Jeszenszky Géza (Néppárt-MDNP)

1996. szeptember 2.

DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! Őszintén csodálom Vitányi Iván képviselő urat, és tisztelem, hogy ilyen nehéz évtizedek után meg tudta őrizni ezt a jóhiszeműséget. Nagyon örülnék annak, ha tudnánk osztani ezeket a reményeket. Minden jó szándékú magyar ember azt remélte, hogy azokban a hetekben, amikor a Kárpát-medencében töltött tizenegy évszázadunkra emlékezünk, erősödni fog nemzetünkben az összetartozás érzése, és közösen próbáljuk keresni azokat az eszközöket, amelyek segítségével az általános elkeseredettség, reménytelenség oldódhat. Távlatot, cselekvési programot, kiutat vár tizenötmillió magyar. Éljen bár határainkon belül vagy kívül. Többségüket a külpolitika annyiban érdekli, hogy a riasztó hírektől hemzsegő világban távol tudja-e tartani az erőszakot és a gyűlöletet a magyarságtól.

Aki ismeri ezt a népet, az tudja, milyen jó szándékú, hogy náluk nyoma sincs azoknak az indulatoknak és szenvedélyeknek, amelyek közvetlen szomszédságunkban is szörnyű bűnökhöz vezettek. Ezért természetes lenne, ha mindenki örömmel fogadná a hírt, hogy végre sikerült azzal a szomszédunkkal, Romániával is létrehozni a jószomszédi viszony garanciáit, ahol Magyarország után a legtöbb magyar él.

Mi az oka, hogy mégis a leginkább érdekeltek, a Romániában élő magyarok, nemcsak pártjuk és törvényes képviseletük, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, de szinte mindenki a tanároktól a székely favágókig, a fiataloktól a nyugdíjasokig szomorúsággal, sőt elkeseredéssel fogadta az államközi szerződés szövegében történt megegyezés bejelentését. Mi az oka, hogy itt Magyarországon azoknak a döntő többsége, akik jól ismerik a romániai magyarok helyzetét, akik gyakran járnak Erdélyben, akik figyelnek arra, mi történik szomszédainknál, azok nem tudnak örülni e szerződésnek? Sőt, eltérő hangon és stílusban, de határozottan ellenzik a szerződéstervezet jelenlegi változatának az aláírását.

Ennek az ellenzésnek az okairól szól ez a mai vita. Ezért született meg az előttünk fekvő határozati javaslat. Pártom, a Magyar Demokrata Néppárt egyetért a javaslattal és annak indokolásával. Megfogalmazásában nem volt módunk részt venni, ezért terjesztünk be két kisebb módosítást, ami nem változtat a javaslat lényegén, de talán tovább erősíti annak érveit.

A Néppárt elkötelezett híve annak, hogy valamennyi szomszédunkkal jó, lehetőleg baráti legyen a viszonyunk, s ehhez az államközi szerződést jó eszköznek tekinti. De meggyőződése, hogy csak jó szerződés alkalmas a kívánt cél elérésére. Nem hisszük, hogy elegendő az egyik fél, a magyarok jó szándéka. Elengedhetetlen, hogy legyen meg a késztetés, a politikai akarat a másik oldalon is. A legtöbb, zömével még az előző kormány által aláírt szerződés esetében, ez a politikai szándék vitathatatlanul, kölcsönösen megvolt. Ez volt a helyzet az ukrán, a szlovén és a horvát szerződés esetében. S ez tükröződött a szerződéseket kiegészítő kisebbségvédelmi megállapodásokban is. Ezek vitathatatlanul hasznára váltak az érintett kisebbségeknek, s aki valóban szívén viseli a sorsukat, az jól tudja ezt.

Sajnos a szlovák szerződés esetében a politikai jóakarat hiányzott. Ez magyarázza, hogy az aláírás után számos, a szerződésnek mind a szellemével, mind a betűjével ellentétes törvény és egyéb intézkedés született, sőt továbbiak készülnek.

Van-e jele annak, hogy a jelenlegi román kormány változtatott volna eddigi magatartásán, és üres deklarációk helyett elindult volna a valódi megbékélés útján? Vagyis megkezdte volna a romániai magyarok régi panaszainak az orvoslását. A szerény kívánságlista ott van a bukaresti kormány asztalán. A tanügyi javaslaton félmillió román állampolgár aláírása is rajta van. De a velünk most szerződni készülő kormány semmi jelét nem adta, hogy méltányolná magyar nemzetiségű állampolgárai kívánságát. Talán majd a szerződés aláírása után? Aki jóhiszeműen ezt remélte, az már megkapta a választ az illetékes minisztertől, aki sietett kijelenteni, hogy szó sem lehet az 1959-ben bezárt kolozsvári magyar egyetem helyreállításáról.

Mi nem vonjuk kétségbe, hogy a kormánykoalíció képviselői őszintén kívánják a magyar-román viszony javulását, és az erdélyi magyarság jogos kívánságainak a teljesülését. De attól tartok, önmaguk sem hiszik el, hogy ennek a szerződésnek meglesz ez a remélt eredménye.

A Néppárt egyetért azokkal a fenntartásokkal és aggodalmakkal, amelyeket a tervezettel kapcsolatban az RMDSZ és a Romániai Magyar Történelmi Egyházak vezetői megfogalmaztak. Véleményünk szerint Romániával is csak olyan szerződés aláírásának van értelme, amely egyrészt orvosolja az ott élő magyarok legsúlyosabb panaszait, másrészt jó esélyt ad a két nép közötti kapcsolatok minél szorosabbá és jobbá válására.

(16.30)

A jelen szerződés egyikre sem nyújt kellő garanciát. Képviselőtársaim és más elemzők a szerződés szövegéből megállapíthatták, mennyire igaza van utódomnak, Kovács miniszter úrnak, hogy ez bizony nem egy ideális szerződés.

Nemcsak az a baj, hogy az Európa Tanács 1201. számú ajánlása kérdésében elfogadja a pontatlan román értelmezést, s ezzel alkalmat ad olyan következtetések levonására, amelyek komoly károkat okozhatnak, nemcsak a romániai, hanem a másik országokban élő magyar kisebbségeknek is. Sajnos, számos pontban elmarad a szerződés a szlovákokkal tavaly kötött hasonlótól. Még a szerződés ígéretesebb pontjainak értékét is nagyban csökkenti a számos szűkítő kitétel, jogi kibúvó, valamint az ellenőrzés és a garancia hiánya.

A szerződésben nem szerepel és egyelőre semmiféle megbízható ígéret nem hangzott el a magyar egyházak és más intézmények tulajdonát képező, de a kommunista hatalomátvételt követően elkobzott épületek és vagyontárgyak visszaszolgáltatására, noha erre nézve az Európa Tanácsba történt felvételekor Románia ígéretet tett. Nincs szó a Ceauescu, az egykori diktátor által 1988-ban bezárt kolozsvári magyar főkonzulátus újbóli megnyitásáról sem. Amennyiben mint hallottuk ennél jobb szerződésre a román fél magatartása miatt nem volt lehetőség, s a nemzetközi közvélemény eléggé világosan látta is, melyik országon múlik a dolog, akkor miért kellett most hirtelen az augusztusi ünnep békéjét megzavarva, tető alá hozni ezt a szerződést?

Sajnos magam sem tudom kizárni, hogy a román részről kapott sok diplomáciai pofon ellenére Horn Gyula és kormánya valóban meg akarja támogatni a küszöbön álló romániai választásokon azokat az erőket, amelyek a jelenlegi rossz helyzetért elsősorban felelősek.

De ha jóhiszeműségünkben ezt nem tudjuk elképzelni, akkor hallgassuk a kormány magyarázatát. Azt mondja, hogy a NATO-felvétel és az Európai Integráció érdekében volt sürgős ez a lépés. Én is olvasok újságot, még diplomáciai jelentéseket is kapok, és nem gondolok arra, hogy a jelentésekben szereplő mondatok nem, vagy nem úgy hangoztak volna el. De miről beszélnek nyugati barátaink? Arról, hogy mennyire fontos az euro-atlanti integrációra törekvő országok esetében a szomszédsági kapcsolatok javítása, a vitás kérdések rendezése. De azt is mondják, hogy mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba történő felvétel előfeltétele a kisebbségi jogok biztosítása (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Úgy van!), a nyugati elvekkel és gyakorlattal összhangban álló kisebbségi politika megvalósítása.

Nekünk szólnak a figyelmeztetések? Reánk gyakorolnak nyomást azok a demokráciák, akiknek a képviselői jelen vannak mind Magyarországon, mind Romániában? Lehet, hogy nekünk is, de akkor valami nincs rendben. Én ismerem ezeknek a diplomáciai képviselőknek és más megfigyelőknek a felkészültségét és korrektségét, és ezért nem hiszem, hogy ők egyformának látják a két oldal felelősségét, amiért a román-magyar viszony ma nem olyan, mint az olasz-osztrák vagy a német-francia vagy a svéd-finn.

Amennyiben azonban egyes megfigyelők még nem vették volna észre, hogy nem a magyar és a román kormány viszonya a rendezetlen, hanem Romániában a jelenlegi elnök és kormánya nem hajlandó az állampolgárok egyik csoportja a közel kétmilliós magyarság létét és jövőjét garantáló lépések és intézkedések megtételére, akkor meg kell kérdeznem, mit csináltak az elmúlt két évben azok a magyar diplomaták és politikusok, akiknek módjukban állt volna megfelelő tájékoztatást adni. Persze, ha egyik prominens kormánypárti képviselőtársam ma is úgy gondolja, hogy mi csak maradjunk csöndben, nehogy bocsánat, nem én mondom görögnek vagy töröknek nézzenek, s beszéltessük magunk helyett a derék dánokat és a hollandokat, de ezt is csak a strasbourgi büfékben és a fogadásokon készítgessük elő, akkor ne csodálkozzunk, hogy egyesek egyenlőségjelet tesznek a tettes és az áldozat között és nem tudják mi a különbség Funar és Tőkés László között.

Én őszintén köszönöm, hogy Washington, London, Bonn és Brüsszel annyira örül a jó hírnek, a magyar-román szerződés küszöbön álló megkötésének, de attól félek, hogy barátaink hatalmasat tévednek, ha azt hiszik, hogy ezzel a szerződéssel tényleg megoldódott a probléma. Arra kérem személyesen is jó szándékú nyugati barátainkat, ne Budapesten, de még ne is Bukarestben tudakozódjanak, hanem küldjék el megbízottaikat Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Csikszeredába, de Szatmárnémetibe és Temesvárra, sőt, a kis magyar falvakba is.

Fordíttassák le, miket írnak a magyarokról a romániai lapok, köztük a hivatalos körökhöz közelállók. Számolják meg, hány rendőr van a közismerten törvénytisztelő székelyföldi városokban és falvakban. Nézzenek utána, hogy a többségben magyarok lakta vidékeken tevékenykedő rendőrök és a közpénzből fizetett más közalkalmazottak ismerik-e, használják-e az ott élő polgárok nyelvét. A Romániába sűrűn látogató NATO-katonát is megkérdezhetnék, hogy a civilkontrollt szolgálja-e a magyar nemzetiségű lakosság nyakára újabban telepített és ott demonstratív módon hadgyakorlatukat végző nagyszámú katonaság.

De minderre bizonyára nincs szükség, hiszen a nyugati kormányok ismerik e tényeket. Tőlem és másoktól is, bizonyára a magyar kormánytól is, képviselőitől is hallottak már minderről és más panaszokról. Ki is lehet egészíteni az információkat és meg lehet kérdezni a velünk szomszédos országok magyar politikusaitól, hogy miért volt szükség a júliusi, nem az első és remélem, nem is az utolsó magyar csúcstalálkozóra.

Tisztelt Ház! Én tudom, hogy nyugati barátaink jót akarnak a magyaroknak, a szlovákoknak és a románoknak is. És mi magyarok ennek csak örülünk. De annyit azért kérhetünk, hogy vegyék halálosan komolyan azokat az elveket, amelyeket a kisebbségi jogokkal kapcsolatban Koppenhágában, Genfben, New Yorkban és Strasbourgban lefektettek, amik alapján 1991-ben kidolgozták a Jugoszláv tragédia megelőzését célzó speciális státusokat javasló Carrington-tervet, a Bosznia-Hercegovina számára az önkormányzati modellre, az autonómiára épülő különféle tervezeteket vagy éppen saját országaiknak a helyi demokrácián és a szubszidiaritás elvén alapuló gyakorlatát.

Ha ezek a nyugati barátaink látják, hogy ezek az elvek és a nyugati gyakorlati megoldások megjelennek a szomszédsági szerződésekben és a gyakorlatban is érvényesülnek Szlovákiában és Romániában, akkor gratuláljanak. De amíg ez nincs így, addig csak nyugodtan gyakoroljanak nyomást mindenkire, akire ez ráfér. Ne higgyék, hogy e szerződéssel a kérdések rendeződtek, hogy ezentúl a romániai magyarság panaszaival nem kell találkozniuk. Mivel a Néppárt tisztában van azzal, hogy a nagyhatalmi döntésekkel határainkon kívülre került magyar közösségek helyzetét Magyarország és az érintett kisebbségek egyedül nem tudják javítani, ehhez határozott nemzetközi fellépésre, támogatásra van szükség, a jövőben még nagyobb figyelmet fog fordítani a nemzetközi közvélemény jobb tájékoztatására, hogy pótolja a kormány e téren elkövetett mulasztásait és egyben segítse közös nemzeti céljaink megvalósulását.

Kedves, határainkon kívülre került magyar Barátaink! Arra kérem önöket, és azt hiszem, hogy itt két oldal nevében is mondhatom ezt, ne keseredjenek el, bízzanak a demokráciához és az emberi jogok elveihez ragaszkodó világ támogatásában. Bízzanak továbbra is Magyarországban. Bízzanak az RMDSZ-ben. Figyeljenek Ady szavaira, hogy: Tartsd magad! Emlékezzenek Reményik Sándor figyelmeztetésére, és ne hagyják veszni mindenekelőtt a templomot és az iskolát. Tudják meg, hogy nincsenek egyedül! Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)