Szalay Gábor (SZDSZ)

1996. október 8.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az atomenergia alkalmazásáról törvényt alkotni nem könnyű feladat, hisz kevés olyan területe van a tudománynak, a gazdaságnak, az életnek, mely annyi indulat felkeltésére képes, mint éppen ez a témakör. Az egymással vitázó felek általában tények egyoldalú csoportosításával, kisebb-nagyobb elferdítésével operálva, álláspontjuknak megfelelő érzelmi és politikai hátteret biztosítva igyekeznek nemegyszer előítéletes véleményüket a társadalomra rákényszeríteni, vagy azt előítéletesen befolyásolni. Épp ezért társadalmilag rendkívül kényes és viharos vizeken hajózunk mindannyian, akik az atomenergiáról szóló törvény megalkotásában részt veszünk.

A kérdés azonban nem az, tisztelt képviselőtársaim, hogy szeretjük-e a radioaktív anyagok, a nukleáris anyagok alkalmazását az élet és gazdaság különféle területein, hogy szeretjük-e az atomenergia alkalmazását így beleértve természetesen az atomerőműveket is , hanem az a kérdés, hogy vajon ki tudjuk-e váltani mindezek alkalmazását a belátható jövőn belül? Fel tudjuk-e ezt másra váltani, helyettesíteni tudjuk-e az atomenergia alkalmazását valami mással?

(13.30)

Amennyiben erre a kérdésre a válasz nemleges, márpedig nemleges a válasz, akkor különösen nyilvánvaló, hogy helyes törekvés az atomenergia alkalmazásának gyakorlati változásait új törvény megalkotásával nyomon követni, legális mederben tartani, és fejlesztési irányait befolyásolni.

Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat évekig tartó és igen széles körű egyeztetőmunka után került benyújtásra, hisz a tét jelentős, a téma jogos aggályokat és nem kevés előítéletet egyaránt kelt, s ráadásul csak nemzetközileg harmonizálva kezelhető, hisz míg még az atomenergia békés célú felhasználásának előnyei országhatáron belül jelentkeznek, addig a nagyon csekély, de teljesen ki nem zárható esetleges balesetek hátrányos következményeit természetesen a nemzetközi határok sem tartóztathatják fel.

Így megalkotandó atomenergia-törvényünknek összhangban kell lennie egyrészt azzal a hét, Magyarország által is aláírt multilaterális egyezménnyel, melyek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél vannak letétbe helyezve, másrészt az OECD Nukleáris Energiaügynökség által kidolgozott alapelvekkel, hiszen mint az talán ismert az ez évben elnyert OECD-tagságunk lehetővé tette, hogy mintegy két hónappal ezelőtt Magyarország a Nukleáris Energiaügynökség tagjává vált.

Harmadrészt ennek a törvénynek összhangban kell vagy kellene lennie a fejlett ipari államok mértékadó, belső atomjogaival. Az előttünk fekvő új atomenergia-törvénytervezet lényegében megfelel a mértékadó nemzetközi gyakorlatnak, illetve a fejlődés irányának.

A fejlett nyugati országokban, különösen azokban, amelyek atomfegyverrel rendelkeznek, az atomenergia alkalmazásának törvényi szintű szabályozására nem sokkal a II. világháború befejeztét követően került sor, például Angliában, az USA-ban és Kanadában 1946-ban alkották meg az első atomenergia-törvényt, Japánban 1955-ben.

Az atomenergiáról szóló törvényeket azután a '70-es, '80-as években minden országban többször módosították, illetve újabb törvényekkel egészítették ki, vagy éppen új törvénnyel váltották fel. Az újraszabályozás célja kivétel nélkül, minden esetben a korszerűsítés, és a nemzetközi követelményeknek való megfelelés igénye volt.

Világosan kell látnunk, hogy az atomenergia kérdésköre Magyarországon ez ideig is kielégítően volt szabályozva. Az atomenergiáról szóló 1980. évi I. törvény az úgynevezett atomtörvény elfogadása idején korszerű normarendszernek számított, rendelkezései viszonylag könnyen és gyorsan mentek át a gyakorlatba.

A törvény módosítására csak 1987-ben, a csernobili balesetet követően, majd 1995-ben, a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi törvény módosításakor került sor.

A hatályos atomtörvény több alapelvi jelentőségű rendelkezése ma is helytálló. Ugyanakkor az országban végbement társadalmi és gazdasági átalakulás, a piacgazdaság kiépülése, a tulajdonviszonyok módosulása, a koncesszió, illetve a privatizáció új törvényi rendelkezései, a közigazgatás változása, a helyi önkormányzatok megjelenése, a nemzetközi kapcsolatok és kötelezettségek bővülése, valamint az atomenergia alkalmazásának biztonságára vonatkozó nemzetközi ajánlások és elvárások fejlődése szükségessé, és ma már elengedhetetlenné teszi az atomenergiával kapcsolatos jogszabályok átfogó, a törvényt is érintő korszerűsítését. Ennek láttunk most neki itt a parlamentben.

Az új atomtörvény rendelkezései az atomerőművön kívül kiterjednek valamennyi nukleáris létesítményre, a radioaktív izotópok és az ionizáló sugárzások sokrétű tudományos, ipari, mezőgazdasági, orvosi felhasználására, a sugárvédelemre is.

Szabályozza továbbá ez a törvényjavaslat az atomsorompó-rendszerrel kapcsolatos hatósági tevékenységet, és ezen belül a nukleáris exportot és importot. Nem minősíthető tehát kizárólag energetikai törvénynek, mivel az atomenergia alkalmazásának teljes körét átfogja.

Az új törvény elfogadás esetén több területen rendkívül fontos előrelépést jelent. A két leglényegesebb újdonság vitathatatlanul a kárfelelősségről szóló V. fejezet, valamint a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapról szóló VI. fejezet. Ezzel a két kérdéskörrel kívánnék most a továbbiakban egy kicsit részletesebben foglalkozni.

A kárfelelősségi rendszerről: a nukleáris károkért való felelősségi rendszer alapvető tétele a felelősségnek az üzemeltetőre, a engedélyesre való ráruházása, aki atomkárokért feltétlen felelősséggel tartozik. Mindez azt jelenti, hogy az atomkárokért kizárólag az engedélyes felelős, függetlenül attól, hogy a károk kinek a tevékenységére vezethetők vissza. Ez az elv az új magyar atomtörvényben megtalálható tehát, amikor kimondja, hogy a nukleáris létesítmény engedélyese köteles az e törvényben meghatározott atomkárt megtéríteni, s e felelőssége alól csak egészen kivételes, és magában az új atomtörvényben meghatározott esetekben mentesülhet.

A nukleáris kárfelelősség nemzetközi egyezmények értelmében s a legtöbb fejlett ipari állam belső joga szerint is az engedélyes felelősségének felső határa nukleáris balesetenként meghatározott összeg. Ezen összeg előteremtéséért, illetve készenlétben tartásáért az engedélyes felelős. A jelenleg hatályos, tehát a régi atomtörvény, a jelenleg hatályos magyar szabályozás éppen e tekintetben hiányos, és a nukleáris kárfelelősségre vonatkozó magyar belső jog egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy az engedélyes részéről nincs garantálva a kárfelelősségi összeg, a felső határ.

Tehát nincs biztosítva az, hogy engedélyes ezt az összeget egy esetleges baleset esetén a károsultak számára valóban ki is tudja majd fizetni. Ezt a problémát a modern piacgazdaságokban kétféleképpen oldják meg. Az egyik megoldás szerint az engedélyes köteles az általa üzemeltetett nukleáris létesítményre biztosítást kötni, s baleset esetén a biztosító gondoskodik a károsultak kártalanításáról, a másik változat pedig az, hogy az engedélyes köteles egy elkülönített pénzalapot létrehozni, és a károsultakat ne adj' isten! adott esetben ebből az elkülönített összegből kártalanítják.

A beterjesztett törvénytervezet mindkét megoldást elfogadhatónak tartja. A tervezet az engedélyes felelősségének felső határát balesetenként 100 millió SDR-ben határozza meg, ez körülbelül 145 millió USA-dollárral egyezik. Ez az összeg reálisnak tűnik mind a potenciális károsultak szempontjából, mind pedig a biztosítók szemszögéből, ugyanis hozzávetőlegesen egy ilyen nagyságrendű összeg az, melyre nézve a nukleáris biztosítók hajlandók egyáltalán az engedélyessel még biztosítást kötni. Amennyiben a 100 millió SDR azonban nem elegendő valamennyi kártalanításra, úgy további 200 millió SDR kifizetését az állam közpénzekből, vagyis a költségvetésből fedezné.

Az állami kötelezettségvállalással együtt adódó 300 millió SDR lényegében vagyis 450 millió dollár körüli összeg lényegében azonos azzal az összeggel, amelyet a nukleáris károkért való polgári jogi felelősséget szabályozó 1963. évi bécsi egyezmény jelenleg is folyamatban lévő felülvizsgálata során a delegátusok többsége a szerződésben részes államok belső jogában a kárfelelősség alsó határaként elfogadni javasolt. A kárfelelősségi kötelezettségek a termelt villamos energia költségét az ez évi árszínvonalon kilowattóránként mintegy öt-hat, esetleg hét fillérrel fogják megnövelni.

Elhangzott a vita egy előzetes felszólalója szájából, hogy ez a meghatározott, maximum 300 milliós SDR nagyon alacsony érték, és ennek bizonyításául ő a csernobili baleset által előidézett károkat, illetve az arra fordított összegeket állította párba.

(13.40)

Azt kell mondani, hogy természetesen lehetőségeink közt jogunkban állna ezen összegeket feljebb emelni, de a dolognak nincs értelme, mert természetesen minél magasabbra emelnénk ezen összegeket, határösszegeket, annál inkább emelné meg a villamos energia fogyasztói árát ez a biztosítási vagy rendelkezésre tartási kötelezettség, tehát valami normális kompromisszumot kell kötni mindenképpen a baleset előfordulhatóságának valószínűsége és az ezért normál körülmények közt vállalható anyagi áldozatok között. Abszolút biztonság nincs, de minél inkább törekszünk az abszolút biztonság megközelítésére, az természetesen annál drágábba kerül.

A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap ezen törvényjavaslat másik nagy újdonsága és igen jelentős fejezete. A jelenleg érvényes atomtörvény előírja ugyan, hogy a radioaktív hulladékok biztonságos tárolását meg kell oldani, de nem állapítja meg az ezzel kapcsolatos felelősségeket, és nem intézkedik a pénzügyi fedezetről. Tekintettel arra, hogy például az atomerőmű esetében az erőmű leállítása után több évtizeddel fejezhető csak be annak leszerelése, továbbá a radioaktív hulladéktárolók biztonságát száz években mérhető időtartamra kell garantálni, az új szabályozás a kormány feladatává teszi a megfelelő szervezetek kijelölését e kérdések megoldására, és gondoskodik a csak erre a célra felhasználható, értékálló pénzügyi fedezet megteremtéséről, Központi Nukleáris Pénzügyi Alap létrehozásával. Ez a megoldás összhangban van a piaci viszonyok között atomerőműveket üzemeltető fejlett országok gyakorlatával.

Manapság, a különféle alapok egyébként teljes mértékig indokolt és drasztikus leépítésének időszakát követően, tán megkérdőjelezhetőnek tűnik első pillanatra egy új alap létrehozása. A nukleáris pénzügyi alap létrehozását azonban az atomenergia alkalmazásának objektív sajátosságai teszik elkerülhetetlenné. Nincs még egy olyan gazdasági tevékenység, amelynek lezárása relatíve ilyen jelentős anyagi ráfordítást igényelne mármint a működtetési ráfordításokhoz viszonyítva , és olyan hosszú ideig igényelne a működés megszűnése után anyagi ráfordításokat. Egyedül az államról tételezhető fel több száz éves folyamatosság, tehát ezt a feladatot az engedélyessel vagy jogutódjával nem lehet elvégeztetni. Az atomenergia jogállami és piacgazdasági keretek közötti alkalmazása csak úgy képzelhető el, ha a nukleáris alap képzése és funkcióinak ellátása biztosított.

Ezen alap létrehozása ugyanakkor etikus is, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a jelenben okoz többletköltséget a jövő érdekében, s így ellentétes a jelen gazdasági nehézségeink elhárítására szokásosan alkalmazott módszerrel, nevezetesen a hitelfelvétellel, ahol is a jövőben vállalt költségek terhére oldjuk meg a jelen problémáit. A központi nukleáris alapba történő befizetések az előzetes számítások szerint, és 1996-os árszínvonalon, körülbelül 50 fillér/kWórával fogják növelni a termelt villamos energia önköltségét. Ezzel azonban megszűnik végre az az állapot, hogy az atomerőmű villamosenergia-termelése bizonyos részben a jövő terhére történik. Ezáltal az atomenergia önköltsége minden jelenlegi és jövőbeni közvetlen és közvetett költséget tartalmazni fog, és valóban reális értéken kerül meghatározásra.

Az új törvénynek egy sor további fontos rendelkezése és jelentős paragrafusa is van, ezekre természetesen lehetetlen mind kitérni. Összesen egyetlen egyre kívánnám még a figyelmet felhívni, ez pedig az, hogy a törvénytervezet egy esetleges újabb atomerőmű építésére vonatkozó elvi döntés jogát az Országgyűlés hatáskörébe utalja. Úgy vélem, ez valóban olyan súlyú gazdaságpolitikai és egyben politikai döntés, amit csak az Országgyűlés hozhat meg. Emlékeztetném képviselőtársaimat, hogy három évvel ezelőtt, amikor az energiapolitikai koncepciót országgyűlési határozat formájában az Országgyűlés már elfogadta, ott ez a tétel megjelent, ott rögzítettük, de az egy országgyűlési határozat volt, tehát nagyon helyénvaló, hogy most mindezt törvénnyel, az atomenergiáról szóló törvénnyel is megerősítjük.

Még egyet azért mindenképpen szükségesnek tartanék a törvény pozitívumaként megemlíteni, ez pedig az, hogy a törvény nem zárja le annak lehetőségét, hogy például atomerőművet vagy nukleáris anyagot, radioaktív anyagot felhasználó intézmény privatizálásra kerülhessen. Itt előttem a vitában többen ezt hibájául rótták fel a törvénytervezetnek, én ezzel szemben kifejezett erényének tartom, ugyanis egyáltalán nem bizonyítható az ellenkezője. Inkább, hogy például egy atomerőműnél a biztonság kérdése az tulajdonforma-függő lenne. Nem bizonyítható, sőt. Ugye, a legismertebb szörnyű atombaleset, a csernobili baleset egy állami intézményben történt meg, azonkívül elmondanám még azt, amit egyébként az államtitkár úr a felvezető beszédében elmondott, hogy mintegy 3000 létesítménynél tennénk lehetetlenné a privatizációt, ha kimondanánk, hogy mindazon intézményeknél, amelyek atomenergiát vagy izotópokat tehát nukleáris anyagot alkalmaznak, ott a privatizációt törvényileg megtiltanánk. Tehát én úgy gondolom, hogy nagyon helyénvaló, hogy a törvény ennek nem akadályát szabja. Bár a kérdés az nem aktuális, nem ma kell abban döntenünk, hogy privatizáljuk-e az atomerőművet, de nagyon helytelen lenne ennek a lehetőségét törvényileg lezárni.

A törvényjavaslatnak egyébként természetesen mint minden elénk kerülő törvényjavaslatnak vannak módosításra szoruló részei, vannak olyan részei, amivel nem teljesen lehet azonosulni. Én ezek közül is párat most megemlítenék.

A törvényjavaslat hiányosságaként értékelem például, hogy az nem állapít meg összeférhetetlenséget a tulajdonos, az ellátásért felelősséget viselő és a műszaki-biztonsági felügyeletet ellátó szerv között. Tehát úgy gondoljuk, hogy egy nukleáris létesítménynél különösen fontos, hogy egy független szervezet jelen esetben például az Országos Atomenergia Bizottság vagy a bizottság elnöke lássa el a legfőbb felelősségi kompetenciát, ellenőrzési kompetenciát egy atomerőmű felett, ezzel nem megy párba, ha nem akadályozzuk meg azt, hogy ugyanez a személy nem lehet egyben a tulajdonos, tehát az ÁPV Rt. vezetője, valamint az ellátási felelősséggel rendelkező Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak a vezetője. Ez a három pozíció mindenképp jól elválasztásra kell hogy kerüljön. Most az elmúlt napok eseményei kapcsán ez az észrevétel esetleg egy kicsit "post festam"-nak tűnhet, de ezt akkor is mindenképpen el kellett volna mondani, ha a volt ipari és kereskedelmi miniszter úr még megtartotta volna pozícióját, nemcsak a minisztériumban, hanem az OAB élén és az ÁPV Rt. élén is.

A törvényjavaslat további hiányosságaként érzem, hogy az nem tesz említést az Országos Atomenergia Bizottság feladatköréről, hatásköréről, nem kezeli annak kinevezési rendjét, döntéshozatali jogkörét, mindezekről szó sem esik. Tudjuk, hogy egy kormányrendelet jelenleg a 104/1991. számú kormányrendelet ezeket a kérdéseket szabályozza, de én úgy érzem, hogy akkor legalább onnan át kellene emelni törvényi szintre, hiszen a kérdés van olyan fontosságú és súlyosságú ügy, ide, az atomenergiáról szóló törvénybe az OAB-t érintő legfontosabb paragrafusokat és fejezeteket.

Ugyancsak hiányosságként értékelem, hogy a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapról részletesen rendelkezni kell, hogyha ezt az alapot létrehozzuk.

(13.50)

Márpedig nem történt intézkedés jelen pillanatig arra vonatkozóan, hogy az elkülönített állami pénzalapokról szóló 1992. évi LXXXIII. sz. törvény módosítása megkezdődjön. Én úgy gondolom, hogy ez utóbbinak a módosítását szerencsésebb lett volna egyidejűleg az atomenergiáról szóló jelen törvényjavaslattal együtt benyújtani ide, az Országgyűlés elé. De ha ez nem történt meg, akkor mindenképp arról legalábbis gondoskodnunk kell, hogy erre a módosításra, tehát az elkülönített állami pénzalapokról szóló törvény módosítására legalább addig az időpontig sor kerüljön, amíg ez a törvény hatályba lép.

Még egy apróságot megemlítenék, nevezetesen azt, hogy a kormány tájékoztatási felelősségéről sem találunk igazán rendelkezéseket ebben a törvényben, pedig valóban lényeges lenne törvényileg szabályozni, hogy a kormánynak milyen esetben kell azonnal, haladéktalanul tájékoztatást adnia mondjuk egy nukleáris baleset esetén.

Tisztelt Országgyűlés! Minden törvény, jól tudjuk, annyit ér, amennyit betartanak belőle, illetve amennyiben a betartást szükség esetén ki is lehet kényszeríteni. Az atomenergia alkalmazásának biztonsága az egész társadalom szempontjából olyan fontos kérdés, hogy ki kell zárni a vonatkozó jogszabályokban előírtak laza kezelését. Ennek fő eszköze a szigorú hatósági felügyelet, valamint jelentős mértékben a nyilvánosság és ezen belül a közvélemény kényszerítő ereje. Úgy gondolom, az atomenergiáról szóló törvény tervezete e rendkívül kényes kérdéskomplexum nemzetközileg is elfogadható rendezésére nyújt lehetőséget. A Szabad Demokraták Szövetségének nevében a törvénytervezet elfogadását javaslom, természetesen a szükséges módosítások végrehajtását követően. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps)