Götzinger István (MSZP)
DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Amint az előttem szóló képviselőtársam is bizonyította, olyan törvénytervezetről tárgyal most a parlament, amely nem váltott ki heves vitákat, amelynek a szükségességében eddig mindenki egyetértett. Szükségtelen tehát, hogy én magam is a javaslat fontosságát bizonygassam, ezért inkább néhány, továbbgondolásra érdemes kritikai megjegyzéshez szeretném a magam észrevételeit megtenni.Az első kérdés arról szól, hogy miért a foglalkoztatónak kell bizonyítania vita esetén, hogy a részére végzett munka nem foglalkoztatási jogviszony keretében történt, vagy ellenérték nélkül történt. Tóth Tihamér képviselőtársam, de most éppen Varga István képviselőtársam szerint ez a bizonyítási kényszer megfordítása. A munkaügyi felügyelő állít valamit, és ezzel szemben a foglalkoztatónak kell bizonyítania, hogy ez az állítás nem igaz. Kétségtelenül általános jogi alapelv, hogy azt terheli a bizonyítási kényszer, aki állít valamit, vagy akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy egy tény vagy egy állítás bizonyítást nyerjen. Azt hiszem, ebben az esetben nem pontosan erről van szó. Illetőleg, amennyiben erről van szó, az eset szükségszerűen kivétel. Amikor azokra a valóságos élethelyzetekre gondolunk, amelyekben a munkavégzéssel kapcsolatos jogviszony lehet a vita tárgya, akkor be kell látnunk, hogy a tervezetben szereplő megoldás logikus és életszerű.
A munkaügyi felügyelő adott esetben ugyanis nem egyszerűen állít valamit, hanem megállapítja, hogy a foglalkoztatónak munkát végző személy nincs nyilvántartva, nincs bejelentve, nem fizetnek utána tb-t, és a munkavégzés körülményeit tekintve, itt a foglalkoztatási jogviszonyról van szó. Tehát ő ezt tényként állapítja meg. Ez inkább a tettenéréshez hasonlítható eset, mint egy egyszerű állításhoz. A felügyelőnek ezen túl semmiféle bizonyítási lehetősége nincs. Amennyiben viszont a munkavégzés csak látszólag foglalkozási jogviszony, ezt a foglalkoztató tudja elsősorban bizonyítani.
A második megjegyzésem a bejelentésre végzett ellenőrzéssel kapcsolatos. A munkaügyi ellenőrzést a 3. § (2) bekezdése szerint hivatalból, illetőleg bejelentésre végzik. A tervezet tételesen felsorolja a munka törvénykönyvének azokat a szabályait, illetve, a munkabér mértékére vonatkozóan a kollektív szerződést, amelynek a betartását bejelentésre ellenőrzik. Az e paragrafust érintő kritika szerint tisztázatlan, hogy ki jogosult a bejelentésre, az érdekképviseleti szervek vagy bármely munkavállaló, és kell-e minden bejelentés alapján ellenőrzést végezni. Más vélemény szerint hivatalból kellene ezeknek a szabályoknak a betartását is ellenőrizni, és nem túl szerencsés megoldás, hogy az ellenőrzés bejelentéshez van kötve.
Én megalapozottnak és jogosnak tartom ezeket a kritikai megjegyzéseket, mégis úgy gondolom, hogy a bejelentésre lefolytatott munkaügyi ellenőrzés egyfajta nóvum, egyfajta új jogintézmény a munka világában. Nem azért, mert eddig nem lehetett volna bejelentésre, vagy ne történt volna bejelentésre ellenőrzés, vagy bárki is ezt megakadályozná ez egy természetes dolog, hogy bejelentésre is lehet ellenőrizni , hanem azért, mert most a jogszabály ezt külön kiemeli, és a jövő fogja eldönteni, hogy ez valóban egy olyan jogintézmény lesz a munka világában, ami oda beépül, ami egyfajta jogbiztonságot fog valamikor eredményezni.
Azt hiszem, hogy a törvénytervezet készítőinek a szándéka éppen ezért az volt, hogy ne korlátozzák a bejelentési jogosultságot. Mivel nincs meghatározva, hogy ki tehet bejelentést, elvileg bárki jogosult erre. Azt is nehéz lenne most meghatározni, hogy a felügyelőség milyen bejelentést köteles, illetőleg nem köteles ellenőrizni. Várható, hogy lesznek más szervezetektől hatásköri okokból továbbított úgynevezett panaszlevelek, és lesznek nyilvánvalóan megalapozatlan vagy komolytalan bejelentések. A tervezet általános szabályként mondja ki, hogy bejelentésre munkaügyi ellenőrzést kell tartani. Én azt hiszem, ebből kell kiindulni. Amennyiben valamilyen bejelentésre nem következik ellenőrzés, akkor a munkaügyi felügyelőségnek kell megfelelően megindokolni, hogy miért nem teljesítette a kötelességét. Lehet, hogy talál erre megfelelő mentségeket.
A harmadik dolog, amihez megjegyzést szeretnék tenni: a feketegazdasággal összefüggésben említette egy képviselőtársunk, hogy ne várjuk, hogy az adminisztratív szabályok szaporítása, az ellenőrzést végző bürokrácia növelése eredményre vezet. Én azt hiszem, ma már mindenki előtt ismert a kormány szándéka, hogy nem adminisztratív szabályokkal próbálja pusztán a feketegazdaságot visszaszorítani. Törekvés van, amilyen mértékben lehetséges, olyan mértékben, az adó, a járulékok csökkentésére, és sok olyan intézkedés született már meg és van megszületőben, amely több és más, mint pusztán az adminisztratív szabályozás.
Én magam úgy gondolom, hogy a munka világának mindenfajta adminisztratív szabályozás csak akkor jó, ha elkerülhetetlen. Én magam is azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha a munka világát a szerződések, a megállapodások, az egymás érdekeit kölcsönösen figyelembe vevő méltányos megállapodások és általánosan elfogadott normák, etikai normák szabályoznák. De azt hiszem, nincs a világon olyan érett demokrácia, ahol pusztán erre lehetne hagyatkozni. Mindenhol van ellenőrzés, a munkaügyi szabályok betartásának az ellenőrzése, és igen cizellált intézményrendszer próbálja elérni azt, hogy a munka világában minél kevesebb jogsérelem érje főleg a kiszolgáltatottabb felet.
Én azt hiszem, hogy a Munkaügyi Minisztérium, a munkaügyi kormányzat ezen az úton jár. A munkaügyi közvetítés, egyeztetés, döntőbíráskodás létrehozásával is egy komoly lépést tettünk, amitől nem lehet máról holnapra komoly eredményeket várni. Ezek lassan épülnek be. Mint ahogy a munkaügyi ellenőrzésről szóló jogszabály is lassan hozza meg az eredményeket, de bízom benne, hogy meghozza az eredményeket. (Taps a bal oldalon.)
(20.00)