Szabó György (MSZP)
SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelő Képviselőház! Bevallom őszintén, arra számítottam, hogy a mai vitanapon sokkal többen fogják majd képviselőtársaim közül természetesen az ellenzékiek közül érinteni a jóléti rendszerekkel kapcsolatos problémákat. Ahhoz képest, amire számítottam, nagyon kevés kritika, bírálat hangzott el. Lehet ennek több oka. Az egyik vélelmezhetően az, hogy három politikai vitanapot tartottunk: családpolitikáról, egészségpolitikáról, a nyugdíjügyekről, és volt még törvényalkotás kapcsán is módja mindenkinek ezzel kapcsolatban elmondani a véleményét. De talán az is lehet, hogy időközben azok a várakozások, jóslatok, amelyet többen megfogalmaztak ezekkel a törvényalkotási, kormányzati szándékokkal kapcsolatban, nem biztos, hogy bekövetkeztek. Csak egy megjegyzést arra, amit Surján képviselő úr mondott. Hosszas vitát folytattunk a családpolitikai vitanapon azzal kapcsolatban, hogy a családtámogatások és a gyermekvállalási hajlandóság között kimutatható-e bármifajta összefüggés, és senki, ismétlem nemcsak itt, hanem a mögöttes szakértői körből, semmi ilyesmit nem tudott felmutatni, legfeljebb azt, hogy ha új támogatási rendszert vezetek be, akkor a születések számát tudom előrehozni, és ezáltal olyan demográfiai csúcsokat idézek elő, ami később az egész gyermekellátó rendszerben nagyon komoly problémákat okoz.
A gyermektámogatásokról csak néhány gondolatot, mert tényleg sokan érintették. Én megismétlem, a gyermekgondozási díjat mélységesen igazságtalannak tartottam. Azért tartottam igazságtalannak, mert ahhoz kötött, hogy van-e szolgálati viszonya a szülő nőnek és kötötte a korábbi keresetéhez. Nem volt elfogadható számomra, vagy egy főiskolát végző szülő, de éppenséggel még munkaviszonnyal nem rendelkező nő nem kap semmit, ugyanakkor egy banktisztviselő hölgy pedig adott esetben, mondjuk, ötvenezer forintot kap ugyanazért a tevékenységért, amit gyermeknevelésnek neveznek.
Örülök annak, hogy viszont egy pozitív szóval megemlítette, hogy a helyébe kerül és tényleg majdhogynem alanyi jogon járó gyes, amely munkaviszonyhoz nem kötött és amely a mindenkori nyugdíjminimumhoz igazodva egyfajta valorizált támogatást ad az anyáknak, ez egy pozitív szót ebben a Házban kapott.
Ami a Bács megyei nevelőszülők leépítését illeti, hogy erre is reagáljak. Lehetségesnek tartom, sőt, nem vitatom, képviselő úr bár igaz, most nem figyel, de talán eljut a mondanivalóm , hogy ez Bács megyében bekövetkezett, de azért hadd mondjak még példákat. Pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam számos megyében, hogy konkrétan említsem Nógrád megyét, Szolnok megyét, ahol éppenséggel az ön által is bírált és gyermeknevelésre alkalmatlan intézményekből viszik ki családi otthonokba és nevelőszülőkhöz a gyerekeket. Tehát ez egy olyan helyi önkormányzati ügy, ahol felismerik, a ráadásul olcsóbb, a működtetés szempontjából is olcsóbb és emberségesebb rendszer alkalmazásának az előnyeit, ott nem kell kormányzati beavatkozás, lehet építeni a helyi önkormányzati autonómiára.
Még egy gondolat, mert nagyon-nagyon sok vita folyt a nyugdíjkorhatár emeléséről. Most tulajdonképpen nem említette senki. Senki az égadta világon. Tessenek csak visszaemlékezni, azt mondták, hogy az emberek 90 százaléka ezt nem fogadja el. Nagyon jó volt, hogy politikai vitanapot rendeztünk, nagyon jó volt, hogy hosszasan megvitattuk a törvényt, mert így talán ténylegesen sikerült azt elfogadtatnunk, hogy egyrészt az a lehetőség állt előttünk, hogy vagy a későbbi években a nyugdíjak folyamatosan csökkenő átlagos színvonalát tovább csökkentjük, és eljutunk oda, hogy a mindenkori nettó keresetek 40 százalékát fogja érni a nyugdíj, vagy újabb járulékemelést valósítunk meg, ami nyilvánvalóan egy képtelenség, vagy pedig a korhatárt rugalmasan, a szolgálati idő messzemenő figyelembevételével megemeljük. Tessék megnézni, az elfogadott törvény után tulajdonképpen egyetlen egy negatív visszhang, ismétlem, még hozzánk sem, a szakminisztériumhoz sem érkezett be.
(16.00)
Nem is lehet ezen csodálkozni. 34 éves szolgálati idővel bárki elmehet '97-től a jelenlegi törvényes korhatárral nyugdíjba. Tehát, ha azt mondom, hogy bizonyos nyugdíjcsökkentéssel mehet el 29 év után, 3 év alatt tulajdonképpen 18 százalékos nyugdíjcsökkentést szenved el ha 3 évvel korábban megy el. Hát 1 évi nyugdíjemelésnek az összegével tulajdonképpen ez kompenzálható.
Goromba átmenetet csináltunk? Nem igaz. Én azt hiszem, hogy ma már ezt tulajdonképpen az állampolgárok is látják. És miután a frakciónk rendelkezésére álló időkeret rettenetesen fogyóban van, számomra egy olyan 7-8 perces időkeretet határoztak meg, hiszen mások is kívánnak szólni. Csak néhány gondolatot valóban a ma leginkább előtérben lévő és a parlamentben a különböző napirend előtti felszólalásokban is gyakran szereplő egészségügyi átalakításnak a kérdésköréről.
Én hadd mondjam azt, hogy amikor a magyar egészségügy helyzetével találkoztunk és a helyzetértékelés az borzasztó fontos, igaza van Surján képviselő úrnak , akkor előttem megjelent az a bizonyos mindannyiunk által ismert tábla, amit gyakran látunk az út szélén. És egy kék mezőben egy nagy "H" betűt tartalmaz. Ez köztudottan azt jelenti, hogy valahol, nem túl messze egészségügyi intézmény, jellemzően kórház van.
Nos, az egész magyar egészségügyre ez a "H" betű jellemző úgy, mint a hiányoknak, a hiányzó dolgoknak a tömkelege. Mi hiányzik? Elsősorban óriási deficit van a nép egészségügyi állapotával. Ne tessék azt mondani, ez a kormány idézte elő, mert egy népesség egészségi állapotának a romlása évtizedes folyamatoknak az eredménye. Nem állítom, hogy ebben mi mindent megtettünk, de állítom, hogy sokat tettünk akár az országos népegészségügyi bizottság, akár a környezetegészségi akcióprogram, akár az országos mentálhigiénés mozgalomnak az elindítására gondolok. Van itt még pótolni valónk. Óriási hiány van magában a működtetést finanszírozó rendszerben, annak ellenére, hogy a világ egyik legmagasabb járulékát fizetjük. Évről évre itt esszük egymást 10 milliárdos hiányokkal. Lehet ezt tulajdonképpen újabb bevételekkel pótolni? A gazdaságpolitikáról ma már rengeteg szó volt. Talált valaki olyasfajta többleteket, amelyeket ehhez a rendszerhez egyszerűen át lehet csoportosítani? Új adókkal? Vagy pedig az igazságügytől, a rendőrségtől, a honvédségtől, az önkormányzati rendszertől? Nem igazán lehetséges megoldás. Nos, hadd mondjam azt, hogy nagyon-nagyon komoly hiányokat lehetett tapasztalni az egész működtetési mechanizmusban, finanszírozási rendszerben, amely olyan rettenetes diszfunkciókat tartalmazott, hogy terelte a beteget, termelte a beteget és terelte a költségesebb ellátás felé.
Ez a rendszer tehát úgy, ahogy van, minden elemében megváltoztatásra szorul, akkor is, hogyha rettenetes konfliktusokkal jár, mert érzékeny területről van szó. És szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy amit a kormány ezeken a területeken követ, az nem leépítés, hanem egy átalakítás, egy átépítés, és ehhez többletforrásokkal, milliárdokkal rendelkezik ebben az évben és a következő esztendőben. És most is azt mondom, amit néha a szememre vetnek, hogy gorombán fogalmazván azt mondom, hogyha a fene fenét eszik is. Nem így fogalmazok. Mindannyiunk érdekében, és elsősorban, ha úgy tetszik, az egészségünk érdekében, amit az egész rendszer középpontjába kell állítani, a betegek érdekében, és nem utolsósorban azért, hogy az egészségügyi dolgozók is méltó helyre kerüljenek a társadalomban, meg kell csinálni azt, amit elhatároztunk, és ebben, gondolom, hogy azok az eredmények, amelyek idáig is jelentkeztek...
Egy utolsó mondat, tisztelt képviselőtársaim, és befejeztem. Kilenc megyénkben az egyeztető tárgyalások lezárultak, a kórházakban is általában sikeresen. Tehát ezek azok az eredmények, amelyek idáig azt igazolták, hogy jó úton járunk és ezt kell folytatnunk továbbra is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a teremben.)