Kiss József (MSZP)

1996. október 13.

DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, hogy egy ügyrendi megjegyzéssel kezdem. Két héttel ezelőtt, október 1-jei ülésünkön ez a vita házbizottsági megállapodás alapján zárt keretben kezdődött, aztán minden külön értesítés nélkül ez a zárt keret megszakadt. Ezt nemcsak én kifogásoltam, hanem Pusztai Erzsébet képviselő asszony is, akinek a késői órán nem volt módja pártja vezérszónoklatát még ebben a zárt keretben elmondani. Én pedig valószínűleg a saját frakcióm adminisztrációs hibájából ki is estem a felszólalók köréből. Egyébként előttem szakadt meg kedd délben a vita. Na mindegy, ez egy megjegyzés a továbbiakra.A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/2838. számú törvényjavaslattal együtt az ÁSZ-jelentéseket külön nem számítva hét előterjesztés fekszik a Ház előtt a társadalombiztosítás témakörében. A 30-ra tervezett politikai vitanapon tehát szinte korlátlan lehetőségünk lesz még a további vitatott kérdéseket is egymással tisztázni, ezért nem minden egyes felvetésre vagy problémafelvetésre reagálhat nyilván az ember.

Azzal kezdeném, hogy az idén először került a Ház elé a következő év költségvetéséről szóló törvény előtt az előző év költségvetésének a beszámolója. Így az a bizonyos fekete lyuk, amikor igazából nem tudjuk, hogy mi van a társadalombiztosítással és milyen folyamatok zajlottak le az eddigi két évről már csak egy évre csökkent, hiszen a jelenlegi év átfogó folyamatait a Ház egésze nem ismeri, a bizottságunknak erről van áttekintése, már amennyire, mint az elmúlt példák mutatják, félévkor vagy háromnegyed évkor nyert információk megalapozottnak bizonyulnak az év végére. Azt, hogy ebben mint azt az ÁSZ-vélemény is megállapítja valóban szerepe volt az 1996. évi XLVII. számú törvénynek, ami a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló '91. évi XCIV. törvényt oly módon módosította, hogy szabályozta a költségvetések és a zárszámadások benyújtásának módját és menetrendjét. Ennek a törvényjavaslatnak Matyi László képviselőtársammal együtt előbb csak aláírói voltunk a Pénzügyminisztérium dublőreiként, később azonban az eredeti javaslat annyit változott, hogy most már örömmel vállalhatom a társtettesi szerepet is ennek a törvényjavaslatnak a gondozásában. Örülök, hogy a határidők tarthatók voltak, az előzetes félelmek ebből a szempontból nem igazolódtak, tehát mérleget tudott készíteni mind a két önkormányzat, el tudta fogadni a mérlegbeszámolóját, auditáltatni tudta, az ÁSZ ezt véleményezni tudta, és a kormány határidőre be tudta terjeszteni. Erre a folyamatra eddig még példa nem volt, én ezt egy pozitív elmozdulásként értékelem.

Valóban meg kell viszont oldani azt a problémát, hogy az ÁSZ-nak a végleges törvényjavaslathoz is legyen hozzáfűzési lehetősége, és az idei tapasztalatok azt mutatják számomra, hogy eltelik három-négy hét addig, mire a Ház valóban napirendre tűzi, a már bizottsági véleménnyel megalapozott javaslatot. Lehet, hogy az ÁSZ számára hasznosítható idő lenne ez a három-négy hét, különösen akkor, ha érdemben a kormány nem változtatta meg az önkormányzatok beszámolóit, hanem csak egybeszerkesztette, és úgy nyújtotta be a Ház elé, és úgy azt az előterjesztést véleményezte az ÁSZ is.

Rott Nándor képviselőtársam itt az ellenőrzési jog gyakorlásával kapcsolatban tett egy megjegyzést, amit korábban a vitában mások is megemlítettek, meg kell jegyezni, hogy ez is, ez a '96 vége felé elfogadott törvény jogosítja fel a kormányt arra, hogy bizonyos ellenőrzési tevékenységeket végezzen, tehát gyakorlatilag egy pár hónapja lett volna, amiben gyakorolhatta volna, ha akarta volna, de ettől még nem voltak ellenőrzés nélkül '95-ben a társadalombiztosítási önkormányzatok. Hiszen ha visszaemlékezünk rá, az ügyészség vizsgált bizonyos ügyeket, az Országgyűlésnek már megalakult a külön vizsgálóbizottsága az egészségbiztosítási pénztár gazdálkodására vonatkozóan, az ÁSZ célvizsgálatokat is végez, végezte az általános vizsgálatot, és a kormány felkérésére is kiterjesztette a célvizsgálatok körét, emellett akkor még a saját felügyelőbizottságok is vizsgálódtak, úgyhogy vizsgálódásból tényleg bőségesen volt. Ami a problémát jelenti az, hogy ebből igazából tényleg kevés hasznosul ezeknek a tapasztalataiból, bár az azért valószínűleg nem áll, hogyha az ÁSZ a jelentésében egy ügyet leír, és ha ezt ő olyan súlyúnak érzi, hogy ebben büntetőjogi felelősség kérdése fölmerül, akkor az ÁSZ az eddigi jelentéseiben is és korábban más ügyekben is kezdeményezte a büntetőjogi felelősségrevonást, ügyészi eljárás megindítását, és ebben az esetben is ezt tette volna, ha ezeket az ügyeket olyannak értékeli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most néhány gondolatot engedjenek meg konkrétan a '95. évi LXXIII. törvényről, ami a társadalombiztosítási alapok 1995. évi második féléves költségvetéséről szólt. Persze nem ez volt a címe ennek a törvényjavaslatnak, de a tartalma mégiscsak ez volt, hiszen fél év már elmúlt, mire egyáltalán hatályba lépett a költségvetési törvény. Az általános vitát Akar László államtitkár úr által javasolt szellemben, tehát úgy értelmezve, hogy ennek a vitának ma tényleg az a célja, hogy jelesül pont a holnapi napon napirendre kerülő csomaghoz meg majd a '97-es költségvetéshez nyújtson még korán tapasztalatokat. Néhány problémát ezzel kapcsolatban meg szeretnék jegyezni.

Az első az, hogy önmagában problémát okozott ennek a költségvetésnek ilyen késői elfogadása, féléves csúszása, ami jó lenne, ha még egyszer nem fordulna elő. Másik probléma már önmagában abban volt, hogy egy papíron nullaszaldósra tervezett költségvetést fogadott el akkor a Ház. Nem árt a számokat még egyszer elmondani, mert két héttel ezelőtt hangzottak csak el, hogy ez 853,5 milliárd forintos egyenlegű költségvetés volt, amiből a bevétel csak 822,2-re, míg a kiadás 862,7 milliárdra teljesült, volt tehát bevételelmaradás 31,3 milliárd és kiadási többlet 9,2 milliárd, így állt össze ez a 40,5 milliárdos hiány. Ebből 18,2 a nyugdíjbiztosítási ágazat és 22,3-at az egészségbiztosítási ágazatnak sikerült összelapátolnia. Persze az igaz, hogy ez a szám, ez a negyven milliárdos szám elég jól illeszkedik egy valószínűleg egy matematikai függvénnyel jól leírható számsorhoz, amely '91-től mutatja a társadalombiztosítási alapok valós hiányát, ez a 22, 30, 35, 40, most tudunk egy háromnegyed éves számot az 53, meg kell még várni, hogy az év végére mi lesz, ez az idei várható hiány. Ez egy elég érdekes függvényt mutat, és egy elriasztó függvényt mutat, amelyik beavatkozási kényszert jelez.

Illuzórikus volt-e az elfogadáskor a költségvetés? Igen. Az elfogadás pillanatában már illuzórikus volt bizonyos elemeiben, és még inkább azzá vált, amikor a Bokros-csomagnak a társadalombiztosítást érintő elemeit az Alkotmánybíróság jogosan megakasztotta. Ennek a megakadása miatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem tartható a null szaldós költségvetése a biztosítási alapoknak. Ezért itt engedjen meg, államtitkár úr, egy megjegyzést. Nagyon nehezen védhető az, amit elmondott az általános vita elején az expozéjában, hogy a kormánynak az volt a véleménye miután megállapodott az önkormányzatokkal, hogy nem terjeszt be pótköltségvetést. Törvényességi szempontból ez az álláspont nagyon nehezen védhető, míg politikailag tökéletesen tudomásul tudom venni, mi több még gazdasági érvek is felsorakoztathatók amellett, hogy egy éppen hogy hatályba lépett költségvetés után két hónappal az ágazatot teheti tönkre újra, ha megint minden egyes témája felnyílik, minden egyes költségvetési hely úgymond záródik azért, mert éppen új pótköltségvetés van a Ház előtt. Így valóban végképp nem lehet gazdálkodni, és nem lehet gazdálkodási fegyelmet elvárni. Csak egy gesztusértékű és jobb megoldás lett volna, hogyha miután a kormány megállapodik az önkormányzatokkal akkor, bár látva, hogy önmagában a Bokros-csomag okozott, vagy annak a be nem lépő elemei 12 milliárdos hiányt és 5 milliárddal benne volt a kormány a gyógyszerár-emelés egyébként indokolt és társadalmilag védhető elhalasztásában, akkor ez már önmagában nagyobb összeg annál, mint amit a törvény előír a pótköltségvetés beterjesztéséhez. És mivel van a kormánynak egy elég tisztességes parlamenti többsége, mi több az ellenzéknek is van józan belátása, meg lehetett volna kísérelni a törvény alóli eseti felmentés kérését a parlamenttől. Persze erre azért olyan sok időnk nincs, hogy ilyenekkel is foglalkozzunk, de hátha egy más típusú gondolkodásmódot tükrözne egy ilyen ellátás.

Az államtitkár úr úgy elemezte, és én elfogadom ezeket a számokat bár, mert nem egészen ugyanaz jön ki belőle, hogyha összeadjuk, mint amit az előbb elmondtam , hogy az alkotmánybírósági döntés 12 milliárdot okozott mint bevételi hiányt, a kintlevőségek behajtásának elmaradása a tervezethez képest 5 milliárdot, míg a járulékbevétel elmaradása közel 20 milliárdot.

(21.20)

Azért mondom, hogy nem ugyanazok a számok jönnek ki, mert ebből 37 jönne ki, és az ötmilliárd gyógyszertúlköltéssel együtt már 42 lenne, ha összeadnám, de ezek durva kerekítések, a nagyságrendet jelzik. És én ezek közül a kérdések közül kiadási többlet csak ott volt, a gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-oldalon egy olyan elemre szeretném fölhívni a figyelmet, amelyik nem szerepel ebben a számsorban, és ez az elem a megtakarítás. Ebben az évben az egészségbiztosítási önkormányzat, és ez nem a kormány felelőssége közvetlenül, de közvetve igen, és talán közvetve még lehet, hogy a parlamenté is, de direktben az önkormányzat felelőssége, a gyógyító-megelőző kasszából, amelyikkel az egészségügyi ellátásokat finanszírozza, közel kétmilliárdos megtakarítást ért el.

Hogyan érhető el ez a megtakarítás? Úgy, hogy fél év eltelt úgy, hogy a '94-es bázis plusz 5 százalékon finanszírozta valamennyi intézményét és ágazatát ez a kassza, és a továbbiakban pedig az következett be, hogy hiába volt már elfogadott költségvetés, a féléves alulfinanszírozottságot nem kompenzálta a második félévben az önkormányzat, hanem fenntartott egy alulfinanszírozottsági rendszert, amit én életveszélyesnek tartok. Két okból. Mert ezért pénzügyi szempontból csak dicséret járna ugye, mert csökkentem a kiadásokat, elviekben csökkentem a várható hiány mértékét, de ez az oka, valószínűleg a kiindulópontja annak a ma hatmilliárdos kórházi konszolidációs igénynek, és annak a színvonalbeli romlásnak, amit ma már egy kórházba bekerülő valamennyi beteg érez.

Innentől kezdve nagyon óvatosnak kell lenni az egyébként is szűkre szabott költségvetési keretekkel való takarékoskodással és megtakarításokkal. Ha persze ez hatmilliárdba fog kerülni valakinek, amikor ezt kompenzálja, akkor ez nem tűnik gazdaságilag se egy jó üzletnek, illetve annak jó, aki közben azért kamatokat szed ezekért az akkora hiány fedezésére felvett hitelekért.

S az ágyszámcsökkentés is itt jelenik meg. Hogy valódi megtakarítás persze nem érhető el. Miért? Mert azon az osztályon fölszívta a hiány finanszírozottsága. Nem mondtuk, hogy az ágyszámcsökkentésből ágazati színtű megtakarítás lesz. Ha az ágyszámcsökkentés nem intézménybezárást jelent, akkor igazából még azt sem jelentheti, hogy az intézmény szintjén megtakarítás lesz. Valószínűleg az, hogy az ágyszámcsökkentés elsősorban a papírágyakat szüntette meg, ugye akkor az nem jelent megtakarítást, de ha valós ágyat is érintett, akkor is ezt a megtakarítást az egyébként alulfinanszírozott rendszer mint egy szivacs fölszívta. Tehát nem is volt érzékelhető nyilvánvalóan.

S most a másik kérdésről szólnék néhány szót, ez a 20 milliárdos járulékelmaradás. Ennyivel csökkent a tervezetthez képest, és ez korábban nem szokott előfordulni, mert általában a bérnövekményt nem tudtuk olyan pontosan megbecsülni, hogy a járulékbevételekben a folyó járulékbevételekben ekkora elmaradás legyen.

S akkor bennem egy gondolat vetődik föl, és ezért választottam ezt az éjszakai órát, és ezt a zárt kört ahhoz, hogy ezt elmondjam, mert ez a gondolat egy kormánypárti képviselő részéről talán eretneknek tűnik, amikor azt mondom, hogy vajon volt-e a Bokros-csomagnak hatása a járulékfizetésre. Hiszen valós hatása nem lehetett, mert minden ilyen intézkedést az Alkotmánybíróság megakasztott. De vajon biztos, hogy nem volt hatása a társadalomra? Biztos, hogy nem volt hatása a társadalomra a következő módon: a Bokros-csomagban megfenyegettünk egy kört azzal, hogy járulékoltatni fogjuk a tiszteletdíjakat és járulékoltatni fogjuk a honoráriumokat. S ez ráadásul egy olyan kör, ahol most szürkeállománnyal azért rendelkeznek, és a megfelelő utakat, törvényes lehetőségeket hamar megtalálják.

Innentől kezdve ebben a körben tömegessé vált az, hogy nem ilyen jellegű szerződésekkel, tehát tiszteletdíjra vonatkozó személyi szerződésekkel, hanem egyéni vállalkozóként vállalkozói szerződésekkel fedték le ezeket a tevékenységeket. Akkora mértékű volt ebből a személyi jövedelemként, illetve hogy van, a személyhez kötött joga, mi ez, nem ugrik be a szó, mindegy, tehát az adókedvezményre jogosító kör, ameddig az adókedvezmény terjedt. Tehát hogyha az ilyen jellegű honoráriumoknak addig terjedt a mértéke, az összes többi jövedelmet pedig egy vállalkozáson keresztül vették föl vállalkozói szerződésként, ahol a tisztességesebbje bejelentette saját magát minimálbéren: és már a forrás mi lett? A bevételi oldalon csak a minimálbér utáni járulékok folytak be. Ez még önmagában nem jelentene sokat, mert egynéhány ezer ember kiesett, mert egynéhány ezer ilyen ember van kiesett a járulékfizetők köréből.

De ezt látva mit mondott egy-két ügyes vállalkozó, főleg azok, akik hisznek abban, hogy egyenlő elbírálás van ebben az országban, meg alkotmányos keretek? Ezek elsősorban a multinacionális cégek. Azt mondta: ja, hát ha ennek lehet, újságírónak lehet, más szellemi szabadfoglalkozásúnak lehet, és így tovább, és így tovább, miért ne lehetne nekem. És innentől kezdve a valós munkavállalóit is elküldte vállalkozói szerződéses jogviszonyba, és az eddigi kétszeres vagy háromszoros átlagbér után befolyó járulékok helyett már csak, becsületes esetben megint, a minimálbér utáni járulék folyt be, vagy annál nem sokkal több, többi meg valahol a költségoldalon elszámolódott. És én ezt életveszélyesnek látom. És a jövőre nézve látom életveszélyesnek, egy kicsit talán a holnapra, tehát a holnapi vitánk szempontjából is veszélyesnek látom.

Meg kell ezt azt hiszem, nézni, és igazából nem lehet pontosan megmondani, hogy az a 650 000 ember, aki kiesett a járulékfizetők köréből, de közben nem kap szociális támogatást, ellátást, tehát valamiből csak megél, az hol van, milyen módon fedi le a viszonyait, és azt hiszem, ezt kellene igazából megcélozni. De ezt a vitát majd holnap bonyolítjuk le.

Torgyán képviselő úr azt mondta, hogy átvilágításra van szükség az alapoknál. Az átvilágításokról, mint ezt a vizsgálóbizottsági tapasztalatokból tudom, átvilágításokkal tele van a padlás. Nem az a gond, hogy átvilágítás nincs, hanem az, hogy a nyilvántartási rendszert mint ezt itt többen megfogalmazták kell gyökeresen javítani és átalakítani, de kérem Rott Nándor képviselő urat, mondja el a saját frakciójában, ha erre valamit fordítani akarnak, akkor az a működési költségvetés, és akkor a működési költségvetésbe ezt az összeget először be kell tenni, és csak utána kell megnézni, hogy egyébként ezenkívül mennyit faraghatunk a működési költségvetésből, mert egyszerre a kettő nem megy, hogy effektíve csökkentsük a működési költségvetést, meg fordítsunk valódi összegeket arra, hogy megteremthetők legyenek a működésnek a keretei, és egy gyökeres változás következhessék be a számítógépes nyilvántartási rendszerben.

Még egy érdekes felvetés volt eddig az általános vitában, amikor azt mondták, hogyha a biztosítási önkormányzat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, minek ez az önkormányzat, mert hiszen pazarlóan gazdálkodnak, nem tudják betartani a költségvetést, és így tovább, és így tovább. Nem lenne ez baj, ha az embernek az állami oldalon kedvezőbb tapasztalatai lennének. De hát pont azt mutatják a tapasztalatok, hogy ott sem igazából jobb a helyzet, még senki nem bizonyította be, hogy akár vagyonnak, akár költségvetésnek jobb gazdája lenne állami szervezet vagy állami szerv, mint egy önkormányzat. Én azt gondolom, így van. Azt gondolom, hogy szolgáljon ez azért tanulságul, de nem kellene túlságosan távoli következtetéseket levonni.

Meg kellene viszont fontolnunk azt, hogy a két ágazatot eztán a költségvetési tervezésben és a beszámolásban is szétválasztjuk-e törvénnyel, mert a két ágazat azért eléggé különböző jellegű gazdálkodását és egyebet tekintve, és nem meg kell fontolnunk, hanem be kell írnunk ennek a törvénynek a végére, hogy valahol törvényben legyen, és ne országgyűlési határozatban meg kormányhatározatban, mert ennek megítélésében sokban egyetértek Rott képviselő úrral, hanem ide be kell írni a törvénybe, hogy a kormány mikorra terjessze a parlament elé a társadalombiztosítási alapok gazdálkodásáról szóló törvényt, hiszen az nem megy, hogy az ÁSZ mindig megmondja, hogy az általános államigazgatási gazdálkodási rend nekik nem jó, más meg nincs. Hát akkor tessék ellenőrizni a gazdálkodást.

Másik: mikorra teremtjük meg a vagyongazdálkodásról szóló törvényt, amiben megalkotjuk azokat a feltételeket, amik között a vagyonukkal is gazdálkodhatnak ezek az alapok? Aztán persze törekedni kell egy új költségvetés meghozásakor majd a bevételek és a kiadások valós összhangjára. Ha ez nullszaldós, akkor nullszaldós, ha negatív egyenlegű, akkor negatív, ha szufficites, akkor szufficites. S alkotmányos módszereket kellene keresni arra, hogy a közterhekben részt nem vevők, akik egyre többen vannak, vagy aránytalanul kismértékben résztvevők körét rá tudjuk szorítani a járulékfizetésre, alkalmasint azzal is, hogy tényleg járulék százalékos értéket csökkentünk. S nagyon óvatosnak kellene azzal lenni, ne hozzunk ellenkező irányú döntéseket, amik továbbra viszik ki a járulékfizetők köréből esetleg az eddig fizetőket, mert az a járulékfizetésben napi gondokat okoz, működést lehetetlenné tesz, és újra deficites lesz a költségvetése az alapoknak.

Az meg igaz, hogy a társadalomnak kell viselnie a terheket. Ezt többen úgy fogalmazzák meg, elsősorban persze a Kisgazdapárt tagjai közül néhányan nagyon élesen, mint hogyha ez valami fenyegetettség lenne. Nem, ez egy állapot. Valamennyien szinte viseljük a terheket, akik teherviselésben részt vesznek; vagy adóból, vagy járulékból, nincs más szereplő ebben az országban, csak a társadalom, amely ezeket a terheket valamilyen módon vállalni tudja. Tehát ugyanúgy a mi pénzünk, valamennyiünk pénze, minden egyes adófizetőé és járulékfizetőé, az, amikor konszolidálja az állami költségvetés a biztosítási alapok hiányát, mint amikor a járulékoldalon folyik be, majdnem azt mondom, hogy úgy is néz ki, hogy egyre szűkebb körből, olyan három- és félmillió, vagy legfeljebb négymillió embernek a zsebéből jön ez ki, és annak a négymillió embernek a zsebéből majdnem mindegy, hogy milyen címkével megy ki ez az összeg.

(21.30)

Ez persze nem menthet fel bennünket az alól, hogy egy megalapozott költségvetése legyen a következő időszakban a társadalombiztosítási alapoknak.

Még egy dolgot. Kormánypártiként azt mondom, hogy az ÁSZ véleményének figyelembevételével és az ehhez szükséges módosítások átvezetésével a költségvetési beszámolója megszavazható lesz a társadalombiztosítási alapoknak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)