Sepsey Tamás (MDF)
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt idézőjelbe téve "megmaradt" Képviselőtársaim! Igen sajnálom, hogy nem lehetek olyan gáláns elnök asszonnyal szemben, és nem mondhatom azt, hogy a késői időpontra tekintettel elállok a napirend utáni hozzászólástól, ugyanis véleményem szerint az, amiről szeretnék szólni, az nagyon súlyos, jogászi szemmel.
Nagyon súlyos, mert hogyha egy kormánynak a működése a hatályos jogszabályokba ütközik megítélésem szerint , akkor ez mindenképpen kihat az ország működésére is. Mint ahogy a mai nap is meg korábban többször ostoroztam a kormányt amiatt, hogy neki elsőként kellene elöljárni a jogszabályok betartása terén, ezért a jelenleg fennálló ismét hangsúlyozom, szerény véleményem szerinti jogellenes helyzet megszüntetése érdekében a kormánynak kellene minél hamarabb lépni.
A Magyar Közlöny 1996. szeptember 9-i, 76. számában jelent meg köztársasági elnök úrnak 116/1996. és a 117/1996. számú köztársasági elnöki határozata miniszter felmentéséről, illetőleg egyidejű kinevezéséről.
Suchman Tamás miniszter urat tárca nélküli tisztségéből szeptember 6-i hatállyal felmentették, és egyidejűleg ipari és kereskedelmi miniszterré nevezték ki. Ugyanezen Magyar Közlönyben jelent meg a Miniszterelnöki Hivatalnak az a közleménye, hogy az 1/1996. március 5-i ME vagyis miniszterelnöki rendelet 2. §-a alapján hozott rendelkezéssel a miniszterelnök a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter helyettesítésére szeptember 6-i hatállyal az ipari és kereskedelmi minisztert jelölte ki.
Ezen nap óta az úgynevezett privatizációs törvényben, amely valójában az 1995. évi XXXIX. törvény az állam tulajdonában levő vállalkozói vagyon értékesítéséről mindazon jogosultság, amely a részvényesi jogok gyakorlóját illeti meg, aki a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, ezen jogosultságuknak a gyakorlását az ipari és kereskedelmi miniszter végzi.
Az a jogszabály, amit ez a közlemény megjelöl, március 5-én, ez évben jelent meg a Magyar Közlönyben, és ennek a felhívó rendelkezése, amely megalapozza a jogszabálynak a jogosultságát, az alkotmány 33. § (2) bekezdésére, valamint az államtitkárok jogállásának átmeneti szabályozásáról szóló, 1990. évi XXXIII. törvény 4. §-ára hivatkozik.
Én valóban elnézést kérek mindazoktól, akik nem jogászok, hogy egy ilyen száraz tényállással fárasztom az Országgyűlést, de ha a végére jutok, és sikerül következtetésemről meggyőzni az Országgyűlést, remélem, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásom.
Ezen két jogszabályhely közül, amit a miniszterelnöki rendelet mint felhatalmazó jogszabályt felhívott, az alkotmány 33. § (2) bekezdése azt mondja, hogy a miniszterelnököt az általa kijelölt miniszter helyettesíti. Jelen esetben nem a miniszterelnök helyettesítése a probléma, itt most már csak az államtitkári jogállásról szóló törvény felhatalmazó rendelkezését kell megnézni, az mit mond.
(21.40)
A hivatkozott 4. § pedig kimondja, hogy a minisztert a minisztertanács ülésén a miniszterelnök vagy az általa kijelölt miniszter helyettesíti.
Igen tisztelt Országgyűlés! Tehát az a jogszabály, amire a kormánypártok hivatkoznak, amire a miniszterelnök úr hivatkozik, hogy pillanatnyilag egy nem létező tárca nélküli miniszter helyettesítésére följogosított az ipari és kereskedelmi miniszter, az nem ezt mondja ki.
Az a jogszabály azt tartalmazza, hogy a minisztertanács ülésén, amikor a kormány ülésezik, az egyik miniszter szavazati jogát melyik miniszter gyakorolhatja. Politikai államtitkároknak a szavazati jog gyakorlása nincs megadva.
De nem azt mondja, hogy a miniszternek egyéb jogosítványait, amelyek nem a kormányüléshez fűződnek, azokat át lehet-e ruházni egy másik miniszterre, vagy sem.
Arról most nem kívánnék hosszan jogelméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, hogy maga ez a miniszterelnöki rendelet mennyiben felel meg az alkotmányosság követelményének, amikor meghatározza a helyettesítés rendjét. Mindjárt hozzáteszi, hogy egyébként ettől a miniszterelnök bármikor eltérhet.
Akkor felesleges meghatározni a helyettesítés rendjét, rá kell bízni a miniszterelnökre. Ha a miniszterelnök el akar térni viszont egy miniszterelnöki rendelettől, akkor azt rendeleti formában tehetné meg. Ez egy mellékösvény, ez inkább csak egy ínyencség és egy csemege.
A lényeg az: jelenleg van törvényben a privatizációs törvényben egy privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszteri megnevezés. Ez a személy gyakorolja a részvényesi jogokat. Igen fontos jogok ezek. Ez a személy nincs. Nincs, mert ezt a tárca nélküli miniszteri posztot megszüntették. Fel lett mentve az a személy, aki betöltötte.
És miután a tárca nélküli miniszterségnek az a lényege, hogy nincs tárcája, ezért hogyha nem neveznek ki tárca nélküli minisztert, a nem létező személyt nehéz helyettesíteni, de nem megoldhatatlan adott esetben a kormány ülésén. De arra hivatkozva, hogy az államtitkárok jogállásáról szóló törvény megengedi, hogy a kormány ülésén kívül is lehessen helyettesíteni, ez nyilvánvalóan nem felel meg a hatályos jogszabálynak.
Ha nem felel meg, a kormány kettőt tehet, minél hamarabb. Módosítja az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt, s akkor a felhatalmazását valóban le lehet vezetni a törvényből. Ez azért időigényes. Vagy beismeri, hogy tévedett, s egyelőre nincs olyan személy, aki gyakorolja a részvényesi jogokat. Megtehette volna egyébként miniszterelnök úr, semmi akadálya nem lett volna, hogy megtartja egyelőre tárca nélküli miniszternek is Suchman miniszter urat, s akkor megoldódott volna ez a fajta probléma.
Az más kérdés, amit a Magyar Demokrata Fórum kezdettől fogva mint alkotmányossági aggályt felvetett, hogy le lehet vezetni az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalásából, és le lehet vezetni a privatizációs törvényből is, hogy egy tárca nélküli miniszteri poszt azért került létrehozásra, mert a személyes összefonódások következtében a jogalkotó ki akarta zárni, hogy ugyanaz a személy legyen egy olyan tárcának a vezetője, amelyik befolyásolással bír a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter által irányított szervezetre.
Nem ok nélkül szól a privatizációs törvény bizonyos esetekben miniszteri egyetértésről. Igen furcsa lenne, hogyha egy ilyen személyi összefonódásnál a miniszternek saját magával kellene egyetérteni. Akkor miért kellett a jogszabályban ezt az egyetértési jogot kodifikálni? Lehet, hogy az élet meg fogja oldani egyébként ezt a problémát, mert a vizsgálatok, amelyek most folynak az ÁPV Rt.-nél, arra késztetik Suchman urat, hogy lemondjon. De ez személyes megoldása a problémának. Ezt jogdogmatikailag kellene megoldani.
Ennek a felszólalásnak mindenfajta politikai felhangtól mentesen az a célja, hogy szülessen egy olyan jogszabály, amely megnyugtató módon, a jogállamiság keretei között rendezi, hogy a kormány tagjait hogyan és milyen módon lehet helyettesíteni. Én úgy gondolom, hogy ezek az idézett jogszabályhelyek egyértelműen álláspontomat támasztják alá. A jogszabály kifejezetten a minisztertanács ülésén levő helyettesítésre ad lehetőséget a miniszterelnöknek, hogy kijelölje a helyettest. Egyéb lehetőséget nem ad. Ezt eredeztetheti magának a miniszterelnök úr, csak akkor a jogállamiság keretein kívülre lép.
Nem abban a korban élünk, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy egy ilyen súlyos alkotmányossági probléma mellett szó nélkül el lehessen menni. Ezért tehát én reméltem, hogy a cím megjelölése mellett az igazságügy-miniszter úr vagy a politikai államtitkára a minisztériumnak jelen lesz, s lehet, hogy azonnal föl tudja oldani azokat a súlyos alkotmányossági aggályokat, amelyek bennem fölmerültek. Miután nincs jelen, én csak bízom benne, elolvasván a jegyzőkönyvet, a kormány nyilatkozni fog ebben az ügyben.
Arra kérem a jelenlevőket, hogy ez a nyilatkozat, s az azt követő cselekvéssorozat minél hamarább következzen be. Ha ez megtörténik, akkor elmondható, hogy nem voltunk hiábavalóan viszonylag rövidek ezen órán.
Elnök Asszony! Ismételten megköszönöm az ön türelmét, megértését és képviselőtársaimnak is az együttérző ittlétét. Köszönöm szépen.