Orosz István (MSZP)
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselőtársaim! Ha tudtam volna, hogy nincs más, előre bejelentett képviselő, akkor nem kértem volna két percre szót, hanem nyilván bele tudtam volna szőni mindabba, amit most ígérem, nagyon röviden el kívánok mondani a törvénnyel kapcsolatosan. Én szeretnék abból kiindulni, amit miniszter úr az expozéjában úgy fogalmazott meg, hogy a szakképzési hozzájárulás egy piackonform elem a szakképzésben. És ez nem véletlen, hogy ez a mondat elhangzott, mert valóban az, úgy vélem, hogy egy olyan társadalom várhatja el a szakképzési hozzájárulást, amely túljutott a tervgazdaságnak azon a felfogásán, amely lényegében úgy vélte, hogy az üzemeknek nincs más feladatuk, mint a készen kapott szakmunkást alkalmazni és azzal a tervfeladatokat végrehajtani.
Tehát amikor a magyar társadalom eljutott oda, hogy ilyen elemeket beépített a képzés rendszerébe, akkor igazában már a piacgazdaság útjára lépett. És hadd tegyem hozzá ehhez, hogy ez a társadalom már tudomásul vette, hogy a szakképzett munkaerő az nagyobb érték, mint a szakképzetlen. Lehet, hogy ez ma triviális megfogalmazásként hangzik, és olyan elemként, amit nyilván nem lehet hangoztatni, de hát én koromnál fogva azért mégis megéltem azt a negyven évet, amikor ezt a különbséget a társadalom nem nagyon tudta figyelembe venni, és hát akik emlékeznek rá, mondjuk ez a különbség a munkabérekben sem igazán jelent meg. Nos, a jövő nyilvánvalóan csak a szakképzett munkaerőé lehet, méghozzá az olyan szakképzett munkaerőé, amely szakképzettségét többször is meg tudja újítani, meg tudja változtatni egy életút során.
Én azt hiszem, hogy az a törvény, amelyet most tárgyaltunk, ezt az utat segíti elő, hogy ezen az úton lehessen járni a piacgazdaságban Magyarországon.
(18.30)
A kérdés úgy vethető fel, hogy hozzájárul-e ahhoz a törvény a jelen formájában, hogy egy ilyen szakképzett munkaerő, piackonform munkaerő működjék Magyarországon. Én úgy vélem, igen.
Állításomat hadd igazoljam három nagyon rövid megállapítással! Az egyik: hozzájárulás ahhoz, hogy végeredményben a munkaadók teljes körét kötelezi a szakképzési hozzájárulás fizetéséhez, és ez nyilvánvalóan elsősorban a magánmunkáltatók körét jelenti, illetve jelenti a mezőgazdasági munkáltatók körét, akik bizonyos előnyöket élveztek a szakképzési hozzájárulás fizetésében a korábbiakban, én úgy vélem, hogy egy minden oldalúan kiépített piacgazdaságban ilyen jellegű különbségeket nem szabad megtenni. Ugyanakkor nagyon helyeslem azt, amit a törvény tartalmaz, hogy a mezőgazdasági munkaadók körére fokozatosan vezetjük be ezt a hozzájárulást, évente 0,1 százalékos növeléssel érjük el azt, hogy teljeskörűen érvényesüljön minden munkáltatóra a szakképzési hozzájárulás.
Másrészt, és ez a második megállapításom, hogy hozzájárul-e a törvény a piackonform munkaerő létrehozásához és kialakításához, a másik elem az, hogy érdekeltté teszi a befizetőket abban, hogy hozzájáruljanak a munkaerő kiképzéséhez. Lényegében az adócsökkentő elemek a befizetés kapcsán ezt az érdekeltséget valósítják meg, ezt valósítja meg az, hogy tárgyi eszköz is átadható szakképzési hozzájárulásként, benne van az a fék amire egyébként bizottsági előadóként is utaltam , hogy a nettó érték vehető figyelembe, ennek megfelelően mindenféle avult eszközök nem adhatók át a szakképzési intézeteknek.
Ugyanakkor talán továbbiakban is ki lehetne terjeszteni ezt az elemet, olyan értelemben, hogy nem biztos, hogy minden eszközre szüksége van annak a szakképzési intézménynek, még ha nem elavult is az az eszköz. Ebben az esetben talán az intézmények kontrollszerepét is fokozatosan be lehetne építeni a törvénybe, tehát ne lehessen mondjuk az intézmény nélkül lényegében megvalósítani ezt az átadást.
És a harmadik elem, a harmadik hozzájárulás az, amiről mások is szóltak már, ez az akkreditált felsőfokú képzéshez való hozzájárulás. Győriványi képviselőtársam ugyan azt mondotta, hogy akkor, amikor vitattuk a felsőoktatási törvényt, akkor még nem esett szó arról, hogy ehhez valamilyen hozzájárulás is kell majd, én mégis úgy vélem, hogy nem baj az, ha egy új felsőfokú képzési forma állami támogatásának a lehetőségét vagy közösségi támogatásának a lehetőségét is megteremtjük.
Tehát helyeselni tudom azt, hogy az akkreditált felsőfokú képzéshez a Munkaerő-piaci Alap szakképzési alap részének meghatározott elemét társítani tudjuk, főleg olyan formában, hogy ez beruházásra használható a törvény szerint, másrészt ezt az elemet nyilvános pályázaton lehet elnyerni, illetve odaítélni.
Egyetlenegy gondom azért ezzel is van, és engedjék meg, hogy ezt elmondjam. Felsőoktatásban oktatóként mondom azt, hogy nagyon nehéz különválasztani egy felsőoktatási intézmény működésében azt, hogy azok a beruházási javak, amiket egy ilyen pályázattal meg lehet szerezni, azok mennyiben szolgálják a felsőfokú szakképzést, és mennyiben szolgálják az intézmény egyéb érdekeit. Én tudom, hogy magam ellen is beszélek ebben az esetben, ha ilyesmire hivatkozom, de mégis az a tényleges helyzet, hogy a felsőfokú intézmények autonómiája egy elnyert pályázat után nem mindig teszi lehetővé azt, hogy pontosan ellenőrizzük, hogy az elnyert pályázati összeget valóban a felsőfokú szakképzésre fordítjuk, és nem egyébként nyilván jó célra, az intézmény működése kapcsán. Ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy pontosan a beruházások azok a felsőfokú intézményekben, amelyek nagyon szűkösen csordogálnak az utolsó esztendőkben, nem tudom elhallgatni azt a félelmemet, hogy ilyen formán megszerzett anyagi eszközöket az intézmények nemcsak a felsőfokú szakképzés céljaira, hanem más célokra is fognak használni. Ez azért nem lenne jó, mert én nagyon szurkolok a felsőoktatási törvény által bevezetett felsőfokú szakképzésnek, és ha ettől az egyetemi autonómia címén fogunk anyagi eszközöket elvonni és azt fogjuk mondani, hogy na lám, nem sikerült igazában megvalósítani ezt a felsőfokú szakképzést, akkor nem jó célokat szolgáltunk.
Összefoglalva azt kell mondanom, hogy egy olyan törvény került a parlament elé, amelyben úgy tűnik, hogy kormánypártiak és ellenzékiek egyetértenek, egyformán támogatják, és én kívánom, hogy minél előbb valósuljon meg mindaz, ami a törvényben meg van fogalmazva. Köszönöm szépen. (Taps az ülésteremben.)