Torgyán József (FKGP)

1996. szeptember 10.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Igen, köszönöm szépen, elnök úr. Miután azonban Gellért Kis Gábor 12 percet beszélt, nekem 12 + 2 percem van. (Derültség a jobb oldali padsorokban.) Csak elnök úr nem volt itt.

Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja eltér a kormányzati előterjesztéstől a párizsi békeszerződés 27. § 2. cikkelyének végrehajtásával kapcsolatban, mert noha abból a tényből indul ki, hogy valóban a magyarságnak és Magyarországnak a zsidósággal kapcsolatban vannak erkölcsi és törvényes kötelezettségei is, de úgy gondoljuk, hogy ugyanakkor nemcsak a párizsi békeszerződés 1. cikkelyének (1) bekezdését kell végrehajtani, hanem a párizsi békeszerződés az 42 cikkelyből és 6 mellékletből áll, és annak valamennyi rendelkezését be kell tartani. Nevezetesen nemcsak a magyarságra hátrányos, hanem a magyarságra előnyös rendelkezéseit is, és elfogadhatatlan az a megközelítés, hogy csak a magyarságra hátrányos rendelkezéseket tárgyalja a Ház.

Legyen szabad kiemelnem a szövetséges és társult hatalmak felelősségét, hiszen ha máshol nem, az elévülés kérdéskörével kapcsolatban mindenképpen ez szóba kerülhet. Emlékeztetném képviselőtársaimat arra, hogy a párizsi békeszerződés 27. cikkelyének (2) bekezdése, amely a kormányzati előterjesztésben szerepel, 12 hónapos teljesítési határidőt ír elő, a 12 hónap a párizsi békeszerződés hatálybalépésétől számít, tehát a kihirdetés napjától. Messze elévült követelésről van itt szó, és ha megvizsgálják a párizsi békeszerződés mellékleteit, akkor láthatják, hogy például az V. melléklet b) pontja külön foglalkozik az elévülési idővel, de az elévülés később is szóba kerül, amikor is egy olyan határidőt állapít meg, amely 1948. december 31. napjáig terjed. Én nem vitatkozom azon, hogy ugyanakkor van egy alkotmánybírósági döntés is, de igen tisztelt képviselőtársaim, eddig én azt hallottam a külügyi kormányzattól, bármikor hivatkoztunk a belső jogra, hogy a belső jog és a nemzetközi jog kollíziója esetében a nemzetközi jog az irányadó, a nemzetközi rendelkezéseket kell betartani.

(11.10)

Márpedig a jelen esetben az alkotmánybírósági döntés és a párizsi békeszerződés rendelkezései legalábbis az elévülés kérdéskörében szemben állnak egymással. Kérdezem, miért nem vonatkozik az eddig hangoztatott általános jogelv erre az esetre is, hogy ekkor a nemzetközi szerződés az irányadó? A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a kormányzati beterjesztés érdemi tárgyalásra alkalmatlan, nem állít fel ugyanis egy olyan leltárt, amelyből meg lehetne állapítani, hogy eddig milyen teljesítések voltak, nem tartalmaz egy limitet, nem mondja meg, hogy mi a teljesítés felső határa.

Igen tisztelt képviselőtársaim, úgy beszélni egy előterjesztésről, hogy ne tudjuk, hogy miről van szó, csak arról, hogy majd az alapítványba mennek a vagyonok, ráadásul nem csak azok a vagyonok, amelyek az egyéb kárpótlásnál lehetséges kárpótlási tételként szerepeltek, tehát a készpénz, illetőleg a kárpótlási jegy és az átváltható életjáradéki részek, hanem ezen felül ingatlanok, muzeális értékek, tehát olyan teljesítések, amelyek nem szerepeltek az egyéb kárpótoltak vonatkozásában. Ez pedig legalábbis alkotmányellenes, mert diszkriminatív a magyar állampolgárok egy részét tekintve. Tehát én úgy gondolom, hogy már csak ezért is a leltárt fel kellene állítani, látnunk kellene, hogy milyen teljesítések történtek eddig, és meg kellene nézni, hogy még milyen teljesítésről van szó.

Kérem, én nem kívánok állandóan a médiákban megjelent híranyagokkal foglalkozni, de hát mégiscsak a kezemben van az 1995. május 6-i Magyar Hírlap, ahol Szabó Zoltán államtitkár úr mint aki részt vett abban a kormánybizottságban, amely a zsidó kárpótlással foglalkozott, azt mondta, hogy az összes zsidó vagyon értéke kiegészítve az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott kamatokkal és az elmaradt haszonnal körülbelül akkora összeg, amely a nemzeti összvagyonnal lenne egyenértékű. Most ő nem mondja, hogy az egész nemzeti összvagyont adjuk oda, de ha egyszer ez az alapja a kárpótlásnak, akkor kérdezem, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy mi marad a magyarságnak az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodása kapcsán. Tehát én legalábbis azt hiszem, hogy ahhoz, hogy tisztességgel tárgyaljuk ezt az ügyet, és ne sértsük senkinek a kegyeleti jogait mert a Kisgazdapárt messze nem szeretné azt kívánjuk, hogy tessék egy tisztességes előterjesztést tenni.

Hadd mutassak rá néhány dologra, amelyet figyelembe kell venni a döntésnél! A párizsi békeszerződés 21. § rendelkezik a hadifoglyok hazaszállításáról. Azt mondja, hogy "mihelyt lehetséges" '47. február 10-én. Kérem, mikor jöttek haza a hadifoglyok? Ki fizeti meg a magyarságnak az ebből eredő óriási kárait? A békeszerződés 22. cikk 1. pontja azt mondja, hogy a szovjet csapatok '55-ig, az osztrák államszerződés megkötéséig, illetve a szovjet csapatoknak Ausztriából történő kivonásáig tartózkodhatnak Magyarországon. Ezután 35 éven keresztül törvénytelenül voltak itt. Miért nem szólt a kormány, miért nem terjesztett elő a zsidók kárpótlásával egyidejűleg egy másik kárpótlást, hogy vizsgáljuk át egészében? Kérem, egy szerződésnek nemcsak (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) egy cikkelyét kell végrehajtani, hanem valamennyi cikkelyét.

De ha megvizsgálják önök a békeszerződés 12. §-át, az azt mondja: Magyarország haderejének összlétszáma 65 ezer katona. Az '50-es években legalább a négyszeresére kellett emelnünk a megszálló szovjet hatóságok parancsa miatt. Miért nem hivatkozott erre például Horn Gyula, amikor ezt a kérdést tárgyalta? Mi úgy gondoljuk, hogy ez óriási kiadást jelentett a magyar államnak egy idegen állam érdekében. Tessék ezt a kérdéskört is a kártérítés egészébe belevenni, miután ebben az időben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország voltak azok a hatalmak, amelyek az ellenőrzést jogosultak voltak gyakorolni a békeszerződéssel, illetőleg bocsássanak meg, tévesen mondtam az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és a Szovjetunió voltak jogosultak a párizsi békeszerződéssel kapcsolatos valamennyi kérdéskörben dönteni. A szövetséges hatalmak felelőssége is felmerül tehát és a kárral kapcsolatban is, ami a magyarságot érte.

Továbbmegyek. A békeszerződés 30. §-a a Németország területén maradt magyar tulajdonban lévő javakra vonatkozik. Ezeket vissza kellett volna szolgáltatni a magyar tulajdonosoknak. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a vagyonokkal a magyar gazdaság lényegesen kedvezőbb kondíciókkal indulhatott volna. Hol vannak ezek a javak, mi történt ezekkel? Tessék erről számot adni! A nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatban a békeszerződés 33. §-a értelmében megilletett volna minket a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elve, mert nekünk is meg kellett volna adnunk az Egyesült Nemzetek tagállamainak. A szovjet megszállás megakadályozott minket ebben, hihetetlen kára keletkezett a magyarságnak. Hát a magyarság kárait senki nem téríti meg? Mindig csak nekünk kell? Ráadásul már annak a generációnak, amely soha semmit nem követett el?

Itt utalnék igen tisztelt képviselőtársamnak az előbbi előadására. Miért feledkezik meg az MSZP arról, hogy Magyarország megszállt ország volt? Egy megszállt országnak semmiféle tényleges jogosítványa nincs. Miért nem a megszálló hatalom felel a megszállt országban elkövetett (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) törvénytelenségekért? Ezek a tényezők, illetőleg ezek elmaradása Magyarországnak szinte felbecsülhetetlen politikai, morális, gazdasági károkat okoztak a békeszerződést ránk kényszerítő évtizedek következtében.

De kérdezem én, miért nem hajtjuk végre a szerződés valamennyi rendelkezését, mégpedig egyszerre? Kérdezem én, hogy miért nem adták vissza a vagyontárgyakat a jogos tulajdonosaiknak? Ezzel kapcsolatban utalnék arra, hogy a Magyar Dolgozók Pártja különböző bizottságaiban születtek meg a döntések, elvették a zsidó vagyont, a keresztény vagyont, a kisgazda vagyont, a jogutód az MSZP használja ezeket a vagyonokat. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) Fizessen az MSZP kártérítést külön, és ezeket a vagyonokat tessék odaadni a magyar népnek!

De legyen szabad arra is rámutatnom, hogy olyan adatokat nem vesz figyelembe a kormány, amelyeket például Randolph Braham a Magyar holocaust című művében részletesen felsorol. Itt például kimondja ez a mű, hogy a szovjetek a németek által megkaparintott zsidó tulajdont német vagyonként kezelték, és így a német-magyar jóvátétel részeként szovjet szerzeménnyé vált. Miért kell nekünk másodszor azokat a vagyonokat megfizetnünk, amelyeket elvettek tőlünk, ráadásul jogosulatlanul? Egyértelmű, hogy ezeket fel kell deríteni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) igen, elnök úr, abbahagyom , a Kisgazdapárt az ezzel kapcsolatos előterjesztéseit nemcsak módosító indítványokban, hanem országgyűlési határozati javaslatokban beterjesztette.

Végül itt még egy megjegyzésre reagálok. Lehet, hogy az én képviselőtársaim különösen azok, akik, mondjuk, hivatalos úton Ukrajnában vannak, miközben ezt az ügyet tárgyalták nem tudtak olyan határozottsággal az ügyben felszólalni, ahogy én szoktam. De ettől még a tények tények maradnak, és önöket a tények éppúgy kötelezik szerencsétlen magyar hazánk érdekében, ahogy az minket kötelez. Köszönöm. (Általános taps.)

(11.20)