Juhász Pál (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom sokáig föltartani önöket, hiszen végül is a bizottságokban is egyetértés volt a törvényjavaslatot illetően. Szeretném hangsúlyozni, hogy két nagyon tudatos folyamat eredménye, vagy folyamat hatására került sor arra, hogy újrafogalmazzuk a Szakképzési Alapról és a fejlesztési támogatásokról szóló törvényt. Az egyik folyamat a tanszabadsággal függ össze, hogy oldódik az a monopol jellege a szakoktatási intézményrendszernek, amely korábban megvolt. Ezért több szereplő lép fel a szakoktatásban. Ezzel természetesen összefügg az is, hogy akkor a dolog minősége bonyolultabb ellenőrzést igényel, mint ahogy az eddigi rendszerben volt. Másrészt pedig az, hogy egyre nagyobb szükségletté vált az, hogy igazítsuk a szakképzést a munkaerő-piaci előrejelzésekhez, a piaci folyamatokhoz, hasonlóhoz. Tehát az oktatási rendszer külön elszigetelt létét feloldjuk legalább, vagy leggyorsabban éppen ezen a területen. Ezért volt fontos, hogy a vállalkozók, a kamarák hasonló szerepet kapjanak e rendszer alakításában. Egy lépéssel távolabb, hiszen önmagában ez a törvény újrafogalmazását eléggé magyarázza, azt is figyelembe kell vennünk, hogy ha az oktatási rendszereket valamilyen szempontból akarjuk minősíteni, akkor érthető, hogy egyik nagyon fontos szempont, hogy mennyire képes arra, hogy elejét állja annak a kulturális meghasonlásnak, amelyik sajnos az egész fejlett világot jellemzi. Európát különösképpen, amelyik azt jelenti, hogy a szervezett gazdaságban, a legális vállalkozási formákba és munkaviszonyokba, sajnos, csak 80-90 százaléka tud bekapcsolódni az embereknek, a többiek krónikusan kívül rekednek rajta.
Az iskolarendszerek hatékonyságának egyik vizsgálata éppen hogy ezt a szocializációt, a modern piacgazdaság látszólag liberális, valójában nagyon szigorú előírásokat tartalmazó rendszerével meg tudják-e csinálni. Az európai kultúrában egy nagyobb ország van, amelyik itt viszonylag sikeresnek számít, ez a németek. Ugye, a németek azok, akik az Európában szokásos tíz, sőt, annál nagyobb százalékú munkanélküliség ellenére a standard munkanélküliséget ez alatt tudják tartani, legalábbis a nyugati országokban, akármelyik nyugati országrészben, még a felén is. Ez egyértelműen azzal függ össze, hogy ott van leginkább összeláncolva az iskola felelőssége és a kamarák felelőssége. Tehát leginkább követik nyomon a diákot, az embert, az, hogy mi lesz velük akkor, ha kikerülnek az iskolarendszerből. Az összekapcsolást éppen a szakképzésnek azzal a sajátos rendszerével érik el, ahol az iskola és a kamarák felelőssége közvetlenül összekapcsolódik. Tény, hogy a mi törvényünkben közel sincs meg ez a németesítése. Egyszerűen történelmi ok miatt nem, amely két értelemben is van. Az egyik történelmi ok, hogy sem a gazdálkodói, vállalkozói kamarai felelősség nem fejlődött ki, sem az iskoláknak az a kifele fordultsága még nem fejlődött ki nálunk. Másrészt pedig, egy rövidebb távú történelmi ok miatt, hogy a rendszerváltásban az egész tanszabadság-rendszer, az ehhez kapcsolódó új szabályozó intézmények előbb alakultak ki, mint ahogy megizmosodott volna egy kamarai rendszer. Ezért, ugye, nálunk az érdekképviseletek kapcsolódtak be közvetlenül a szakképzési koordinációba is. Így a kamarák eleve már csak most negyedik szereplőként tudnak belépni a játékba, és így érthetően az egymásrautaltság nem olyan fokú, mint ahogy a német rendszerben van.
Tehát mind emiatt azért, hogy efelé lépünk vagy ebbe az irányba lépünk, ez szerintem mégiscsak üdvözlendő, hisz elég nagy, tetemes tapasztalat áll a mögött, hogy állítsuk, hogy az a rendszer jobb, mint ami nálunk eddig volt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)