Kocsi László (MSZP)

1996. szeptember 2.

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! Engedjék meg, hogy néhány olyan dologról beszéljek, ami még nem hangzott el. Aztán néhány olyan dologgal kapcsolatban mondhassak el néhány mondatot, ami elhangzott.Ami az elmúlt hetekben nagyon sok vitát váltott ki, és az elmúlt órákban is foglalkoztak vele képviselőtársaim, a kollektív jogok kérdéséről szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.

Többen állították, hogy a magyar külpolitika alapvető értékeket adott föl, amikor a lábjegyzetet elfogadta. A sokat vitatott lábjegyzet egy tényt állapított meg, azt, hogy az 1201es ajánlás tartalmilag nem kollektív jogokat biztosít. Tény, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése számára készített első szövegváltozatban a nemzeti kisebbségek jogait rögzítette, később azonban ez nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogaira vonatkozott. Az 1201es ajánlás 12. cikkelye kivételével amely nem norma jellegű, hanem csupán a végrehajtásra vonatkozik a dokumentum még csak nem is utal a kollektív jogokra.

(18.30)

A kollektív jogokhoz való viszony rendkívül ambivalens ma Európában és a világban. Tény, hogy az európai kodifikálás során az európai dokumentumok nem tartalmaznak expressis verbis kollektív jogokat. Hiszen kollektív jogok ott is vannak Európában, ahol azokat jogilag nem deklarálják vagy politikailag vitatják, például a munkajog terén. Az Európai Államok Közössége nem azt képviseli, hogy nincsenek kollektív jogok lásd például az 1201es ajánlás 12. cikkelyét , hanem azt nem fogadta el, hogy ezek biztosítása összeurópai szinten megkövetelhető lenne. A csoportjuk tagjaival közösen gyakorolható jogok nem fedik le teljesen a kollektív jogokat, ugyanakkor szükségesség teszik az adott csoport meghatározását, amelynek során végül is eljutunk magának a nemzeti kisebbségnek vagy egy államon belüli nemzeti közösségnek a kvázi elismeréséhez.

A szakmai és politikai viták folynak ma is a két kategória előnyéről és hátrányáról. A gyakorlatban azonban meglehetősen átfedik egymást ezek a dolgok. Vegyük például a saját anyanyelvű média jogát. Szerintem ez kollektív jog, a keretegyezmény szerint viszont a csoport más tagjaival együtt gyakorolt jog. Az oktatási vertikum kiépítése szintén kollektív jog, más felfogás szerint egyének csoportjuk többi tagjával gyakorolt joga. Egyértelműen kollektív jog a garantált parlamenti képviselet. Ez Romániában is valamennyi kisebbség törvénybe foglalt joga. A magyar kisebbségnek is, de nem él vele, mert az RMDSZ lévén sokkal erősebb parlamenti képviselettel rendelkezik.

Mindez azt mutatja, hogy adott esetben még olyan országok is gyakorolják a kollektív jogot, amelyek egyébként hallani sem akarnak róla. Ez a vita ma sincs lezárva. Az azonban tévedés, hogy az autonómia feltételezi a kollektív jogot és a kollektív jogról való lemondás kizárná az autonómiát.

Nos, ezek után a talán kicsit szakmai ízű, jogászi gondolatok után néhány megjegyzést engedjenek meg nekem az elhangzottakkal kapcsolatban. Mindenekelőtt én nagyon élénken figyeltem az ellenzék érvelését, ami arra vonatkozott, hogy az RMDSZ-nek vajon miféle szerepe, lehetősége, mozgástere lehet ebben a politikai helyzetben. Figyeltem most is és a külügyi bizottsági ülésén is. Én megértem azt, hogyha az ellenzék kvázi vétójogot kér az RMDSZ számára egy ilyen sorsdöntő ügyben. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy ezt maga az RMDSZ sem igényelte. Az a viszony, amelyet tulajdonképpen a romániai magyarság nevében megfogalmaztak itt többen, az a viszony, ami szembeállítja a romániai magyarságot és az RMDSZ-t a kormánnyal, számomra elfogadhatatlan. Én magam nem tapasztalom ezt a viszonyt, bár értem mindazokat az érdekeket és indokokat, amelyekből ezek a megfogalmazások az ellenzék számára adódnak.

Van egy alapvető kérdés mindazokban a vitáinkban, amelyeket itt folytatunk, nevezetesen az, hogy az integráció szempontjából mit jelent az alapszerződés. Nos, szerintem valószínű, sőt biztos, hogy az integrációs esélyeinket javítja. Azt viszont nem osztom, hogy ennek áraként meg kéne fizetnünk azt, hogy rontaná vagy rontja a romániai magyar kisebbség helyzetét. Ezt nem gondolom és nem tudom elfogadni. Mint ahogy azt sem, ami a szlovák alapszerződéssel kapcsolatban többször megfogalmazódott itt, nevezetesen, hogy a szlovákiai magyarság helyzetének a romlásáért egyértelműen és kizárólag a magyar-szlovák alapszerződés lenne felelős.

Én azt gondolom, hogy ezt az ellenzék sem gondolja komolyan, hiszen nagyon jól tudták, ismerték mindazokat a kormányzati szándékokat, amelyek megfogalmazódtak kormányprogramban és egyéb dokumentumokban a szlovák oldalon. Másrészről azt sem gondolom, hogy azt várhatnánk, hogy néhány hónap vagy akár egy év alatt mindazok a várakozások teljesülhetnének, amelyek egyébként hosszú távon indokolhatók egy-egy ilyen alapszerződéssel kapcsolatban.

Végül egy gondolatot engedjenek még meg. Sokszor felmerül az, hogy vajon Románia rendelkezik-e valóságos és komoly politikai szándékkal a megbékélésre és az alapszerződésbe foglaltak megvalósítására. Mi mindvégig azt mondtuk, hogy az alapszerződés korrekt végrehajtása az, ami az előnyöket amiket felsoroltunk biztosíthatja. Ha azonban az ellenzék azt gondolja, vagy bárki, hogy Románia nem fogja korrekt módon végrehajtani ezt az alapszerződést, akkor végképp érthetetlenek azok a nagyon nagy erőfeszítések, amelyek arra irányulnak, hogy egy ennél még keményebb, a magyar kisebbség számára és a magyar kormány számára is sokkal kedvezőbb alapszerződés megkötése reményében ne írjuk alá és ne kössük meg most ezt az alapszerződést. Mert miért gondolhatnánk, hogy ha ezt sem tartja be, akkor egy ennél számára nagyobb áldozatokkal járó alapszerződést be fog tartani? Ez azt hiszem, hogy elég kemény ellentmondás.

Végül én hiszem azt, remélem azt, hogy Romániában mégis csak létezik szándék a megbékélésre, a kiegyezésre és a kisebbség sorsának jobbítására. És hogy ha eddig történt is volna kísérlet román részről Magyarország nemzetközi tekintélyének, a magyarság jó hírének rontására vagy a kisebbségi magyarság asszimilációjára, akkor ezután nem lesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nevetséges módon olyan illúziókat táplálnék, amelyeket nem indokol sem a ma, sem a múlt. Mindössze azt akarom mondani, hogy az alapszerződés megkötése nem azt legitimizálja, ami Romániában történik vagy amit Románia tesz ma, hanem azt, amit a szerződés utáni cselekvési kényszer jelent. Meg akarjuk kötni az alapszerződést mint kiindulópontot, de a neheze utána következik. Végül azt tudom mondani, hogy megbékélni akarunk, de nem fogadunk vakságot. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)