Isépy Tamás (KDNP)

1996. szeptember 2.

DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Kedves határon túli magyar Vendégeink és Barátaink! Kedves Képviselőtársaim! Meggyőződésem szerint mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy kelet-közép-európai térségünkben oldódjanak az évszázadok során felgyűlt ellentétek és félreértések. Szűnjék meg a mesterségesen szított gyűlölet és az áltudományos történelemhamisítás! Legyen végre béke és megértés!Meggyőződésem az is, hogy mindannyian elkötelezett hívei vagyunk a jószomszédi viszony kialakításának és országunk európai integrációjának. Éppen ezért őszintén szeretném, ha a vita tárgyilagos légkörben zajlana, indulatok helyett érvek ütköznének, nem sértenénk semmifajta érzékenységet, nem veszélyeztetnénk külpolitikai érdekeinket és nemzetközi megítélésünket.

A rendkívüli ülés összehívásából a sanda feltételezésekkel ellentétben nem kívánunk politikai tőkét kovácsolni, és határozottan visszautasítjuk az ellenzék politikai hisztéria keltéséről és magamutogatási igyekezetéről szóló megalapozatlan nyilatkozatokat.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a határozati javaslat annak ellenére nem alapszerződés-ellenes, hogy az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás feltételeként egyetlen nemzetközi jogszabály sem írja elő az alapszerződés-kötési kötelezettséget. Megalapozatlan bármilyen külföldi nyomásra történő hivatkozás. A propagandát ne tévesszük össze a valósággal! Diplomáciai nyomás létezése kizárt. Nem is lenne pozitív érv a csatlakozás mellett. De ha létezne is ilyen, akkor létezik nemzeti önbecsülés, és nemzeti önérzet is, hiszen 1100 éves történelmünk során eléggé hitelt érdemlően bizonyítottuk Európához tartozásunkat, és nem vagyunk egy műveletlen, barbár törzs, akit kényszeríteni lehetne alapvető érdekei és értékei feláldozására. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Az uniós csatlakozástól távoli, de a román választásokhoz vészesen közeli időpontban, a süllyesztőből váratlan hirtelenséggel felmerült alapszerződés jelenlegi szövegtervezete érzelmi és értelmi okokból egyaránt elfogadhatatlan. Az érzelmi érvekkel szeretnék gyorsan végezni. Talán elegendő hivatkozni a Bethlenekre, Bocskaiakra, Báthoryakra, Apáczai Csere Jánosokra, Bolyaiakra. A hegyek lábánál megbújó székely falvakra. A korondi fazekasokra, a kalotaszegi hímzőasszonyokra, a templomokra, a kastélyokra, a történelem számtalan tárgyi és szellemi emlékeire, a magyarok, románok és szászok, a politika által szított szenvedélyekkel csak elvétve felkavart békés együttélésére, és a szülőföldhöz fűződő széttéphetetlen szálú kötődésre.

A napokban olvastam egy érdekes beszámolót a trianoni szerződés 75. évfordulóján Párizsban tartott, és az akkori döntés máig ható következményeit firtató kerekasztal-konferenciáról. A vita jegyzőkönyvét illusztrálva a Co-Eur-ben megjelent egy térképvázlat, ami azt mutatta be a franciáknak, hogy trianoni analógiára és "magyar mintára" hogyan osztották volna fel Franciaországot, ha történetesen a vesztes oldalon fejezi be a háborút. Eszerint a Baszkföld teljes egészében Spanyolországhoz, Provence és a Cte d'Azur Olaszországhoz, Kelet-Franciaország Svájchoz, Elzász-Lotaringia Németországhoz, Normandia és Bretagne Nagy-Britanniához került volna, de azért maradt volna néhány száz kilométernyi tengerpart az Atlanti- óceánnál.

Vajon, hogyan érték volna meg a büszke franciák területük nem egészen kétharmadának elvesztését, és hogyan vélekednének ma a patriotizmus és nacionalizmus különbségéről? És vajon mi kötelez bennünket arra, hogy a hatalmi erővel ránk kényszerített trianoni béke ma is élő, hátrányos következményeit egy rossz alapszerződéssel önként és dalolva még súlyosbítsuk is? (Taps a KDNP padsoraiban.)

A hangulatkeltést elkerülni igyekvő érzelmi érvelés után térjünk át az értelmi érvekre. A határozati javaslat valójában három részre tagolódik. Az első arra hívja fel a kormányt, hogy az alapszerződést csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulása birtokában írja alá. A helyes döntéshez tehát azt kell tüzetesen megvizsgálni, hogy egy nemzetközi szerződés ügyében az aláíráshoz az Országgyűlés kiköthet-e előzetes hozzájárulást, vagy nem, vagyis az indítvány alkotmányjogilag megalapozott, vagy megalapozatlan.

(13.30)

A jogászok foglalkozási ártalmával és a tárgyilagosság érdekében felsorolom az "igen" és a "nem" mellett szóló érveket. A "nem" mellett szóló érvek gyengébbek, ezért azokkal kezdem.

Az alkotmány 35. § (1) bekezdésének j) pontja szerint a kormány közreműködik a külpolitika meghatározásában. A Magyar Köztársaság kormánya nevében nemzetközi szerződéseket köt. Szeretném külön kihangsúlyozni az idézett paragrafusnak azt a rendelkezését, hogy a "kormánya nevében".

A "nem" mellett érvelők ugyan nem vitatják, hogy az alkotmány 19. § (3) bekezdésének f) pontja alapján az Országgyűlés megköti a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szerződéseket, viszont szerintük a megkötés csupán a kormány által aláírt szerződés megerősítését, ratifikálását, illetve a kihirdetést tartalmazó törvény megalkotását jelenti.

Ennek indokaként hivatkoznak a Házszabálynak, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződésekre vonatkozó eljárási rendelkezéseket tartalmazó, 122. § (4) bekezdésére, és a 123. § (3) bekezdésére, amelyek szerint a határozati javaslatnak az aláírt, illetve a törvényjavaslatnak a megkötött, nemzetközi szerződés szövegét tartalmazó részéhez módosító javaslatot nem lehet benyújtani.

Ha ez az érvelés igaz lenne, akkor az alkotmány pontatlanul, tévesen fogalmaz, vagy az egyértelmű fogalmat szándékosan félremagyarázzák, és önkényesen értelmezik.

Szeretném felhívni a figyelmet arra az előbb már kihangsúlyozott különbségre, hogy a szerződés tessenek megnézni a szöveget, és az aláírók megnevezését nem a két kormány, hanem a Magyar Köztársaság és Románia között jön létre. Tehát a döntésnél, az aláíróknál a Magyar Köztársaság és Románia nevében írják alá, nem a kormány nevében. A döntésnél felejtsék el a kormány jogköréről rendelkező és itt nem alkalmazható 35. §-t, mert ez nem kormányok közötti szerződés!

A megkötés kétségtelenül nem jelenti azt, hogy a szerződést 386 képviselő vagy az Országgyűlés elnöke írja alá. De ugyanakkor nem jelenti, és nem jelentheti a közreműködése nélkül elkészült, és dogmaként módosíthatatlan szövegre történő passzív rábólintást vagy fejrázást sem. A "megkötés" szó helyes fogalmi értelmezése szerint a szerződés megkötésére jogosult meghatározó, aktív szerepet tölt be a szerződés létrejöttében. Kialakítja a szerződés tartalmát, közreműködik a feltételek, kikötések, szankciók és rendelkezések megfogalmazásában. Egy laikus sem fogadná el általa megkötött szerződésnek, amelynek tartalmába semmi beleszólása nem lehetett, és döntése csupán az elfogadásra vagy az elutasításra korlátozódik.

De engedjék meg, hogy döntő érvként hivatkozzam a korábbi alkotmányra. A korábbi alkotmány f) pontja ugyanis úgy szólt, hogy a Magyar Népköztársaság nevében az Országgyűlés nemzetközi szerződéseket erősít meg. Az alkotmánymódosítás alkalmával az 1989. évi XXXI. törvénynél itt módosult a szöveg, és nem "megerősíti", hanem "megköti" a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szerződéseket. Tehát nagyon jól fogalmazott és pontosan az alkotmány szerkesztője. A "megerősítés" szót felcserélte a "megkötni" szóval. A hatalmi jogkörök alkotmányos megosztása szerint a szerződést a Magyar Köztársaság nevében ilyen értelmű felhatalmazás birtokában a kormány aláírhatja, de az Országgyűlés köti meg, vagyis az Országgyűlés jogosult a szerződés tartalmának meghatározására, és ezért a határozati javaslat 1. pontja álláspontunk szerint alkotmányjogilag megalapozott.

A határozat 2. pontja további tárgyalásokra hívja fel a kormányt, mert vitatjuk azt az álláspontot, hogy álmodni ugyan lehet jobbról, tökéletesebbről, de a szöveg az adott körülmények között az elérhető legjobbat tartalmazza. A jog világában csak attól a szerződéstől várható reális teljesítés, amelyet a felek kölcsönös bizalom alapján kötnek. A tapintható bizalmatlanság alapján létrejött szerződésnél a felek ugyan ügyelnek minden szóra és kifejezésre, mégsem tudják elkerülni a teljesítés körében az utólagos eltérő értelmezéseket, a kibúvók keresését. Ne is igyekezzünk vitatni, hogy ez az alapszerződés az érezhető bizalmatlanság jegyében születik, és már a magzatvízzel napvilágra kerülnek az eltérő értelmezések mérgező csírái.

A tervezet 15. cikkelyének egyértelmű fogalmazása ellenére a román oktatásügyi miniszter sietett kijelenteni, hogy a Bolyai János Egyetem visszaállításával egy "etnoegyetem" jönne létre, és valósággal középkori állapotokat szabadítana Romániára.

Az alapszerződés ugyan nem nemzetközi jogi, hanem polgári jogi ügyvédi emlékeim alapján vészes hasonlóságot mutat egy olyan balul sikerült tartási szerződéshez, amikor az eltartott arról panaszkodik, hogy az eltartó lassan ölő mérget kever az ételébe. Az eltartó pedig alig várja, hogy az eltartott végre lehunyja azt a két szép szemét, és akkor probléma már egy szál sem marad.

Az idő szorítása miatt nem veszem el képviselőtársaim kenyerét, a vitában részletesen felsorolják majd a tervezet súlyos hiányait, s megfogalmazzák azokat a fontos elvárásokat, amelyeket a további tárgyalásoknál a szerződés megkötésére jogosult akaratából kötelező érvényesíteni. Persze a veszély teljes biztonsággal soha nem zárható ki. Gondoljunk az ukrán-magyar alapszerződésre, amelynek utókövetkezményeként még egy millecentenáriumi emlékművet sem sikerült felavatni a Vereckei-hágón. Vagy gondoljunk a szlovák-magyar alapszerződést követő magyarellenes intézkedésekre.

A határozati javaslat elengedhetetlennek tartja a romániai magyar szervezetek véleményének a figyelembevételét. Ha valaki adásvételi szerződést köt, akkor előbb tüzetesen megnézi az ingatlant. Ha alapszerződést akarok kötni, akkor nyilvánvalóan ismernem kell azok véleményét, akiket az alapszerződés húsba vágóan érint. Hiszen a sorsukról van szó, és a sérelmeket ők élik át.

A javaslat 3. pontja arra hívja fel a kormányt, hogy törekedjék olyan tartalmú szerződés megkötésére, amely a romániai magyarság részére biztosítja az európai normáknak és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő autonómia és kollektív joggyakorlás lehetőségét. Nem kívánunk tehát az álmok világába tartozó teljesíthetetlen dolgot. És a szövegtervezet pozitívumai között tarthatnánk számon az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 1201. ajánlásának a szerződésbe történt jogi érvényt jelentő beépítését, ha a lábjegyzet nem hatástalanítaná ezt a pozitívumot. A kormány álláspontja szerint a lábjegyzet csupán tényrögzítő, és nem értelmező kiegészítés. A külügyi bizottság ülése után a külügyminiszter úr úgy nyilatkozott, hogy a kormány tántoríthatatlan, és az ellenzék érvei vagy megalapozatlanok, vagy kifejezetten hamisak.

(13.40)

Udvariasabb vagyok, és megelégszem azzal, ha az érvek megalapozatlanságát, vagy hamisságát nem a minősítők, hanem a tények döntenék el. Ha ugyanis a lábjegyzet valóban csak tényt rögzít, akkor azt hamisan teszi.

Állítólag a franciák elég jól tudnak franciául, és tisztában vannak az általuk használt szavak fogalmi tartalmával. Ha megnézzük az 1201es ajánlás 12. cikkelyének hivatalos francia szövegét, akkor az ezt tartalmazza: "Un droit collectif d'une minorité nationale", ami magyarul is azt jelenti, hogy egy nemzeti kisebbség kollektív joga. Tehát az állítólag csupán tényrögzítő lábjegyzet téves értelmezéssel azt a kollektív jogot zárja ki, amire az ajánlás egyértelműen hivatkozik.

A L'Evenement du Jeudi ugyan csak egy a sok francia újság közül, de jelzésértékű, hogy az alapszerződésről szóló cikkének ezt a címet adta: "Magyarország cserben hagyja a kisebbségi magyarokat". (Nagy taps az ellenzék padsoraiban.)

Ugyanígy állunk a lábjegyzet második részével is. Az ajánlás 11. cikkelye valóban nem használja az "etnikai" szót. Viszont félreérthetetlenül úgy fogalmaz, hogy "azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak", van joguk ahhoz, hogy "sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő, az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm önkormányzattal, illetve különleges státusszal rendelkezzenek."

Az értelmezés azonban indokolatlanul és félreérthetően szűkít, és valahogy mindenki megfeledkezik arról, hogy a magyar-magyar csúcson elfogadott közös nyilatkozat megerősítette, hogy "a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása," és "összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő autonómiatörekvéseit."

Valahogy megfeledkezni látszanak arról is, hogy az RMDSZ autonómia-felfogása nem is kívánja a területi autonómiát etnikai alapokra helyezni.

A kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy rossz volt a csúcstalálkozó, és a magyar álláspont nyugati visszhangja. De éppen az lenne a magyar diplomácia legfontosabb feladata, hogy nem búsmagyarkodással, történelmi sérelmeink és Európa védelmében szerzett érdemeink felsorolásával, hanem az európai gondolkodásmódban, az ottani sémákba beilleszkedő értelmes érvekkel türelmesen megmagyarázza, hogy az itteni demokráciák még túlságosan fiatalok. Ebben a térségben hatalmi érdekekből mesterségesen szították a gyűlöletet. És ez nem egy mediterrán táj, ahol langyos szellők fújnak, hanem itt fákat kitépő viharok dúlnak.

Ismeretes, de érthetetlen a kisebbségi autonómiáktól irtózó román félelem. A román elit rendíthetetlen magyarellenességének és ennek a fejekben uralkodó félelemnek az indítékait nagyon jól, és többen megfogalmazták. Ez a félelem azonban minden vonatkozásban alaptalan. A helsinki záróokmány kizárja a határok erőszakos megváltoztatását, és ezt megerősíti a tervezet 4. cikke. Egyébként a Kárpát-medencében nincs sem szándék, sem esély bármilyen erőszakos határváltoztatásra.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás együtt jár a szuverenitás bizonyos mértékű feladásával. Akkor miért a félelem, miért elfogadhatatlan a kisebbségi autonómia? Hiszen az uniós csatlakozás azt jelenti, hogy nem érinti az állami szuverenitást. 70 ezer német autonómiája nem veszélyezteti Belgium, a katalánoké Spanyolország, a dél-tiroliaké Olaszország, a svédeké Finnország és utoljára említem mert nézzünk keletre is , a gagauzoké pedig Moldova állami egységét. Miért veszélyeztetné pont a magyarok, a magyar kisebbség autonómiája?

Befejezésül, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a parlamenti erőviszonyok ismeretében mi késztette az ellenzéket a határozati javaslat benyújtására. A válasz egyszerű: a hit és a remény. (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Befejezem, elnök úr. A hit abban, hogy pártállástól függetlenül mindannyian felelősséget érzünk az egyre fogyatkozó magyarság sorsáért, és a döntést nem napi politikai, hanem lelkiismereti kérdésként kezeljük, és a pártfegyelmet alább helyezzük, mint az erkölcsi felelősséget. (Hosszan tartó taps az ellenzék padsoraiban.) Köszönöm.