Isépy Tamás (KDNP)
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Feltételezésem szerint a tíz percbe nagyon nehezen bezsúfolható a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum egyeztetett, együttes állásfoglalását tartalmazó felszólalásomnak már az első mondatai vihart kavarnak, de a tények állítólag eléggé viharállóak, és ezért merem vállalni a kihívást.
Elöljáróban ugyanis illő tisztelettel arra szeretnék rámutatni, hogy a határozati javaslat beterjesztési időpontjának a kiválasztása, finoman fogalmazva, nem volt szerencsés. A parlament ugyanis a múlt héten rendkívüli ülésen tárgyalta a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatban a 89 ellenzéki képviselő által benyújtott határozati javaslatot. Ebben a határozati javaslatban az ellenzék felhívta a kormányt, hogy csak előzetes hozzájárulás birtokában írja alá az alapszerződést, és a szerződés tartalmát illetően folytasson további tárgyalásokat.
Az ellenzék alapvetően fontos kérdésnek tekintette a határon túli magyarok érdekeinek a védelmét, és álláspontja szerint a szerződés megkötésére jogkörrel rendelkező Országgyűlésnek meghatározó szerepe van a szerződés tartalmának a meghatározásában. A kormány azonban eltökélt volt, a szöveget azt mondta, hogy véglegesnek tekinti, aláírás előtt nem tart igényt semmiféle egyeztetésre, semmiféle társadalmi és politikai konszenzusra, az Országgyűlésnek majd egy feladata van, ratifikál, vagy nem ratifikál.
Akkor most itt van ez a határozati javaslat, amely az Országgyűléstől egyetértést és felhatalmazást kér, és az indokolásban ezt azért tartja szükségesnek, mert jelentős vagyonról van szó. Fontos a kérdés rendezésében a társadalmi, politikai konszenzus érvényre juttatása. Nem tetszenek egy kicsit furcsának találni, és nincs abban valami félelmetes ellentmondás, hogy ebben a valóban fontos ügyben mert ennek a kárpótlásnak az ügye valóban fontos ügy ebben a kormány igényli az Országgyűlés jogilag nem szükséges egyetértését és hozzájárulását?
(12.40)
Hogy hangoztatja a társadalmi, politikai konszenzus érvényre juttatását, ugyanakkor az erdélyi magyarság sorsát és jövőjét meghatározó magyar-román alapszerződést nem tekintette olyan fontosnak, amelynél ugyanígy igényelte volna az egyetértést, a jogilag szükséges felhatalmazást és konszenzust? (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Országgyűlés! Abban a szerencsés vagy balszerencsés helyzetben vagyok, hogy a korábbi kormány idején tagja voltam a majdnem ugyanilyen összetételű, a kormány által a tárgyalások lefolytatására kijelölt bizottságnak, és talán nem hat szerénytelenségnek, hogy azért elég jól meg kellett ismerkedni a problémával. Ellenzékiként is meg tudom erősíteni az annak idején kormánypártiként megfogalmazott alapelvet, hogy a kormánynak nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelessége ennek a problémának a rendezése.
Viszont ne tessenek az indokolásban egyértelműen azt állítani, hogy a korábbi kormány által folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, mert a való tény az, hogy nem fejeződtek be. És a kettő különbség. Közel álltunk ugyanis a befejezéshez.
A ma is érvényben lévő 1946. évi XXV. törvénycikk alapján próbáltuk annak a módosításával, működtetni kívántuk az országos zsidó helyreállítási alapot, a MAZSIHISZ el is készítette a saját törvénymódosítási tervezetét, viszont a tárgyalásban részt vevő szervezetek között vita volt az intézőbizottságban a jelölési jogosultságról, ugyanakkor a vagyontömeg felméréséhez és a kárpótlási jogosultság megállapításához szabad kutatási lehetőséget biztosítottunk.
A kormány valahogy úgy érzem, hogy olyan bülbül hangú tárgyalásokat folytat a történelmi egyházak képviselőivel, szórja az ígéreteket, ugyanakkor nem tesz semmit. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésénél nem működteti az egyeztetőbizottságot, nem rendezte egyetlen ingatlan tulajdoni helyzetét sem, és egy jottányit sem halad előre ennek nevezzük a nevén az úgynevezett zsidókárpótlásnak az ügye sem. Mert az nem nevezhető előrehaladásnak, hogy az országos zsidó helyreállítási alap felélesztése helyett most közalapítványt kíván létrehozni, ugyanakkor a tartalmi elemek amelyek lényegesek lennének ugyanott állnak, ahol álltak 1994-ben.
A lázas sietségre egyébként jellemző ha meg tetszenek nézni a 2079/1995-ös kormányhatározatot , 1996. április 30-i határidőt jelöl meg. És valahogy most már szeptemberben járunk. Mi a szervi betegsége ennek a felelősségelhárító országgyűlési határozatnak? Vegyük pontonként.
Az első pontban: az Országgyűlés egyetértését kéri ahhoz a szándékhoz, amihez nem szükséges az Országgyűlés egyetértése. A polgári törvénykönyv 74/G § (1) bekezdése szerint közalapítványt az Országgyűlés, a kormány, valamint a helyi önkormányzat képviselőtestülete hozhat létre közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából. Vagy kérje fel az Országgyűlést a kormány, hogy hozza létre a közalapítványt, vagy hozza létre saját maga. Ehhez nem szükséges az egyetértés.
A második pontja a határozati javaslatnak felhatalmazza a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat. Ehhez miért van szüksége egy kormánynak felhatalmazásra? A kormányt azért találták ki, és az a feladata, hogy kormányozzon. A jogköréhez tartozó ügyekben tárgyaljon. Remélhetőleg nem tartja magát olyan bénának, hogy noszogató felhatalmazás nélkül egyáltalán nem tud tárgyalni, és nem tud mozdulni.
A megkötés vonatkozásában az Országgyűlés jogkörébe tartozó alapszerződés ügyében nem kért a tárgyaláshoz semmiféle felhatalmazást. (Beszólás jobb oldalról: Így van.) Itt akkor miért kér az általa létrehozható közalapítvány alapító okirata tartalmi kérdésére vonatkozó tárgyalásokhoz felhatalmazást úgy, hogy ezek a tartalmi kérdések homályban maradnak?
A legpikánsabb azonban a harmadik pont. Ebben ugyanis a kormány önmagát kívánja felhívatni az Országgyűléssel. Ez leegyszerűsítve valami olyan, mintha felhívnám magam arra, hogy álljak fel vagy üljek le, mert felhívás nélkül ez nem megy. Ellenzéki országgyűlési határozati javaslatok kezdődnek azzal, hogy az Országgyűlés felhívja a kormányt erre vagy arra. De hogy a kormány terjesszen be ilyen javaslatot, ami az önmaga felhívására tart igényt, lehet hogy erre volt példa, én nem emlékszem rá. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Országgyűlés! Rövid az időm, ezért távirati stílusban csupán néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Ennek a kérdésnek a jogi rendezése öt alappilléren nyugszik, nyilvánvaló: a párizsi békeszerződés; a párizsi békeszerződés előtt megszületett 1946. évi XXV. törvény; a magyar alkotmánynak a 70/A §-a; az Alkotmánybíróság határozata és az érvényes magyar kárpótlási törvény.
De a létrehozni kívánt közalapítvány alapító okiratának a tartalmi elemei amelyek ismeretlenek , a kárpótlásra jogosultak köre, ezt hogy állapítom meg? Le kell folytatni az ismeretlen örökösök vonatkozásában a hagyatéki tárgyalásokat? Ez lehetetlen, ez legalább öt év. De a kárpótlásra jogosultak köre ismeretlen. Ismeretlen a kárpótlással érintett vagyontömeg. Az intézőbizottság vagy a kuratórium összetétele, az alap vagy a vagyon kezelése és felhasználása.
Tehát ezek a tartalmi kérdések mind ismeretlenek, és valójában úgy néz ki a kérdés, hogy ezzel a javaslattal a kormány egy biankó meghatalmazást vagy csekket akar kiállíttatni az Országgyűléssel, és annak az üres részeit majd később ő tölti ki azzal az alapító okirattal, amelyhez már nem kell az Országgyűlés hozzájárulása, mert nekünk a járulékos törvényekhez kell a hozzájárulás, a kárpótlási törvény módosításához, nyilvánvalóan a költségvetési törvényhez kell állítani, de ez egyelőre egy üres biankó meghatalmazás.
Összegezésként az idő közeli lejártára tekintettel a kérdést meg kell oldani. Ezzel egyetértünk. Változatlanul állítom, hogy nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is. Ez a határozati javaslat azonban a problémát nem megoldja, hanem görgeti maga előtt, és az Országgyűlésre akarja hárítani a kormány felelősségét és mulasztását ne tessenek haragudni , ehhez az ellenzék nem lehet partner. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)