Varga Mihály (Fidesz)
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány percre igénybe vegyem a türelmüket és államtitkár úr szavai után én is néhány kiegészítést fűzzek a magyar-kazak szerződés történetéhez. Hadd emlékeztessem önöket mindjárt arra, hogy Kazakisztán is azon országok között volt, amelyeknek függetlenségét a Magyar Köztársaság az elsők között ismerte el a világon 1991. december 26-ai kormánynyilatkozatában. (Közbeszólás: Hangosabban!)
Emlékeztetni szeretnék arra is, hogy Kazakisztán és Magyarország két olyan ország, ahol regionális missziója működik nagykövetségként ezeknek az országoknak: Budapesten olyan kazak nagykövetség működik, amely az egész kelet-európai régió képviseletét ellátja, sem Varsóban, sem Prágában, sem máshol, sem Szófiában nem működik ilyen nagykövetség, csak és kizárólag Budapesten. Ugyanilyen nagykövetségünk működik Almatiban, a volt, ex-Alma-Atában, amelynek felállítását a kormány 1993. április 22-én rendelte el, és amelynek megnyitására 1994 februárjában került végül sor.
Hadd emlékeztessem önöket arra is, hogy ezek a kölcsönös diplomáciai látogatások, cserék, szerződések megkötése folyamatos volt 1992 óta, több alkalommal került sor kormányszintű látogatásra is a két ország között. Legutóbb éppen Horn Gyula miniszterelnök úr járt Kazakisztánban, és valóban 1994 decemberében került sor Nazarbajev elnök úr látogatása kapcsán ennek a szerződésnek az aláírására.
Szeretnék arra is emlékeztetni, hogy a két ország kapcsolata nem pusztán ebben merül ki, hiszen 1996. augusztus 16-án rendeztek Magyarországon először kazak napot, éppen választókörzetemben, Karcagon, ahol egy egész napos rendezvénysorozat keretében kulturális, művészeti és egyéb rendezvények megtartására került sor.
Szeretnék arról is néhány mondatot szólni, hogy élt köztünk egy olyan tudós ember, nevezetesen Mándoky Kongur István docens, aki a közép-kelet-ázsiai nyelvek nagy kutatója volt, és aki ennek szentelte egész életét, oly mértékben, hogy 1992. augusztus 20-án, mielőtt elhunyt, kérte hogy Almatiban helyezzék végső nyugalomra, és ma Almatiban van az a sír, amelyet különös gondossággal ápolnak mind a kazakok mind az odalátogató magyarok.
Hasonlóan Moldáviához, szeretném önöket arra emlékeztetni, hogy Kazakisztán is egy olyan ország, amelyben rendkívül sok nemzetiség él. 120 nemzetiség él ebben az országban, természetesen vannak nagyobbak, 7 millió kazak, 6 millió orosz, közel 1 millió német él ebben az országban, de van rengeteg apró, kisebb népesség, így többek között közel 2 ezer magyar honfitársunk él ebben az országban, akik vagy az első vagy a második világháború idején kerültek oda, hurcolták oda őket. Vannak köztük persze egykori vöröskatonák vagy vannak olyanok, akik a szűzföldek föltörésében vettek részt, kárpátaljai magyarként elhurcolva.
Kazakisztán és a kazak nép szintén egy olyan nép, amelynek egy része határokon kívül él, a kazak nép több mint fele él Kazakisztánon kívül, Kínában, Mongóliában és az Orosz Föderáció területén, és ez az ország is törekedik olyanfajta kapcsolatok ápolására, amely ezt a népességet, ezt a határokon kívül került népességet valamilyen módon meg tudja őrizni.
Én azt hiszem, hogy ez a fajta együttműködés, amely Magyarország és Kazakisztán között létrejött, példamutatóként szolgál valamennyi újonnan létrejött állam számára, és mindehhez még hadd tegyem hozzá, hogy ez olyan történelmi gyökerekre nyúlik vissza amelyre Kazakisztánban emlékeznek, Magyarországon sajnos már kevesebben , miszerint a XII-XIII. század környékén azok a kun emberek, telepesek, akik ideérkeztek Magyarországra, azoknak az ősei és leszármazottai, hozzátartozói ma Kazakisztán területén élnek, egy kipcsák néptörzs leszármazottaiként. Erre, azt hiszem, valamennyien büszkék lehetünk, különösen azok, akik valamilyen módon a Nagykunság és a Kiskunság területéhez kötődnek.
Ennek alapján kérem tehát tisztelt képviselőtársaimat, hogy a magyar-kazak szerződést elfogadni és ratifikálni szíveskedjenek, annál is inkább, mert ez a kazak parlamentben már megtörtént. Köszönöm szépen. (Taps az ülésteremben.)