Takács Péter (MDF)

1996. szeptember 2.

DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Percekkel és forintokkal mért hitünk és meggyőződésünk közepette, amikor kölcsönösen hoztunk és kapunk sérelmeket, feltétlenül indokoltnak tartom, hogy az Országgyűlés ezt a módosító indítványt elfogadja és támogassa. Ha a tegnap óta napilapokból is ismert alapszerződés-tervezet még alá nem írt, de már véglegesnek nyilvánított szövegét bárki elolvassa, a feltétlenül gyakori feltételes módok, a minden olyan cikkelyhez, ponthoz, amelyik a magyarság és a románság közvetlen országos kapcsolatát jelenti és az erdélyi magyarság jogainak bővítését vagy egyáltalán jogainak elismertetését jelenti, oda "varázsolta" a kompromisszumos akarat, hogy nemzeti törvények keretei között, ha a feltételre lehetőség van, ha megvizsgálják, ha a nemzeti jogalkotás ezt lehetővé teszi... (Sic!) Az európai jogfejlődés nemigen ismeri ezeket az örökös feltételes módokat, és nem ismeri a nemzetközi kötelezettségek nemzeti jogalkotás alá való rendelését. Ezért volt számomra furcsa, amikor az ellenzék ügyes vagy ügyetlen érveit elmondotta abbeli félelmében, amelyik kölcsönös a kormánykoalíció félelmével. Én sem a külügyi bizottság elnökétől, sem a külügyminisztertől, de még a miniszterelnöktől sem hallottam, hogy ennek a szerződésnek a pontjait európai értelemben, európai biztonsággal be fogják tartani mind a két oldalról. Márpedig Európa a kiszámíthatóság, az előreláthatóság és a biztonság.

(1.10)

A jog uralmának a térsége, ahová nagy lihegve igyekeznénk, szerződő felek, mindketten. Amikor ezek az ellenzéki érvek elhangzottak a kormánykoalíció részéről, konkrétan Kovács László külügyminiszter úr részéről, Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke részéről, Szabó Lajos Mátyás részéről, olyan fenyegetések hangzottak el az ellenzéknek címezve, hogy új Bosznia veszélyét idézi elő, területi módosítási vágyak izgatják, határrevízió, hogy a diplomácia azzal fenyegetett '94-ben vagy azt olvasta az új külügyminiszter szemére, hogy Magyarország és Románia határvillongásban van, egyáltalán Magyarországnak területi igényei vannak. Én úgy hiszem, a nemzetközi hírszerző szolgálatok, a NATO, az Amerikai Egyesült Államok hírszerző szolgálata elég jól ismeri ahhoz a magyar haderőt és a magyar külpolitikai szándékokat, a magyar társadalmon belüli mozgásokat, hogy ilyesmiket ne vágjon a magyar külügyminiszter fejéhez. De erről én nem akarok itt vitát nyitni. Csak egy szomorú emlék jutott eszembe. 1832-36-ban ennek az Országgyűlésnek még a rendi jogelődjében fölmerült egy nemzet megmentésének a gondolata, a lengyel szabadságharc után elkezdték a követek vitatni, miként lehetne Lengyelország megmentésén fáradozni, miként lehetne Lengyelországon segíteni.

Metternich "perc-emberkéi" hasonló cinizmussal, amit ma az Országgyűlésben tapasztaltam és nem tennék itt párt-hovatartozáshoz senkit hangzottak el a szavak, hogy nemzetek lesznek, nemzetek vesznek. Való igaz, a történelem adott erre példát már: nemzetek tűnhetnek el a történelemből és nemzetek megmaradhatnak a történelemben. De amikor nekünk saját nemzetünk létéért, saját nemzetünkhöz tartozó emberekért kell küzdenünk, akkor nem hiszem, hogy percekkel és forintokkal lehetne mérni az időt, és nem hiszem, hogy percekkel, forintokkal és mosolyokkal lehetne egymás gondolatait honorálnunk.

A másik, amit el kell még feltétlenül mondanom az érveim között, hogy a módosító indítvány mellett pártolást találjunk, az örökös Európára való hivatkozás. Miniszterelnök úr szájából négyszer is elhangzott, hogy "európai módra". Számunkra ellenzékiek számára Európa nemzetiségi kérdést rendező és a jogfejlődés során a nemzetiségi kérdésekre megoldást kereső válaszai akkor elfogadhatók, ha tiroli példát, ha finn példát, ha belga példát és hasonló történelmi jogi szituációkat hozunk elő. Ennél még fontosabb jogi szituációkat is hozhatunk elő vagy kedvezőbbeket is, még tőlünk keletebbre is. De Európához tartozik a pozitív diszkrimináció is a nemzetiségi kérdések intézését és a kölcsönös szerződések megkötését illetően.

Ebben a szerződéstervezetben én egyetlen ilyen diszkriminációt, pozitív diszkriminációt sem találok. Pedig nem kellett volna jogfejlődéssel, európai tendenciákkal foglalkoznia sem a külügyérnek, sem a miniszterelnök úrnak, elég lett volna, ha a mi jogelőd parlamentünk 1868-as nemzetiségi kérdését, nemzetiségi törvényét idézi fel, és mondjuk Dimény Lajos aláírása helyett az 1868-as magyar nemzetiségi törvényt idézi, amelyik középszinten, vármegyei szinten engedte meg a közigazgatásban minden Magyarországon élő nemzetiséginek a szabad nyelvhasználatot. Legfelsőbb bírósági szintig engedte meg a szabad nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban, az egyházi oktatás terén a legfelsőbb szintig szabaddá tette a nyelvoktatást. Hadd ne soroljam azokat az eredményeket, mert látom, hogy a parlament unja, ha a nemzet sorsával, nemzet jövőjével foglalkozó gondolatok és félelmek megfogalmazódnak.

Egyetlen dolgot még. Ha mi az európai jogfejlődés szép eredményeit nem tesszük be e törvénytervezet biztosítékaként, ha meghagyjuk olyan formában a szerződésváltozatot, amilyen formában a napilapokban megjelent, amilyen formában félhivatalosan a frakciókhoz megérkezett, milyen választása maradhat az erdélyi magyarságnak? Eddig négy-öt választási lehetősége volt. Ezek közül egy végleg lezárult. Annak a lehetősége, annak a reménye, hogy jogi alkuk során, kompromisszumok során azt a jogfejlődési utat bejárja, amelyiket Európa e kérdésben hozott jogalkotása és az európai országok egymással való küzdelme hozott. Ez lezárult.

(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke

foglalja el.)

Maradt számukra a következő lehetőség: vagy a felgyorsult asszimiláció és a neofita túlbuzgalom, vagy a szülőföldjükről, őseik szülőföldjéről való kiköltözés. Nem példátlan ez sem Románia történetében, tessék megnézni, az 1952-54-ben még háromszázezer németet számláló Románia német etnikuma ma 30 ezernél kevesebb. Árucikk is volt egy időben ez az etnikum. Biztos, hogy nem történik hasonló az ott élő magyarsággal? Félve kérdezem, nem percekben mérve, nem forintokban mérve a ráfordított gondolatokat és félelmeket.

Mi marad, ha nem ezt az utat választják? Marad a radikalizálódás. Akkor valóban új boszniai szituáció alakulhat ki, mert nem lesz más választása az ott élő kétmillió magyarnak, és a történelem példát statuál arra napjainkban is, hogy ennél sokkal kisebb etnikumok nem csak jogokat vívnak ki, hanem ha nem kapják meg ezeket a jogokat, véres harcokat folytatnak e jogok megszerzéséért. Ezért tartom én ezt a szerződést olyannak, amely szerződéshez az európai biztosítékokat, garanciákat oda kell építeni, hisz valóban nemzetek vesznek, nemzetek lesznek. De egy nemzetnek lemondani kétmillió emberéről, hogy az szabad választással dönthesse el történelmi és társadalmi jövőjének kérdéskörét, hogy szabadon dönthessen asszimiláció, kivándorlás vagy helyben maradás és megmaradás között, azt egy anyanemzetnek nem lenne szabad ilyen kockázatos szerződéssel a véletlenre bíznia. Köszönöm szépen a figyelmüket, azzal a kéréssel, hogy pártolják módosító indítványunkat. (Taps.)[endnoteRef:1] [1: ]