell hirdetnünk, s minket kihagytak a népek demokráciájából. Egyenlőséget hirdetünk, s a magyart nem ismerik el egyenlőnek. Minden népet meg kell becsülni, hirdetjük, s a magyart, épp csak a magyart nem becsülte senki."

Alighanem ez az az állapot, amelyet most szentesíteni kívánnak egyesek, de ez nem Európa követelése. Európa ezt soha nem követelheti tőlünk.

Márai Sándor a világháborúra készülődő Európától a Vasárnapi Krónika című könyvében búcsúzott. És éppen a búcsú pillanatában az elvesztés fájdalma tette világossá előtte, mit is jelent ez a kontinens. "Az értelem és a hit ereje uralkodott e tájak fölött." írja Márai "Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit. S most, mikor az értelem meghátrál egy pillanatra a legalacsonyabb emberi ösztönök parancsszava előtt, nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú pillanata, búcsú az értelemtől és az erkölcstől, a hittől és a szolidaritástól, búcsú az európai ember küldetésétől és feladatától. Mert Európainak lenni tegnap még annyi volt Stockholmban és Budapesten, Münchenben és Manchesterben, mint szolidárisnak lenni minden emberrel, aki a megértést akarja. Ti tudjátok, élő és halott barátaim írja Márai Párizsban és Münchenben, Oxfordban és Berlinben, Varsóban és Rómában, ti tudjátok, hogy vétkeztünk, indulatainknak éltünk, önzők voltunk és elfogultak, de önzés, harag és indulat fölött élt bennünk, európaiakban egy magasabb parancs, egyfajta műveltség, közös szolidaritásunk parancsa. Ti tudjátok, hogy így volt, élt és hatott az európai lelkiismeret, s hittünk benne, hogy jó hazafiak akkor vagyunk, ha mindazt, ami hazánk egyéni, nemzeti sajátja és értéke, bele tudjuk illeszteni az európai szolidaritás magasabb összhangjába. Sokszor tévedtünk, és rettenetes hibákat követtünk el, de hittünk valamiben, hittünk hazánkban és hittünk Európában. Nekünk dolgunk volt itt a Földön, szerepünk volt, igen, akármilyen elhasznált a szó, küldetésünk volt. Nekünk, európaiaknak közös dolgunk volt és van a Földön. Nekünk vezetni kellett volna a világot, példát mutatni fajtáknak és nemzedékeknek, az örökség, melyet reánk bízott a végzet, az európai örökség irtózatos felelősség is volt, elbírtuk-e, vállaltuk-e? Mit csináltál hazámmal, Európa? S miért nem hallgattál soha azokra, akik az egyszerű igazságot az értelem lámpásával akarták megvilágítani? Minden hatalom a miénk volt, hogy ez a földrész vezesse új évezred felé a világot. Mit kezdtünk ezzel a hatalommal? Látlak, idézlek Európa, s a búcsú pillanatában is kiáltom, hogy hittem az erőknek, melyek megalkottak, s amíg élek, és szólni tudok, hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma."

De hát hogyan legyünk szolidárisak Európával, s hogyan várhatjuk nálunk szerencsésebb nemzetek szolidaritását, ha nem vagyunk szolidárisak önmagunkkal, ha Magyarország nem szolidáris Erdéllyel? Ez az alapszerződés kiválthatja ugyan Európa vállonveregetését, de megbecsülését soha. Mert értsék meg, ha Magyarország, ha Magyarország mindenkori kormánya nem áll ki következetesen a határon túli magyarokért, akkor semmilyen más legyen az bármilyen nagy hagyományú demokrácia nem fog kiállni mellettünk. De azért mégis akadnak olyan politikusok, akik még emlékeznek a kereszténydemokrata Schumann és Adenauer Európájára.

Wilfred Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, a korábbi belga kormányfőnek a Magyar Nemzetben megjelentetett interjújában olvassuk az idézetet: "A nemzeti kisebbségek kérdése valóban a főgondot jelenti Közép- és Kelet-Európában, én azt hiszem nyilatkozza Martens , hogy ezen országok csatlakozása az Európai Unióhoz nagy esélyt kínál arra, hogy elismerjék a nemzeti kisebbségek kollektív jogait."

(15.00)

Arra a kérdésre, hogy Romániában például a magyarok nagy része bizonyos területeken összefüggő, szinte homogén tömbben él, hogy ilyen esetben elképzelhetőnek tartja-e az autonómiát, ezt válaszolja: Igen, akárcsak Flandriában és Vallóniában, az Európai Unió számunkra a szubszidiaritás elvére épülő föderatív Európát jelenti. Miért nem jelenti ez az Európa a magyar kormányzat számára is ugyanezt?

Ott van a sokat vitatott 1201. ajánlás értelmezése, amit rosszul hivatkozott erre Eörsi Mátyás nem a szerződő felek pillanatnyi ügyeskedésétől függ ennek az értelmezése, és a másikat mindenképpen leigázni akaró szófacsarás magyarázza meg, hanem maga az Európa Tanács az illetékes ennek magyarázatában, illetve annak szakértői és konzultatív testülete, a velencei bizottság. Ők már meg is tették, hogy értelmezzék ezt a cikkelyt. Ha pedig megtették, akkor nincs semmiféle oka, vagy joga a szerződő feleknek, hogy a testülethez kapcsolható állásfoglalást másként értelmezzék és más értelmet adjanak neki. A velencei bizottság értelmezéséből pedig világosan kitűnik, hogy az ajánlásokat megfogalmazó testületnek egyáltalán nem az volt a célja, hogy a kisebbségi jogokkal kapcsolatos fejlődést, az autonómia fogalmát kizárja, vagy akár csak korlátozza is.

Eörsi Mátyás is beszélt arról, hogy nyilvánvalóan az iskoláztatás, az oktatás föltételezi az autonómiát. Még sincs így a szerződésben benne. Márpedig, ha nincsen autonómia, ha nincsenek autonóm személyiségeknek autonóm közösségei, akkor mégiscsak az a kérdés, hogy vajon mi őrizhető meg a kultúrából, az anyanyelvből, az oktatásból. A Bolyai Egyetemet említették itt képviselőtársaim. Tudjuk, milyen helyzetben van, és tudjuk azt is, hogy a Külügyminisztérium egyik felelőse azt mondta nagyvonalúan, hogy az alapszerződés megkötése nem veszélyezteti a Bolyai Egyetemet. De alapszerződés nélkül is, tudjuk nagyon jól, hogy milyen veszélyekben van a magyar oktatás Erdélyben.

Ami a nemzeti identitás megőrzéséhez szükséges, az csak közösségben, csak autonómia révén, csak területi autonómia révén érhető el és őrizhető meg. Hiszen az ember maga is csak akkor válhat igazán felnőtté, nagykorú állampolgárrá, ha nem individualista elszigeteltségben él, hanem a közösség és az autonóm közösségek sokasága őrzi meg és őrizteti meg az emberekkel csorbítatlanul mindazt, ami az ember személyi méltóságából következik, hogy élete, neveltetése során továbbvigye azokat a szenvedések árán megszerzett értékeket, melyeket elődei ráhagyományoztak, legjobbjai kivívtak, hogy ő is csorbítatlanul adhassa át tovább az elkövetkezendő nemzedéknek. Erre érdemes alapszerződést kötni, enélkül nincs mire.

Tudatosulni kell bennünk, éppen most a millecentenárium évében minden magyar képviselőnek, ahogy Bocskai István írta megrendítő szavakkal végrendeletében: "Meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atya-fiúi szeretetre az erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy erdélyieket tőlük el ne taszítsák, tartsák ő atyjuk fiaiknak és ő véreknek, tagoknak."

Miért kellene hát most önként és dalolva odaadnunk mindazt, amit elraboltak tőlünk? Hiszen Trianont Lenintől Mitterrand-ig mindenki rablóbékének nevezte. Érdemes-e politikai előnyökért odadobni évszázadokat? Mintha Erdély nem lenne ma is erőforrás megtöretettségében is számunkra is, hiszen a rendszerváltoztatás évei előtt is fiatalok százai mentek erőt meríteni a nemzettudat megőrzésének hőseivel találkozva. A száz évvel ezelőtt született Márton Áron püspök szelleme, felekezeti és nemzetiségi különbségeket békéltető, s éppen ezért magyarságában kikezdhetetlen alakját éppen napjainkban idézzük. Nekünk már nem kell Erdély tanúságtevő ereje? Mit akarunk igazolni Európa előtt? Romániát akarjuk igazolni? A Balkánnal kell megállapodnunk ahhoz, hogy Európába juthassunk? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úristen!) Erdély túlélte. (Taps az ellenzék padsoraiból.) Erdély túlélte, hogy a határokat elmozdítsák, de nem éli túl, ha az anyaország is magára hagyja őt. Ha valóban az Európai Unióba akarunk jutni, akkor nem kívánhatunk mást, mint átjárható, légies határokat és a kollektív jogokból származó erős magyar autonómiák sokaságát. Ez Európa jövője és nem az, amit most ez az alapszerződés tartalmaz.

A szerződéskötésben bármit is mondjon a magyar kormányzat és külügyi vezetés Magyarország nem Európának lett a partnere, hanem Romániának. És ez nem nyújt semmiféle biztosítékot a jövőnk tekintetében. Területi revízióról is szót ejtett itt a külügyminiszter úr. A helyzet az, és tudja ő is reálisan, semmilyen magyarországi komoly politikai erő ilyet soha föl nem vetett. Ha Európa ezt föltételezi, akkor rossz a Külügyminisztériumnak az információ-áramoltatása. (Közbekiabálás: Így van!) Ha ilyen föltételezés megszületik, akkor azt gondolom, ezt a szlovák-magyar alapszerződés megkötését követően éppen Mečiar is megfogalmazta. Tehát a nagy Magyarország gondolatát ő is, még az alapszerződést követően is elmondja és megfogalmazza, tehát ezt a kérdést az alapszerződések megkötése igazán nem hozza nyugvópontra.

Úgy gondolom, nekünk nem a Vatrát, nem Mečiart, és nem Iliescut kell meggyőznünk európaiságunkról, hanem a magyar nemzetet, a határon túli magyarokat, mert Erdély nélkül Magyarország számára sem létezik Európa. Erdély is Európához tartozik. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Végül egy mondat, hiszen nemsokára vendégünk lesz a pápa. Azt gondolom, az ő megnyilatkozásai mindig is elgondolkodtathatják azokat, akik ezért a régióért valóban aggódnak. Ő mondta 1991-ben, debreceni látogatása alatt a következő mondatot, ami valamennyiünk számára irányt mutató lehet: "Európa új arculata nehéz vajúdások árán születik meg szemünk előtt. A magyar nemzet azt kutatja, hogyan határozza meg céljait a Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett óriási változások után. Mi, keresztények a legjobb szolgálatot most azzal tehetjük, hogy újból közösen teszünk tanúságot azokról a keresztényi értékekről, amelyek Európa és Magyarország alapjait megvetették."

Ilyen szellemű alapszerződést várunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.

Jegyzők: dr. Trombitás Zoltán és Tóth István)