Béki Gabriella (SZDSZ)

1996. szeptember 23.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Nagyon köszönöm, hogy ezen a késői órán még szót kaphatok, hiszen nem jelentkeztem be előre. Az a helyzet, hogy ez a törvénytervezet nagyon fontos a számomra, és nagyon szeretném a képviselőtársaimmal a kétségeimet megosztani. Cserébe ígérem, hogy tömör leszek, amennyire tudok, hogy legalább az érthetőség rovására ne menjen.Igazából három kérdést szeretnék föltenni továbbgondolásra. Az első kérdés az, hogy mennyire van összhangban a kormány lakáskoncepciójával ez, ami a kezünkben van. Ezt a kérdést többen érintették előttem, Akar László is egészen precízen idézte az expozéjában a koncepciót, én is idézem, leszögezte, hogy: "A lakás célú támogatásokat elsősorban azoknak a rétegeknek kell nyújtani, amelyek a társadalmilag még elfogadható minimális színvonalon sem képesek lakhatásukat saját erejükből megoldani."

(20.40)

Ugye, nem vitakérdés számunkra, hogy ez a törvény nem róluk szól, őket valahol máshol kell segíteni. Azt gondolom, hogy a lakástámogatás rendszerének a célzottságát javító törekvésekkel ezen a ponton legalábbis nem harmonizál a koncepcióval a törvény. Lehet, hogy ez nem baj, egyetlen kormány sem teheti meg, hogy csak a legelesettebb rétegekkel foglalkozik és az összes többit figyelmen kívül hagyja. Azt gondolom, hogy akkor ezt viszont őszintén ki kell tudni mondani, mert farizeus dolog lenne elhallgatni. Ez a törvény, ami előttünk van, ez egy olyan törvény, amelyik a magasabb jövedelműeket részesíti előnyben és a részletszabályozás keretében ez így is marad, nem korrigálódik, és azt gondolom, hogy ezzel szembe kell tudni nézni. Illetve amikor olyan kérdés merül fel, hogy mondjuk 30 százalékról 40 százalékra megemeljük-e a támogatás mértékét, akkor ezt egy elemként nagyon alaposan bele kell kalkulálni abba, hogy mit is döntünk.

A második kérdés, amit fel szeretnék tenni, az az, hogy valóban növekszik-e a lakossági megtakarítás, hogyha ezt a lakás-takarékpénztár nyújtotta lehetőséget bevezetjük. Ugye, ez is egy olyan elem, amit a pénzügyesek nyilván nagyon fontosnak tartanak, Akar László is hangsúlyozta a múlt héten.

Ezzel kapcsolatban az a kétségem fogalmazódik meg, hogy félő, hogy nem nő a lakossági megtakarítás, hanem csak átcsoportosításra kerül sor, legalábbis a megtakarítások nagy hányada tekintetében. Hiszen mi kellene ahhoz, hogy e megtakarítások növekedni tudjanak? Elsősorban nagyobb jövedelem, több jövedelem, az pedig sok minden mástól függ, a gazdaság állapotától és sok-sok részletkérdéstől. Én azt gondolom, hogy itt nagy hányadban azzal kell szembenéznünk, hogy olyan emberekhez és olyan háztartásokhoz jut majd ez a támogatás, akik amúgy is tudnának valamilyen erőforrást mozgósítani arra, hogy akár lakást vásároljanak, akár lakást felújítsanak. Következésképpen megtakarítási átcsoportosításról lesz szó sokkal nagyobb százalékban, semmint megtakarításnövekedésről. Hangsúlyozom, hogy ezt is inkább kérdésként vagy inkább kétségként fogalmazom meg.

A harmadik kérdés, amit fel szeretnék tenni, az az, hogy mekkora részt szakít ki ez a támogatási forma a költségvetésből? Én azt gondolom, hogy ez a legfontosabb kérdés, vagy legalábbis számomra most úgy tűnik, már ez a legfontosabb kérdés. Hogy mekkora költségvetési igénye lesz ennek a formának, az ugye alapvetően a résztvevők számától függ, illetve ezen belül is a résztvevők által megtakarított összegek nagyságrendjétől.

Azt gondolom, hogy nagyon nehezen jósolható most, hogy mekkora kör lesz a résztvevők száma. El tudom azt is képzelni, hogy nagyon kevés ember fog rámozdulni erre a lehetőségre, különösen, hogyha alacsony marad az állami támogatás hozzá. Ha kevesen mozdulnak meg erre a lehetőségre, akkor azok a pozitív hatások, amit mondjuk a lakáspiac, lakásmobilitás tekintetében jelentkezhetnének, nyilvánvalóan elmaradnak vagy nem lesznek jelentősek. De olyan nagyon nagy baj sincs, legfeljebb ez a támogatás eljut egy jobb jövedelmű réteghez. De ugyanígy el tudom gondolni azt is, hogy olyan csábítóan lesznek kidolgozva a részletek a szabályozásban, hogy sokan, nagyon sokan rámozdulnak és egészen pici megtakarításokat is elhelyeznek abban a reményben, hogy segítsenek magukon, és ezt már sokkal kockázatosabbnak értékelem.

Itt van egy közeli példa Csehország példája számunkra, ahol ezt három évvel ezelőtt elkezdték csinálni és szándékosan nem Németországhoz próbálom hasonlítani a mi lehetőségeinket. Azt gondolom, hogy azok nagyon hamis analógiák, amikor arra hivatkozunk, hogy lám, lám, Németországban vagy Ausztriában milyen jól működik, milyen régóta és milyen jól működik ez a rendszer. Azt gondolom, hogy a mi feltételeink pontról pontra különböznek attól, amilyen körülmények között ők élnek, sokkal inkább szeretnék tanulni a cseh példából, illetve azokat a tapasztalatokat figyelembe venni. Ez pedig azt mutatja, hogy őnáluk három év alatt több mint egymillió számlát nyitottak, ezeknek a számláknak a többsége kis megtakarítású számla. A megtakarítások között lényegében átcsoportosítást jelent amiről az előbb beszéltem és hogy végeredmény tekintetében a lakásépítésre való hatása minimális.

A lakás-takarékszövetkezet működésének lényegében három periódusa van. Az első periódus, amikor a megtakarítások folynak befelé, amikor a pénztár természetesen nyereséges, hiszen a betéti kamatok és a piaci kamatok különbözetét tudja realizálni.

A második szakasz, amikor elkezdi a hiteleket folyósítani, akkor már egészen nyilvánvaló, hogy a nyereség csökken, mégpedig olyan mértékben csökken, ugye, a mértéket az határozza meg, hogy a nyújtott lakáshitel-kamatok és a betéti kamatok különbsége nagy valószínűséggel kisebb, mint a betéti kamatok és a piaci kamatok különbsége.

A harmadik, a kifejlett szakaszban állhatnak elő a likviditási problémák, állhat elő az a helyzet, amikor tényleg nyilvánvalóvá válik, hogy kockázata van a dolognak. Hiszen az emberek, ha nagy tömegben erre a dologra indulásképpen ráállnak, akkor valószínű, hogy akik elsőnek mozdulnak, azok el tudják vinni a nyereséget tehát a várakozásnak megfelelően a nyereséget , de röviddel utána már sorba állást kell alkalmazni. A sorba állás persze elkedvetleníti az embereket és rohamosan elkezdhet fogyni az újonnan belépők száma, ami megint csak ahhoz vezet, hogy a hitelhez jutás ideje egyre inkább kitolódik, és ilyen módon akár össze is omolhat ez a rendszer. Én azt gondolom, hogy ez a kockázat ebben a pénztárban is benne van, tehát hogyha itt sok ember mozdul rá erre a dologra, akkor izgalmasabb számomra ez a kérdés, mint hogyha nagyon kevesen mozdulnak meg.

Summa summarum, azt szeretném mondani, hogy óvom magunkat attól a csalódástól, hogy csodákat reméljünk ettől a törvénytől. Nagyon sok benne a kockázat, nem jósolható meg nagy biztonsággal előre, hogy hogy válik be, hogy működik, és hogy a harmadik kérdésemet még egy gondolatmenettel kiegészítsem ugye, a harmadik kérdésem az volt, hogy mekkora részt szakít ki ez a támogatási forma a költségvetésből -: ha kevesen mozdulnak rá, akkor kis részt értelemszerűen , de ha sokan rámozdulnak, akkor elviheti akár az egész keretet, amit mondjuk egy költségvetés tartalmaz lakástámogatásra, mint ahogy idén itt van ez a 32 milliárd. Hogyha ott tartanánk, mondjuk ebben a folyamatban, hogy van egymillió betétesünk, akkor az azt jelenti, hogy elvitték az egész támogatási keretet.

(20.50)

Pedig és itt kanyarodok vissza az elsőnek feltett kérdésemhez a kormánynak gondoskodnia kellene olyan programokról, olyan lakásépítési, lakáshozjutási lehetőségekről is, amelyek a legelesettebb szociális támogatásra szoruló rétegek számára vannak kitalálva. Azt gondolom, hogy amikor erről a kérdésről kell döntenünk, akkor ezt a kérdést is szem előtt kell tartani. Köszönöm szépen, hogy szót kaphattam.