Bretter Zoltán (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! A diplomáciában a türelem, a kivárás kemény taktikai eszköz, és van, amikor gyümölcsöt terem. Ennek ellenére az alapszerződés körül immáron évek óta tartó vita és huzavona lassan elviselhetetlen lett. Az alá nem írás mindinkább az alá nem írás akarását jelentette. Abból, hogy az alapszerződés még mindig nincs aláírva, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy nem is létezik olyan alapszerződés, amit alá lehetne írni, vagy megfordítva, az alapszerződés egyfajta misztikus dokumentum, melynek aláírásától szinte mindent el lehet várni és a maximumot lehet remélni.Mégis, aligha érdemes itt pusztán a tartalomról beszélni. Ha többet nem lehetett belevenni a szerződésbe, és ami benne van, az mégis kevés, akkor mindez azt jelenti, hogy eljutottunk abba a szakaszba, amikor csak két választásunk van: vagy aláírjuk, vagy elfelejtjük.
Talán azt ma már nyíltan, vagy lelke mélyén mindenki elismeri, hogy elfelejteni nem lehet. Mi indokolja tehát akkor az aláírást? Az egyik igen egyszerű indok, hogy meg kell szabadulni az alapszerződéstől mint megoldatlan problémától. Ha már benneragadtunk abban a gondolatmenetben, hogy kell alapszerződés, akkor legyen alapszerződés, mert ha nincs, akkor folyton-folyvást hajszolni fogjuk, mint valami délibábot. Lekötjük diplomáciánkat és energiáinkat.
A másik indok abból fakad, hogy ismerjük a román politikai élet tagolódását. Tudjuk, hogy 1989 után nem a számottevő klasszikus ideológiák, liberalizmus, konzervativizmus, szociáldemokrácia mentén határozták meg magukat a politikai erők, hanem legfőképpen a nacionalizmus mentén. Romániában még ma is az egyik legfontosabb kérdés a homogén nemzetállam eszméjéhez való ragaszkodás. Az alapszerződéstől éppen azt lehet várni, hogy ennek a politikai értékmérőnek, igazodási pontnak a szerepét nagyban csökkenteni fogja. Egy nacionalista kurzus lételeme, ha a politikai élet a nacionalizmus körül zajlik. Ha a nacionalizmus már nem akkora tét, mert hogy úgymond rendeztük ügyeinket, akkor a nacionalizmussal remélhetőleg kevesebb szavazatot is lehet majd szerezni. Szemmel láthatóan a nacionalista szavazatokért folytatott versenyfutás tegnap sokat lassult azáltal, hogy Ion Iliescu szakított Gheorghe Funarral. Utóbbi maradt a legfőbb várományosa a nacionalista szavazatoknak. A választási kampány pedig vélhetőleg és remélhetőleg egyéb témákra fog átcsúszni. Ha pedig így történne, akkor ez amellett is érv, hogy az alapszerződést most kell aláírni.
Ami pedig a mostani helyzetet illeti, a jelenlegi román kormány nem ügyvezető kormány, hanem kisebbségben lévő kormány. Azért van kisebbségben, mert távoztak a szélsőségesek. Kíváncsi volnék, hogy akkor egyesek milyen kormánnyal szeretnék aláírni az alapszerződést.
Tisztelt Ház! Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország és Románia közeledésének útja Európán keresztül vezet. A jelenlegi alapszerződés is ezt mondja. Amit e két ország jelenleg elérhet, az s higgyük el, benne foglaltatik az alapszerződésben és csak egy egyesült, Magyarországot és Romániát egyaránt magában foglaló Európán belül nyílik majd lehetőség arra , hogy a munkaerőpiac és tőkepiac liberalizációja, a regionális együttműködések, a szubszidiaritás elvének érvényesülése, egyszóval az állami túlsúly és központosítás feloldódása meghozza majd a vágyott autonómiákat is. Mert képzeljük el, mit is jelent mindez. Kevésbé elvontan talán: mintha Németországból Franciaországba, Olaszországból Ausztriába utaznánk. Az emberek ide-oda mennek, munkát vállalnak és befektetnek. Tanulni lehet ezen vagy azon az egyetemen, éppen hova sikerült bejutni. A kirakatokban hasonló áruk, melyek ugyanannyiba kerülnek. Ezt a viszonyt két ország között ma a román-magyar alapszerződés nem garantálja, viszont van esély arra, hogy a Romániát és Magyarországot egyaránt magában foglaló Európa tudni fogja, meglehet, éppen az alapszerződés mellett, éppen a csatlakozás előtt. Hiszen például most a szerződésbe nem sikerült belefoglalni a diplomák kölcsönös elismerésének szükségességét, de várható, hogy a román fél is felismeri az érdekek láncreakcióját. Vagyis azt, hogy minél több diplomát sikerül Magyarországnak elismertetni, annál több román diplomát ismernek el külföldön, ha a két ország már elismeri eleve egymáséit.
Ami pedig az autonómiát illeti. A szlovák-magyar alapszerződés kapcsán jelent meg Szlovákiában egy elemzés, amely azt mondta, hogy addig, amíg az autonómia kizárólag egyetlen formában jelentkezik, éspedig az etnikai autonómia formájában, ráadásul egy nemzeti kisebbség követelés-listáján, addig nincs esély semmiféle autonómiára. Vélhetőleg azonban csak-csak megfordul a folyamat, s nem a nemzeti kisebbségek vívják ki a többségi társadalom számára is az autonómiát, hanem az európai integráció teszi majd szükségessé az autonómiák rendszerét, melyek ebben az esetben nemcsak a többség, hanem a nemzeti kisebbségek számára is hozzáférhetőek lesznek. Ez az, amit a romániai magyaroknak is kínálni tud az alapszerződés. Nem most, és nem mindjárt. Hiszen míg a politikus gyors sikerekben gondolkozik, a kisebbségi lét hosszú távra szól.
Be kell hát látnunk, hogy a 70-es évektől kialakult és 1989 forradalmai vagy álforradalmai dacára töretlenül érvényesülő nacionál-kommunista legitimáció korszakában nemzeti autonómiákkal kezdeni a liberális demokráciák építését lehetetlen.
Az alapszerződés ezt a keserű igazságot láttatja be velünk, és a kisebbségi kérdések megoldását egy későbbi időpontra halasztja, bízva abban, hogy létrejöhet az a nemzetközi konstelláció, amelyben az autonómia kérdése ezúttal a siker reményében vethető fel.
(15.50)
Egy esettanulmányon gyorsan bemutatható mindez. Az esettanulmány címe az lehetne: Az iskola mint az állami ellenőrzés és központosítás terepe. Másképpen szólva: Miért lehetetlen a nemzetiségi oktatás?
Nem azért főként, mert nemzetiségi, hanem azért, mert főként csak állami oktatás lehetséges. Romániában szinte minden az állam dolga. Az Oktatási Minisztérium feladata megszabni az oktatási programokat, tanterveket, előírni tankönyveket. Magániskolát csak úgy lehet alapítani, hogy az Oktatási Minisztérium előbb megvizsgálja az oktatás tartalmát. Azt, hogy az oktatás milyen kritériumoknak kell hogy megfeleljen, azt az Oktatási Minisztérium által felállított akkreditációs és értékelő bizottság mondja meg. De még előbb, csak olyan iskolákat lehet létrehozni, amelyek már előzőleg megfeleltek a minisztérium által jóváhagyott oktatási programoknak. Aztán a tanfelügyelők mindent közvetlenül ellenőriznek.
Ebben a kutyafuttában elkövetett áttekintésben még szó sem esett a nemzetiségi oktatást akadályozó rendelkezésekről. Így hát joggal vetődik fel az a kérdés, melyet már említettem volt: Hogyan lehetséges a kisebbségi autonómia egy olyan rendszerben, amely a többségiek számára sem ismeri az autonómiát? Ez még akkor is jogos kérdés, ha egyúttal megállapítom, az egyházi ingatlanokért járó kárpótlás kimaradása az alapszerződésből azt eredményezi, hogy a legtöbb magániskola-fenntartó anyagi háttér hiányában képtelen megszervezi iskoláit, ezzel pedig romlanak az államközpontúság lebontásának esélyei.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapszerződés hiányosságai, de pozitív tartalma ellenére sem változtat majd számottevően a kisebbségi lét mindennapjain. Mégis beszélhetünk fordulópontról. A szerződés utáni helyzet ugyanis mindannyiunk számára világossá kell hogy tegye azt, amit a legjobb romániai politikusok eddig is jól tudtak.
A román belpolitikában kell majd kiküzdeni azt, ami a Magyarország-Románia viszonyban nem volt lehetséges. Így van ez főként akkor, ha belátjuk: eleve nem is volt esélye annak, hogy Magyarország meg tudja oldani mindazokat a problémákat, melyekkel a határon túli magyarok szembekerülnek.
Az alapszerződés tehát arra jó, hogy leszámoljunk illúzióinkkal. Ha voltak olyanok, és vannak olyanok, akik 1989 után azt hitték, hogy Trianon lezáratlan, és visszatérhetünk a versailles-i békekötések korszakába, akkor ezzel az illúzióval immáron le kell számolniuk. Ha voltak olyanok, mint jómagam is, akik azt hitték, hogy 1989 eufóriája alkalmas energia a szabad és autonóm közösségek életfeltételeinek megteremtéséhez, akkor most látni kell: Kelet-Közép-Európa egyes országai más utat vettek.
Talán a múlt század végi Lord Echtonnak és a huszadik század végi Claus Offénak van igaza, akik egyaránt valami olyasmit mondanak, hogy ahol sok a baj és e bajok orvoslásának nincs meg a nekik megfelelő eszköz, ott az egyetlen ésszerű magatartás a nacionalizmus. Ez az ésszerű nihilizmus. S ott, ahol a nacionalizmus ésszerű, az autonómia, a szabadság ügye ésszerűtlen. Persze, még ekkor is megmarad egy illúzió, amit táplálok magamban, amikor az alapszerződés támogatására szavazok. Jelesül az, hogy előbb-utóbb eljön az autonómia, a szabadság korszaka. (Taps.)