Surján László (KDNP)

1996. szeptember 17.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogyha egy kormány kétéves működésével kapcsolatban vitanapot folytatunk, akkor valahogy vissza kell mennünk a kezdetekhez. Mit vett át a kormány? Milyen célokat tűzött ki? Hogy tekintettünk mi, ellenzékiek ezekre a célokra és a reményekre? Mit kritizáltunk akkor és most félidőben? Hogyan lehet valamiképpen is megnézni azt, teljesítette-e a kormány amit maga elé tűzött, vagy teljesedtek-e az ellenzéki kritikák, amelyek elhangoztak itt 1994 júniusában? Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy a vita eddigi menete nem felel meg ezeknek az általam lehet, hogy önkényesen elképzelt kritériumoknak, hogy hogyan is kellene folynia ennek a vitának. Én magam arra készültem, hogy viszonylag részletesen az előbb elmondottak szellemében próbálok hivatkozni a kormányprogramra és próbálok hivatkozni a kormányprogram ellenzéki kritikájára.

Egy ponton ezt azért meg is teszem. Miniszterelnök úr, amikor indította a kormány működését és elmondta programbeszédét, azt mondta, hogy 10,5 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Én kicsit tudatosan kiforgattam ezt az állítását, hiszen ez a 15-16 milliós számra való utalás volt nyilvánvalóan, és arra hívtam fel a figyelmet, hogy ezt én egy népesedéspolitikai szándéknyilatkozatnak tekintem, hiszen akkor az ország csak 10,3 millió emberből állt. A kormány működését ma is hajlandó vagyok ezen a számon lemérni. Akkor 200 000 ember hiányzott a 10,5 millióhoz, ma sajnos 300 000 hiányzik.

És azt gondolom, hogy ez egy nagyon jelentős kérdés, és talán nem egy ilyen vitanapon, de nem tudom, hogy milyen fórumon kellene nekünk igazán komolyan szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel szemmel láthatóan nem tudunk megküzdeni.

(15.50)

Nem tudunk sem a baloldalon, sem a jobboldalon, de valójában ezek a kérdések nemcsak szívszorítók, nemcsak érzelmeket kiváltók, hanem közgazdaságilag is veszedelmes jövőképet állítanak elénk. Úgy érzem, hogy e tekintetben biztosan elmondhatjuk, hogy rossz úton jártunk az elmúlt két esztendőben.

Mert lehet arról beszélni, tisztelt Ház, hogy szűkíteni kell az állami kiadásokat, lehet beszélni ennek a jelentőségéről, lehet azt mondani, hogy itt egy olyan stabilizációt valósítottunk meg, amely elengedhetetlen volt. Akkor azonban, ha belemegyünk a részletekbe, és azt nézzük, hogy a lefaragandó milliárdokat honnan faragjuk le, akkor nem állíthatja senki komolyan, hogy a szociálpolitikában eddig megtörtént lefaragások oly összegeket jelentettek volna, amely megmenti a gazdaság helyzetét, és ne lehetett volna például a várandóssági pótlék minimális milliárdjait megtartani. Biztos vagyok benne, hogy ez nem jól történt.

Elvileg egyet tudok érteni azzal, hogy karcsúbb államot kell létrehozni, elvileg még bizonyos létszám-leépítéseket is lehetne támogatni. De vajon bölcsen történik-e, hogy például Bács-Kiskun megyében a nevelőszülői állásokat kezdik felmondani, arra kényszerítve a szülőket, hogy megtarthatják ugyan saját nevelésükben azt a mondjuk négy gyereket, akit nem intézeti, hanem családi körülmények között neveltek, csak éppen az ezért járó bért vonják el a közalkalmazotti létszám leépítése címén.

Mindannyian tudjuk, egész biztos Szabó miniszter úr is tudja, hogy államháztartási szinten sokkal többe kerül intézetben nevelni egy gyermeket, mint nevelőszülőkhöz kihelyezni. Hogy engedhetjük meg akkor azt, hogy közalkalmazotti létszámleépítés így történjen? Itt lehet tetten érni azt, amit előttem talán Szabó Iván képviselőtársam mondott, hogy gyönyörű dolog az államháztartási reformról beszélni, csak annak az egészben való bemutatása ugyanolyan elmaradt állapotban van ezalatt a kormány alatt, mint amilyen elmaradt állapotban volt az előző kormány alatt is. Egészében akkor is dolgoztak rajta a szakemberek, lehet, hogy ma is ugyanazok a szakemberek csiszolják körömreszelővel, de még senki nem látta, legalábbis hivatalos politikai testület erre áldását nem tudta adni. Így pedig a hályogkovács biztonságával történnek az alkotmányellenesnek bizonyuló úgynevezett államháztartási reformlépések. Ezt mindannyian tudjuk ne áltassuk egymást!

Nem tudunk előbbre jutni addig, amíg az egyik fél csak a másik hibáira építkezik. Nem tudunk addig előbbre jutni, amíg nem ismerjük el egymásnak sem a szándékát, sem a tisztességét, sem az akarva vagy akaratlanul elkövetkezett jó lépéseit. E tekintetben én hajlandó vagyok elismerni, hogy állampolgári jogúvá tenni a gyest, az jó lépés volt, de sose fogom elismerni, hogy a gyed megszüntetése használt az országnak, mert egészen biztos vagyok benne, hogy ártott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg még egy gazdaságpolitikai mondatot. A mai helyzetben nem igazán látható, hogy nem húzódik-e el a stagnáció. Ez nem az én bölcsességem, a Kopint-Datorg legutóbbi nyilatkozata. Ez a kétely nem oldódott meg ma, amit Békesi miniszter úr mondott, azt mondta, hogy reméljük, hogy jobb lesz, reméljük, hogy nem húzódik el. Remélni lehet, de ez kevés. Bennünk pedig nem az a remény van, hogy nem elkezdődni a tárgyalás a Európai Unióval vagy a NATO-val, bennünk az a remény van, hogy el fog kezdődni hogy témát váltsak és visszautasítsam azt, amit Kovács miniszter úr mondott. Mert ennek az ellenzéknek nem érdeke az, hogy az ország hátramenjen. Igenis érdekünk, hogy előrehaladjunk az integrációban. Attól azonban nagyon félünk tisztelt kormánypárti képviselő hölgyek és urak, hogy ezzel a politikával nem lehet megnyerni azt a népszavazást, aminek NATO-ügyben és Európai Uniós ügyben neki kell mennünk.

Nem elég, hogy a kormány elfogadta, nem elég, hogy az európai integrációs bizottság látta a kommunikációs stratégiát, azt végig is kell vinni. És nem elég megköszönni a magyar nép áldozatvállalását, annak a százezernek, aki nem született meg, nem is lehet megköszönni, mert nem léteznek, de megkövetni, bocsánatot kérni, én megteszem a kormánypártok helyett is, mert mint törvényhozó, ha ellenszavazok is, de tettestársa vagyok annak, ami itt történik, mert hozzájárulok ahhoz, hogy úgy tűnjék, demokrácia van még Magyarországon. De mérlegelnünk kell, hogy meddig tehetjük ezt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)